Magyar Hang podcastok

Orbán Viktor, a papírnyúl – Célegyenes

· PT1H3M36S

Összefoglaló

A május 18-i Célegyenes podcast epizódot eredetileg a választások előtti pénzmozgásokról tervezték, de a kormányülés után a kegyelmi ügy is szóba került. Vendégek, Lampé Ágnes és Egri Viktor Szerető Szabolcs (Magyar Hang) társaságában részletezik a HVG által feltárt, 1311…

Röviden

Műsor
Magyar Hang podcastok
Megjelenés
2026. 05. 22.
Hossz
1 óra 4 perc
Szereplők, említett nevek
Lampé Ágnes, Szerető Szabolcs, Lakner Dávid, Albert Enikő, Orbán Viktor, Tompos Ádám
Témák
választások, pénzmozgások, kormányülés, kegyelmi ügy
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Ez egyfajta menekülési metódus Orbán Viktorá, hogy amíg ő vezeti a mozdonyt még addig igyekszik értékes tárgyakat kidobálni az ablakon, hogy azt azt a a az ő emberei ott a mezőn megtalálgassák, és esetleg később majd jól jöjjön, amikor már nincs rajta a vonaton. >> Hitteb a csapatban a tigris meg kianyul.

Hát Orbán Viktor, aki a csatamezőtől távol, bömböl, mint egy tigris, kit érdekel ezt?

Tehát tulajdonképpen ő viselkedik nyúlként. >> Lukác Csaba vagyok, a Heti lapigazgatója.

A Magyar Hang Alapítványa támogatja a könyvkiadási programunkat is.

Egyre több kötetet jelenítünk meg, és aki az első 12 könyvet megvásárolta, és azt a megjelenés sorrendjében teszik ki a polcára, az a könyvek gerincén a Heti szlogjét tudja elolvasni.

Arra kérem önöket, hogyha tehetik, adójuk 1%-ával támogassák a Magyar Hang Alapítványát.

Lampé Ágnes vagyok és köszönjük szokás szerint a szavazataikat.

Máris mondom, hogy melyik az a három téma, amire a legtöbb szavazat érkezett önöktől.

Az első a pénzről szól, merthogy a HVG cikk alapján kiderült, hogy az Orbán kormány honvédelmi minisztériuma 1311, még egyszer elismétlem, 1311 milliárd Ft értékű keretszerződést kötött a Forig űrtechnológiai cégével.

Hát ez már önmagában önmagában elég elég érdekes hír.

A másik pedig Klaus Ferenc alapítványához, merthogy oda is érkezett egyébként.

A Magyar Hanghoz jutott el közérdekű adatigényéssel kikért szerződés, és hát itt sem kis összegről van szó, 261 milliárd Ftról, amit az alapítvány kapott az előző kormánytól, és hát egyéb apróságok is kiderültek még, mármint ami a pénzeket illeti, úgyhogy erről fogunk beszélgetni.

A második téma is nem kevésbé érdekes.

Eltitók Nóráról szól, aki az Igazgyal Alapítvány elnöke, és adott egy interjút a Partizánnak arról, hogy hogyan jártak be hozzá kérdezősködni, mondjuk így egy éven keresztül az Alkotmányvédelmi hivatal munkatársai ennek a részleteit, megdöbbentő részleteit mesélte el Árítóknóra, úgyhogy erről is szó lesz.

A harmadik témánk pedig Orbán Viktor lesz, aki egy újabb interjút adott most a Magyar Nemzetnek, csak néhány rövid idézett, hogy felkátsam az érdeklődésüket.

Egy fiú vagyok Felcsútról a Kolozsvári utcából, akkor is, ha miniszterelnök vagyok, és akkor is, ha nem, a küldetés sem nem változott.

Mindig a szabad szuverén Magyarországért dolgoztam.

A másik idézet pedig a magyaroknak most liberális kormányuk lett és nemzeti ellenzékük.

Ehhez kell alkalmazkodnunk, hogy mindenki érezhezse a sok százezres, sőt milliós nemzeti oldal erejét.

Az egész országnak látnia kell, hogy tigrisek vagyunk, nem nyulak.

Hát nagy kérdés, hogy ki a tigris meg ki a nyúl.

Szabó Andrea, aki politológus a Publikus Intézet friss adataival kapcsolatban azt írta, hogy miért Földkőhöz érkeztünk?

Mert hogy megjelent az első olyan közvéleménykutatás, ahol a Fidesz támogatottsága egyessel kezdődik. telájás népessében 17% ilyen arányt utoljára a 2010-es évek elején, egész pontosan 2012 őszén mértek a kutatók.

Hát ehhez képest rakjuk majd össze Orbán Viktor mondatait.

Úgyhogy ez a három témánk van.

A mai vendég szerető Szabolcs, Magyar Hangfőmunkatársa.

Köszönöm szépen, hogy itt vagy. >> Köszönöm szépen ő is a meghívást.

Kívánok >> és ahogy mindig Egri Viktor is itt van, ahogy mindig jó estét. >> És mielőtt a három témába velevágunk, egy gyors reakciót szeretnék kérni. egy friss hírre, merthogy Magyar Péter a kormányinfón bejelentette azt, hogy nyilvánosságra hozzák a kegyelmi kérvénynek a részleteit.

És egyelőre annyit mondott, hogy annyit tudunk róla, hogy KNRE kegyelmi kérvényét az igazságügyminiszter eleinte nem támogatta, és ezt felülbírálta Novák Katalin, akkori köztársasági elnök.

Együtt hallgattuk itt a bejelentést.

Volt-e újdonság ebben a történetben, és mire számítottok a bejelentés nyomán? >> Hát olyan értelemen újdonság nem volt, hogy ezt eddig is úgy mindenki sejtette, tudta.

Azt hiszem Magyar Péter talán már utzalt is mondta is korábban, hogy ő így tudja és hát ő sejthetjük, hogy ő ezt meg honnan tudja tudhatta.

Ugyanakkor az hogy hivatalosan is, tehát hogy dokumentumokkal ez dokumentálhatóan is így történt ez az eljárás.

Ez azért mindenképpen egy megerősítés.

Tehát szoktuk azt mondani rengeteg ügyről és szerintem ilyenekről fogunk még beszélni, hogy amit eddig is sejtettük, hogy így van, de azért az mindig egy más szint, amikor úgy úgy látjuk is, amikor amikor dokumentálható, hogy ez hogy ez így történt.

Azt hiszem, hogy ez a ebben a történetben még lesznek, hogy feltétőleg valamilyen csavarok még még lesznek.

Ugye felszólította a köztársasági elnökötő Sullyok Tamást most Magyar Péter, hogy holnap ő is hozza nyilvánosságra azt a részt a a dokumentációból, ami a köztársasági elnöknél van meg.

Tehát, hogy Novák Katalin milyen módon, milyen instrukciók alapján, ha ebből ezek egyáltalán kiderül, persze, hozta meg azt a döntését, ami ugye ezek szerint akkor ellentétes volt azzal, amit eredetileg az igazságügyminisztérium javasolt.

Ö, úgyhogy nyilván itt még ki fognak derülni érdekes dolgok, és hát mind ez is szimbolikus, hogy Magyar Péter, illetve a Tisza kormány működésének kezdetén ilyen hangsúlyosan kerül elő ez az ügy, hiszen azt is tudjuk, hogy ugye ugye Magyar Péter politikai karriérje lényegében a kegyelmi üggyel kezdődött. >> Igen.

És ehhez képest ugye meg is ígérte Magyar Péter már a választási kampány során megígérte azt, hogy amennyiben nő nyer, akkor nyilvánosságra hozza ezeket a ezeket az iratokat.

Ehhez képest számodra volt valamilyen új információ ahhoz képest, amit eddig tudtunk?

Még meg >> az újdonság az az lehet, amit Magyar Péter beleengedett, hogy ki fog derülni, hogy ki az ügyvéd, vagy kik azok az ügyvédek, akik a kegyelmi kérvényt írták.

Most nem tudom, hogy ez mennyiben befolyásolja ennek az ügynek az érdemi részét, de azt, ami a valódi mozgatóró, azt nem biztos, hogy meg fogjuk innen tudni, hiszen hogyha valaki valóban kérte Novák Katalint, és ahogy Szabolcs fogalmazott, milyen instrukciók alapján hozta meg a köztársasági elnök a döntését, ugye eleve mulatságos, hogy a független köztársasági elnökről feltételezzük, hogy instrukciókat kapott egy döntéséhez, de hogy ehhez nem biztos, hogy közelebb fog fogunk kerülni dokumentumok alapján, mert itt valószínűleg szóban egyeztettek valakik Novák Katalinnal, vagy valaki Novák Katalinnal, és ez alapján történhetett ez meg, hacsak nem, feltételezzük, hogy Novák Katonin sokkal függetlenebb köztársasági elnök volt, mint Sullyok Tamás, aki most instrukciók alapján fogja nyilvánosságra hozni reméljük a a papírokat.

És esetleg ő maga érezte úgy, hogy Kendrének kegyelmet kell adnia.

Szerintem ennek kisebb a valószínűsége, tehát valami ott a háttérben történhetett. >> Tehát nem számít az, hogy le van papírozva az, hogy e nyilván Igen.

Annál a kormánynál vagy annál a hatalomnál, ahol a megszüntették ugye már az első ciklusukban is azt hiszem a hangfelvételt a kormányülésekről és utána pedig a jegyzőkönyvet is.

És most már csak ilyen kis, hogy mondják, értesítők voltak a különböző kormányülések végén.

Tehát itt itt papírra szerintem nem nagyon számíthat. >> Magyar Péter egyébként korábban már célozgatott, azért mondott egy nevet is Magyar Péter, igaz, hogy mondta, hogy ez valószínűleg nem lesz leírva, hogy ez történhet.

Tehát ugye itt Orbán Viktor feleségére utalt egyébként Magyar Péter.

Ez nyilvánvalóan nem lehet arra számítani, hogy bármi konkrétum le lesz írva. >> Jó, hát egy nevet azért tudunk, mert ezt mag az érintettek is elismerték.

Ugye Balok Zoltán református püspök elhangzott, hogy neki volt ebbe szerepe, de hát azt is tudjuk, hogy hogy Balok Zoltán valóban azért az az Orbáncsaládhoz is igen közelálló személyiség.

Nyilván ez innentől kezdve megint csak sejtetés.

Azért én kíváncsi vagyok azokra a dokumentumokra, hátha picit közelebb jutunk ehhez.

Azért reménykedjünk. >> Na reménykedjünk.

És hát valóban izgatottan várja szerintem a magyar társadalom az, hogy minél többet megtudjunk erre az úr, mert hát itt fordult meg tulajdonképpen is, ma ahogy te is említetted, Magyar Péternek a politikai pályafutása is tulajdonképpen innen innen datálható, és most már elég aktív, és akkor még finoman fogalmaztam Magyar Péter meg a kormány.

És hát ugye most derült az ki, hogy ahogy említettem itt a műsor elején, ez a bizonyos 1311 milliárd Ft értékű keret szerződés, és amikor történt a az átadás átvétel a korábbi az Orbánkormány minisztereivel Magyar Péter megtörtént ez a bizonyos átadásátvétel, akkor Szalai Bobonicki Kristóffal ez is szóba került.

Hát nézzük meg, hogy mi történt pontosan. >> És megtóisíteni szégyeljék magukat. szégyelik magukat, amilyen helyzetben hozták az országot, amilyen állapotban adják át az országot.

És amért megföldnek, hogy az utolsó hetegyben hónapokon, amikor már pontosan tudták, hogy elveszítik a választást, és hogy nem kapnak beavhatalmazást, utána az volt a legfontosabb, hogy még 100 és 1000 milliárdos szerződéseket kössenek, például egy honvédelmi miniszter úr 1300 milliárd Ftos szerződést, amiről semmilyen társadalommi egyeztetés nem volt, és mégsorolhatnánk.

Az a legkisebb, hogy a az Építési és közlekedési miniszterumban még a porcentának is eltűntett, már csak a lista van ott. >> Hát érdekes volt ez az egész átadás, átvédel procedúra, de most akkor beszéljünk erről a konkrét szerződésről.

Még egyszer, 1311 milliárd Ftról van szó.

Szerintem felfoghatatlan ez az összegis.

Nem tudom elképzelni, hogy hogy mekkora az összeg.

Próbálták összehasonlítgatni, hogy a hogy nagyjából ötszörös az MNB Alapítványokba elhelyezett összegekhez képest, és azt se tudtuk már felfogni.

Mennyit, mit gondoltok, mit lehet ebből úgymond visszaszerezni, ha ha vissza lehet egyáltalán, mert ugye egy csomó elkötelezettség van már alá egy szerződésről beszélünk. >> Hát ugye az új kormány azért eléggé elszánt az ilyen ügyekben, hogy hogy akkor ezt ő nem tekinti magára érvénnyesnek.

Nyilván a jogi helyzet ennél valószínűleg bonyolultabb.

Bár ugye itt ez egy ezzel nyilván nem kicsinítem ezt a dolgot, hogy hogy azt azért tudni kell, hogy ez egy több évre szóló szerződés, tehát hogy asszem 2035-ig van ez valamifajta űrtechnológiára meg védelmi képesség meg nem tudom miről van itt pontosan szó.

Mertogy ugye nem nyilvános az egész, tehát hogy még most is a a amikor ez kiderült még a akkor még éppen hivatalban lévő honvédelmi miniszt minisztériumból azt mondták, hogy hát ezek nem nyilvános dolgok, hogy pontosan mire megy ez el.

Ön én én azt gondolom, hogy azért ez ez ez miután most kötötték meg, ö azért valószínűleg itt itt azért ezen lehet változtatni, meg megmódosítgatni.

Meg ugye azt látjuk, hogy a másik ügyben, amit már bevezetőben is volt szó, ez ugye ez a ez a Kraus Ferenchez kapcsolódó alapítvány ügyében is ugye ott elég határozott lépés történt, és én szerintem ott lesz is valamifajta megegyezés majd arról, hogy hogy milyen formában, és nyilván valamifajta más összeggel az az megvalósulhat, hiszen ott azért a célok azt gondolom, hogy összeg összességében támogatandóak vagy támogathatóak, de egy kicsit így messzebbről nézve ezt az egészet, én azt gondolom, hogy azért elképesztő felelőtlenségről tesztúbizonyságot az a kormány, mármint a leköszönő vagy a leváltott, megbukott, nem tudom, hogy mondjam, kormány, tehát az Orbánkormány.

Amikor ugye tudjuk, hogy hogy a köl költségvetés milyen helyzetben van.

Tehát aktuálisan az az idei költségvetés az az március végéig ugye a a a 90%-át elköltötték, amit elkölthetnek annak.

Tehát ez ez egy ez egy ez egy ez egy ijesztő adat.

Ugye érdekes módon Orbán Viktor mikor leltát készíteni, akkor ezt a apró tényt azért kifelejtette ebből.

És azért azt gondolom, hogy ha a költségvetés ilyen helyzetben van, azokban a pillanatokban, hetekben ilyen elköteleződések és ilyen szerződések, ráadásul egy választási helyzetben, választási szituáció előtt, azt gondolom, hogy hát itt nem sok jói szeműséget lehet feltételezni arról a kormányról, amelyiki ezt ezt megteszi.

És azt gondolom, hogy itt itt valóban minden fillérnek fillérnek utána kell járni.

És azt gondolom, hogy itt azért a a felelősség kérdése is felvethető.

A politikai az minimum, de hát nem tudom, azért bizonyos ilyen szerzdések, mert azt gondolom, hogy tényleg a nem vagyok jugász, de mondjuk ez olyan hűtlen kezelés szaga van azért ennek az egésznek.

Hát igen, ráadásul most közben meg is néztem, igazad volt, 2035-ig szól ez a megá azt, hogy most azonnal ki kell fizetni, de hát egyapodás és ugye a szállító már benyújtott egy 38 milliárdos előlez számlát, >> amit amit ugye átütemeztek, legalábbis ezt mondta a Ruszin Szenilomorus.

De hát nyilván ez csak időleges megoldás, tehát nyilván nem lehet végleges megoldás.

Szóval, hogy nehéz helyzet, nehezen lehet ebből kijönni.

Hát ugye azért vannak jogászok a kormányban elég szép számmal.

Igaz az előzőben is azért voltak, hogy ők meg tudják, hogy a lepapírozást hogy lehet ellen lepapírozni, most az fog kiderülni.

De szerintem az, hogy néhány héttel a választás előtt írtak alá egy ilyen szerződést, az egyrészt azt mutatja, hogy az Orbán kormány készült arra, hogy vereséget fog szenvedni a választáson, mert ez a következés amúgy nem lett volna indokolt pont a választás előtt pár héttel, ha bíztak volna a sikerben, akkor hagyhatták volna azt április végére vagy májusra is.

Tehát én szerintem ez egyfajta bizonyíték erre.

Hogyha visszaemlékszünk 2002-re, amikor még két fordulós volt a választás, akkor a két forduló között az akkori Orbán kormány az elsőben elszenvedett vereség után, amikor nyilvánvalóvá várt, hogy nem marad hatalmon, akkor autópályakonziót írt alá a Vegypszerrel emlékeim szerint egy akkor 100 milliárdos nagyságrendben, ami hatalmas pénz volt akkor. is mellette 12 agrárcéget >> agrárcéget, az pedig államit privatizált gyorsan.

Tehát ez egyfajta menekülési metódus Orbán Viktorág, hogy amíg ő vezeti a mozdonyt még addig igyekszik értékes tárgyakat kidobálni az ablakon, hogy azt azt a a az ő…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Orbán Viktor, a papírnyúl – Célegyenes”

Miről szól ez az epizód: „Orbán Viktor, a papírnyúl – Célegyenes”?

A május 18-i Célegyenes podcast epizódot eredetileg a választások előtti pénzmozgásokról tervezték, de a kormányülés után a kegyelmi ügy is szóba került. Vendégek, Lampé Ágnes és Egri Viktor Szerető Szabolcs (Magyar Hang) társaságában részletezik a HVG által feltárt, 1311… Az epizód a Magyar Hang podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 22..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Orbán Viktor, a papírnyúl – Célegyenes”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Lampé Ágnes, Szerető Szabolcs, Lakner Dávid, Albert Enikő, Orbán Viktor, Tompos Ádám.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Orbán Viktor, a papírnyúl – Célegyenes”?

Fő témái: választások, pénzmozgások, kormányülés, kegyelmi ügy.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Orbán Viktor, a papírnyúl – Célegyenes”?

Megjelenés: 2026. 05. 22.. Hossz: 1 óra 4 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/magyar-hang-podcastok/orban-viktor-a-papirnyul-celegyenes-46acb0f5

Több epizód a Magyar Hang podcastok-ből