Kozmetikus kompetencia, jogszabályok és azok hiánya-Stuhl Andrea(2. rész)/Kozmetikus Podcast 38.adás
· PT30M33SÖsszefoglaló
A podcast 38. adásában Stuhl Andrea vendégszereplésével a kozmetikai iparág jogszabályi hátterét és a kompetenciák határait vizsgálják. Kiemelten foglalkoznak az Alibaba és hasonló platformokról származó gépek kockázataival, a hamis CE-tanúsítványokkal és a készülékek megfelelő…
Röviden
- Műsor
- Kozmetikus Podcast
- Megjelenés
- 2026. 06. 23.
- Hossz
- 31 perc
- Témák
- kozmetika, jogszabályok, ce tanúsítvány, készülékbiztonság, hatósági ellenőrzés
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Támogatóink Pierm, Bio for Hungary, Pierwx. egyébként igen, mert rengeteg az össze.
Hát meg ugye pont beszélgettünk korábban másik vendéggel, hogy Alibabáról, AliExpressről egyeb. >> Hát életveszély, ezért életveszély.
Én próbálok mindenkit lebeszélni.
Aki Magyarországon forgalmaz, azért én nagyon reménykedem benne, hogy ezekre odafigyel és úgy adja el a gépeit, de hogy az Alibabáról a a kereskedő, aki körülbelül 15 céggel áll kapcsolatban, erre nem fog figyelni, meg nem is érdekli, >> az szinte biztos.
Meg hát raknak rá valami célt, ami ki tudja, mint >> hát ami lehet, hogy egy hajszárítóé bármi lehet.
Tehát, hogy itt itt ez stilos, tehát ez amúgy is más életével is játszik, ugye ki tudja, hogy hogy mit találunk annak a gépnek a belsejébe. >> Ugye itt szokott lenni, hogy olcsó húsnak ég a level. >> Ühüm. >> Mert lehet, hogy mit tudom én, harmadannyiért meg tudta vásárolni, de ha egyszer kijön a hatóság és ellenőrzi, >> hát meg ki tudja, mi van abba a gépbe belül. >> Olyan bírságot hát jó esetben semmi.
Ühüm. gépet vet, mert azért ennyire nem hülye a kínai se >> talán.
De a hatóság az viszont úgy megbünteti, hogy mindjárt nem lesz olcsó az a gép. >> Ühüm.
Tehát akkor a Nando adatbázis, céljelzés, négy szám és a tanúsítványt kiadó szervezet, és hogy ez érvény ne keverje össze, mert nagyon sokféle tanúsítványt szoktak adni a gépekhez, >> tehát ne legyen orvosi a cél, ugye, tehát ez egy nagyon fontos dolog, >> hanem a sima >> 16-os mellék >> 16-os mellékleti c legyen.
Tehát ez fontos, mert hogyha ez nincsen, akkor ugye büntetnek joggal.
Tehát itt nincs belebezésnek nincs.
Tehát itt nincs az az ügyvéd, aki ki most tehát akkor ha valakinek van egy készüléke, mert ugye rengeteg kozmetikus dolgozik készülékkel, tehát tényleg rengeteg, akkor ott mit nézzenek?
Tehát nézzék meg a céljét a saját gépüknek, amit vásároltak valahol.
Nézzék meg a cet, nézzék meg a négy számot, hogy az valóban arra vonatkozik, tanúsítványt kérjenek, ha jó esetben, hogyha mondjuk magyarországi disztribútortól vásárolták, akkor nagy valószínűséggel azért ezt ezt fogják megkapni.
Meg hát nagy valószínűséggel azért remélem, hogy hogy ez oké.
Hát ha ha nem ott vásárolták, akkor az >> hát ott mindenféle tanúsítványt fog kapni, ami nem egyenérték a céljáv.
Nagyon sok helyen elfogadják a világban, de mondjuk speciál az Európai Unióban nem.
Ugye itt a gépek tekintetében azért különbséget kell tenni, mert ugye ez a négyszámos CE, ez a 16-os mellékletben szereplő készülékekre vonatkozik, mert azért vannak másmilyen készülékek is.
Annak tipikusan csak a céljelzésnek kell meglenni.
Ühüm. >> Tehát az minden elektronikai készüléknek kell, hogy legyen. >> Tehát ott csak ennyit kell nézni.
De a 16-os mellékletben szereplő gépeknél, mint például az, a lézergép, rádiófrekvenciás gépek, azoknál ezeket is sajnos nézni kell. >> Mi van, ha nem ott vette a készüléket?
Hát akkor az az >> hát ha szerencséje van, akkor semmi.
Tehát hogyha stimmelnek a papírok, akkor semmi.
Ha nem stimmelnek, akkor hát ha jó indulatú a hatóság, és szokott jó indulatú lenni, hogy először csak figyelmeztet, hogy ne használja, ha nem annyira jó indulatú, akkor bírságul is.
És a második körünk elveszik a gépet. >> Ühüm.
Jó, hát ez persze ez ez >> tehát bírság is és a gépet is el >> elkobozzák.
Hát persze, hát >> és akkor már nagyon drága lesz. >> Igen, az a gép. >> Ezért ezért mondtam, hogy olcsó húsnak íg a leve.
Tehát akkor a gépnél ez a lényeg, hogy minden készüléket nézzünk.
Hát kedves kollégák, tehát minden készüléket átnézni, leellenőrizni, elkérni a papírokat, ha nincsen, gondolom, ugye, tehát hogyha mit tudom én, nem kaptak tudom én, há négy évvel, öt évvel ezelőtt ilyen jellegű papírt, akkor akkor visszamenőleg is lehet kérni ezekre a készülékekre?
Ö jót kérdeztél, mert ugye ö a 2016-es MDR rendelet az a Covid miatt egy kicsit kicsúszott, tehát a gyártó is eladhatta, a forgalmazó is eladhatta, és a vásárló is megvette.
Még a régi rendszer szerint készül készített készüléket, azokat persze használhatja >> nyilván az, >> tehát hogy arra nem kell, arra nem szé nem, de amit 2024 után vásárolt, arra már kell.
Jó, tehát 24 előtti vásárlásra nem nem lesz. megfelelt az irányelvi megfelelés is.
Adott esetben ezeket a készülékeket egyébként felül kéne vizsgáltatni legalább két évente illő lenne, és akkor ugye a magyar szerví is tudja tanúsítani, hogy ez biztonságos még az irányelv szerint készült gépekre is.
A 2024 után készültek, ott viszont már ezt ezt a rendszert kellett alkalmazni, úgyhogy ott ott erre nagyon kell figyelni. >> Ühüm.
Azt meg nem mondhatja valaki, hogy mit tudom én, vett az Alibabáról tegnap előtt egy készüléket, és azt mondja, hogy ja, hát én ezt 2020-ban vásároltam. >> Nem, hát kiderül a számból, a gyártási számból. >> Ja, igaz.
Tehát hogy itt akkor itt nincs tovább variáció. hogyha ha nagyon meg akarják fogni, akkor meg is fogják fogni.
Tehát nem érdemes >> hát ezzel nem szórakozok meg mondom egyébként is.
Tehát ez ez borzasztó számomra, hogy hogy azért >> amikor más embernek a a bőré >> van van nagyon sok felelőtlen szakember, hála a jó Istennek sokkal több a felelős. >> Igen, igen, igen.
Úgyhogy, úgyhogy, na most ez a gépi vonatkozás, tehát itt 24-től ugye ez van, előtte pedig felülvizsgáltatom, annál a cégnél is felül tudom, ahol szerví van, és akkor ott ők megcsinálják a felülvizsgálatot, és és megkapom azokat a papírokat, amik kellenek, ugye? >> Így van.
Ha nagyon nagy kín van, tehát tényleg minden kötél szakad, akkor vannak magyar akkreditált intézmények is, tehát meg lehet őket is keresni, nem két fillér, azt kogom.
De hogyha minden rendben van, akkor ő simán letanúsítja, hogy ez a gép megfelelő >> és az olyan, mintogyha esetleg a kínai megcsinálta volna. >> Ühüm.
Tehát, hogy ez akkor is működik, hogyha mondjuk már az a cég megszűnt, akitől vették mondjuk a készüléket például, mert gondolom ott akkor hiába viszem, >> hát persze >> máshová.
Hát ugye nyilván az az erről szól. >> Anyagvásárláskor mire kell figyeljek? >> Ugye a kozmetikumok topikális készítmények.
Ezért CPNP regisztráció szükséges hozzájuk az Európai Unióban.
Ha nincs CPNP regisztrációja a kozmetikumnak, egyszerűen nem hozható forgalomban, és nem használható.
Ez is egy Európai uniós rendelet.
És ahogy az elején mondtam, ugye primátusa van a jog magyar jogszabályok felett, tehát a minden tagországra kötelező, minden szakemberre kötelező, minden forgalmazóra és minden gyártóra.
Tehát hogyha valakinek gyanúja van, hogy esetleg az a kozmetikum nem biztos forrásból származik, akkor mindenféleképpen kérje a CPNP regisztrációját.
Sajnos a CPNP keresőben nem tudunk így kívülről bemenni, de ha van egy regisztrációs szám, az alapján már leett tudják keresni, hogy ez most tényleg azért a kozmetikum vagy sem.
Veszélyes kozmetikumokra rá lehet keresni.
Arra is van egy link, ahol meg lehet nézni, hogy mik azok a biztosan veszélyes kozmetikumok, amit már egy európai tagállam bejelentett, és kiderült róla, hogy tényleg veszélyes.
Tehát a kozmetikumokkal is lehet nagyon nagy kárt okozni.
Nem véletlen vonogatnak ki ilyen meg olyan hatóanyagokat, meg csökkentik a koncentrációt.
Tehát ezeknek mindig tudományosan bizonyított háttere van.
Úgyhogy erre is nagyon figyelni kell.
És akkor itt visszakanyarodok megint az Alibabára, hogy hogy kozmetikumot se rendeljünk az Alibabáról.
Nem biztos, hogy van neki CPNP regisztrációja.
Leginkább biztos, hogy nincs. >> Hát meg rengeteg ázsiai készítménynek nincs.
És ugye nagyon közkedveltek a koreai készítmények.
Hát igen, nagy százalék-ának egyáltalán nincsen CPNP regisztrációja, hiszen nekik Európa pici piac, tehát inkább megcsinálják az amerikai regisztrációt és az ázsiait, mert nekik az a hatalmas piac, tehát nyilván a CPNP regisztráció nem két fillér, tehát egy gyártó dönthet úgy, hogy a CPNP-t nem csináltatja meg, de mondjuk a a az amerikait >> azt megcsináltatja. megcsináltatja áit, és akkor ő ott forgalmaz.
Tehát itt az azt jelenti, hogy az még nem azt jelenti, hogy az kvázi veszélyes anyag, mert van persze a veszélyes anyag, ennek csak a regisztrációja nincsen.
Tehát ez ez európai tehát Európai Unióban például emberi eredetű és egyéb ugye hát Ázsiában az, hogy emberi eredetű exoszómákkal dolgoznak, ez egy alap.
Ez egy napi szinten placentával ember ide.
Európai Unió nem engedi ezt meg, tehát hogy nyilván ide ezért kell a külön regisztrációk meg bevizsgálások, hogy hát minden térségnek más a szabályzása és hát Európai Uniónak is más a szabályzása. >> Elég szigorú egyébként.
Tehát ott ugye a tudományos publikációk, vizsgálatok, ha csak egy picit gyanúja van annak, hogy egészségkárosodást okozhat, már kivonják.
Nem, nem engedik meg, hogy komolyabb problémák legyenek. >> Ebben nyilván akár lehetnek is.
Tehát, hogy ezt ezt abszolút megérteni, hogy hogy más a piac.
Tehát nem csak a a helyi vagy a lokál piac magatartás miatt teszik ezt meg, hanem teljesen más a a a felfogás, szerintem, nem?
Hogy hogy milyen anyagot engednek be.
Hát onom szigorúbbak, tehát preventív célzatban szerintem ez a jobb megoldás, hogy ha már egy pici gyanú van, akkor ne engedjük. >> Akkor nem.
Ö >> hát ez nem feltétlen tetszik nekünk. >> Jó, hát igen. >> Amikor szeretünk retinoll dolgozni, de de értjük. >> Igen, jó.
Hát azt is persze azt is megértem, mert ugye elártották a retinolos készítmények a drogériákat is, és na ott vol számomra, mint szakember ott voltak az óriási problémák, mert amit mi adtunk retinolos készítményt a vendégnek, ott be volt vésve a kis agyába, hogy hogyan lehet használni. bevezetem, csúcson tartom, kivezetem, nem használom ekkor, nem használom, akkor fényvédőt használok és a többi, és a többi.
Hányszor használom, mivel keverve használhatom, mivel nem, nappal, éjszaka, hogy használhatom ezeket a készítményeket.
Na, ott aztán bárki bárhova kenegette, mert azt hallotta az influencerektől és egyebtől meg a meg a youtuberektől, meg az anyám kínától, hogy azt aztán így lehet meg a drogériai influencerektől, hogy azt aztán nyugodtan így-úgy amó használhatja.
Bármikor kenegette össze-vissza befeküdt a szoliba, mit tudom én miket csinált, és komoly súlyos károsodásokat okozott.
Ö, ezt még azért mindig egy picit nehezményezem, hogy azért nem a drogériaira adták ki ezt a és és ugye a professzionálisra talán lehet, hogy nem kellett volna ennyire szigorút, de abszolút aláírom.
Tehát itt valóban nem kell túlterhelni a bőrt és bármit művelni a szépség oltárán, feláldozni az egészséget.
Tehát ezt ezt értem, hogy hogy így működik.
De igen, hát a veszélyes anyagok az pedig ugye van, amelyik százalékban veszélyes, tehát bizonyos százalék fölött veszélyes, mint például akár a retinol is.
Tehát ez most nem azt jelenti, hogy innentől retinolt egyáltalán nem használhatunk, hanem bizonyos százalék fölött nem. >> Így van.
És amit ugye említettem, azt a linket, ahol a veszélyes kozmetikumokat meg lehet nézni, azok tipikusan olyan kozmetikumok, amik túllépték azt a határértéket, vagy egy olyan anyagot tartalmaznak, ami potenciálisan mérgező.
Tehát ott azokat lehet megtalálni.
Ezt is érdemes megnézni, amikor ugye kiderül, hogy nincsen CPMP regisztráció, mert ha ha csak nincsen, de jó a termék, és mondjuk Amerikában jól fut és biztonságos, akkor nagy bajt nem tud csinálni, de ha fönt van ezen, akkor ott már bajt is tud csinálni.
Akkor nem elég, hogy hogy az FDA ugye az az amerikai szabályzás, a CPNP ugye az európai, tehát igen, nem mindegy, hogy melyik.
Meg az, hogy nagyon sokszor hivatkoznak az FD-re.
Hát könyörgöm, az csak azt jelentkezünk hozzá, hogy ott Amerikában azt mondta a hatóság, hogy ez biztonságos, lehet használni.
És akkor van még egy csoport, ami se ide, se oda nem tartozik, nem topikális készítmény, de nem is orvostchnikai. >> Hát ezek az >> ezek a booster koktélok. az ampul, >> ami ugye megint elég sok keveredésre ad okott, >> mert jellemzően ugye azokat valamilyen tűzs rendszerrel viszik be a bőrbe.
Meg kell, hogy legyen az a tisztaság, de nem tudják CPNP-vel regisztráltatni, mert nem topikális, viszont nem is gyógyászati célra készült.
Tehát ott is nagyon figyelni kell, hogy honnan vásárolnak.
És ott most jelen pillanatban ha valaki nagyon biztos rakkal menni, akkor egy szakértői segítséget kell igénybe venni. >> Az mit jelent? >> Hát egy olyan orvosi szakvéleményt, aki bevizsgált egy laborban, hogy biztonságos, nem tartalmazza a szervezetre, egészségre károsanyagokat, és azokat szabadna használni. >> Ühüm.
AK hát most na itt van a másik variáció, hogy tűvel vagy tű nélkül, mert nyilvánvalóan >> tű nélkül természetesen nyugodtan lehet topikálisan használni. művelt ugye rengetegszer, tehát akár mondom mestervizsgai tananyagban is benne volt például a dermapen, mint egy készülék és hát ugye most megint megrémültek a kozmetikusok, hogy most ezt amúgy egyébként ilyeneket simán megvásárolnak maguknak otthonra és a szakembertől nem, mert most itt nem tudjuk, hogy most akkor használhatjuk vagy nem.
Tehát ez ilyen nagyon furcsa dolog, hogy otthoni otthoni, tehát hogy tele vannak a a webshopok meg az üzletek hasonló dolgokkal, és azt megveheti azt az, aki aztán valóban nem ért hozzá, tehát soha nem tanulta.
És ugye nálunk tényleg még mondom mestervizsgatan anyag is, és és azt mondják, hogy nem, akkor most bevihetem tűvel, vagy nem vihetem be tűvel, vagy milyen mélységben vihetem.
Én úgy tudom, én úgy tudom, hogy ugye a hámrétegben dolgozhatok, és az hát körülbelül olyan 0,5 mm mélység, ugye durván a a hámréteg.
Ö és hát itt azt hiszem, hogy ez a kompetencia.
Tehát idáig má >> orvos szakmailag vagy egészségügyi szempontból.
Ugye ez még az a kategória, amikor komoly kockázat nincsen. >> Nálunk egy picit fejlettebb, vagy okosabb, vagy nem is tudom, hogy fejezzem ki magam országok, azért ezt a problémát már áthidalták.
Ugye az alapkozmetikai végzettséggel dolgozhatnak ebbe a 0,5-es tartományba, de ott már vannak szintek. >> Ühüm. >> Tehát vannak az orvos meg a kozmetikus között szintek.
Említett entitások
Témák
- kozmetika
- jogszabályok
- ce tanúsítvány
- készülékbiztonság
- hatósági ellenőrzés
Személyek
- Stuhl Andrea
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kozmetikus kompetencia, jogszabályok és azok hiánya-Stuhl Andrea(2. rész)/Kozmetikus Podcast 38.adás”
Miről szól ez az epizód: „Kozmetikus kompetencia, jogszabályok és azok hiánya-Stuhl Andrea(2. rész)/Kozmetikus Podcast 38.adás”?
A podcast 38. adásában Stuhl Andrea vendégszereplésével a kozmetikai iparág jogszabályi hátterét és a kompetenciák határait vizsgálják. Kiemelten foglalkoznak az Alibaba és hasonló platformokról származó gépek kockázataival, a hamis CE-tanúsítványokkal és a készülékek megfelelő… Az epizód a Kozmetikus Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 23..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Kozmetikus kompetencia, jogszabályok és azok hiánya-Stuhl Andrea(2. rész)/Kozmetikus Podcast 38.adás”?
Fő témái: kozmetika, jogszabályok, ce tanúsítvány, készülékbiztonság, hatósági ellenőrzés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kozmetikus kompetencia, jogszabályok és azok hiánya-Stuhl Andrea(2. rész)/Kozmetikus Podcast 38.adás”?
Megjelenés: 2026. 06. 23.. Hossz: 31 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kozmetikus-podcast/kozmetikus-kompetencia-jogszabalyok-es-azok-hianya-stuhl-andrea-2-resz-kozmetiku-b48d57e8
Több epizód a Kozmetikus Podcast-ből
- Kozmetikus kompetencia, jogszabályok és azok hiánya-Stuhl Andrea(1. rész)/Kozmetikus Podcast 37.adás
A Kozmetikus Podcast 37. adásában Stuhl Andrea, az első magyar minősített szépségipari szakemberek egyesületének elnöke a kozmetikus szakma kompetenciáiról, a vonatkozó jogszabály…
- Tisztességes forgalmazók és szerencselovagok - Huber Zoltán (2. rész) / Kozmetikus Podcast 36.adás
A Kozmetikus Podcast 36. adásában Huber Zoltán, a Center Kft. kereskedelmi igazgatója a kozmetikai gépek árazásáról és vásárlásáról beszél. Kiemeli, hogy az ár árulkodik a minőség…
- Tisztességes forgalmazók és szerencselovagok - Huber Zoltán (1. rész) / Kozmetikus Podcast 35.adás
A Kozmetikus Podcast 35. adásában Huber Zoltán, a Center Kft. kereskedelmi igazgatója mesél a kozmetikai gépek forgalmazásának rejtelmeiről. Az 1990-es évek elejétől kezdve a nemz…
- Női intim wax praktikák - Györffy Ildikó, Tóth Kitti Bernadett(Második rész)/Kozmetikus Podcast 34.adás
A Kozmetikus Podcast 34. adásának második részében Györffy Ildikó és Tóth Kitti Bernadett a női intim gyantázás és szőrtelenítés gyakorlati kérdéseit vitatják meg. Szóba kerülnek…
- Női intim wax praktikák - Györffy Ildikó, Tóth Kitti Bernadett(Első rész)/Kozmetikus Podcast 33.adás
A Kozmetikus Podcast e heti adásában Györffy Ildikó, a MonSalon Mester Kozmetika tulajdonosa és Tóth Kitti Bernadett, az A szalon tulajdonosa osztják meg szakmai tapasztalataikat…
- Intim szőrtelenítés kendőzetlenül - András Andrea (Második rész) / Kozmetikus Podcast 32.adás
András Andrea, a L'intimage Wax & Beauty tulajdonosa, tabuk nélkül beszél az intim szőrtelenítésről a Kozmetikus Podcast második részében.
- Intim szőrtelenítés kendőzetlenül - András Andrea (Első rész) / Kozmetikus Podcast 31.adás
András Andrea, a L'intimage Wax & Beauty tulajdonosa tabuk nélkül beszél az intim szőrtelenítésről ebben az epizódban. Ez a beszélgetés első része.
- Kozmetikus kompetencia orvosszakértői szemmel - Dr. Szondy György / Kozmetikus Podcast 30.adás
Dr. Szondy György igazságügyi orvosszakértő vendége a Kozmetikus Podcast 30. adásának. A beszélgetés a kozmetikusok kompetenciájáról, a jelenlegi szabályozási helyzetről, az orvos…
- Most Minket Kérdeznek!(Második rész)-Tölgyesi Krisztina és Vincze Gábor / Kozmetikus Podcast 29.adás
A Kozmetikus Podcast ebben a részében vendégként Tölgyesi Krisztina és Vincze Gábor vesznek részt, ahol a szépségiparral kapcsolatos meglepetés kérdésekre válaszolnak. Kiemelik a…
- Most Minket Kérdeznek! (Első rész) - Tölgyesi Krisztina és Vincze Gábor / Kozmetikus Podcast 28.adás
Meglepetés adás az első része, ahol a Kozmetikus Podcast házigazdáit, Tölgyesi Krisztinát és Vincze Gábort kérdezik. Krisztina állította össze a kérdés sort, hogy a kozmetikus sza…