Vámos Miklós: A kormány pénzt akart csinálni Kertész Imre hagyatékából – Kompország 17.
· PT1H43SÖsszefoglaló
Vámos Miklós József Attila díjas író a Kompország című műsorban Kertész Imre hagyatékáról, az írói egzisztenciáról és a közéleti vitákról nyilatkozik. Kitér arra is, miért nem állt még ki nyilvánosan a pedagógusok mellett, és miért tér vissza mindig Magyarországra.
Röviden
- Műsor
- Magyar Hang podcastok
- Megjelenés
- 2023. 06. 09.
- Hossz
- 1 óra 1 perc
- Szereplők, említett nevek
- Lakner Dávid, Albert Enikő, Tompos Ádám
- Témák
- kertész imre hagyaték, írói egzisztencia, közéleti viták, pedagógusok
Ebben az epizódban
A jobboldali írók az íróakadémián keresztül folyamatosan kapják az apanázst, így nekik nincsenek anyagi gondjaik, míg a másik oldalhoz tartozóknak meg kell küzdeniük a megélhetésért – jelentette ki Kompország című műsorunkban Vámos Miklós, József Attila díjas író.
Ő nem tartozik egyik táborhoz sem, született kívülálló, magányos bozótharcos – mondta.
Arról is beszélt, hogy a kormány rátenyerelt Kertész Imre jogaira, mert pénzt akart belőle csinálni, de amihez az állam hozzányúl, az nem lehet nyereséges.
Beszélt még arról is, hogy: • Miért nem állt még ki nyilvánosan a pedagógusok mellett? • Miért lőnek rá folyamatosan az egyik szekértáborból? • Szerinte mikor buknak el az ordas eszmék? • Hogyan tekint a televíziózásra? • Miért jött vissza Franciaországból és Amerikából, amikor mindkét esetben úgy tervezte, hogy ott éli le az életét? • Megbánta-e, hogy hazajött? • Kiről mintázta új könyve főhősét? • Kire hasonlított Faludy György élete utolsó éveiben? • Fél-e attól, hogy a mesterséges intelligencia elveszi az írók munkáját?
Műsorvezető: Szerető Szabolcs Szerkesztő: Farkas Melinda
Említett entitások
Témák
- kertész imre hagyaték
- írói egzisztencia
- közéleti viták
- pedagógusok
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Vámos Miklós: A kormány pénzt akart csinálni Kertész Imre hagyatékából – Kompország 17.”
Miről szól ez az epizód: „Vámos Miklós: A kormány pénzt akart csinálni Kertész Imre hagyatékából – Kompország 17.”?
Vámos Miklós József Attila díjas író a Kompország című műsorban Kertész Imre hagyatékáról, az írói egzisztenciáról és a közéleti vitákról nyilatkozik. Kitér arra is, miért nem állt még ki nyilvánosan a pedagógusok mellett, és miért tér vissza mindig Magyarországra. Az epizód a Magyar Hang podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 06. 09..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Vámos Miklós: A kormány pénzt akart csinálni Kertész Imre hagyatékából – Kompország 17.”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Lakner Dávid, Albert Enikő, Tompos Ádám.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Vámos Miklós: A kormány pénzt akart csinálni Kertész Imre hagyatékából – Kompország 17.”?
Fő témái: kertész imre hagyaték, írói egzisztencia, közéleti viták, pedagógusok.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Vámos Miklós: A kormány pénzt akart csinálni Kertész Imre hagyatékából – Kompország 17.”?
Megjelenés: 2023. 06. 09.. Hossz: 1 óra 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/magyar-hang-podcastok/vamos-miklos-a-kormany-penzt-akart-csinalni-kertesz-imre-hagyatekabol-komporszag
Több epizód a Magyar Hang podcastok-ből
- Orbán már szinte nevetséges – Célegyenes
- Mire számíthatunk Moszkvától az orosz diplomaták kiutasítása után? – Hangosítunk
- Renner Erika: Elfogadtam a sorsom, ez lett az én ügyem – Szendvicsgeneráció
- Iványi Márton: Több ház árát vertem el szerencsejátékkal és kokainnal – Mindenki függő
- Molnár Anikó stylist: Magányosan vedeltem a vodkát, sírós zenékre táncoltam – Szendvicsgeneráció
- Puzsér Róbert: Fásy Ádám felesége kezdetnek nem rossz, de nem érjük be ennyivel – Kultúrtáj
Puzsér Róbert a Kultúrtáj podcastban elemzi a politikai helyzetet, különös tekintettel a Fidesz vagyonmentési kísérleteire és Magyar Péter esetleges kormányzására. Kiemeli a vagyo…
- Orbán Viktornak is vallania kell – Célegyenes
A Magyar Hang podcastja a kegyelmi ügyet vizsgáló bizottság várható meghallgatásaival foglalkozik, különös tekintettel Orbán Viktor, Novák Katalin, Varga Judit és Balog Zoltán sze…
- Lukács Csaba: Szijjártó Péter egy kávét sem vehet a BYD-nál – Kultúrtáj
Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója a Ferencváros ultráinak fenyegetőzéseiről és Kubatov Gábor szerepéről beszél. Szóba kerül a Fradiváros beruházás körüli 25 milliárdos áll…
- Mi lesz a korábbi vidéki fideszes „kiskirályokkal”? – Hangosítunk
A legfrissebb Magyar Hang újság tartalmáról beszélget Katona Mariann és Lánczi Richárd. A beszélgetés fókuszában a volt vidéki fideszes politikusok helyzete, a közmunka vidéki sze…
- Martin József Péter: Harminc-negyvenezer milliárd forint tűnhetett el a NER alatt – Kompország
Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója becslése szerint harminc-negyvenezer milliárd forint közvagyon tűnhetett el a NER (Nemzeti Együ…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Bojár Gábor: Hazaárulás, amit az oktatással művelnek — Konkrétan Rónai Egonnal
Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója Rónai Egonnal beszélget az oktatás helyzetéről és a kormány intézkedéseinek következményeiről. Szóba kerül a pedagógusi pálya tisztelete és a t…
- Szabad a magyar média? I Beszélgetés Nagy Ivánnal — Liberalizmus vagy halál – a Republikon podcastja
Nagy Iván, a Blikk korábbi főszerkesztője beszélget a magyar média szabadságáról, figyelembe véve a kormányközeli üzleti körök általi felvásárlásokat és a közmédia szerepét. Eleme…
- Magyarics Tamás — Betűtészta
Magyarics Tamás, az ELTE BTK Amerikanisztika Tanszékének egyetemi tanára az amerikai külpolitikai képzés hiányosságairól, a demokraták és republikánusok külpolitikája közötti külö…
- HATÁRSÉRTŐK - Krusovszky Dénes: Ha már Nagy Imre is túl bonyolult, akkor nehéz arról beszélni, hogy '56-nak voltak árnyoldalai is — Podcastok - 24.hu
A Határsértők podcastban Krusovszky Dénes íróval beszélgetnek magyar karakterekről, a szobrászatról, Budapest kulturális identitásáról és az irodalom szerepéről az igazságkeresésb…
- „A magyar sajtó egyik óriási előnye és hátránya az érzelmesség” – Archív beszélgetés Bodor Pál szerkesztővel — Archívum
Kézdi Pál beszélget Bodor Pál szerkesztővel 1993 februárjában a Szabad Európa Rádióban. Témák az elfogult vélemény-újságírás, a tárgyilagos tájékoztatás, az irodalmi kötelék, és a…
- Van értelme még az önálló MSZP-nek? - Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója — Harcosok Klubja
Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója értékeli az uniós pénzekkel kapcsolatos helyzetet, és megvitatja az MSZP jövőjét és identitását. Szóba kerül, van-e értelme az önálló MSZP-nek.
- TŐZSDEI CÁPÁK MARKÁBAN: MIÉRT ILYEN DRÁGA A LAKHATÁS? - Szanyi Tibor — HETEDIK PODCAST
Szanyi Tibor korábbi európai parlamenti képviselő a Hetedik Podcast vendége. Az interjúban szó esik politikai karrierjéről, az uniós működésről, a magyar politikai helyzetről és a…