Jordán Ferenc: Az ember vége, a természet esélye. // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
· PT47M49SÖsszefoglaló
A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023-as eseményén Jordán Ferenc, Horváth Bence és Köves Alexandra beszélgetett „Az ember vége, a természet esélye” című könyvről. A könyv az emberiség túlélésének kérdésével foglalkozik, különböző tudományos területek összefüggéseit…
Röviden
- Műsor
- margofeszt
- Megjelenés
- 2023. 11. 10.
- Hossz
- 48 perc
- Szereplők, említett nevek
- Veiszer Alinda, Valuska László, Szegő János, Jordán Ferenc
- Témák
- humanity's survival, interconnections of scientific fields
Ebben az epizódban
A szerzővel Horváth Bence újságíró és Köves Alexandra ökológiai közgazdász beszélget Az ismeretterjesztés tétje ezúttal nem tudományos, hanem az emberiség túlélése.
Amelyhez különféle tudományos, rendszerint többféle tudásterületet is érintő ismereteket kellene mozgósítani, éspedig sürgősen.
Az ebből adódó szenvedélyes igyekezet, hogy az olvasót felvilágosítsa (arról, amit nem szívesen hall) és meggyőzze, nem megy a szakszerűség rovására, a szakszerűség pedig mentes marad mindenféle tudományos fontoskodástól.
Jordán Ferenc népszerű tudományos ismeretterjesztést végez, mégpedig mesterfokon.
Könnyed stílusa, a témához illő akasztófahumora briliáns, remekel a bonyolult természettudományos összefüggések közérthető magyarázatában, szemléletes példáinak egy része ráadásul az olvasó számára ismerős hazai tapasztalatokra utal, ami megkönnyíti az összefüggések belátását, de még azt is, hogy többé ne tudjunk róluk megfeledkezni.
A könyv hangvétele rendkívül rokonszenves: se patetikus vészharang-kongatással, se az olvasó megnyugtatásával nem foglalkozik.
Nem túloz és nem relativizálja a bemutatott folyamatok jelentőségét.
Nem halmoz el adatokkal, de ahol értelmét látja, a kellő mértékben szolgál velük.
Az olyan „merész” megállapítások, mint hogy ma már nem az a kérdés, hogy csökken-e a népességnövekedés üteme, hanem hogy hogyan tudnánk sokkal kevesebben lenni, teljes mértékben indokoltak.
Fontos erénye a műnek, hogy semmiféle tabut nem ismer, se morálisat, se politikait, se tudományosat – még a tudósok és a tudományosság szent tehenei sem kivételek ez alól.
Bátran beszél az ökocidiumot előidéző folyamatok és tényezők bármelyikéről anélkül, hogy rá akarna játszani a drámai szenzációkra. „Az enyhe kifejezés, hogy hézagpótló munka, mert hézag csak ott keletkezhet, ahol már van valami.
Az ökológiai vészhelyzet folyamatait a maguk teljes komplexitásában és kétségbeejtő sokféleségében magyar nyelven senki sem mutatta be.
Itt volt az ideje.” Lányi András Az Open Books Kiadó programja.
A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivállal közös program.
A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár kiemelt támogatója a: Bookline.
A programok az MVM és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulnak meg.
A beszélgetés a 2023-as őszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.
Említett entitások
Témák
- humanity's survival
- interconnections of scientific fields
Személyek
Szervezetek, cégek
- Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Jordán Ferenc: Az ember vége, a természet esélye. // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023”
Miről szól ez az epizód: „Jordán Ferenc: Az ember vége, a természet esélye. // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023”?
A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023-as eseményén Jordán Ferenc, Horváth Bence és Köves Alexandra beszélgetett „Az ember vége, a természet esélye” című könyvről. A könyv az emberiség túlélésének kérdésével foglalkozik, különböző tudományos területek összefüggéseit… Az epizód a margofeszt című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 11. 10..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Jordán Ferenc: Az ember vége, a természet esélye. // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Veiszer Alinda, Valuska László, Szegő János, Jordán Ferenc.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Jordán Ferenc: Az ember vége, a természet esélye. // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023”?
Fő témái: humanity's survival, interconnections of scientific fields.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Jordán Ferenc: Az ember vége, a természet esélye. // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023”?
Megjelenés: 2023. 11. 10.. Hossz: 48 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/margofeszt/jordan-ferenc-az-ember-vege-a-termeszet-eselye-margo-irodalmi-fesztival-es-konyv-0348a367
Több epizód a margofeszt-ből
- Budapest Street Photography Collective: Budapest Street (fotóalbum) // Őszi Margó 2024
Bódis Krisztián, Erdős Dénes, Juhász Jácint, Rácz Dominika és Soós Bertalan Kiss Imrével beszélgetnek a Budapest Street című fotóalbumról, mely valósághűen mutatja be Budapestet.…
- Molnár Krisztina Rita: Ilyen kék virágok – személyiségfejlesztő írásgyakorlatok // Őszi Margó 2024
Molnár Krisztina Rita és Vinczellér Katalin beszélgetnek Molnár Krisztina Rita "Ilyen kék virágok" című könyvéről, amely kreatív írásgyakorlatokon keresztül segíti az önmegismerés…
- Kemény Lili: Nem // Tavaszi Margó 2024
Kemény Lili Bakonyi Alexával beszélget „A Nem” című könyvéről, amely a kortárs valóságot és annak tünetegyüttesét elemzi. A beszélgetés a 2024-es Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválo…
- [ESCAPE] A Donkihóte-projekt // Tavaszi Margó 2024
Beszélgetés az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad "[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt" című közös produkciójáról. Szó esik Don Quijote modern értelmezéséről, a…
- Hangulatjelentés – közérzeti novellák // Őszi Margó 2024
A Hangulatjelentés – közérzeti novellák című antológia szerzői napjaink Magyarországának fiataljairól írnak. Az adásban Grancsa Gergely szerkesztő és Biacsics Renáta illusztrátor…
- Vizler-Nyirádi Luca: Kismadaram // Őszi Margó 2024
Vizler-Nyirádi Luca szociológus és újságíró „Kismadaram” című első regényét mutatja be, amely egy 1920-as évekbeli veszprémi apósgyilkosság igaz történetén alapul. A könyvről Ková…
- Vass Norbert: Kappanfölde // Őszi Margó 2024
Vass Norbert író "Kappanfölde" című regényét mutatja be egy beszélgetés keretében az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon. A könyv egy somogyi kisközösség életét mutatja be, ötvözve a…
- Falcsik Mari: My Rocks - 21 történet - 21 angolszász rockdal // Őszi Margó 2024
Gerliczki András Falcsik Mari prózájáról beszélget a szerzővel, amely a gyerekkori eszmélésről, első gyönyörökről és csalódásokról szól. A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalm…
- Szkárosi Endre: A másik egy // Őszi Margó 2024
Kerber Balázs, Kukorelly Endre és Sőrés Zsolt Szkárosi Endre "A másik egy" című emlékiratáról beszélgetnek. A könyv Szkárosi Endre 1995 és 2012 közötti életszakaszának személyes k…
- Papp-Zakor Ilka: A hasbeszélő visszhangot keres // Őszi Margó 2024
Papp-Zakor Ilka "A hasbeszélő" című regényét beszéli meg Torma Máriával. A beszélgetés irodalomról, regényírásról és különleges karakterekről szól, mely a 2024-es Őszi Margó Iroda…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Jordán Ferenc — A vadon szava és a beszorított Balaton (Ep. 037) — Az élet meg minden
Jordán Ferenc biológus, rendszerökológus arról beszél, hogyan működik a természet, miért fontos a vadon, és milyen problémákat okoz az ember abban, ha azt tönkreteszi. Az epizód k…
- 217. epizód: Az emberiség jövője nem energetikai, hanem kulturális probléma (Vendég: Jordán Ferenc) — StúDió Veszprém
Jordán Ferenc, rendszerökológus tudós, radikálisan fogalmaz az emberiség helyzetéről és a fenntarthatóságról. Szerinte csupán egy maroknyi ember irányítja a Föld sorsát, őket kell…
- Köves Alexandra — Mindenségit!
Köves Alexandra ökológiai közgazdász a nemnövekedésről és az emberiség előtt álló gazdasági, társadalmi átrendeződés szükségességéről beszél. Hangsúlyozza, hogy ha nem változtatun…
- EGY TUDÓS INTELMEI: Jordán Ferenc, hálózatkutató biológus /// Friderikusz Podcast 58. adás — Friderikusz Podcast
Jordán Ferenc hálózatkutató biológus a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet korábbi igazgatója, jelenleg Olaszországban kutat. Az epizódban politikai nyomásról, a Balaton tönkretéte…
- Jordán Ferenc: a természetet nem uralni kell, hanem békén hagyni — Zöld Bolygó
Jordán Ferenc hálózatkutató biológus és Mező János, a Greenpeace Magyarország igazgatója arról beszélgetnek, hogy a természetet nem uralni kell, hanem békén hagyni, és hogy nyolc…
- (V)Észhelyzet Debrecenben - Dr. Csiba László — Könyvben utazom Oláh Andreával
Dr. Csiba László neurológus professzor novellái, humoreszkjei és publicisztikái a testi és lelki gyógyításról, az orvoslásról és az életről szólnak. A podcast bemutatja a könyv le…