Könyves Magazin

Reisz Gábor: Nem magunkban beszélünk // Margó Könyvek podcast (6.)

· PT58M23S

Összefoglaló

Reisz Gábor filmrendező a Margó Könyvek podcast vendége, ahol Arnaud Dudek Légy észnél című regényéről és az olvasás fontosságáról beszélgetnek. A podcastsorozat 18 európai szerző és művét mutatja be, kiemelve, hogy az olvasás segít kilépni a saját buborékunkból, megérteni…

Röviden

Műsor
Könyves Magazin
Megjelenés
2025. 09. 25.
Hossz
58 perc
Szereplők, említett nevek
Arnaud Dudek, Bognár Edmond, Bakó Sára
Témák
irodalom, könyvajánló, olvasás, filmrendező
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

voltak munkáim előtte, tehát a filmes nevezzük karrier előtt voltam mosogató, voltam videókás, nem a hogy hívják?

Odeban, hanem egy ilyen kis hát egy ilyen nagyon pici ilyen ilyen egy ilyen szekrényméretű videó videóékába. ahol ahol nem voltak jó filmek, de tudtam ajánlani.

Olvasni kell, mert a könyvek nem csak a világ megismerésében segítenek, de abban is, hogy legyenek szavaink.

El tudjunk kezdeni beszélgetni és kilépni a saját buborékunkból, meghallani a másikat, megérteni önmagunkat, elfogadni egymást.

Ezzel a mottóval indítottuk útjára Helicon Kiadóval közösen és a Kreatív Európa program támogatásával a 18 európai szerzőt és művét bemutató sorozatunkat Margó könyvek címen. 18 ország, 18 kötet, 18 téma a mindennapokból és hozzájuk kapcsolódva 18 beszélgetés.

Ez itt a Margó Könyvek podcast.

A sorozat szerkesztőműsorvezetői Szeder Kata és Valuska László. [Zene] Jó napot kívánok!

Köszöntök mindenkit a Könyves Magazin podcast csatornáján.

Ez a Margó könyvek beszélgetés sorozat, amiben a Margó könyvek sorozatban kiadott 18 könyvhöz választunk 18 vendéget.

A mai könyvhöz Arno Dudek Légy észnél című regényéhez, Reis Gábort hívtuk be a stúdióba.

Ő jegyzi a van valami furcsa és megmagyarázhatatlan. a rossz versek és a magyarázat minden című filmeket. >> Mag >> szia Gábor! >> Sziasztok! >> Nem egyszerűek a címeid, most ezt így egyben el kellett mondani.

Nagyjából életemben 116-szor mondtam ki ezeket a címeket, úgyhogy úgyhogy itt vagyunk.

Az első kérdés az, hogy ez a sorozat arról szól, hogy az olvasás az mindig hat az emberre mindig kimozdíthatja különböző buborékjaiból az olvasót.

És ezért az első kérdés az, ami a sorozatnak egy ilyen mottója, hogy olvasni kell, és nem is a külső kényszerről szól, hogy olvasni kell, hanem a belsőről, hogy mit kapunk az olvasástól.

Úgyhogy először erről beszéljünk, hogy neked vannak-e meghatározó olvasmányaid az életben, és bármit lehet mondani a gyerekkorodtól, a felnőtt korodig, amik valamiért fontosak voltak?

Beékelek valamit, mert szóval az van, hogy mi a Lacival 13 éves korom óta ismerjük egymást.

Ö, és nem csak ismerjük, hanem barátok vagyunk, de megpróbálunk nem ilyen insiderek lenni ebbe a beszélgetésbe, vagy gondolom, hogy te is próbálkozol. >> Ezt rögtön sikerült átugranod akkor. >> De válaszolok a kérdés, csak azért, mert Laci valószínűleg mindent, vagy hát nem is tisztán, de azért tud dolgokat.

És azt el kell mondanom, hogy zavarba ejtő egy könyves magazin beszélgetésbe részt venni, mert a Laci tudja, de talán nem annyira ismert, hogy én nem vagyok a legnagyobb olvasó Moj.

Ö szóval ö nagyon későn kaptam rá az olvasásra, és az is meglehetősen ilyen hát időszakos.

Az első könyv természetesen az ilyen kötelezők és azok azok közül volt, ami tetszett, de nem hiszem, hogy olyan nagyon nagy hatással lett volna rám, és mindig vártam egy ilyen becsapódásra. hogy hogy majd egyszer csak áttörjük ezt a gátat, és akkor nagyon elkezdek olvasni, mert szüleim is sokat olvastak.

A nagynéném, aki aki kicsit mint egy ilyen mostohanya, szerepelt az életemben, az életemnek a azon részén, ahol ez az olvasás még kialakulhat.

Ő ő kifejezetten sokat olvasott.

A tesóm, a bátyám nagyon sokat olvasott, és hát egyre rosszabbul éreztem magam ebbe a közegbe, és próbálkoztam mindenfélével, de általában a 20-40. oldal között ezek ezeket be is fejeztem.

És az első olyan könyv, aminek mondjuk úgy értelme is volt, és ez mondjuk egyben a teljes kötelező olvasmányok.

Nem olvastam el mindent, ami kötelező volt.

Egy párral próbálkoztam, és olyan nagy hatással azért nem volt rám.

Az első olyan, ami hatással volt rám, az a hosszútávó magányossága.

És aztán elég sok idő elteltem. >> Arra emlékszel, hogy az miért volt fontos?

Azt hiszem, előtte láttam a filmetm >> és és nagyon közel állt hozzám ez a outsider outsider alak meg a lázadás.

Szerintem főleg ezért lehetett.

Aztán utána utána szerintem elég sok idő eltelt.

A ami a következő hullám az az pedig az akkori barátnőmnek köszönhető [Zene] pólózter könyvek, és és az volt olyan, hogy hogy azokat így tudtam mondjuk úgy, hogy gyorsabban ol nagyon lassan olvasok.

Ez is egy tényező abban, hogy így nehezebben kapok rá.

És azokat magamhoz képest gyorsan olvastam, és azt nagyon imádtam.

Valahogy szeretem, hogyha ha történnek az események, tehát ha ha sztori van és nem feltétlenül nem tudom 20-30 oldalon keresztül, >> belső monológ >> belső a belső monológ is jó, de hogy inkább nem nem egy ilyen egy ilyen részletező leíró líra leírai módon leíró részekre épülnek a a cselekményrészek, hanem hanem egyszerűen megyünk rendesen a a sztorival.

Közben megvan egy-két olyan könyv, ami ami ami még így így igazán hatott.

A sokkal később talán az ulickájának a odaadó hívetek surik, azzem ez a címe, de lehet, hogy rosszul mondom Ulicájától.

Most legutoljára ami nagyon nagy hatással volt regény az a mozgókép című könyv.

Nyilván a filmes vonatkozások miatt is.

Továbbá nagyon sok amikor az ELTE filmszakra jártam, akkor nagyon sok ilyen ilyen filmes könyvet olvastam m emlékiratokat visszaemlékezéseket ilyesmit.

Ebből is a Bunyuel utolsó lehelletem az egy ilyen nagyon nagyon fontos állomása volt ennek. maradjunk ott egy pillanatra, hogy szereted, hogyha egy könyvben történnek a dolgok, hogy nyilván filmrendezőként abban vagy érdekelt, hogy ezeket a történeteket létrehozzadm, >> hogy kell elképzelni azt, hogy amikor nekiállsz egy könyvnek bármelyik, mármint most forgatókönyvről beszélünk, és elkezdesz dolgozni, mert ugye tök más az, hogy olvasóként várod azt, hogy mi fog fog történni egy regényben. >> Ugye a szöveg az eleve olyan, hogy van egy tehát nagyon fontos, hogy nyelvileg hogy van megalkotva.

Az elbeszéli a karaktereket, a környezetet és hasonlókat.

És akkor ehhez képest van a filmforgatókönyvírás, ahol ha és ezt majd elmondod, de én ezt úgy képzelem el, hogy alapvetően azért ír az ember forgatókönyvet, hogy utána majd a forgatáson legyen valami a kezében, amit leforgat.

És nem tudom, hogy mi a viszonya a filmforgatókönyvnek ahhoz, ami majd kész később a moziban látható.

Tehát a te esetedben ez hogy néz ki?

Mert tehát az egy az egy szakma. >> Ühüm.

Hát el tudom mondani, hogy hogy nálam hogy történt és hogyan hogyan történik szerintem a mondjuk a a filmiparn részében, mert szerintem azért ott van egy struktúrája ennek és nálam igazából nincsen, mert mindegyik filmnek más a kialakulása.

Az első az valóban ilyen, tehát ha van valami, az ilyen jegyzetekből állt össze, tehát össze-vissza metrón otthon suliban mindenfelé írogattam, ami eszembe jutott, ilyen ötleteket, és aztán az nyilvánvaló volt, hogy van egy van egy aránylagombeli fiú, akiről szól.

Ö mert azért nem volt teljesen egyértelmű, hogy ez én vagyok, de ahogy így írtam, így azért sokszor rájöttem, hogy azért itt bőven merítek a saját magamból, főleg a családi légkör és azok a dialógok, és ezeket így írogattam le.

Aztán anno a Ferenci Káronnal, aki aki a főszerepl főszereplője volt a filmnek, vele vele ez még alakult, de maga a forgatókönyv az igazából a annál különösen vicces, hogy az az közbe alakult ki, tehát nem nem az volt, hogy van egy forgatókönyvem, >> és akkor elkezdem kitalálni, hogy hogyan tudjuk megvalósítani ezt a filmet, mert a normális a a normális menete ennek az egésznek az az, hogy van egy ötlet, ami jó esetben már egy eleje vége ív, amit amit meg tudsz fogalmazni egy mondatba, aztán írsz egy treatmentet, vagy egy step outline-t.

A treatment az a dialógmentes történetleírás.

A step outline az ennél még karcsúbb.

Igazából jelenetenkre legyen jelenetekre bontva egy-egy mondat minden jelenetről, és és ezután állsz neki a forgatókönyvnek.

És ezt a ezt a módszert, ezt most az utolsó, vagy hát nem utolsó, mert még nem készült el, de az a annál a filmnél nevezzük úgy, hogy alkalmaztam, de ez így alakult, amit most írok >> a Sulce Évá a második filmnél novellákat írtam és ilyen kicsit ilyen asszociatív módon kötöttem őket össze, vagy hát asszociatív módon jöttek egymást után ezek a jelenetek.

A a harmadiknál pedig szintén novellák írtam, de ott ott abszolút megvolt az íve az egésznek kezdettől fogva.

Tehát ott az alapötlet az igazából már a filmnek a a lényegi részét elmondta, hogy mi fog történni.

Szóval tök változó és és szerintem jó is, hogy hogy mindig máshogy próbálkozik az ember.

Azt tudom, hogy hogy biztos vagyok benne, hogy az, aki tényleg rendszeresen ír, aki évente vagy fél évente két forgatókönyvet meg tud írni, azok azoknak biztos, hogy van egy ilyen nagyon bevált módszerük arra vonatkozólag, hogy akkor most ez készül, most az készül.

Tehát a a az valószínűleg kicsit a hagyományosabb [Zene] premissa vagy logline step outline treatment forgatókönyv, mert egyébként így belehű az ember, hogyha tehát például a arra rájöttem, hogyha csak úgy elkezdesz egy forgatókönyvet írni akkor így nagyon el tudsz veszni benne, hogy akkor ez most miről is szól, mert igazából ha nem tudod, hogy mi a vége, és ez vicces, mert pont tegnap előtt megnéztem a fegyverek című filmet.

A ez egy amerikai horrorfilm, de lényegesebb minőségibb, mint a nem tudom, az ilyen egyszerű igetős kaszabolós filmek.

És és aztán meghallgattam egy podcastet a rendezővel, és úgy úgy kezdte el írni, hogy nem tudta, hogy mi a vége, és közben találtak ki, és aztán így helyére kerültek a dolgok.

Szóval valószínűleg így is lehet, csak én szerintem annál sokkal szétszórtabb vagyok, hogy átlássak egy rendszert egyből. >> Egyébként >> illetve nem egyből, hanem átlássok egy rendszert közbe.

És hogy kitisztítsam a fejemet közben.

Ugye most már én évek óta készítek interjúkat írókkal, és ők nagyon sokszor mondják azt, hogy ők úgy kezdenek el írni, hogy valójában nem tudják, hogy hol lesz a vége a történetnek.

Ezt szokták olyan szépen megfogalmazni, hogy a regény írja önmagát.

Tehát, hogy tényleg le kell ülni minden nap, írni kell, aztán meglátjuk, hogy a karakterek hova fejlődnek, meg mi történik.

Ez akkor ebben az esetben ez ez nincsen.

A másik, amit ide be akartam még hozni, hogy a Dragomán György szokta azt mondani hogy egyszer valami beszélgetésben hangzott ez el, hogy ő végül is olyan, mint egy egyszemélyes filmes stáb, tehát látványtervező rendező forgatókönyvíró.

Ő határozza meg, hogy a színészek hogy néznek ki, mit viseljenek, és ezt mind nyelvileg kell létrehoznia, és ennek megvan a szabadsága. >> A film az ezzel szemben arról szól, hogy te egyedül mondjuk elkezded az ötletet, és folyamatosan lép be egyre több és több ember, hogy a végén egy stáb dolgozzon azon, ami ami elkészül.

Ezt te hogyan éled meg ezt az alkotói folyamatot?

Hát azt hiszem, hogy erre várok mindig, tehát hogy szeretek írni, nagyon szeretek együtt dolgozni az Évával, a mert ugye a magyarázat minden rénél, a Sulce Évával írtunk együtt, és a korábbi filmeknek is egy meghatározó dramaturgja volt.

Ö, és nagyon izgalmas, de annyira erős bennem az a türelmetlenség, hogy mikor lesz kész, mikor ez meg az, hogy addig, amíg sok ember nem kezd el részt venni benne, addig valahol mindig érzek időszakosan, mert nem mindig, de tehát nem mindig, hanem hanem gyakran érzek egy ilyen magányosságot, tehát hogy eszedbe jut valami, hozzáírod, de nem tudod elmondani a az egészet újra valakinek minden pillanatáb. amikor amikor bevágódik valami ötlet a a fejedbe >> egyébként makacsrendező vagy.

Tehát hogyha valaki jön egy ötlettel, akár dramaturg, >> akár színész, akár bármilyen alkotótárs, és azt mondja, hogy figyelj, ez ez nem működik, akkor te hogy viselkedsz? >> Hát erre ilyen politikusi válaszaim lennének, hogy izé őket kell őket kell megkérdezni, >> de de szerintem nem.

Szerintem nem, mert igazából én tényleg azt a kollaborációt szeretem.

Nagyon sok mindent kitalálok előre, nagyon konkrét ötleteim vannak néha vizuálisan is, de tökre érdekel, hogy valaki miért gondol mást, és és meg tud-e győzni arról, hogy az miért jobb.

Erre a rossz versek egy tök jó példa, ami ilyen nagyon ilyen ilyen életrajzi alapú film volt, és és a a Tasnádi Zsófi látványvezőnek nagyon nehez nehéz volt nekem bizonyos esetekben elmagyarázni, hogy nekem miért ilyen az a nem tudom belső szoba belső.

És nyilván azért, mert nekem olyan volt, miközben abba az időszakban már lehetett volna izgalmasabb vagy érdekesebbet csinálni, tehát mint látványtervezői oldalról lehet, hogy jobbat is lehetett volna csinálni, és akkor voltak ilyen ilyen szkanderezéseink, és és nem hiszem, hogy mindenben az történt, amit én én én akartam.

Tehát, hogy én azt azt hiszem, hogy meggyőzhető vagyok.

De hát amikor meg kevés pénzed van, akkor meg aztán végképp más tényezők is bejönnek, hogy egyáltalán hogyan tudjuk megcsinálni, meg egyáltalán kinek van egy ilyen, nem tudom bútoreleme, vagy vagy kinek van ilyen lakása, és szóval az egy teljesen másik világ ott.

Ez a, azt hiszem, ez a megálmodtam a filmet és azt megcsinálom.

Ezt ezt én már nagyon régóta elengedtem, és igazából azt hiszem, hogy hogy jobban is érzem magam, hogy hogy majd majd lesz valahogy, majd kitalálunk, vagy találunk valamit, és és akkor úgy lesz nagyon leegyszerűsítve, mert mert soha nem lesz pont olyan, ahogyan az ember fejében van, mert szerintem szerintem még a saját erős emlékeink is változnak folyamatosan. napról napra és és ezért hülyeségnek tartom, amikor amikor így nagyon kőbevésünk egy ilyen szabályrendszert.

Még az olvasmányaidra visszatérve egy pillanatra, hogy a Daniel Kmannak a mozgókép című regényét említetted, ami egyébként az év könyve volt nálunk, és szerintem tényleg csodálatos könyv.

Így a nem fogunk most belemenni a az elemzésébe, csak ugye ez arról szól, hogy a a náci hatalom magához kötrendezőt és abban ezt a rendezőt követjük végig.

De csak az érdekelne, hogy neked mi volt az, ami ami miatt így nagyon izgalmas volt a mozgókép? >> Hm.

Azt hiszem, hogy >> egyébként amíg gondolkozol, addig csak annyit teszek hozzá, hogy nekem a mozgóképben az nagyon tetszett ilyen elbeszélői szempontból, hogy így nagyon jelenetezve van.

Tehát az nekem így most így hirtelen, hogy mondtad, így tökre megvan, hogy így nagyon jelenetezve van az…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Reisz Gábor: Nem magunkban beszélünk // Margó Könyvek podcast (6.)”

Miről szól ez az epizód: „Reisz Gábor: Nem magunkban beszélünk // Margó Könyvek podcast (6.)”?

Reisz Gábor filmrendező a Margó Könyvek podcast vendége, ahol Arnaud Dudek Légy észnél című regényéről és az olvasás fontosságáról beszélgetnek. A podcastsorozat 18 európai szerző és művét mutatja be, kiemelve, hogy az olvasás segít kilépni a saját buborékunkból, megérteni… Az epizód a Könyves Magazin című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 09. 25..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Reisz Gábor: Nem magunkban beszélünk // Margó Könyvek podcast (6.)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Arnaud Dudek, Bognár Edmond, Bakó Sára.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Reisz Gábor: Nem magunkban beszélünk // Margó Könyvek podcast (6.)”?

Fő témái: irodalom, könyvajánló, olvasás, filmrendező.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Reisz Gábor: Nem magunkban beszélünk // Margó Könyvek podcast (6.)”?

Megjelenés: 2025. 09. 25.. Hossz: 58 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/konyves-magazin/reisz-gabor-nem-magunkban-beszelunk-margo-konyvek-podcast-6

Több epizód a Könyves Magazin-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból