Tóth Krisztina: L. Simon László fiatal költőként nem így képzelte a világhírt – Kultúrtáj 43.
Összefoglaló
Tóth Krisztina József Attila-díjas költő, író, műfordító a magyar közéletről, L. Simon Lászlóról és a World Press-kiállítás betiltásáról beszél a Kultúrtáj című műsorban. Elmondja, miért nem tud nevetni az országban zajló abszurd dolgokon, és hogyan látja a fiatalok viszonyát a…
Röviden
- Műsor
- Magyar Hang podcastok
- Megjelenés
- 2023. 11. 17.
- Szereplők, említett nevek
- Tóth Krisztina, Tóth Krisztina, L. Simon László, Lakner Dávid, Tompos Ádám, Albert Enikő
- Témák
- magyar közélet, fiatalok viszonya
Ebben az epizódban
Ami Magyarországon zajlik, azt nem tartom regényre érdemesnek – mondta a Kultúrtáj című műsorunkban Tóth Krisztina József Attila-díjas költő, író, műfordító. – Ha az ember biztonságos távolságból nézné, akkor dévajul lehetne szórakozni rajta.
Ilyet egyetlen író sem tud kitalálni.
Elértük az abszurditás azon fokát, amikor már csak röhögni lehet.
De én ezen nem tudok röhögni, mert mint a székely medvés viccben: „csak akkor fáj, ha nevetek”.
Az író elárulta, külföldi fellépésein a könyvei helyett általában a magyar közéletről kérdezi a közönség: „mégis mi zajlik nálatok, és miért nem csinál a társadalom végre valamit?” – Ilyenkor úgy érzem, elsikkad az, amit megalkot az ember, mert állandóan aktuálpolitikai kérdésekről van szó.
Abszurd és szégyenteljes, ami az országban zajlik, és ugyanakkor roppant pitiáner és nevetséges is.
Amikor a világsajtóban arról írnak, hogy betiltották a World Press-kiállítást, és aztán leváltották L.
Simon Lászlót, akkor nem tudom, hogy sírnom vagy röhögnöm kellene.
Simon fiatal költőként valószínűleg nem így képzelte a világhírt – mondta.
A műsorból kiderül az is: • Miért nem akar a saját életéről írni? • Ki utasíthatja vissza könnyen az állami pénzt, és miért kell néha mégis elfogadni a támogatást? • Miért gondolják az olvasók, hogy A majom szeme című regénye a NER-ről szól? • Miért veszélyezteti az emberi méltóságot, ha a tévében fiatal lányok egy vállalkozó kegyeit keresik? • Miért nem leljük örömünket a hétköznapokban, ha mást csinálunk, mint ami a feladatunk? • Hogyan változik a természethez való viszonyunk, és milyen pozitív jeleket lát a fiatalokban?
Említett entitások
Témák
- magyar közélet
- fiatalok viszonya
Személyek
Szervezetek, cégek
- József Attila-díjas
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Tóth Krisztina: L. Simon László fiatal költőként nem így képzelte a világhírt – Kultúrtáj 43.”
Miről szól ez az epizód: „Tóth Krisztina: L. Simon László fiatal költőként nem így képzelte a világhírt – Kultúrtáj 43.”?
Tóth Krisztina József Attila-díjas költő, író, műfordító a magyar közéletről, L. Simon Lászlóról és a World Press-kiállítás betiltásáról beszél a Kultúrtáj című műsorban. Elmondja, miért nem tud nevetni az országban zajló abszurd dolgokon, és hogyan látja a fiatalok viszonyát a… Az epizód a Magyar Hang podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 11. 17..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Tóth Krisztina: L. Simon László fiatal költőként nem így képzelte a világhírt – Kultúrtáj 43.”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tóth Krisztina, Tóth Krisztina, L. Simon László, Lakner Dávid, Tompos Ádám, Albert Enikő.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Tóth Krisztina: L. Simon László fiatal költőként nem így képzelte a világhírt – Kultúrtáj 43.”?
Fő témái: magyar közélet, fiatalok viszonya.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Tóth Krisztina: L. Simon László fiatal költőként nem így képzelte a világhírt – Kultúrtáj 43.”?
Megjelenés: 2023. 11. 17.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/magyar-hang-podcastok/toth-krisztina-l-simon-laszlo-fiatal-koltokent-nem-igy-kepzelte-a-vilaghirt-kult
Több epizód a Magyar Hang podcastok-ből
- Orbán már szinte nevetséges – Célegyenes
- Mire számíthatunk Moszkvától az orosz diplomaták kiutasítása után? – Hangosítunk
- Renner Erika: Elfogadtam a sorsom, ez lett az én ügyem – Szendvicsgeneráció
- Iványi Márton: Több ház árát vertem el szerencsejátékkal és kokainnal – Mindenki függő
- Molnár Anikó stylist: Magányosan vedeltem a vodkát, sírós zenékre táncoltam – Szendvicsgeneráció
- Puzsér Róbert: Fásy Ádám felesége kezdetnek nem rossz, de nem érjük be ennyivel – Kultúrtáj
Puzsér Róbert a Kultúrtáj podcastban elemzi a politikai helyzetet, különös tekintettel a Fidesz vagyonmentési kísérleteire és Magyar Péter esetleges kormányzására. Kiemeli a vagyo…
- Orbán Viktornak is vallania kell – Célegyenes
A Magyar Hang podcastja a kegyelmi ügyet vizsgáló bizottság várható meghallgatásaival foglalkozik, különös tekintettel Orbán Viktor, Novák Katalin, Varga Judit és Balog Zoltán sze…
- Lukács Csaba: Szijjártó Péter egy kávét sem vehet a BYD-nál – Kultúrtáj
Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója a Ferencváros ultráinak fenyegetőzéseiről és Kubatov Gábor szerepéről beszél. Szóba kerül a Fradiváros beruházás körüli 25 milliárdos áll…
- Mi lesz a korábbi vidéki fideszes „kiskirályokkal”? – Hangosítunk
A legfrissebb Magyar Hang újság tartalmáról beszélget Katona Mariann és Lánczi Richárd. A beszélgetés fókuszában a volt vidéki fideszes politikusok helyzete, a közmunka vidéki sze…
- Martin József Péter: Harminc-negyvenezer milliárd forint tűnhetett el a NER alatt – Kompország
Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója becslése szerint harminc-negyvenezer milliárd forint közvagyon tűnhetett el a NER (Nemzeti Együ…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- „Ingerült, fáradt embertömegek várják sóvárogva, hogy manipulálják őket” – Tóth Krisztina a Popfilterben — WMN POPFILTER
Tóth Krisztina író-költő a Popfilter e heti adásában a munkamódszeréről, versei születéséről, készülő kötetéről, és a nők helyzetének javításáért tett erőfeszítésekről mesél. Szób…
- Tóth Vera: Nem kerestem a választás óta Gabit, annyira paprikás most a hangulat — Telex After
Tóth Vera énekesnő a Telex After podcast vendége volt. Elmondta, hogy a választások utáni politikai hangulat miatt nem szeretett volna azonnal nyilatkozni, mert nem akart befolyás…
- Karikó Katalin pipettákat mosogat — csúnyarosszmajom
Ez a "Csúnya Rossz majom" podcast 286. adása, amelyben a hallgatók kérdéseire válaszolnak a műsorvezetők. Az adásban szó esik a politikai helyzetről, az emberek külföldre költözés…
- Bruti: "A rendszert most nagyon könnyű kinevetni" // SOROK KÖZÖTT — Kontroll - Eljött az ideje
Tóth Imre Bruti humorista Gergely Éva vendége a SOROK KÖZÖTT műsorban. A beszélgetés során szóba kerül a humor és a politika viszonya, a közéleti szerepvállalás, valamint a vendég…
- Magyar Péter röhejesen nevetséges vagy inkább visszataszítóan veszélyes? — Kontextus
Szalai Szilárd, az Ellenpont vezető elemzője Andor Éva Négyszemközt című műsorában Magyar Péter botrányairól, a Tisza Pártról és a Magyarországot érintő politikai veszélyekről bes…
- 5+1 dolog, ami idegesít minket a válság küszöbén | Belépési küszöb #S03E04 — Belépési küszöb
A Belépési küszöb adásában a műsorvezetők 5+1 olyan dologról beszélgetnek, ami szerinük bosszantó a válság kapcsán, mint például az árstop, a történelmi mélyponton lévő forint, a…
- Miért nevetséges elhatárolódni (Puzsér, Magyar, Kóczián Péter) — Szélsőközép, Demokrácia Rt, Apokalipszis Rt
Puzsér Róbert, Magyar Péter és Kóczián Péter a Szélsőközép, Demokrácia Rt és Apokalipszis Rt podcastokban. Az epizód a nevetséges elhatárolódásról szól.
- HATÁRSÉRTŐK - Ceglédi Zoltán: Berki annyira a Fidesz embere, hogy kigúnyolni sem merik rendesen — Podcastok - 24.hu
Ceglédi Zoltán politikai elemző a Fideszről, Tarlós Istvánról, a jobboldali humorról és az amerikai late night show-k magyarországi adaptációjáról beszélget a Határsértők podcastb…