Alkotótárs-díj 2024: Mohácsi Balázs és Puskás Panni // Őszi Margó 2024
· PT1H55SÖsszefoglaló
Mohácsi Balázs és Puskás Panni nyerték a 2024-es Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat. Az epizódban Valuska László beszélget velük az irodalmi műveikről és a díjról.
Röviden
- Műsor
- margofeszt
- Megjelenés
- 2024. 12. 16.
- Hossz
- 1 óra 1 perc
- Szereplők, említett nevek
- Valuska László, Puskás Panni, Szegő János, Veiszer Alinda, Mohácsi Balázs
- Témák
- irodalmi ösztöndíj, alkotótábor
Ebben az epizódban
A nyertesekkel Valuska László beszélget Mohácsi Balázs és Puskás Panni nyerte az idén negyedik alkalommal átadott Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat és a vele járó 3-3 millió forintot.
A Könyves Magazin szakmai partnerségében megvalósuló ösztöndíjra nyílt pályázaton jelentkezhetett minden, a 40. évét be nem töltött vers- és prózaíró, akinek már megjelent legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi kötete.
A díjakat a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj negyedik évére felkért zsűri (Háy János, Krusovszky Dénes, Mácsai Pál, Nagy Gabriella és Turi Tímea) döntése nyomán adták át.
Mohácsi Balázs szabálytalan, hibrid műfajú Újabb narancsok gurulnak el című kötetével pályázott, amelyben az élet, halál, költészet, család, írás témáiról beszél.
A kézirat jelenleg mintegy 40 verset, illetve változatos témájú prózai fejezeteket tartalmaz, például a hétköznapok ihlettelenségéről, a permetezésről, a családi veszteségekről és arról, hogyan válik a pályázás irodalmi szöveggé.
Puskás Panni Nem a haláltól munkacímű regénye az időskori önrendelkezés témáját dolgozza fel.
Habár a szerző tájékoztatása szerint a kötet ötlete már korábban megszületett, mint hogy Karsai Dániel saját történetével a nyilvánossághoz és a bírósághoz fordult volna, ügyének alakulása merőben meghatározza majd a kötet történetének alakulását is.
Támogató: Mastercard A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.
A programok a Bookline és a Volvo támogatásával valósulnak meg.
Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin és a We Love Budapest.
A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.
Említett entitások
Témák
- irodalmi ösztöndíj
- alkotótábor
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Alkotótárs-díj 2024: Mohácsi Balázs és Puskás Panni // Őszi Margó 2024”
Miről szól ez az epizód: „Alkotótárs-díj 2024: Mohácsi Balázs és Puskás Panni // Őszi Margó 2024”?
Mohácsi Balázs és Puskás Panni nyerték a 2024-es Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat. Az epizódban Valuska László beszélget velük az irodalmi műveikről és a díjról. Az epizód a margofeszt című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 12. 16..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Alkotótárs-díj 2024: Mohácsi Balázs és Puskás Panni // Őszi Margó 2024”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Valuska László, Puskás Panni, Szegő János, Veiszer Alinda, Mohácsi Balázs.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Alkotótárs-díj 2024: Mohácsi Balázs és Puskás Panni // Őszi Margó 2024”?
Fő témái: irodalmi ösztöndíj, alkotótábor.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Alkotótárs-díj 2024: Mohácsi Balázs és Puskás Panni // Őszi Margó 2024”?
Megjelenés: 2024. 12. 16.. Hossz: 1 óra 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/margofeszt/alkototars-dij-2024-mohacsi-balazs-es-puskas-panni-oszi-margo-2024-30e51575
Több epizód a margofeszt-ből
- Budapest Street Photography Collective: Budapest Street (fotóalbum) // Őszi Margó 2024
Bódis Krisztián, Erdős Dénes, Juhász Jácint, Rácz Dominika és Soós Bertalan Kiss Imrével beszélgetnek a Budapest Street című fotóalbumról, mely valósághűen mutatja be Budapestet.…
- Molnár Krisztina Rita: Ilyen kék virágok – személyiségfejlesztő írásgyakorlatok // Őszi Margó 2024
Molnár Krisztina Rita és Vinczellér Katalin beszélgetnek Molnár Krisztina Rita "Ilyen kék virágok" című könyvéről, amely kreatív írásgyakorlatokon keresztül segíti az önmegismerés…
- Kemény Lili: Nem // Tavaszi Margó 2024
Kemény Lili Bakonyi Alexával beszélget „A Nem” című könyvéről, amely a kortárs valóságot és annak tünetegyüttesét elemzi. A beszélgetés a 2024-es Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválo…
- [ESCAPE] A Donkihóte-projekt // Tavaszi Margó 2024
Beszélgetés az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad "[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt" című közös produkciójáról. Szó esik Don Quijote modern értelmezéséről, a…
- Hangulatjelentés – közérzeti novellák // Őszi Margó 2024
A Hangulatjelentés – közérzeti novellák című antológia szerzői napjaink Magyarországának fiataljairól írnak. Az adásban Grancsa Gergely szerkesztő és Biacsics Renáta illusztrátor…
- Vizler-Nyirádi Luca: Kismadaram // Őszi Margó 2024
Vizler-Nyirádi Luca szociológus és újságíró „Kismadaram” című első regényét mutatja be, amely egy 1920-as évekbeli veszprémi apósgyilkosság igaz történetén alapul. A könyvről Ková…
- Vass Norbert: Kappanfölde // Őszi Margó 2024
Vass Norbert író "Kappanfölde" című regényét mutatja be egy beszélgetés keretében az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon. A könyv egy somogyi kisközösség életét mutatja be, ötvözve a…
- Falcsik Mari: My Rocks - 21 történet - 21 angolszász rockdal // Őszi Margó 2024
Gerliczki András Falcsik Mari prózájáról beszélget a szerzővel, amely a gyerekkori eszmélésről, első gyönyörökről és csalódásokról szól. A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalm…
- Szkárosi Endre: A másik egy // Őszi Margó 2024
Kerber Balázs, Kukorelly Endre és Sőrés Zsolt Szkárosi Endre "A másik egy" című emlékiratáról beszélgetnek. A könyv Szkárosi Endre 1995 és 2012 közötti életszakaszának személyes k…
- Papp-Zakor Ilka: A hasbeszélő visszhangot keres // Őszi Margó 2024
Papp-Zakor Ilka "A hasbeszélő" című regényét beszéli meg Torma Máriával. A beszélgetés irodalomról, regényírásról és különleges karakterekről szól, mely a 2024-es Őszi Margó Iroda…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Esterházy Péter és a Magvető, vessző negyven év – Magvető 70. Egy kiadós történet 4. — Magvető Podcast
Ez az epizód Esterházy Péter és a Magvető Kiadó negyven éves kapcsolatát vizsgálja, az 1976-os Fancsikó és Pinta című műtől a 2016-os Hasnyálmirigynaplóig. A beszélgetés felidézi,…
- Eperfa, Felelős Gasztrohős, Örökbe Fogadok Egy Ovit – Highlights of Hungary díjazottainkkal beszélgettünk - Petkalózrádió 27. adás — Petkalózrádió
Ebben a Petkalózrádió epizódban az idei Highlights of Hungary díjazottjaival beszélgetnek. Szó esik az Eperfa, a Felelős Gasztrohos és az Örökbe Fogadok Egy Ovit képviselőinek jel…
- Tükörfordítás (2021. szeptember 25., szombat 14:00) — Tükörfordítás
Pályi Márk Gerőcs Péter íróval és Bárány Tibor irodalomkritikussal beszélget az irodalmi művek és a valóság kapcsolatáról. Az adásban Lovas Rozi is felolvas Kapecz Zsuzsa fiktív e…