Mérő László: Hülyeségekkel nem foglalkozom
· PT32SÖsszefoglaló
Mérő László matematikus és pszichológus a mesterséges intelligenciáról, a pénz fontosságáról, a szavazatszámlálási tapasztalatokról és a globális felmelegedéssel kapcsolatos nézeteiről beszél. Kiderül az is, milyen könnyedén éli mindennapjait.
Röviden
- Műsor
- Mindenségit!
- Megjelenés
- 2022. 10. 02.
- Hossz
- 1 perc
- Szereplők, említett nevek
- Mérő László, Varga T. Róbert, Pázmándi Gergely
- Témák
- mesterséges intelligencia, pénz fontossága, szavazatszámlálás, globális felmelegedés
Ebben az epizódban
Ezúttal (is) jól föl volt adva a lecke a mindenségites csapatnak, tudniillik egyikük sem egy matekzseni, erre meghívták az ország legismertebb matematikusát, Mérő Lászlót, és már az első percben megadták az alaphangot a beszélgetéshez, amennyiben kiderült róluk, hogy még 23-ig sem tudnak elszámolni.
Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Tanszékének professor emeritusát ez a legkevésbé zavarta, sörkorcsolyázgatva mesélte el, hogy kb. a mesterséges intelligenciának köszönhetően lett belőle pszichológus is, hogy szerinte korunkban mennyire fontos a pénz, hogy milyen tapasztalatokat szerzett, amikor Sárazsadányba ment szavazatot számlálni, illetőleg, hogy miért nem tart a globális felmelegedéstől.
Spoiler: statisztikailag elég gyatra eredménnyel szokott sikerülni, amikor az emberiség jóslásokkal próbálkozik, még akkor is, ha tudományos adatokból indul ki.
Mérő hatalmas intellektusú ember, ám az sem mellékes, mennyire könnyedén, a világgal harmóniában éli mindennapjait.
Ezt is tanulni lehet tőle. #mindenségit #podcast #boldogság #tudomány #mérőlászló #pszichológia #mesterségesintelligencia Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!
Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegit Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ RSS-feed: https://media.rss.com/mindensegit/feed.xml Műsorvezetők: Varga Tóth Róbert Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Drón: Salamon Zalán https://www.facebook.com/salamon.zalan Hangtechnikai partnerünk: MicroSound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu Helyszín: Úri cipő - kaptafa <a href="https://www.facebook.co
Említett entitások
Témák
- mesterséges intelligencia
- pénz fontossága
- szavazatszámlálás
- globális felmelegedés
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Mérő László: Hülyeségekkel nem foglalkozom”
Miről szól ez az epizód: „Mérő László: Hülyeségekkel nem foglalkozom”?
Mérő László matematikus és pszichológus a mesterséges intelligenciáról, a pénz fontosságáról, a szavazatszámlálási tapasztalatokról és a globális felmelegedéssel kapcsolatos nézeteiről beszél. Kiderül az is, milyen könnyedén éli mindennapjait. Az epizód a Mindenségit! című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 10. 02..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Mérő László: Hülyeségekkel nem foglalkozom”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Mérő László, Varga T. Róbert, Pázmándi Gergely.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Mérő László: Hülyeségekkel nem foglalkozom”?
Fő témái: mesterséges intelligencia, pénz fontossága, szavazatszámlálás, globális felmelegedés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Mérő László: Hülyeségekkel nem foglalkozom”?
Megjelenés: 2022. 10. 02.. Hossz: 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/mindensegit-2/23-mero-laszlo-hulyesegekkel-nem-foglalkozom
Több epizód a Mindenségit!-ből
- Sarkadi Bálint: Mit tesz az emberrel 69 nap a föld alatt?
A Mindenségit! adásában Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus a 2010-es chilei bányakatasztrófa pszichológiai hátterét elemzi. A beszélgetés során szóba kerül a 33 bányász 69 n…
- #184.2 - Camino Steve: A színpadtól az amerikai vadonig - 2. rész
A Mindenségit! podcast Steve-vel folytatott beszélgetésének második részében Steve amerikai élményeit osztja meg. Steve megosztja tapasztalatait a színpadi szerepléstől az amerika…
- Intellektuális apokalipszis? - Tudás, iskola, diploma az AI korában | Brain Bar Nite Vibes
A Mindenségit! podcast adásában az intellektus jövőjét, az oktatás kihívásait és a mesterséges intelligencia hatásait vitatják meg a szakértők. A beszélgetés során Keszthelyi Gabr…
- Camino Steve: A színpadtól az amerikai vadonig - 1. rész
Csutka István, aki Camino Steve néven ismert, táncosként és színészként kezdte pályafutását, mielőtt világjáró nagytúrázóvá vált. Ebben a beszélgetésben elmeséli, hogyan fordult e…
- Peremvidék: Könnyebb elképzelni a világ végét, mint a kapitalizmusét?
Új műsor, a Peremvidék indul a Mindenségit! YouTube-csatornán, amely a világ problémáira és a lehetséges megoldásokra keresi a válaszokat. Kormos Niki műsorvezető és Köves Alexand…
- Márton András
Márton András jövőkutató, a Corvinus Egyetem adjunktusa a vendége a Mindenségit! podcast epizódjának. A beszélgetés során a jövőkutatás módszertanát, a fenntarthatóság civilizáció…
- Dr. Horváth Ákos: Mi lesz Pakssal az erősödő polikrízisben?
Dr. Horváth Ákos fizikussal, nukleáris energetikai kutatóval, az Energiatudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgettek. Az epizód kitér a Paksi Atomerőmű hűtési problémáira,…
- Szvetelszky Zsuzsanna: Döntsd el te, hogy ledöntöd-e | Az alkohol és a csoportnyomás
A felelős alkoholfogyasztásról és a csoportnyomásról szól ez az epizód, amelyben Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus és pletyka kutató a vendég. Az adásban arról esik szó, m…
- Zichó Viktor: A szabadság olcsóbb, mint gondolnád
Zichó Viktor extreme sportoló, utazó és filmkészítő a szabadság fogalmát járja körül. Bemutatja, hogyan váltotta valóra saját szabadság-koncepcióját, amely magában foglalja a vilá…
- Eckhart Erzsébet: A mikrobiom és a depresszió kapcsolata
Eckhart Erzsébet, a Healways szakmai vezetője a mikrobiom és a depresszió kapcsolatát ismerteti a Mindenségit! podcastben. Kiemeli, hogy a depresszió okai összetettebbek, mint gon…