Karsai Péter: Megdöbbentő volt, ahogy a fideszesek extázisban törtek ki – Kompország
· PT1H7M46SÖsszefoglaló
Karsai Péter a Kompországban beszélt testvére, Karsai Dániel méltó halálának ügyéről, a miniszterelnökkel való találkozó várakozásáról és a parlamenti reakciókról. Kifejtette, hogy megdöbbentette őt a fideszes képviselők extatikus tapsa Orbán Viktor felszólalása után, egy…
Röviden
- Műsor
- Magyar Hang podcastok
- Megjelenés
- 2024. 06. 27.
- Hossz
- 1 óra 8 perc
- Szereplők, említett nevek
- Karsai Péter, Lakner Dávid, Albert Enikő, Orbán Viktor, Karsai Dániel, Tompos Ádám
- Témák
- méltó halál, parlamenti reakciók
Ebben az epizódban
– Továbbra is várják, hogy összejöjjön a találkozó a miniszterelnökkel – mondta Kompország című műsorunkban a méltó halálért küzdő, ALS-betegségben szenvedő Karsai Dániel alkotmányjogász testvére.
Karsai Péter hozzátette, rendkívül megrázta, amikor a parlamenti vitában Orbán Viktor felszólalását követően az összes fideszes képviselő olyan extázisban tört ki, úgy tapsolta meg a miniszterelnököt, mint ha csak Szoboszlai lőtt volna egy gólt.
Pedig egy haldoklóról volt szó.
Karsai Péter leszögezte, megígérte a sorstársaknak, hogy az ügyet nem engedi el, beleáll, „addig visszük, amaddig csak tudjuk”.
Odáig már most eljutottunk, az emberek hozzáállása a halál kérdéséhez gyökeresen megváltozott.
De lesz még lex Karsai is, csak ki kell várni.
Műsorunkban beszélt arról is, • szerintük miért visszás, hogy Istenre hivatkozva akarják megmondani mindenkinek, hogyan éljen • miként gondolnak vissza Sulyok Tamás államfő látogatására és döntésére • mit szólnak a strabourgi döntéshez • hogyan telnek most Karsai Dániel mindennapjai • és mit hozhat az a tény, hogy „Dani berúgta az ajtót”, s már nem úgy gondol az emberek jelentős része a halálra, mint annakelőtte.
Szerkesztő: Farkas Melinda és György Zsombor, műsorvezető: Szerető Szabolcs.
A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül.
Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük!
Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Bt. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Említett entitások
Témák
- méltó halál
- parlamenti reakciók
Személyek
Szervezetek, cégek
- fideszesek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Karsai Péter: Megdöbbentő volt, ahogy a fideszesek extázisban törtek ki – Kompország”
Miről szól ez az epizód: „Karsai Péter: Megdöbbentő volt, ahogy a fideszesek extázisban törtek ki – Kompország”?
Karsai Péter a Kompországban beszélt testvére, Karsai Dániel méltó halálának ügyéről, a miniszterelnökkel való találkozó várakozásáról és a parlamenti reakciókról. Kifejtette, hogy megdöbbentette őt a fideszes képviselők extatikus tapsa Orbán Viktor felszólalása után, egy… Az epizód a Magyar Hang podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 27..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Karsai Péter: Megdöbbentő volt, ahogy a fideszesek extázisban törtek ki – Kompország”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Karsai Péter, Lakner Dávid, Albert Enikő, Orbán Viktor, Karsai Dániel, Tompos Ádám.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Karsai Péter: Megdöbbentő volt, ahogy a fideszesek extázisban törtek ki – Kompország”?
Fő témái: méltó halál, parlamenti reakciók.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Karsai Péter: Megdöbbentő volt, ahogy a fideszesek extázisban törtek ki – Kompország”?
Megjelenés: 2024. 06. 27.. Hossz: 1 óra 8 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/magyar-hang-podcastok/karsai-peter-megdobbento-volt-ahogy-a-fideszesek-extazisban-tortek-ki-komporszag
Több epizód a Magyar Hang podcastok-ből
- Orbán már szinte nevetséges – Célegyenes
- Mire számíthatunk Moszkvától az orosz diplomaták kiutasítása után? – Hangosítunk
- Renner Erika: Elfogadtam a sorsom, ez lett az én ügyem – Szendvicsgeneráció
- Iványi Márton: Több ház árát vertem el szerencsejátékkal és kokainnal – Mindenki függő
- Molnár Anikó stylist: Magányosan vedeltem a vodkát, sírós zenékre táncoltam – Szendvicsgeneráció
- Puzsér Róbert: Fásy Ádám felesége kezdetnek nem rossz, de nem érjük be ennyivel – Kultúrtáj
Puzsér Róbert a Kultúrtáj podcastban elemzi a politikai helyzetet, különös tekintettel a Fidesz vagyonmentési kísérleteire és Magyar Péter esetleges kormányzására. Kiemeli a vagyo…
- Orbán Viktornak is vallania kell – Célegyenes
A Magyar Hang podcastja a kegyelmi ügyet vizsgáló bizottság várható meghallgatásaival foglalkozik, különös tekintettel Orbán Viktor, Novák Katalin, Varga Judit és Balog Zoltán sze…
- Lukács Csaba: Szijjártó Péter egy kávét sem vehet a BYD-nál – Kultúrtáj
Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója a Ferencváros ultráinak fenyegetőzéseiről és Kubatov Gábor szerepéről beszél. Szóba kerül a Fradiváros beruházás körüli 25 milliárdos áll…
- Mi lesz a korábbi vidéki fideszes „kiskirályokkal”? – Hangosítunk
A legfrissebb Magyar Hang újság tartalmáról beszélget Katona Mariann és Lánczi Richárd. A beszélgetés fókuszában a volt vidéki fideszes politikusok helyzete, a közmunka vidéki sze…
- Martin József Péter: Harminc-negyvenezer milliárd forint tűnhetett el a NER alatt – Kompország
Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója becslése szerint harminc-negyvenezer milliárd forint közvagyon tűnhetett el a NER (Nemzeti Együ…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Karsai Dániel testvére az Indexnek: Dani tudta, hogy nem lesz ideje befejezni a küzdelmét — Konkrétan Rónai Egonnal
Karsai Péter, Karsai Dániel testvére, Rónai Egonnal beszél fivére jogi küzdelmeiről és betegségéről. Szó esik arról is, hogy a küzdelem folytatható-e Karsai Dániel nélkül.
- CSODÁLATOS EMBEREK - KARSAIÉK KÜZDELME: Karsai Péter, Márkovics Ákos /// F. P. 93. — Friderikusz Podcast
Karsai Dániel, sikeres alkotmányjogász, ALS-betegséggel küzd. Öccse, Karsai Péter és ápolója, Márkovics Ákos harcolnak az aktív eutanázia jogi szabályozásáért. A podcastban a csal…
- Karsai Péter: ALS, méltóság, életigenlés, lelkierő — Mindenségit!
Karsai Péter, Karsai Dániel öccse, mesél testvére ALS betegségéről és az életvégi döntés jogáért folytatott küzdelméről. Az epizódban szó esik a lelkierőről és az életigenlésről i…
- A Paragrafus magazin 2023. november 30-i adása — Paragrafus - InfoRádió - Infostart.hu
A Paragrafus magazin november 30-i adása Karsai Dániel eutanáziaperével, a külföldi hagyatékokat szabályozó Európai Öröklési Rendelettel, valamint egy kórházi korrupciós üggyel fo…
- Legszívesebben bebólintaná nyolcról, de az már nem megy – Orbán Viktor tisztázatlan szerepe a magyar futballban — Ziccer - 24.hu
Az epizód Orbán Viktor futballfilozófiáját és a miniszterelnök szerepét vizsgálja a magyar futballban. Rényi Pál Dániellel, a Győzelmi kényszer című könyv szerzőjével beszélgetnek.
- Megváltó vagy „csak” leváltó lehet Magyar Péter? Klasszis Klub Kéri Lászlóval — Klasszis Podcast
Kéri László politológus, szociológus és tanár a Klasszis Média élő adásában elemezte a magyar belpolitikai helyzetet, különös tekintettel Magyar Péter megjelenésére és Orbán Vikto…
- Mráz Ágoston Sámuel: Lezárhatja-e Orbán beszéde a kegyelembotrányt? — Fülke - a HVG közéleti podcastja
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója a kilépő Novák Katalin és Varga Judit körüli kegyelmi botrányról, Magyar Péter akcióiról, valamint Orbán Viktor közelgő évértéke…
- 112. A Nagykamara előtt tárgyalhatja újra a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a Karsai-ügyet - 28 perc — Ügyvéd Podcast
Az Ügyvéd Podcast 112. adásában Gerő Tamás Stánicz Péter ügyvéddel beszélget Karsai Dániel strasbourgi ügyéről. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága június 13-i ítéletében…