Mária Rádió Magyarország

Egyszer meghalunk

· PT36M19S

Összefoglaló

Ebben az epizódban Fekésházy Márta teológus-lelkigondozó szakemberrel beszélgetnek az élet végéről, valamint a teológiai, lelki, morális és személyes dilemmákról.

Röviden

Műsor
Mária Rádió Magyarország
Megjelenés
2026. 01. 05.
Hossz
36 perc
Szereplők, említett nevek
Surányi-Gräfl Lau, Erdős Eszter
Témák
az élet vége, teológiai dilemmák, lelki dilemmák, morális dilemmák, személyes dilemmák
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Dicsértessék a Jézus Krisztus.

Szeretettel köszöntöm a hallgatókat.

A Mária rádió függő kérdések című műsorát hallják.

Mai műsorunkban Fekésházi Márta teológus lelkigondozó szakemberrel az életünk végéről beszélgetünk.

A műsorvezető Erdős Eszter református lelkész. technikát szokás szerint Leventétől kapjuk.

És köszönjük kedves Mártiát, nagyon örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat, pláne, hogy itt a év utolsó műsoránál már kicsit így az évzárás gondolata van bennem, és arra gondoltam, hogy hát nem csak az év ér véget, hanem az életünk is véget ér egyszer.

És hát ezért hívtalak téged, nem azért, hogy szomorkodjunk, de hogy egy kicsit beszélgessünk tényleg az élet végéről.

És talán kezdjük azzal, hogy egy pár szót mondjál magadról, honnan jössz, hová mész, és akkor utána csapjunk a lovak közé, vágjunk bele a témába. >> Áldás békességet kívánok én is mindenkinek, és dicsértessék a Jézus Krisztust.

Az édesanyám római katolikus, úgyhogy talán nem szokatlan ez a köszönés.

Bár református családban nőttem fel ésilag szép.

Miért ne dicsérnénk Jézus Krisztus?

Úgyhogy nekem nem esik nehezemre református kép köszöntést mondani. >> Igen, igen, igen. >> Teológiát végeztem és aztán 2005 és 2008 között éreztem, hogy én szeretnék emberekkel a lelkekkel foglalkozni, az emberi lélekkel.

És akkor iratkoztam be a Samelve Egyetem mentálhgiéntéek a lelki gond.

Akor gyerekekkel foglalkoztál? >> Akkor még gyerekekkel foglalkoztam javában.

Igen, tehát én közel 20 évig tanítottam vallástanárként, hitoktatóként.

Intézményi rendszerben. 13 évig voltam vallástanár.

Egy reformá. >> És most pedig idősekkel foglalkozol.

Azért ez szép, hogy így a generációk >> Igen. >> között át lehet járni.

És közben volt egy két év gyermekvédelmi időszakot, pedig a nagyon nehéz sorsú gyermekekkel és családokkal találkoztam, és aztán utána meghívást kaptam tulajdonképpen.

Tehát egy egy a lelkészem hívott fel telefonon, hogy egy idős otthon lelki gondozót, mentálhgién szakembert keres, hogy nincs-e kedvem.

És én valahogy úgy felnéztem az égre, [nevetés] és azt mondtam, hogy én annyira hálás vagyok, mert 19 éves voltam, és 20 éves voltam teológusként, amikor önkéntes voltam, szintén egy református idős otthonban, és én idősek, tehát felnőttek között nőttem fel.

Testvérem nem volt, a szüleim nem 20 évesek voltak, amikor én születtem.

Tehát én nagyon szerettem a az idősebb generációt.

És az idős >> idősát fiatalon is szeratalon is szeretem. >> Aztán mégis gyerekekkel kezdték fog és >> aztán mégis gyerekekkel kezdtem foglalkozni.

Ez pedig a gyermekemből adódott.

Most már van egy lassan 25 éves, 24, fél éves fiam, aki építészmérnök, és valahogy úgy adódott, hogy akkor vallástanárként dolgozzam.

Szerettem, szerettem azt is, de a lelki gondozás volt az elsődleges identitásom. >> És amikor bekerültem ebbe az intézménybe, akkor azt éreztem, hogy hogy valahogy megtaláltam a helyem, a helyemre kerültem.

Szeretem az időskort, >> de magát az embert is szeretem. >> Aha.

Tehát valahogy úgy úgy egy nagyon szép ívet ír lett tulajdonképpen ez, hogy a a gyerekkortól, mert tanítottam én hét éves gyerekeket is, amikor 22 évesen elkezdtem tanítani, és aztán most 101 évessel is találkozom, úgyhogy ez csodálat. >> Igen.

Azt azt arra gondoltam, hogy erről beszélgessünk egy kicsit.

Egyrészt, hogy milyenek az idősek most a halál szempontjából.

És nyilván nem titkolt szándékom az, hogy ezzel segítsem azt, hogy mi is, én is, hogy kicsit így szilveszterkor ne csak az év évet zárjuk rá, hanem egy kicsit gondoljunk arra, hogy az életünk is véget fog egyszer érni, hogy milyenek az idősek, hogy például beszélnek a halálukról, vagy készülnek rá, vagy miről beszélgettek, vagy nem, nem is tudom elképzelni, hogy ez hogy megy >> az életről. ől beszélgettünk [nevetés] >> nagyrészt az életről.

Tehát nagyon ritkán adatik meg, hogy úgy igazán közelengedje magát egy idős ember, vagy akár egy ember az élet végéhez, a halálhoz, mert azon gondolkodtam, amikor meghívtál erre a beszélgetésre, hogy én mikor találkoztam először a halállal effektíve.

És én kilenc éves voltam, de nem rokon, tehát én a nagyszüleimet nem ismertem.

Tehát hál istennek a szüleim úgy végig felneveltek, és és megélője lehettem az apai, anyai, keresztanyai szeretetnek.

Ö de kilenc éves voltam, amikor egy osztálytársamnak meghalt az édesapja 32 évesen.

Tehát valahogy úgy akkor úgy úgy szembesültem először, hogy az élet ennyire véges, hogy enny ennyire fiatalon valaki elmegy.

Aztán 12 évesen egy osztálytársamnak az édesanyja halt meg 36 évesen.

Tehát valahol az élet végéhez ö vel gyorsan találkoztam.

És aztán 17 voltam, amikor pedig egy osztálytársam halt meg tragikus körülmények között.

De akkor még csak úgy azon gondolkodtam, hogy hogy a halál is az élet része, és hogy ilyen fiatalon is az élet része.

És aztán itt a az intézményben pedig az idős otthonban pedig azt látom, hogy igen, az élet része, de hogy nem kell tőle félni, de mégis tabusítjuk. >> De miért nem beszélnek róla?

Én azt gondolom, én azt látom, hogy félnek az emberek a az elmúlástól, a haláltól, a lezárástól, a saját mulandóságuktól.

Nagyon-nagyon sokan találkoznak, ami számomra nagyon borzasztó a saját gyermekeiknek a veszteségével, elveszítésével, halálával, és ott ott azért lezár egy ember.

Tehát én azt gondolom, hogy ez egy feldolgozhatatlan életesemény.

Ö és akkor már nem szívesen ö vagy nem adja úgy kiát, mert mert ott van benne ez a mélységes fájdalom.

Vagy elveszítette a házastársát.

Tehát egy egy 80 100 éves ember azért már nagyon-nagyon sok mindenkit elveszített, és ott marad ő. egyedül. >> Hát annál furcsabb, hogy akkor nem mondja azt a akár a lelkigondozónak, hogy jaj, Mártika, akkor majd mondja meg a gyerekeimnek, ha meghalok, hogy mit tudom én, vagy satöbbi, vagy tehát nem mondom, hogy mindenki bezár.

De azért nagy részt a tabusítása a jellemző az én tapasztalatom szerint.

És amikor meghal valaki, mert most például meg is halt valaki.

Igen. >> Azt hogy fogadják? >> Azt hogy fogadták? >> Van egy protokolunk, egy nagyon-nagyon szép protokolunk van.

Tehát amikor meghal az egyik lakó, akkor a fekete zászló kikerül a házra. mi reggeli hirdetésben elbúcsúzunk tőle, tehát bemondjuk, elmondjuk, hogy ki volt ő, hány évet élt, és egy igével, egy egy vigasztalóigével zárjuk ezt a bejelentésünket, és utána mikor a temetés napja van, akkor el szoktunk menni a temetésére annak a az elhunyt lakónak, és egy gyászasztalt kész készítünk. >> Az mit jelent? >> Ahol virág van az asztalon, az ő fényképe van az asztalon, a a neve neve és egy ige szintén.

És én azt gondolom, hogy ez nagyon-nagyon szép, csak vannak időszakok, ez nagyon érdekes, vagy tavasszal, vagy télen, amikor úgy egymás után mennek el.

Ö volt ilyen időszak, hogy hogy nagyon sokan haltak meg, és az azt vannak lakók, akik nagyon nehezen élik meg, mert szembesül az ember a saját mulandóságával is, vagy ragaszkodik ahhoz, hisz évek vagy akár 5 n 10 20 éve is ismeri azt a lakótársat, mert van aki nagyon régebben.

Hát >> te nagyon finom lélek vagy, mert én például biztos vagyok benne, hogy én fölhoznám ezt a témát.

De hát én ugye nem tudom izé, nem mondom, hogy drót kefével beszélgetek, de hogy >> Ühüm.

Szóval >> lehet, hogy bátrabbnak kellene esetleg lennem.

Tehát hogyha ők megpendítik a témát, akkor akkor rezonálok rá, és akkor elkezdünk róla beselás, de én biztos, hogy föl is dobnám, hogy >> hát kedves testvérek, hát végülis egy idős otthonban vagyunk, és innen már ugye tud mindannyian tudjuk, hogy csak egy helyre megyünk.

Ö nem mindenki fogalmazza meg, hogy az Istenhez.

Ö azt tapasztaljuk, hogy aki tudja, tehát bizonyossága van, hogy az Úristenhez megy. >> Aha.

Tehát aki az egész életében, az Isten szeretetében élt és megélte, hogy igen, az élet véges, de hogy az életünk végével, tehát nagyon csúnyán szoktam kifejezni a testünket, hogy ez a tok, amikor gyakorlatilag megszűnik >> dobogni persze >> és levegőt venni, akkor nem egy pont van ott a végén, hanem egy kettős pont van.

Hát igen, de hogy ezzel foglalkozni kell.

Például nekem az íróasztalomnak a középső fiókja, ami ha meg fogok halni, valószínű, hogy az első mozdulat lesz, amit kinyitnak majd a gyerekeim.

Hát 66 éves vagyok, egészséges, tehát nem tudok semmilyen betegségemről, de ha kinyitják azt a középső fiókot, ott van a végrendeletem. >> Ühüm.

És ami nem a vagyonomról szól, hiszen a gyerekeim örökölnek mindent nyilván, tehát arról nem kell végrendelkeznem, hanem el is mondtam a gyerekeknek, meg ott le is írtam, hogy hogy szeretném a temetésemet, meg hogy ne szomorkodjanak. van ott bibliaége is meg minden, hogy én úgy gondolom, hogy ez jó, hogy megbeszél meg is beszéltük velük és el is mondtam, meg le is írtam, és kicsit furcsa nekem.

Persze nem voltam még idős otthonban már lakó.

Hát nagyon más szerepbe se voltam, mert teológus koromban voltam.

Akkor még a Havas utcában volt a református idős otthon, és nem is tudom, mit csináltam, nem sokat.

És úgyhogy nincs nincs ebbe tapasztalatom, de tényleg úgy úgy csodálkozom, hogy nem nem erről szól minden.

Tehát az egy csodálatos ajándék, akinek élnek a gyermekei, unokái vannak, családtagok vidéken, és kimennek, meglátogatják őket.

Ahahát fontos azért az hogy az élettel öleljük őket körbe. >> Aha. >> És hogyha teretedne adnak, akkor akkor beszélünk az elmúlásról. >> Meg lehetőról megbeszéltől család.

Tehát arról, hogy van-e végrendelet, arról mi nem tudunk.

Tehát az nem a mi reszortunk ezt ezt tudni.

Mi mi a jelenállapotukkal foglalkozunk, de amit mondtál, Eszter, az nagyon-nagyon fontos, és hogy milyen örökséget hagynak az idősek ránk.

Volt egy nagyon-nagyon gazdag életet magáénak tudható 101 éves lakónk. >> Hoppá! ö csodálatos tálentummal, lelki gazdagsággal, örökséggel, történelmi, családi háttérrel.

Tehát tényleg egy történelemóra volt, amikor bementünk hozzá.

És ő sokszor feltette azt a kérdést, és tiszta szellemi állapotban és lelki állapotban, >> és ő többször mondta ki azt, hogy úgy érzem, hogy engem már itt felejtettek, és >> hát mondjuk 100 évesen, ezt nem csodálom, hogy ezt mondtad. >> É, miér és hogy miért?

És én mindig azt mondtam neki, hogy értünk a középső generációért, merthogy én is 50 éves leszek.

Ö tehát, hogy tudjuk, hogy hogyan, hogyan érdemes tanuljunk tőlük.

Tehát amikor sokan azt mondják magukról, hogy már ez esetleg sok, vagy nehezen néznek szembe a fájdalmakkal, mert a fájdalmak jönnek, a szenvedés jön, a lelki szenvedés is jön, a fizikai fájdalom meg pláne, hogy jön.

Tehát nagyon sokan ágyhoz kötöttek.

De mégis abban viszont bizonyos vagyok, és azt kis szoktam mondani, hogy de mindennek ellenére van értelme az életnek.

Van egy néni, én hatodik éve ismerem őt.

Ő ágyhoz kötött agyvérzéssel, ő nem kommunikál, de amikor meglátjuk egymást, akkor mindig mosolyog.

És ez nekem olyan sokat ad, és nem tudok neki mást mondani, csak annyit, hogy most nekem felvidította ő a napomat, mert rám mosolygott.

Meg lehet, hogy mégha nem is lehet kommunikálni, például az én nagymamám véggyengülésben halt meg, és az utolsó egy-két hétben már nem volt magánál, tehát kábé kómába volt, vagy eszméletlen volt.

Nem is tudom, hogy milyen pontos szót használjak erre.

És anyukám meg a huga nagyon sokat ültek az ágya mellett, és mikor énekeltek, énekelték a református énekeket, akkor mindig elkezdett szivárogni a könny. >> Igen. >> Akkor mindig sírt. >> Én nagyon sokszor éneklek.

Tehát haldokló mellett vagyok, én énekelni szoktam.

Én nagyon szeretek énekelni, és én énekelni szoktam. >> És különben így is halt meg a nagymamám.

Nagyon szép volt, hogy a két lány az ágya mellett ült és énekeltek, és így így így halt meg. >> Igen. >> Úgyhogy nem mondom, hogy én is ilyet kívánok magamnak, de én meg arra gondolok, hogy jaj, nem kívánok, nem kívánom ezt, nem akarom, hogy a gyermekeimet terheljem az én haldoklásommal, és hogy nekik most ott kelljen ülni az ágyam mellett.

Én úgy szeretnék meghalni, hogy nekik ne legyen ezzel semmi dolguk.

A fájdalmat akkor is vinni fogják, bárhogyan is történik az.

De de hidd el, hogy hogy én azt tapasztalom most, hogy az én édesanyám beteg és és egy idős otthonba bekerül, de nyolc hónapot töltött kórházban, >> hogy jó ott lenni. >> Jó ott lenni.

Tehát meg akarjuk menteni a gyermekeinket a a fájdalomtól, de ugyanakkor nem akkora az a fájdalom, hogyha amíg vannak, addig ott lehetünk mellettük. >> Aha. >> Úgyhogy ne fosd meg őket. [nevetés] >> Na, itt folytassuk akkor majd.

De most akkor kicsit álljunk meg és hallgassunk meg egy nagyon-nagyon szép én is nagyon szeretem.

És Márti ugye te javasoltad, gondolom akkor te is egy nagyon szép keresztény ifjúsági éneket. [zene] >> [zene] [zene] >> Mind [zene] szarvas ősí szorrásra [zene] úgy szomjazik lá. lelkem rá [zene] vágyódom az élő Isten után, hogy mehessek [zene] hozzád. [zene] Miért csökkedsz eli lelkem?

Hisz [zene] pajzsódő és szá. >> [zene] >> Víz az Úrban, mert karja megszabadít s hálával [zene] áldátozó örvénylő [zene] vizekja soregyet [zene] elfog a félelem.

Szétzlog [zene] remé, de nem [zene] felem.

Értsünket [zene] elé lelkedjsod [zene] és támasz.

Nézz [zene] az Úrangotja megszabadít s hálával [zene] áldozsedil [zene] lelked pajzsodő és [zene] támaszó >> [zene] >> Nézz az Úrban, mert haja megszabadít hálában [zene] áldázó s [zene] hálávában áldoz. [zene] Kedves hallgatóink, önök a Mária rádió függőkérdések című műsorát hallják.

Fekésházi Márta teológus, lelki gondozó szakemberrel.

Az életünk végéről beszélgetünk.

A műsorvezető Erdős Eszter Református lelkész.

Technikát Leventétől kapjuk, és köszönjük.

Hú hát nagyon nehéz témáról beszélgetünk, de úgy érzem, könnyedén az életünk végéről.

M nem is tudom, hogy ö hogy tudnál-e esetleg mesélni olyan történetet, ami ami esetleg bennünket bátorít, vagy megerősít, vagy akár szembesít, hogy mi lesz, ha meghalunk.…

Említett entitások

Témák

  • az élet vége
  • teológiai dilemmák
  • lelki dilemmák
  • morális dilemmák
  • személyes dilemmák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Egyszer meghalunk”

Miről szól ez az epizód: „Egyszer meghalunk”?

Ebben az epizódban Fekésházy Márta teológus-lelkigondozó szakemberrel beszélgetnek az élet végéről, valamint a teológiai, lelki, morális és személyes dilemmákról. Az epizód a Mária Rádió Magyarország című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 01. 05..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Egyszer meghalunk”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Surányi-Gräfl Lau, Erdős Eszter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Egyszer meghalunk”?

Fő témái: az élet vége, teológiai dilemmák, lelki dilemmák, morális dilemmák, személyes dilemmák.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Egyszer meghalunk”?

Megjelenés: 2026. 01. 05.. Hossz: 36 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/maria-radio-magyarorszag/egyszer-meghalunk-dd6681fe

Több epizód a Mária Rádió Magyarország-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból