Elmaradt igazságtétel után valódi elszámoltatás? – Hangosítunk
· PT29M51SÖsszefoglaló
A Magyar Hang heti podcastja, a Hangosítunk legújabb adásában Katona Mariann és Pethő Tibor kollégái az aktuális lapszám cikkeiről beszélgetnek. A fő témák között szerepel Magyar Péter politikai szerepvállalása, az új parlament működése, valamint az elszámoltatás kérdése.…
Röviden
- Műsor
- Magyar Hang podcastok
- Megjelenés
- 2026. 06. 11.
- Hossz
- 30 perc
- Szereplők, említett nevek
- Katona Mariann, Pethő Tibor, Albert Enikő, Lázár János, Kövér László, Sulyok Tamás, Molnár Csa, Csikós Gábor
- Témák
- politika, elszámoltatás, parlament
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
kicsit olyan terrorparlament jelleget öltöttek a Kövér László áldásos tevékenysége nyomán, főleg az utóbbi a második felében a nernek az, hogy kenyeret és cirkuszt adni a népnek, én szerintem a politika azért ezt mindig művelte, akit ez zavar, annak tolla fülébe.
Körülbelül ezt mondtak. >> Szerinted ebből azért profitálhat a miniszterelnök? >> Ami történt, sokkal több, mint fülkeforradalom, de a valóság bemutatására ezután is szükség lesz.
Hangosítunk, a Magyar Hang heti podcastja. >> Nagyon [zene] sok szeretettel köszöntök mindenkit.
Megjelent a legfrissebb magyar hang, vagyis újra megszólal az újság, és jövünk a szokásos lapajánlóval.
Most is az aktuális lapszámmal lévő néhány cikk mentén fogunk beszélgetni alapvetően a körülöttünk lévő világról. lesz szó Magyar Péterről az új parlamentről, de terveim szerint az elszámoltatásról is.
Szóval érdemes velünk tartani.
Az abban bízunk ezzel a műsorral is, hogy sikerül felkeltenünk az érdeklődésüket.
Egyrészt a legfrissebb lapszámunk, másrészt úgy eleve a magyar hang iránt, hiszen ezt sokszor elmondom, de mi tényleg addig tudunk újságot készíteni és egyébként műsorokat is készíteni, amíg a nézőink mellett vannak olvasóink és előfizetőink is.
Nekik ezt nagyon köszönjük. számos előfizetési formánk létezik egyébként.
Erről minden szükséges információt megtalálnak a leírásban.
És még egy szolgálati közlemény, egy gyors szolgálati közlemény.
Hát egyelőre ezt még csak így tudom mutatni, de megjelenik a Magyar Hang kiadásában a vidéki prókátor könyve.
Én a vidéki prókátor címmel egyelőre előrendelhető.
Erről is minden információt megtalálnak a leírásban.
Na és akkor ennyi felvezető után fordulok is vendégemhez, hiszen most sem vagyok egyedül.
Köszönöm, hogy eljöttél. >> Szia.
Köszönöm én is a meghívást és köszöntöm a nézőket. >> Két nagyon izgalmas cikket is írtál a legfrissebb újságban, konkrétan az időgép mellékletbe.
Én ebből idéznék egy nagyon rövidet.
Ez az egyik cikkernek az al címe.
Ez úgy hangzik, hogy sólovagok és ügynökök.
Bútorügynök mer beszélni. >> Igen, ez egy parlamenti közbekiáltás, egy időt parlamenti közbáltás Fényes László újságírótól 1918. október 17-én egy nevezetes napon és egy nagyon zajos ülésnapon, amelyen Tisza István elismerte, hogy a háborút elvesztettük. >> Ez talán már így előre is vetíti, hogy nyilván akkor a parlament és ez a abszolút filmszínház ugye ez lesz az egyik témánk.
Na de még mielőtt előtte nézzük egy kicsit az újságot, már kapható is június 11-éig elérhető a legfrissebb magyar hang a címlapon, mint az remélem mögöttem is látszik Márk Gizai Péter.
Hodmezővásárgár polgármesterével Horvát Attila kollégánk készített interjút és az apropót egyrészt az adta, hogy a politikus hát élesen bírálta a Tiszának azt a tervét, hogy a polgármesteri fizetéseket is jelentősen csökkentenék.
Kollégám megkérdezte, hogy ezt továbbra is fenntartja, illetve, hogy csalódott-e a Tiszában emiatt a tervezett intézkedés miatt, de nagyon sok mindenről van még szó.
Többek között Lázár Jánosról is kiderül, hogy eltűnt-e Lázár János, vagy hogy hol lehet Lázár János. illetve rákérdezett arra is, ami már szintén felmerült a politikussal kapcsolatban, hogy esetleg elindulna köztársasági elnöknek, amennyiben ezt eljutunk odáig, hogy ezt a nép válassza és közvetlen elnökválasztás legyen.
Szóval sok mindenről beszél, nagyon nagy szeretettel tudom ajánlani.
És Tibor, mielőtt a te cikkeidre rátérnénk, téged is arra kérnélek, hogy emelj ki egy írást az újságból. >> Molnár Csabának a tudományos oldalon lévő cikkérre gondoltam.
Az a címe az írásnak, hogy lobotómia és inzulinsok.
Az apropóját pedig az adja, hogy megjelent Csikós Gábornak a kényszerzubbonytól az elek el elektrosokig című kötete, amelyben a magyar pszichiátriai Gyakorlat elmúlt 150-160 évével foglalkozik.
Nagyon érdekes abból a szempontból, hogy a egész sorozatát láthatjuk annak, hogy milyen kínzásnak is beérő módszerekkel bántak a betegekkel. egyébként hozzáteszem jó szándékkal, mert például a lobotómia, mint mondják, az az egy rendkívül kegyetlen dolog nyilvánvalóan, de a feltétele, hogy valakinek a dühöngését leállítsák, hogy valaki kimehessen a a tébojdából, ahogy annak idején nevezték, az a lobotómia volt sajnos.
És hát ugye a pszichiátriák helyzete azért a mai napig sem túl rózsás.
Egyébként pont az előző műsorban éppen Bodac Péterről beszéltünk erről, és az már abszolút 2026 volt. >> Igen, nem rózsás.
És szerintem ma is van olyan gyakorlat a pszichiátriában, ez csak egy szigorú, nagyon-nagyon szigorú magánvélemény, amelyet később felesleges tortúrának fognak látni, az utókor felesleges tortúrának fogja tartani. >> Hát ezt lehet, hogy mi már nem tudjuk megvárni, de [nevetés] de fiatalabb nézőink majd ezt is megtudhatják.
Nos, és akkor most már tényleg térjünk rá a cikkéhez.
Ahogy mondtam, ez az időgép mellékletben jelent meg, és a vezetőanyag, hogyha lehet így mondani, abszolút parlamenti filmszínház.
Ugye ebből idéztem az előbb ezt a bizonyos hát nem nem is tudom, hogy hogy mondjam ezt az a címet, amit mondtál ugye ez az előbb, ez a bekiabálás. kérlek, hogy mondj még néhány mondatot erről a cikkről, hogy miért ajánlod ezt.
Abból indultam ki, hogy nagyon sokan kifogásolták, hogy a magyar parlamentben furcsa módon felpeült az élet, és ezt különösnek tartják, és főleg nem remélem nem leszek ezzel bántó, de az idősebb nemzedék tagjai, akik a Kádárrendszerben szocializálódtak, amikor évszakonként volt két-három ülésnap, és azok is úgy teltek, mint egy ilyen szigorú és rendkívül szabályozott szülői értekezlet. csöndben unalomban felszólalásokkal.
Ez volt a méltóságos parlament, ugye méltósággal ülésezett a parlament, és rendszerváltsal visszajöttek 90-ben a bekiabálások, a közbeszólások, mint ahogy mindig volt a parlamentben közbeszólás, mindig volt a parlamentben vita parázshangulat. 1945 előtt is két alkalommal szűnt meg egyébként érdekes módon a nyilasparlamentben, amely már Budapestről elmenekült 1944 decemberében is Sopronban ülésezett és a Rákosi rendszerben 1949-től, amikor már csak egy listára lehetett szavazni, tehát nem választás volt a 49-es választás, hanem csak a magyar függetlenségi névfront listájára lehetett szavazni, vagy semmire, akkor összeült egy olyan parlament, ami mindenben egyetértett, minden jó volt, minden szép volt.
És ez így ment ugye gyakorlatilag 1900 90-ig, vagy pontosabban a 80-as évek végéig. >> Igen.
És egyébként tényleg nagyon érdekes párbes konkrét párbeszédeket is leírsz, hogy ki mit hol kiabált be.
Szóval nagyon nagy szeretettel ajánljuk, mert tényleg egy egy nagyon érdekes cikk. >> És még egy dologra had hívjam fel ezzel kapcsolatosan a figyelmet.
Sokan kifogásolják azt, hogy Magyar Péter miniszterelnök közbe szól és tulajdonképpen abszolút parlamenti filmszínházat játszik, de ez az abszolút parlamenti filmszínház, ez miniszterelnöki szinten is megvolt régen.
Tehát Vekerle Sándor is, ezt idézem a cikkben, vitába keveredett Fényes László újságíróval, aki egyébként az első oknyomozó újságíró és az első modern értelemben vett magyar riporter, és Anta József is ugye beszólt Tölgyesi Péternek.
Szóval és van még pár példa, szóval nagyon nagy szeretettel ajánljuk, de hogyha már itt erről beszélünk, hogy ahogy te is mondtad, hogy többen így hát ilyen felháborodva vagy vagy kicsit méltatlankodva nézik azt, hogy hogy mi zajlik most a parlamentben, te mit gondolsz, hogy tényleg egyébként az adná, vagy annak kell, hogy adja egy parlamentnek a méltóságát, hogy akkor ott nem tudom, ilyen nagyon kimért viták zajlanak?
Nem tudom, méltósága legyen egy keresztelőnek, egy esküvőnek, meg ünnepélyessége egy a parlamentben az ország dolgairól van szó, és az ország dolgairól nem lehet mindig méltósággal beszélni, hanem normális hangvételben kell beszélni.
És ugye mint egy ilyen családi összejövetelkor is, azért a a az ember felemeli a hangját, közbeszól, vitatkozik.
Ez a normális. >> Szerinted egyébként >> ez a hiteles. >> Ühüm.
Ugye te is úgy fogalmaztál vol itt a beszélgetés elején, hogy talán az idősebb generáció az, amelyiket bánthatja ez.
A fiatalabb generáció meg legalábbis az én tapasztalataim szerint ezt kifejezetten élvezettel figyeli.
Tehát azt, ahogy Magyar Péter odaszólogat, ahogy Grima szól, ugye akkor is, amikor nem hallatszódik konkrétan a közvetítésben, hogy ő mit mond, de látszik rajta, hogy ő éppen valamit beszól jellemzően a a fideszeseknek.
Szóval szerinted ebből azért profitálhat a miniszterelnök?
Igen, szerintem az a az idős idősebb generációt leszámítva, ezt mindenki tudomásul veszi.
Valakinek ez kifejezetten tetszik.
A világ valahogy trendben nefelé halad.
Tehát az, hogy Magyar Péter egy ennyire influencer jelenség, kicsit kicsit a világban vagy előremutatóan, vagy szélsőségesen, de mindenképpen valamilyen módon a jövőt idézve, az egyébként nem egy nem egyedülálló, mert ugye mindenki felépíti magát.
Tehát például ott van a George Meloni, aki múltkor például ugye posztoltak róla az AI segítségével készült fehér neműs képeket, amelyeket ő maga is elkezdett terjeszteni, mint az AI elítélendő, miközben ezzel akaratlanul, akarva akaratlanul felhívta arra a figyelmet, hogy ilyen képek készültek róla.
Nem tudom elképzelni, hogy Margaret Techer brit miniszterelnök magáról kombinés képeket posztolt volna a 80-as években.
Nyilvánvalóan kizárt, és ugyanúgy Magyar Péternek a stílusa sem hasonlítható össze.
Éppen ezért akár Anta Józsefével, vagy teszem azt Hornyuláéval, vagy még korábbra visszamenve Kádár Jánoséval, mert egészen más világban élünk.
Na, Anta Józsefre majd mindjárt rátérünk, de még maradjunk egy picit ennél a abszolút filmszínház vagy abszolút parlamenti filmszínház, ahogy te fogalmaztál, >> itt ugye többször felmerült azért a múlt időszakban az is a ugye régről ismerjük ezt a cirkuszt és kenyeret a népnek mondást, és hogyha ezt kicsit átültetjük a a mai modern korban, ugye többen azzal vádolják Magyar Pétert, hogy tulajdonképpen a cirkuszt csinálja, mertogy így kenyeret nem tud adni.
Tehát, hogy igazából van só, de érdemi intézkedések nincsenek.
Én szerintem vannak érdemi intézkedések.
Tehát az, hogy a Magyar Péter ugye ezzel a közhellyel élve egy ilyen diplomáciai nagyüzemet csinál, és Varsótól Bécsen át Berlinen és Párizson át bejárja a világot, és közben az írminiszterelnök megérkezik Magyarországra, ez nem a arról tanúskodik, hogy ne ne tenne valamit.
És nyilván folyik a törvényeknek az előkészítése megelfogadására is ugye nyilván kész az országgyűlés szerintem.
És hát ugye nagyon fontos az is, hogy olyan, hogy hogy most ráadásul olyan intézkedéseket kell hozni, amik megteremtik a feltételeit az EU-s pénzek hazahozatalának.
Tehát nyilvánvalóan nem nem lustálkodnak a a se a kormány tagja a képviselők, feltételezem, és szerintem joggal feltételezem.
És egyébként pedig [torokköszörülés] az, hogy kenyeret és cirkuszt adni a népnek, én szerintem a politika azért ezt mindig művelte.
Tehát a politika mindig művelte, hogy megpróbálta mind a kettőt adni.
Tehát ez a politika természetéhez hozzátartozik, hogy >> Igen.
Jó esetben legalábbis nem csak a cirkusztatta, hanem valóban a a kenyeret is. >> Van, aki szolidabban csinálta, van aki pedig hangosabban, rájosabban.
Ugye arra utaltam, hogy itt azzal szokták többek között ugye Magyar Pétert, hogy ezzel a ezzel az influencer miniszterelnökösködéssel, hú de furcsa szó ez, tehát hogy hogy ezzel a hogy ő ő mindent a Tiktokon, a Facebookon, a YouTube-on közvetít mindenről, mindenhol beszámol, hogy tulajdonképpen akkor tulajdonképpen nincs is ideje a kormányzásra.
És ugye mindig azt szokták ilyenkor feltenni mindenféle propagandisták, vagy egykori propagandisták, vagy jelenlegi fideszes politikusok, hogy na jó, de mikor fog már végre kormányozni?
Igen, de mondom, ez szerintem nem helytálló.
Ezt meg ez a világnak az új formája, ami lehet, hogy nem szimpatikus, de a pápa is kommentál az X-enek, tehát ami szintén nagyon furcsán hangzik, hogy bizar, de odakonmentel az amerikai elnök szövege alá például. >> Ühüm.
Na hát meglátjuk, hogy meddig lesz még ez a fajta kormányzás.
Szerintem egyébként ez hosszú ideig ki fog tartani, mert én úgy látom, legalábbis én úgy tapasztalom, hogy ez így meg is hozza a gyümölcsét, mert tényleg nagyon sokan kíváncsiak rá, és tényleg sokkal többen nézik most a parlamenti közvetítéseket, mint hát az elmúlt 16 évben nyilván. >> Igen, de ez jó is, mert az elmúlt 16 év parlamenti közvetítései azok inkább egy ilyen kicsit olyan terrorparlament jelleget öltöttek a Kövér László áldásos tevékenysége nyomán, főleg az utóbbi a második felében a nernek. kicsit hasonlóan az 1948-49-es ülésekhez, de erről is írok egyébként. >> Rendben.
Na és akkor most viszont térjünk át a másik cikkedre.
Ennek azt a címet adtad, hogy Magyar Péter és 1945 tavasza. >> Igen. >> Érdekes párhuzam.
Igen, megpróbáltam történelmi párhuzamokat a jelenlegi helyzethez találni, és ugye gyakran említik, és látszólag adódik is a párhuzam Antal Józseffel és az 1990-es kormányalakítással.
De szerintem ott ennek ellenére igen sok az eltérés, tehát több az eltérés, mint a párhuzam, mert nyilvánvalóan ott is egy új korszak kezdete, egy reménykedés, de akkor most inkább 45 helyett Anta Józsefről beszélek.
Rendben. >> Tehát ugye Antal József úgy veszi át az ország irányítását, hogy egyrészt nincs iránta bizalom eleinte Nyugat-Európában meg a nyugati világban, mert a nyugati világ inkább a szabaddemokraták győzelmét várja, hiszen a szabaddemokratákat tartja elkötelezetten nyugatos pártnak.
Nem tud kétharmaddal kormányoz, kétharmaddal kellene kormányoznia, mert a költségvetést is kétharmaddal lehet elfogadni.
Tehát logikus lenne, hogyha nagy koalícióról lépnének.
Ugye ezt is kérik nyugatról, de nem lép nagy koalícióra.
A koalíciót kiváltja az úgynevezett MDF SZDS paktummal, ami korlátozza a kétharmados törvényeket, és a szabaddemokratánáknak tett gesztussal a köztársassági elnöki posztot…
Említett entitások
Témák
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Elmaradt igazságtétel után valódi elszámoltatás? – Hangosítunk”
Miről szól ez az epizód: „Elmaradt igazságtétel után valódi elszámoltatás? – Hangosítunk”?
A Magyar Hang heti podcastja, a Hangosítunk legújabb adásában Katona Mariann és Pethő Tibor kollégái az aktuális lapszám cikkeiről beszélgetnek. A fő témák között szerepel Magyar Péter politikai szerepvállalása, az új parlament működése, valamint az elszámoltatás kérdése.… Az epizód a Magyar Hang podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 11..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Elmaradt igazságtétel után valódi elszámoltatás? – Hangosítunk”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Katona Mariann, Pethő Tibor, Albert Enikő, Lázár János, Kövér László, Sulyok Tamás, Molnár Csa, Csikós Gábor.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Elmaradt igazságtétel után valódi elszámoltatás? – Hangosítunk”?
Fő témái: politika, elszámoltatás, parlament.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Elmaradt igazságtétel után valódi elszámoltatás? – Hangosítunk”?
Megjelenés: 2026. 06. 11.. Hossz: 30 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/magyar-hang-podcastok/elmaradt-igazsagtetel-utan-valodi-elszamoltatas-hangositunk-12dc9acc
Több epizód a Magyar Hang podcastok-ből
- Orbán már szinte nevetséges – Célegyenes
- Mire számíthatunk Moszkvától az orosz diplomaták kiutasítása után? – Hangosítunk
- Renner Erika: Elfogadtam a sorsom, ez lett az én ügyem – Szendvicsgeneráció
- Iványi Márton: Több ház árát vertem el szerencsejátékkal és kokainnal – Mindenki függő
- Molnár Anikó stylist: Magányosan vedeltem a vodkát, sírós zenékre táncoltam – Szendvicsgeneráció
- Puzsér Róbert: Fásy Ádám felesége kezdetnek nem rossz, de nem érjük be ennyivel – Kultúrtáj
Puzsér Róbert a Kultúrtáj podcastban elemzi a politikai helyzetet, különös tekintettel a Fidesz vagyonmentési kísérleteire és Magyar Péter esetleges kormányzására. Kiemeli a vagyo…
- Orbán Viktornak is vallania kell – Célegyenes
A Magyar Hang podcastja a kegyelmi ügyet vizsgáló bizottság várható meghallgatásaival foglalkozik, különös tekintettel Orbán Viktor, Novák Katalin, Varga Judit és Balog Zoltán sze…
- Lukács Csaba: Szijjártó Péter egy kávét sem vehet a BYD-nál – Kultúrtáj
Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója a Ferencváros ultráinak fenyegetőzéseiről és Kubatov Gábor szerepéről beszél. Szóba kerül a Fradiváros beruházás körüli 25 milliárdos áll…
- Mi lesz a korábbi vidéki fideszes „kiskirályokkal”? – Hangosítunk
A legfrissebb Magyar Hang újság tartalmáról beszélget Katona Mariann és Lánczi Richárd. A beszélgetés fókuszában a volt vidéki fideszes politikusok helyzete, a közmunka vidéki sze…
- Martin József Péter: Harminc-negyvenezer milliárd forint tűnhetett el a NER alatt – Kompország
Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója becslése szerint harminc-negyvenezer milliárd forint közvagyon tűnhetett el a NER (Nemzeti Együ…