Vida Vera: A túlélésünk záloga a közösség // Margó Könyvek podcast (16.)
· PT1H4M42SÖsszefoglaló
Vida Vera, a Jó étvágyat etetési vállalkozója és a Margó Könyvek podcast vendége a közösségteremtés fontosságáról, a fenntartható társadalomban való működésről és az evés kultúrájának megújításáról beszélget Valuska Lászlóval. A beszélgetés Roderik Six "özönvíz" című regénye…
Röviden
- Műsor
- Könyves Magazin
- Megjelenés
- 2025. 12. 12.
- Hossz
- 1 óra 5 perc
- Szereplők, említett nevek
- Vida Vera, Roderik Six, Bakó Sára, Bognár Edmond
- Témák
- közösségteremtés, fenntartható társadalom, evés kultúrája
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Tényleg szerettem így az embereket vendégül is látni, szóval, hogy az étkezésen túl is.
És akkor így volt egy ilyen vízió a fejemben, hogy én így csinálnék egy ilyen helyet, ahol éreztam, hogy így meg lehet szállni, meg lehet enni, meg lehet valahogy töltődni.
Ez egyfajta ilyen szanatórium, amit most már tudok, hogy fake healing centernek hívják, ahova így nem kell betegnek lenni, hogy elmenj.
Olvasni kell, mert a könyvek nem csak a világ megismerésében segítenek, de abban is, hogy legyenek szavaink.
El tudjunk kezdeni beszélgetni és kilépni a saját buborékunkból, meghallani a másikat, megérteni önmagunkat, elfogadni egymást.
Ezzel a mottóval indítottuk útjára Helicon Kiadóval közösen és a Kreatív Európa program támogatásával a 18 európai szerzőt és művétbemutató sorozatunkat a Margó könyvek címen. 18 ország, 18 kötet, 18 téma a mindennapokból és hozzájuk kapcsolódva 18 beszélgetés.
Ez itt a Margó Könyvek podcast.
A sorozat szerkesztőműsorvezetői Szeder Kata és Valuska László.
Valluska László vagyok, köszöntök mindenkit a Könyves magazin podcast csatornáján.
Ez a Margó könyvek podcast sorozatunk, aminek a mai témája Roderix Six özönvíz című regénye lesz, aminek a fordítója Bérces Tibor volt, és az ehhez kapcsolódó kérdésekről fogunk mai vendégemmel beszélgetni, Vida Verával, aki a Jó étvágyat etetési vállalkozója.
Igen, >> jól összekötöttem a bemutatót, nem?
Végül is igen, azt beszéltük, hogy a Vidavera a jó étvágyat alapítója, de végül is az etetési vállalkozás is benne lett, úgyhogy etetési vállalkozó vagyok.
Az na tehát >> egy ilyen eléggé offbeat etetési vállalkozó vagyok, >> de ez van kint a honlapon, és ez nekem nagyon tetszett.
És gondoltam, akkor felhasználom.
Igen, minden más, ami amilyen jelző lett volna, azt úgy le ledobta magáról valahogy így a papír. >> A bemelegítő kérdésünk az szokott lenni, hogy van-e olyan 8 102-3 könyv az életedben, ami fontos volt?
Ezt alapvetően azért indít, ezt azért kezdjük el ilyen indító kérdésként, hogy az olvasásról beszélgessünk egy kicsit, mert hogy a a hipotézisem az az, hogy a könyveken keresztül is már egyfajta képet kapunk rólad.
Beszélhetsz általánosságban olyan könyvekről, amik nem tudom 14 évesen voltak fontosak számodra, de a jó étvágyadhoz kapcsolódó olvasmányokról is beszélhetünk, úgyhogy ezt most egy ilyen szabad beszélgetésbe érkeztél meg? egyébként szerintem nekem nekem két könyv volt, ami így nagyon meghatározott, és vannak még mellette, amik szintén meghatároztak.
De mondjuk a kettő, amit így kiemelnék, az amúgy nekem a Bartis Attilának volt a vége című könyve, amit így nagyon-nagyon szerettem, és el is olvastam párszor, meg sok embernek tudtam ajánlani úgy kortól meg nemtől függetlenül, és általában így ült >> meg amúgy nekem még így tök nagy hatással volt rám.
És a tíédzser koromban olvastam szerintem először.
Az a ez amit nem szabad csinálni. >> Rugdosni az asztalt. >> Igen.
Szóval tínédzser koromban olvastam először.
Az a Kristóf Ágotának a trilógiája volt amúgy.
És szerintem a azért, mert a az első része, a nagy füzet az így nagyon meghatározta utána az írásomat, ahogy így megtanultam azáltal valahogy kigyógyulni ebből a magyaros túlfogalmazásból, hogy ugye ott volt egy ilyen szabály, amit az elején >> elején lefektettek, hogy ott nem nem is tudom, hogy ez hogy volt pontosan megfogalmazva, de hogy nem nem jelzőket, használnak, hanem leírják azt, ami történik.
Szóval, hogy nem véleményeznek, hanem olyan olyan nyersen így odarakják.
És és szerintem mivel, hogy így szerettem írni és szerettem olvasni és egész egyszerűen valószínűleg a magyar nyelv sajátossága, hogy az ember így elkezd iszonyatosan barokkos lenni.
És ebből így vissza akartam venni szerintem, amikor így először felhívták mondjuk arra a figyelmemet ilyen irodalomtanárok, hogy így, hogy így, hogy tudok írni, úgyhogy kezdjek el jó jobban is írni.
És akkor egy ilyen, egy ilyen ez egy tök nagy tök nagy löket volt. >> Assiszem.
Így ez a két könyv egyébként még, és tök vicces, mert ez is tíédzser koromra vonatkoztatható vissza, de a Dorota Maszlovskának a lengyel ruszki háború című könyve nagyon nagy hatással volt. >> Az micsoda? >> Ami hát ez annak köszönhető, hogy nekem a keresztapám Pálfalvi Lajos.
Egy >> Igen, tényleg >> Pálfajvill Lajos.
Én a pármányon ismerkedtem meg vele, mert ott akkor ott tanított, lehet, hogy most is ott tanít, azt nem tudom, és egyszer vele voltam Krakkóban a könyvfesztiválon, ami csak azért fontos ebben a podcastben, mert az nekem egy olyan indító élmény volt a Margó irodalmi fesztivál elindításához, hogy hogy azt nagyon sokat beszéltem róla annak idején, És akkor ő ott mesélt sokat a az út alatt Lengyelországról.
Ez a kis zárója, de visszaadom a szót. >> Szóval igen, és hogy hát én nekem meg ez egy adottságom az életemben, hogy ő a keresztapukám, aki így gyerekkoromban szerintem nem annyira tudott hozzám kapcsolódni, tehát ő kiverte azt az időt, amikor először el tudunk menni kocsmázni.
Ö addig viszont könyveket küldözgetett nekem, aminek köszönhetően én szerintem túl korán találkoztam mondjuk a lengyel kortársirodalommal, ami nem volt azért egy ilyen habkönnyű dolog.
Tehát én már például úgy érkeztem meg a második gimnáziumba ahol a magyar tanáromról kiderült, hogy a tanítványa volt lengyel szakon, hogy már így így kvaterkáztunk így így a lengyel kortársirodalomról, amiben voltak dolgok, amik tetszettek, meg voltak dolgok, amik tökre nem.
És az a a Dorota Maszlovskka szerintem valahogy ilyen nagyon-nagyon korán, tehát ilyen tizen nyolc éves kora körül, lehet, hogy 19, lehet 20, lehet, hogy 17 évesen kezdte, akkoriban írta ezt a könyvet.
Ésem ez volt az első olyan könyv, amit a Lajos nem vállalta a fordítását, >> merthogy tudta, hogy ezt már nem neki kell fordítania, viszont nekem tökre odaadta, és az és az nekem egy nagy ez egy óriási élmény volt egyébként.
Egy ilyen az egész egy ilyen egy ilyen trashi, álomszerű, ka utcai ilyen akkori lengyel egy nyilván egy női szerző az egész.
És és egyébként tök vicces fun fact, mert ebből a a Dorota Maszlovska lengyel ruszki háború, azt én nagyon szerettem, és azt így ajántam utána, ami nagyon vicces volt, annyira nem vette senki, hogy azt hiszem, hogy 500 vagy 100 Ft-ért leáraszták utána talán a Libriben, vagy az Alexandrában.
És akkor így megvettem abból egy csomót, és azt így mindenkinek adtam, és innét lett a Dorota zenekarnak a neve, amit lehet, hogy nem ismersz, de egyébként egy nagyon jó magyar zenekar, akik utána elmentek Dorota Maszlovskához is.
Szóval ez például egyébként egy meghatározó könyv volt életemben.
És valamit akartál kérdezni? >> Én figyelj, én hátradőltem.
Csodálatos, hogy így már benne vagyunk a beszélgetés közepében a Leheye ruski háborútól és már ennyi mindent megtudtunk.
Úgyhogy még egy kérdésem van akkor ehhez kapcsolódódon, hogy a a jó étvágyad kapcsán, amit láttam így Instagramon meg ilyen interjúidat, ott nagyon sokszor elhangzik az, hogy neked mennyire fontos, hogy történetekből indulj ki.
Úgyhogy most még nem kell a a jó étvágyadnak a definícióját fölvázolni, hanem inkább ez a a történet, ez mit jelent neked.
És akkor ide még teszek egy kis zárójelet, amíg gondolkozol, hogy tehát nekem így a vida vera élményem az az elmúlt évtizedekből mi nem ismerjük így nagyon egymást, de én például mindig tudtam, hogy te mit csinálsz, mert az egy amikor valamilyen menő lett, vagy izgalmas így a városban, akkor valahogy így kiderült, hogy te ott sussmorogtál és dolgoztál benne, és hát tényleg tényleg egészen elképesztő, szélsőséges dolgok voltak ezekben így, ami nekem alapvetően mondjuk így az éjszakához és a kultúrához kapcsolódnak.
Tehát ilyen szempontból az nem lepett meg, hogy a jó étvágyat lett az új élettörténeted.
De hogy mit jelent neked a történet?
M egyébként úgy valóban minden munkámban valahogy volt történet, vagy azokat a munkáimat szerettem igazán, ahol van történet.
Meg azáltal, hogy foglalkoztam kommunikációval sokáig, ott végül is az ember folyamatosan történeteket mesél el ilyen vagy olyan formában.
És ez egy kicsit azért érdekes, amit most csinálok, mert merthogy itt meg valah ez meg sokkal szerzőibb, tehát hogy itt alapvetően a minden történet szerzői, mert mert magambból dolgozom, meg meg egyébként meg a világból, meg nyilván a közösségből is, ami amint most már a jó ittvágyat alkot.
De maga a történet az az nem tudom, az nekem ez kicsit olyan, mint a zene, hogy az az így az így van, kell, hogy legyen.
Ha nincs, akkor akkor akkor kicsit úgy értem, mit is vesztik dolgok.
Szóval, hogy hogy amúgy így mit ér bármi történet nélkül, ez egy ez egy tökre érdekes kérdés, amiben mit tudom én, az, hogy most itt ülök előtted, és mindegyik ruha rajtam a bugyimat kivéve használt.
De hogy így mindegyiknek van egy története, és hogy mindegyiknek volt egy viselése, egy gondozása, egy szakítása, egy hordása.
És és ha például ezt is megfigyelem, sokkal sokkal erősebben tudok olyan dolgokhoz kötődni, aminek van története, aminek ismerem a történetét.
És és a saját történetem megismerése is egy ilyen dolog, például az, hogy miből miből jöttem én, milyen emberekből lettem én összetéve, az ő történeteik milyenek, hogy ehhez képest mi lesz az én történetem. körülöttem is mindig nagyon nagyon nagyon érdekelt az embereknek a történetei.
Szóval, hogy egy ilyen olyan, mint egy ilyen a hát egy ilyen alaptáplálék, nem tudom, >> ezt tesz minket emberré, hogy egy ilyen bölcs végszóval zárjam le ezt a blogot egyébként tényleg.
Hát a például a kutyám az nem tud történetet megosztani. >> Igen.
Meg elmesélni ezt nagyon-nagyon Igen. >> Egyszerűen tudja. >> A Roderi XX özvíz című könyve az apropója ennek a beszélgetésnek, aminek röviden elmondom a szüzséjét.
Itt körülbelül arról van szó, hogy iszonyú régóta esik az eső.
Van egy kollégium, ebben van négy diák, és annyit esik az eső, hogy ez egy idő után kiderül, hogy ez inkább özönvíz.
Mit kezdenek magukkal egy ilyen szél szélsőséges helyzetben a az emberek?
Ez a kérdés, ez a ez a kérdés foglalkoztatja a szerzőt.
És ugye ezt egyszer egyföl nézhetjük úgy, mint egy ilyen ökológiai katasztrófát, és ilyen szempontból mindegy, hogy ez eső, szárazság vagy bármi más.
Ö és nyilván megmutatkozik az, hogy ezek az emberek ebben a szélsőséges helyzetben mihez kezdenek.
Valaki iszik, valaki kábítószerezik, valaki valaki pedig szexzel, hogy így nagyon is >> vagyis is.
És >> és ebben az összezártságban úgy sok minden kiderül.
És képzeld el, hogy amikor behívtalak ide, akkor alapvetően az ökológia volt a majd a később majd szóba fogom hozni az aszály vacsorádat, tehát hogy az volt a kapcsolódási pont.
De amiatt, hogy most így gyorsan újra olvasgattam a könyvet, kiderül kiderült számomra, hogy iszonyú sokszor szerepel ebben a konyha és az evés, úgyhogy nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy téged téged hívtalak meg.
Ö a Mar ebben a podcast sorozatban a beszélgetést azt úgy pörgetjük, hogy hozok idézeteket, ezeket felolvasom, ahogy csak én tudom, és utána ahhoz kapcsolatban fölteszek neked kérdéseket.
Úgyhogy jön az első első idézet.
Ez egy ez egy rövidebb idézet lesz.
A mélyfogyasztott zöldségekhez értünk.
El sem tudott képzelni, hogy ezek valaha földben teremtek.
Inkább az jut eszedbe, hogy a dobozok egyszerűen konyhakészen legördülnek a gépről, amelyet zöld gumiszerű műanyaggal teli óriás hordókból etetnek.
Láttam magam előtt a laboratóriumokat, a steril öltözetet és a szájmaszkot viselő epilát szemöldökű férfiakat, akiknek egytől egyig ugyanolyan gúvat szemük volt.
Ö, és ezt azért hoztam ezt az idézetet, mert ez a laboratórium fogott meg, mert amit eddig a Jó étvágyat projektedről így láttam, az egyébként pont ez a része, hogy kívülről ezt a laboratóriumot is láthatóvá teszed, hogy miből mi lesz az eszközöktől kezdve a az ételekig, amik így felmatricázva a hűtődben ben vannak meg a vacsorákig, amikor eljutunk valameddig.
Úgyhogy kérlek, hogy egy kicsit mutasd be ezt a jó étvágyat, projektet így a laboratórium felől. egyébként a a jó ez az idézet abból a szempontból, hogy így pontosan a szöges ellentéte az, ami az ami velünk és velem történik, mert és pont tök vicces, mert a tartok ilyen chef stable vacsorákat és a és az elején szoktam is arról beszélni, hogy hogy az, hogy hogy igazából tökre eltávolodunk attól, hogy mi egy alapanyag, hogy az amit az amit így a szánkba beveszünk és utána kikakálunk.
Az arról így lehúzzuk a fóliát, vagy vagy mondjuk a legtermészetesebb esetben is egy kartondbozt így kinyitunk, és benne van 10 tojás ilyen gyönyörűen rendezve, és és egyik sem szaros például.
Szóval, hogy hogy ez egyébként számomra is egy érdekes dolog volt.
Én én egyébként Budapesten nőttem fel, és aztán Tordasra költöztem, ami Pestm közelében egy falu.
És bár egyébként volt a természettel mindig kapcsolatom, de a de az ilyen közvetlen felismerése annak, hogy aha tehát, hogy a hogy a sonka a sonkához le kell vágni egy disznót, a disznóból fogjuk kinyerni a sonkát, és még a egy csomó mindent fogunk vele csinálni, vagy ha nincs tojás, akkor a szembeszomszéd Marikától lehet kunyerálni vagy venni, mert azokat, akik rohangálnak, azokból lesz a tojás.
Szóval, hogy ez egyébként nekem egy ilyen második felismerésem volt az életemben, nem első.
Amúgy szerintem nagyon sokan vannak akár a környezetünkben is olyan emberek, akiknek még nem feltétlenül volt meg az a felismerésük, tehát hogy hogy átállt oda a a az elménk igazából, hogy ha éhesek vagyunk, akkor elmegyünk a boltba, egyik esetben vásárolunk alapanyagokat, amiket kicsomagolunk, és utána abból csinálunk valamit, vagy elmegyünk egy étterembe, és leszünk ott.
Ö és hogy hogy ez valóban valami, ami ami elkészül egy ilyen többnyire nagyüzemi ipari termelés alatt.
Utána egy laboratóriumban leepilált szemöldökű, kigúvadt szemű emberek becsomagolják, amit utána te kicsomagolsz.
És engem ebben a munkámban meg alkotási folyamatomban nagyon nagyon érdekel, inspirál, és tolom is magam afelé, hogy hogy ott az eredő az eredőtől fogjunk meg egy alapanyagot, és onnan kezdjünk el…
Említett entitások
Témák
- közösségteremtés
- fenntartható társadalom
- evés kultúrája
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Vida Vera: A túlélésünk záloga a közösség // Margó Könyvek podcast (16.)”
Miről szól ez az epizód: „Vida Vera: A túlélésünk záloga a közösség // Margó Könyvek podcast (16.)”?
Vida Vera, a Jó étvágyat etetési vállalkozója és a Margó Könyvek podcast vendége a közösségteremtés fontosságáról, a fenntartható társadalomban való működésről és az evés kultúrájának megújításáról beszélget Valuska Lászlóval. A beszélgetés Roderik Six "özönvíz" című regénye… Az epizód a Könyves Magazin című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 12..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Vida Vera: A túlélésünk záloga a közösség // Margó Könyvek podcast (16.)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vida Vera, Roderik Six, Bakó Sára, Bognár Edmond.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Vida Vera: A túlélésünk záloga a közösség // Margó Könyvek podcast (16.)”?
Fő témái: közösségteremtés, fenntartható társadalom, evés kultúrája.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Vida Vera: A túlélésünk záloga a közösség // Margó Könyvek podcast (16.)”?
Megjelenés: 2025. 12. 12.. Hossz: 1 óra 5 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/konyves-magazin/vida-vera-a-tulelesunk-zaloga-a-kozosseg-margo-konyvek-podcast-16
Több epizód a Könyves Magazin-ből
- Flair #17: Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye
Horváth Adél sok ördögök című debütáló regényét mutatja be a Flair Podcast. A partiumi faluban játszódó történet tragédiát, titkokat, babonákat, román és magyar folklórelemeket, v…
- Flair #16: Az evolúció nem áll meg az embernél - Kömlődi Ferenc
A Könyves Magazin FLAIR podcastjának e heti adásában Valuska László Kömlődi Ferenc jövőkutatóval beszélget az Öröklétek című új könyvéről. A kötet az emberi élettartam meghosszabb…
- Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15
Csepelyi Adrienn Otthonról haza című novelláskötetét mutatja be a Könyves Magazin FLAIR Podcastjában. Valauska László beszélget a szerzővel zenei inspirációkról, szatmári tájszólá…
- Flair #15: Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei
György Tekla, a Könyves Magazin Flair podcastjának vendége, tartalomgyártói pályafutását mutatja be, blogja 13 éves múltjától kezdve. Az irodalom és történelem iránti szenvedélye…
- Menekülés Újlipótból Manhattanbe - Köves Gábor és a New York-i viszketés / Flair #13
A Könyves Magazin Flair podcastjának e heti adásában Valuska László újságíró Köves Gábor íróval beszélget. Köves Gábor új regénye, az Apropó, New York jelent meg, amelynek apropój…
- „Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól // Alkotótárs podcast IV.
Az Alkotótárs podcast ezen részében Harag Anita író mesél olvasói útjáról, kedvenc és inspiráló szövegeiről. Szó esik Bencsik Orsolya Akció van! című kötetéről, valamint Mándy Ivá…
- Dante, a digó és a pesti svihák: értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel / Flair #12
Valuska László a Könyves Magazin FLAIR podcastjában Péterfy Gergely íróval beszélget Digó című új regényéről. A regény főhőse Winter Henrik, egy kiégett kelet-európai értelmiségi,…
- Flair #11: Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről
Adorjáni Panna első regénye, a Körbe, a fiatal felnőttek kríziseit, szorongását és társas magányát mutatja be egy olyan világban, ahol a szülői generáció értékei már nem érvényese…
- Flair #10: Ami valójában a Vigadó téren történt – Vajna Ádám mesél első regényéről
Vajna Ádám az első regényéről, az Ami valójában Fancsikán történt című kötetről mesél Bakó Sári műsorvezetőnek. Elárulja, hogy a könyvet a nyelvvel szorosan együttműködve, „költői…
- Szabados Ági: Az olvasás a mentális egészségem záloga // TBR II./7.
A Könyves Magazin TBR podcastjának e heti vendége Szabados Ági, a Nincs időm olvasni kihívás alapítója és a Libertine kiadó/könyvesbolt tulajdonosa. Beszélgetnek az olvasás mentál…