Ma is tanultam valamit

Orsós Lajos: Egy beakadt mondat és még négy dolog kellett, hogy kitörjek a cigánytelepről

· PT51M8S

Összefoglaló

Orsós Lajos elmondja, hogyan tudott kitörni a szegénységből és a cigánytelepről. Az interjú kitér a magyarországi egyenlőtlenségek növekedésére, a leggazdagabbak vagyonának koncentrálódására, valamint a szegények helyzetére. A beszélgetés célja, hogy személyes példán keresztül…

Röviden

Műsor
Ma is tanultam valamit
Megjelenés
2025. 08. 28.
Hossz
51 perc
Szereplők, említett nevek
Orsós Lajos, Tapasztó Orsi, Balatoni Jocó
Témák
szegénység, egyenlőtlenség, társadalmi mobilitás, cigánytelep

Ebben az epizódban

Miközben azon megy a vita, hogy nőtt, vagy csökkent a szegények száma Magyarországon, az biztosan tudható, hogy az egyenlőtlenségek drasztikusan nőnek.

Ma már a leggazdagabb 100 magyar rendelkezik a magyar háztartások pénzügyi vagyonának több mint 13 százalékával, miközben 2005-ben még csak 2,5 százalék volt ez az arány.

A lakosság legszegényebb 50 százaléka pedig kénytelen beérni az összvagyon mindössze 7 százalékával.

Közülük több millióan szegénységben élnek, és egy-két együttérző szocioriporton kívül a többség széttárja a kezét és szemet huny felettük.

Nem sokan képesek megmutatni a kiutat, elmondani, mik a szükséges és lehetséges lépések, lelki muníciót adni a küzdelmekhez.

Személyes tapasztalatból, hitelesen pláne nem.

Learn more about your ad choices.

Említett entitások

Témák

  • szegénység
  • egyenlőtlenség
  • társadalmi mobilitás
  • cigánytelep

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Orsós Lajos: Egy beakadt mondat és még négy dolog kellett, hogy kitörjek a cigánytelepről”

Miről szól ez az epizód: „Orsós Lajos: Egy beakadt mondat és még négy dolog kellett, hogy kitörjek a cigánytelepről”?

Orsós Lajos elmondja, hogyan tudott kitörni a szegénységből és a cigánytelepről. Az interjú kitér a magyarországi egyenlőtlenségek növekedésére, a leggazdagabbak vagyonának koncentrálódására, valamint a szegények helyzetére. A beszélgetés célja, hogy személyes példán keresztül… Az epizód a Ma is tanultam valamit című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 08. 28..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Orsós Lajos: Egy beakadt mondat és még négy dolog kellett, hogy kitörjek a cigánytelepről”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Orsós Lajos, Tapasztó Orsi, Balatoni Jocó.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Orsós Lajos: Egy beakadt mondat és még négy dolog kellett, hogy kitörjek a cigánytelepről”?

Fő témái: szegénység, egyenlőtlenség, társadalmi mobilitás, cigánytelep.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Orsós Lajos: Egy beakadt mondat és még négy dolog kellett, hogy kitörjek a cigánytelepről”?

Megjelenés: 2025. 08. 28.. Hossz: 51 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ma-is-tanultam-valamit/orsos-lajos-egy-beakadt-mondat-es-meg-negy-dolog-kellett-hogy-kitorjek-a-ciganyt-0008f980

Több epizód a Ma is tanultam valamit-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból