Párkapcsolati krízisek megoldásai és erős női karakterek a XXI. században
· PT50M26SRöviden
- Műsor
- Mária Rádió Magyarország
- Megjelenés
- 2026. 08. 07.
- Hossz
- 50 perc
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Szeretettel köszöntöm a Mária rádió hallgatóit és kedves vendégeimet Bognár néhori Zsanettet és Csehi Istvánt.
Istvánnal már beszéltünk a férfiak helyzetéről és szerepéről a mai társadalomban.
Ennek a témának a másik oldala a női lét és annak kihívásai a 21. században.
Az érem ezen oldala sem kevésbé összetett.
Ti együtt tartotok párterápiákat, így most ebből a különleges szemszögből közelítenénk a nőiséghez.
Jellemzően kik azok, akik hozzátok fordulnak segítségért?
Mi az a pont, amikor rájönnek, hogy segítségre van szükségük?
Illetve inkább a férfiak vagy a nők kezdeményezik azt, hogy párterápiára menjenek? >> A nők. >> Igen. >> A nők ők érzékenyebbek erre. >> De hogy mikor kellene jönni?
Ugye ezt már beszéltük, hogy mi azt szeretjük, amikor bármikor jönnek, és bármikor lehet javítani egy párkapcsolaton, és bármikor lehet tuningolni és jobbá tenni, és az már a nem jó, amikor már a válás szélén és veszekedve és örjöngve és akkor ilyen utolsó mencsvárként beesnek hozzánk, akkor már egy kicsit nehezebb.
Tehát ennyi, mintha ezzel is a lelki egészségnek lenne egy ilyen jellemzője, hogy figyelünk úgy a párkapcsolatra is, és akkor ezt nem is terápiának tekintjük, hanem egyszerűen így, hogy tovább tudjon lépni a párkapcsolat egy magasabb szintre.
De hát a a valóság az az, ami álmunk lenne, de hogy a valóság az az, hogy akkor jönnek, amikor már baj van.
Ugyanakkor vannak a párkapcsolatnak fázisai, és sokan akkor jönnek, amikor egy fázis előtt vannak, tehát egy elköteleződési fázis előtt.
Például lehet, hogy az egyik fél már szeretne összeköltözni, a másik még nem annyira, vagy az egyik fél szeretné már, hogy megtörténjen a lánykérés, ugye ez többnyire a hölgyeknek a vágya, vagy akár a akár a a családalapítás.
Tehát, hogy ezek a fázisok vagy elköteleződések előtt nagyon jó párterápiába jönni, mert akkor ott ki lehet tisztázni, hogy hogy mik is a valós igények, mik a félelmek, amik miatt esetlegesen nem egyezik a a közös akarat.
De ami még gyakori az, hogyha kisgyerekek vannak, vagy akár egy gyermek születik a családban, és ott ugye az édesanyának elmegy nagyon a fókusza a gyerek felé, sokszor elhidegülnek egymástól a párok, és ebben is nagyon sokat segít a párterápia, hogy újra rendeződjenek, vagy újra egymásra találjanak ebben az új felállásban, hogy a család már kibővült. hoztad az elköteleződési fázisokat, tehát amikor szintlépés van a párkapcsolatban.
És engem ez mindig foglalkoztatott, hogy ugye mennyire férfi privilégium a lánykérés, >> és hogy ez a mai világban is így van-e, vagy hogyan szokták ezt jelezni, hogyan jó jelezni azt, hogy eg mondjuk akár egy nő is, hogy ő készen áll erre, és hogyan fogja ezt a férfi, hogy van ennek a dinamikája.
Hát igen, ez is egy gyakori téma, hogy amikor a nő úgy érzi, hogy nem tudja megfelelő módon jelezni a férfinak, ekkor kéri azt, hogy jöjenek el pár terápiába, mert hogy sokszor olyan dolgokat ki tud mondani az ember a terapeuta jelenlétében, amit lehet, hogy otthon nem tudna kifejezni, vagy nagyon >> megfogalmazni se sokszor. >> Igen, igen, gyakran megfogalmazni sem. tudja, hogy valójában csak érzi, hogy valami már már őt feszíti, ő már szeretne tovább lépni, nem tudja, hogy ezt hogy fejezze ki.
Terápiában pedig olyan szinten tudnak kommunikálni párok, amit amit otthon nem ezt gyakran mondják, hogy hát ebben a az 50 percben, amit eltöltünk együtt, olyan dolgokat tudtunk megbeszélni, amit otthon lehet, hogy évek alatt sem.
Tehát, hogy olyan dolgokat mernek kimondani a párok, amiben segítünk is, hogy eljusson a másikhoz, mert ugye az sem elég, ha csak kimondjuk, már az is egy nagy lépés, ha megfogalmazzuk, kimondjuk.
Ugyanakkor az is fontos, hogy el is jusson a másikhoz, hogy a másik meg is tudja hallani azt, amit amit tőle kérnek.
Ugye ennek is van egy ilyen történelmi vagy kulturális háttere, hogy a hogy miért a férfi kéri meg a nőt.
Ugye régen a a nőnek volt szégyen, hogyha nem kérte meg senki és vénlány maradt úgymond.
Itt szokták mondani régen falun.
Olyan nem nagyon volt, hogy hogy egy férfi ne talált volna feleséget, mert ment és ugye a mesékben is az, hogy ment és találj magadnak királylányt, feleséget.
Nem a lányok indulnak el a mesébe férjet keresni.
És akkor ennek megmaradt egy ilyen kulturális háttere is.
Amúgy ez energetikailag is ez igaz, hogy a a férfinak kell kezdeményezni, de hát persze ez akkor jó, hogyha a nő is ad olyan jelzéseket, hogy ő már készen áll, és akkor a kettő az találkozik.
De hát általában nem szokott, aminél valaki egy kicsit ilyen fáziskésben van a másikhoz képest, és ilyenkor jön egy ilyen erőltetős gesztus, az egyik már szeretné, a másik még nem állott, és akkor ezt kéne valahogy harmonizálni.
És még az is van, hogy a mai világban gyakoriak a válások, vagy gyakorabbak, mint korábbi időkben.
Sokan azt gondolják, hogy a házasság az csak egy papír.
Minek házasodjunk, az úgy is csak egy papír.
Ezt is szoktuk mondani, hát igen, hogyha ez számodra csak egy papír, viszont a másiknak egy örömet okozol, akkor miért ne tennéd meg, hogyha >> mi a [nevetés] gond, ha csak egy papír? mondta, hogy ez csak egy >> hát kiderül, hogy nem egy papír. >> Igen, de mi mi hiszünk a házasság szentségében, hogy ez ténylegesen egy egy valós szentség, amiben én magam is tapasztalom, hogy olyan meglépésekre van lehetőség, vagy olyan konfliktusoknak a kitisztázása, olyan sorsi eseményeknek a közös áttélésére, amire azt gondolom, hogy házasság előtt nem volt lehetőség.
Sokan attól félnek, hogyha majd összeházasodunk, akkor utána majd kijön a másiknak a a az ányoldala, vagy az igazi énje, és hogy ettől fél az ember.
Én meg azt gondolom, és azt tapasztalom, hogy valójában a házasságszége egy nagyobb erő a jó Istentől, hogy ezzel az erővel élve olyan dolgokat is megvalósítsunk, és olyan dolgokon is keresztül menjünk jó értelembe, ami a házasság nélkül nem lehetne.
Amikor hozzátok jönnek párterápiára, akkor mennyi idő, amíg átlátjátok a dinamikát, vagy vagy egyből látjátok már a tapasztalatotok alapján, hogy milyen séma, miről van szó, vagy úgy feltérképezitek, és akkor hogy van ennek a folyamata? >> Hát feltérképezzük, nyilván ők jönnek egy valamivel, mert ők is készülnek, és akkor jönnek egy jellemző dinamikával, előadnak egy jellemző játszma műsort, és akkor azon el tudunk indulni.
Nyilván ahogy haladunk előre így a terápiákon, úgy egyre rejtettebb rétegek kerülnek elő, meg új játszmák, ők is jobban megnyílnak, nagyobb titkokat mondanak el, ahogy már biztonságba érzik magukat.
De hát ez így szintről szintre megy.
De persze általában azért azért úgy úgy amúgy, ha minden rendben, hogy azzal jönnek, hogy amúgy minden rendben van, tehát nincs probléma, akkor kérdés, hogy minek jöttek, de de általában így egy jellemző valamivel szoktak mindig. >> Igen, van három kérdésünk, amit föl szoktunk tenni mindig a terápiák elején.
Mindenkinek adunk egy lapot, tollat, és mindenki magának feljegyzetelheti.
Ugyanazt a három kérdést kérdezzük meg tőlük.
Miben kellene változnia neki ahhoz, hogy ez a probléma oldódjon?
Miben kellene változnia társának szerinte ahhoz, hogy ez a probléma megoldódjon?
Vagy hogy mi az amit? >> Hát mivel lennének elégedettek, hova jussunk el, mi lenne egy ideális kapcsolat szerintük, úgy, úgy nagyba.
És igen, és ez elég gyakran kiderül, hogy teljesen mást gondolnak problémának, és akkor ott ott szembesülnek azzal, hogy te ezt gondoltad, hogy ez a ez a probléma a kapcsolatunk.
Hú, te pedig ezt gondoltad, és hogy te azt azt hiszed, hogy nekem ebben kell vá, tehát már itt az elején kirajzolódik, hogy ténylegesen mennyire ugyanazt gondolják problémának, és utána, hogy hogy tudunk eljutni igen a közös célhoz.
Tehát az is egy nagyon érdekes, hogy hogy ki mit gondol, hogy hova szeretné, hogy eljusson a kapcsolat, mert már ugye gyakran itt előjön, hogy az egyik fél szeretni, hogy hát jussunk el oda, hogy költözzünk össze, vagy jussunk el oda, hogy akkor itt itt is mindig ezek a elköteleződési témák jönnek elő.
És hát ugye amit kérdeztél a dinamikával, vagy hogy milyen gyorsan jutunk el, azt is el szoktuk mondani már az elején.
Azért mi így terapeutaként látjuk, hogy ez most itt egy nátháról van szó, vagy egy nagyon súlyos betegségről.
Tehát hogyha ezzel a példával élünk, akkor ez mondani, hogyha ez a ez a kapcsolat most vegyük úgy, hogy náthás, mert annak ítéljük meg a problémafelvetés alapján, akkor lehet, hogy elég lesz, hogyha ugye náthánál az ember egy kis pihenőt vesz, pár hetet, beszedi a vitaminokat, kicsit ingermentes környezetbe kerül, és >> relatív nem kell csinálnia semmit, >> de hogyha ez egy komolyabb betegség, akkor ott ugye már nagyon nagyon sok erőfeszítést kell beletenni a kapcsolat megmentéséért.
Tehát azt el szoktuk mondani, hogy ne essenek abba az illúzióba, hogy most elég egy pár alkalommal eljönni és otthon nem tesznek hozzá, hanem hogyha már ugye komolyabb gondokról van szó a a kapcsolatban, akár hogyha bejön egy harmadik, vagy nagyon erős anyagi gondok, vagy bár bármi, akkor ott ugye már fontos, hogy mindkét fél hajlandó legyen.
Lehet, hogy azt mondják, hogy hogy értik, hogy ilyen, de de ő nem hajlandó változtatni ekkorát, akkor inkább legyen vége.
Az is egy felelős döntés ilyen szempontból.
Jobb, mint az az illúzió, hogy ő azt hiszi, hogy itt elég valamit tenni, de közben sokkal súlyosabb áldozatokat kéne hozni.
Ezt nekik meg kell hozniuk tudatos.
És itt az a nehéz, hogy együtt olyan példánk is volt, ahol az egyik mondta, hogy ő mindent, a másik meg azt mondta, hogy hát ő még nem is tudja.
Hát ott válás lett a vége, mert párkapcsolat az csak akkor működik, ha mind a kettő akar tenni érte.
Gondolom, hogy ez azért különösen nehéz műfaj, merthogy mind a két félnek egy formán kell akarni ezt az egész változást.
Sokszor van az, hogy tényleg azt látjátok, hogy csak az egyik akarja ezt nagyon >> azért ritka az a dinamika, hogy egy formán akarják, mindig az egyik egy kicsit kevésbé akarja, aztán legközelebb már ő akarja jobban, de ennek van egy ilyen forgórésze, egy rotációs része, és akkor ezzel nincs gond, mert hol az egyik van, egy picit jobban, és ő húz, aztán a másik.
Az a rossz, hogyha van egy ilyen végleges döntés, hogy jó, ő eljön, de ő nem is hisz benne, meg nem is akarja, meg el se akart jönni csak a másik miatt, a másik meg ott lohol és csinálja.
Nem fog működni, vagy hát sokkal kisebb eredmény fog belőle kijönni. >> Igen, egy meglévő jó kapcsolatban, vagy aránylag, úgy mondom, egy jó kapcsolatban, ott lehet még egymást inspirálni, meg húzni. szükséges a közös akarat, a közös döntés, a közös célok.
De például a kommunikációban az is egy gyakori probléma, hogy a felek nem tudnak jól kommunikálni.
Ugye ez egy férfi női sajátosság, hogy a férfiak inkább az operatív dolgokba jók, és azt szeretnék átbeszélni, a nő szeretne a lelkéről is beszélni, megosztani, hogy mi van benne.
És sokszor van az, hogy akkor a nő megsértődik, hogyha a férfi nem nyitott, vagy nem érdeklődik a lelkéről.
De ezt nekünk nőknek kell ebbe belehúzni, belehívni a férfiakat, hogy mi megosztjuk a lelki dolgokat, kérdezzünk és akkor jön velünk a férfi.
Csak az nem biztos, hogy >> magától magától [nevetés] nem jön általában a férfi >> meg ugye ez is gyakori, hogy a [torokköszörülés] nőt szeretné, hogy én csak szerettem volna megosztani.
Én csak szerettem volna elmesélni, hogy meghallgass a férfi pedig úgy gondolkodik, hogy azonnal keres egy megoldást.
Tehát, hogy ő szeretne már megoldást adni a problé, hogy meghallgassál.
De hát, de nem azért mondtad, hogy megoldjam?
Nem, nem, csak megosztani szerettem [nevetés] volna.
És ezen mondjuk lehet veszekedni, pedig ez csak egy klasszikus férfinői különbség. >> De ez tanulható, mert ez hogyha tehát, hogy ezt látjuk a terápiában, hogyha >> ez mindkét félnek tudatos, és mindkettőt tudja, hogy ez egy nő és sajátosság, ez egy férfi és erre figyelünk együtt, akkor ez tanulható és ebben lehet fejlődni, jobbá tenni a kapcsolatot.
A terápiák során látjátok-e azt, hogy a nők a mai világban inkább egy ilyen maszkulin, férfiasabb irányba mozdultak el? >> Én azt mondtam a múltkor, hogy igen, [nevetés] hogy nehogy kin van.
Én én azt gondolom, hogy mint mint világ világtendencia, mindenképpen ez igaz, hogy rárakták a nőkre is ugye a a férfi szerepnek a terhét, a karriert, a pénzkeresetet, meg az egyedüllétnek a megoldását, ami amúgy egy abszolút férfi minőség lenne.
És akkor emiatt igen, én azt gondolom, hogy van egy elférfiasodás, ezt nem lehet általánosítani és és persze típus kérdése is, de azt gondoljuk, hogy nagyon sokszor ez van egy egy párkapcsolati helyzetnek a hátterében, mikor ezek a nemi szerepek felborultak.
És ugye erről is beszéltünk a múltkor, hogy akkor ezek ilyen kőbevés nemi szerepek, vagy vagy kulturális nemi szerepek, de mégis azt mondjuk, hogy alapvetően azért vannak női jellegzetességek és és minőségek lelkileg, és vannak férfi minőségek.
És azt gondoljuk, meg azt is tapasztaljuk, hogy akkor harmonizálódik egy párkapcsolat, ha egy kicsit mindenki visszatér a saját szerepéhez.
A férfi férfiasabb lesz, a nő meg nőiesebb.
Cserével nem nagyon szokott működni. >> Korábban jobban a nőnek a feladata az volt, hogy az otthon melegét megteremteni és megtartani a táplálás a gyermekeknek a nevelése, ami a mai korban még szintén feladata a nőnek.
Ugyanakkor a mai világ már nagyon hívja a nőt karrierre, nagyon hívja, hogy hogy teljesítsen, menjen a világban, dolgozzon.
És ez egy nagy kihívás ezt összeegyeztetni, hogy hogy egyeztettem össze az életemben, hogy így egyszerre vagyok egy dolgozónő, teljesítek és ugyanakkor megyek haza és ott van a háztartás és ott van az otthonmelege és a szépítése az otthonnak.
De én azt gondolom, hogy ebbe fontos bevonni a férfit.
Manapság már nem csak minden a nőre hárul az otthoni dolgokba.
Másik téma még talán a döntés, hogy korábban jobban a férfi feladata volt, hogy mindenről ő döntött.
Ő ment ki a világba, ő hozta haza a dolgokat, ő tudta, hogy milyen döntésekre van szükség a család számára.
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Párkapcsolati krízisek megoldásai és erős női karakterek a XXI. században”
Miről szól ez az epizód: „Párkapcsolati krízisek megoldásai és erős női karakterek a XXI. században”?
Szeretettel köszöntöm a Mária rádió hallgatóit és kedves vendégeimet Bognár néhori Zsanettet és Csehi Istvánt. Istvánnal már beszéltünk a férfiak helyzetéről és szerepéről a mai társadalomban. Az epizód a Mária Rádió Magyarország című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 08. 07..
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Párkapcsolati krízisek megoldásai és erős női karakterek a XXI. században”?
Megjelenés: 2026. 08. 07.. Hossz: 50 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/maria-radio-magyarorszag/parkapcsolati-krizisek-megoldasai-es-eros-noi-karakterek-a-xxi-szazadban-57e9aa39
Több epizód a Mária Rádió Magyarország-ből
- Az életigenlő – beszélgetés Andrassew Dávid Igorral
- Fiatal lányként, egyedül a Szent Jakab úton – Beszélgetés Horváth Hanna egyetemistával
- Életútinterjú - Dúró Dóra országgyűlési képviselő
- Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát előadása a munkáról
- Heidl György: Istenről, emberről és zenéről - Prontvai Vera riportja
- A függőségek új arca - gaming, social media és új függőségi minták
- Van szabadulás! - Beszélgetés Stift Jánossal, a Református Iszákosmentő Misszió vezetőjével
- Életútról, hitről és zenéről – Heidl György
- Hívás, család, szolgálat — Nyilas Zoltán 20 éve a gyülekezetért
- 10 parancsolat ma