Mindenségit!

Magyarország elfeledett hajózási kultúrája - Farkas Judit és a zebegényi Hajózási Múzeum

· PT49M20S

Összefoglaló

A Mindenségit! podcast stábja ellátogatott Farkas Judit, a zebegényi Hajózási Múzeum tulajdonosának otthonába. Judit, Farkas Vincze tengerész-hajóskapitány lánya, a világon az egyetlen nő, aki ilyen múzeumot tulajdonol és vezet. A múzeumot édesapja alapította 42 évvel ezelőtt…

Röviden

Műsor
Mindenségit!
Megjelenés
2026. 06. 24.
Hossz
49 perc
Szereplők, említett nevek
Farkas Judit, Pázmándi Gergely
Témák
hajózás, múzeum, hajózástörténet, zebegény
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Remélhetőleg már feltűnt [zene] nektek, hogy mi a mindenségites srácok nem csak a sört szeretjük nagyon, hanem a kultúrát [zene] is és az ámulattól nagyra tátani a szánkat.

Na hát az utóbbi kettőben volt részünk bőven, ugyanis a podcasten [zene] keresztül megismerkedtünk Farkas Judittal, aki a zebegényi Hajózási Múzeum tulajdonosa.

Judit volt olyan drága, hogy meghívott minket magához stábostul, úgyhogy [zene] elvittük a kamerákat, a mikrofonokat és beszélgettünk is vele egyót.

A következőkben Judit ismertetőit fogod hallani Magyarország méltatlanul elfeledett hajózási kultúrájával kapcsolatban, illetve egy kis [zene] betekintést is nyersz a múzeum tárlatába.

Ha tetszik ez a filmecske, akkor mindenképpen látogass a múzeumba, mert az, amit itt látsz, bizony csak a jéghegy csúcsa. >> [zene] >> Kedves Judit, kérlek szépen, hogy meséld el nekünk, hogy mi ez a fantasztikusan mesés hely, ahol most vagyunk. >> Hát tényleg túlzás nélkül lehet mondani, hogy mesés hely és fantasztikus és nagyon különleges.

Zebegényben vagyunk a Hajózás történeti múzeumban.

Ő hajós kapitány volt, és mindenhonnan valami nagyon izgalmas, nagyon érdekes dolgot akart hazahozni, de ez ugye nem minden esetben sikerült neki, hiszen az indiánok nem adták oda a totemoszlopokat.

Aztán édesapám szárazföldre kényszerült, és ekkor kifaragta ezeket a totemoszlopokat a kényszerpihenő alatt.

Aztán hajórfigurákat is faragott, gyönyörű történelmi vitorlás hajókat is készített, és 42 éve létezik, még ő nyitotta meg, és egy olyan különleges összetételű múzeumot hozott létre, amire most tényleg rácsodálkoznak az emberek, hiszen nem csak egy szakmai múzeumról van szó, mint hajózás, hanem a természeti népek kultúrájával kiegészítve tengeri élőlények preparátumai és minden, ami összefügghet a hajózással. >> Édesapádat Farkas Vincének hívták. >> 1984 július 12-én nyitotta meg.

Ő még nagyon sokáig vezette. 2000-ben adta át nekem a múzeum vezetését, és bevonult Budapestre, és írta az emlékiratait, amit sajnos nem tudott befejezni, mert 2007-ben meghalt, vontatóhajókon szolgált, és több vontatóhajónak volt a parancsnoka is.

De hát ugye neki a gyerekkori álma az volt, hogy tengerészkapitány lesz, és emiatt ő úgy tanult, járt is gyakorlatokra, de hát sajnos ezt már politikai okok miatt nem tudta befejezni. édesapádnak a, hogy mondjam, a beállítottsága, bizonyos dolgok iránti lelkesedése olyan lenyomatot hagyott a kultúrában és ebben a múzeumban is, meg a magyar hajózás kultúrában, amit csak egy igazán lelkes, egy szinte megszállott embernek a a kreativitása és lelkülete tud produkálni.

Vajon [horkantás] édesapádnak honnan jön ez a fantasztikus elragadottsága ezek iránt a dolgok iránt, amiket ő ő szeretett?

Hát valóban különleges ízlés világa volt, ami itt megtestesül a múzeum anyagában.

Ő gyerekkorában már egy nagyon kalandvágyó gyermek volt, amit az anyukája is felismert, és ezért beirattak katonaiskolába, mert ugye édesapja, az én nagypapám meghalt egy orvosi műhiba miatt, és hát nyolc és fél éves fiúról volt szó, aki aki nagyon élénk volt, nagyon nagy volt a tudásszomlyja.

És ezért rengeteget tanult, és ő akkor már megfogadta egy film láttán volt saját mozijuk, és a saját moziukban látott egy olyan hajós kalandfilmet, a gyönyörű vitorlás hajó láttán felkiáltott, hogy hajozni fogok és kapitány leszek.

Tehát már ott kialakult nála ez a rajongás. arra gondolt, hogy ha ő kapitány akar lenni, akkor neki kell a legerősebbnek lenni, a legnagyobb tudása kell legyen.

És ezért ő ezt mindent meg is tett.

Tehát volt egy jegyzetfüzet a zsebében egy ceruzával, meglátott egy kikötőben a hajót odaszaladt felkéreszkedett kérdezősködött és mindent lejegyzett, amit mondtak neki.

Elkezdte bújni a világtérképeket.

Úgyhogy mire az iskolában tanították nekik a földrajzot, édesapám szinte mindent tudott, olyannyira, hogy el tudta mondani, hogy melyik földrészen milyen országok vannak.

Volt, hogy a földrajztanárnő kérdezett tőle, mert valamit nem tudott.

És akkor később elkezdett sportolni.

Úgyhogy az 1936-os berlini olimpián jutalomból, mivel kiváló atléta volt, ifjúsági bajnokságokat nyert, és akkor a 36-os berlini olimpián jutalomból, Szegedtől vihette a lángot 5 kmen keresztül.

Meg is van az a fáklya, amibe beletették a lángot.

És akkor már 1939-ben ő Hajosinasként szolgált.

Ühüm. >> Tehát nagyon nagyon tudatosan végig tudta vinni a az elhatározását.

És ugye ezt később is, amikor őt elbocsájtották a hajózástól 56-os tevékenysége miatt, akkor is megmutatkozott ez a kitartás, hiszen mi nagyon leszegényedtünk, és ő nem a sebeit nyalogatta a zsíros kenyeres időszakban, hanem hanem megfogadta, hogy talpraja a családját, és valami maradandót is össze fog hozni. >> És ő ilyen kemény körülmények között alkotott.

És itt az eredménye. >> Biztos észrevetted, hogy megkedveltelek a néhány találkozásunk alatt, de elfogultság nélkül állíthatom, hogy hogy tehát leírni is nehéz szavakkal, hogy hogy mi az, ami az embert itt fogadja.

Kérlek, mesélj arról, hogy neked hajózás múzeum tulajdonosként és ennek az iszonyatos tudásnak és az örököseként milyen az életed?

És hát ez önmagában már elég különleges ez az egész, amiben te benne vagy, de az, hogy ezt hölgyént csinálod, ez aztán meg pláne egy egyedülálló dolog. >> Hát rám maradt ez a feladat.

Igen, mert a bátyámnak ehhez valahogy nem volt aitása, tehát érdekes módon én örököltem az egészet.

De ugye egy ilyen apuka mellett felnőni, aki olyan meséket hozott haza egy-egy útról, hogy soha nem könyvből mesélt, mindig azt mesélte el, ami vele történt, és hol a bátyám, hol én voltam a főszereplő.

És ez ugye azt jelentette, hogy olyan izgalmas mesék, ugye egy árurakodás, vagy egy egy kikötésnek a bonyodalmait.

Tehát olyan izgalmasan mesélte el az apukám, hogy amikor ment újabb útra, akkor mindig kértük, sírtunk, hogy ne menjen el.

És akkor azt mondta, hogy hát gyerekek, ha nem engedtek el, nem tudok újabb mesét gyűjteni, és jó, menjél, de siessél.

Tehát egy ilyen apoka mellett felnőni, ugye én azt mondom, hogy rá is áll az ember, hogy ez egy olyan világ, ez a hajózás tengeren is, meg Dunán is, ami egy különleges világ, és annyira sokrétű, hogy nekem is az érdeklődésemet felkeltette.

Aztán amikor az apukám megnyitotta a múzeumot, akkor én úgy kezdtem rájönni, hogy én én nagyon nagyon keveset tudok ezekről a dolgokról.

És aztán amikor édesapámat 1990-ben rehabilitálták, akkor döntöttük el, ő mehetett volna már hajóra, de már idős volt.

És akkor döntöttük el, hogy nekem is kell személyes tapasztalatokat gyűjtenem. kértünk a Mahartól engedélyt, hogy behajózhassak tengeren is, meg a Dunán is.

És hát ugye egyrészt nagyon meg akartam tanulni a tengeri navigációt, amit könyvekből szárazföldön nem lehet megtanulni, de ott igen.

És hát nagyon izgalmas dolgok történtek velünk is ott a hajón.

Úgyhogy én azt mondtam, hogy ezeket átélni, ez fantasztikus.

Ugye a tengeren, amikor 18 mes hullámokat él át az ember, akkor azért az az kicsit úgy [nevetés] úgy izgalomba hoz. 1992-ben hajoztam először a magyar csokonai hajóval, ugye tanulmányúton voltam a múzeum miatt, és valahogy előre éreztük, hogy nagyon izgalmas lesz az egész történet.

Bejártuk az Atlanti Oceánt egész Északtól délig, Angliától, Svédországtól kezdve Brazíliáig.

És ugye Spanyolországból indultunk és megérkeztünk Aberdinbe, amikor ki akartunk kötni hatalmas viharkerekedet hirtelen, és nem tudtunk bemenni a kikötőbe.

A kikötő bejáratához a hajunkat nekivágta a vihar.

És ez többször megtörtént, amikor egyszer csak úgy maradt a hajó.

A boxerhajók nem bírtak a viharral, nem tudtak lehúzni onnan minket.

És [torokköszörülés] amikor úgy maradt a hajó, kiderült, hogy ömlik a hajóba a víz.

Nagy riadalom, természetesen ilyenkor légtömítés.

Én ezt mind kamerára kamerával felvettem, de én majdnem beleestem akkor a vízbe, mert ahogy nekivágta a kikötő bejáratához a hajót, akkor repültem egyet.

Éppen, hogy megkapaszkodtam, a kamera csapódott a hajó oldalához, és egy hajszálom múlott, hogy nem a partvonal meg a hajó között végeztem, de a légtömítés megtörtént, úgyhogy nem süllyedtünk el.

Ennek az volt az izgalmas része, hogy amikor mielőtt elindultunk, megkérdeztem édesapámat, hogy mi van [torokköszörülés] akkor, ha elsüllyed a hajó?

És erre azt mondta az apukám, hogy nem baj, kislányom, azt is ki kell próbálni.

És én nem szoktam félni, és azt mondtam, hogy rendben van, ha tényleg ez a történet itt a vége, akkor legyen ez.

És hát majdnem összejött az elsüllyedésünk.

Izgalmas volt, amikor hallottam a hangokat, hogy ömlik a hajóba a víz.

Meg az a tényleg az a tudásanyag, ami egy hajózásnál ugye hát tudjuk, hogy a tengeri navigáció volt a világon a legnehezebb, de megoldották. fantasztikus tudás van mögötte. >> És a múzeum vezetése az gondolom nem csak annyiból áll, hogy idejössz, kinyitsz és akkor mondjuk körbevezetsz embereket a tárlaton, hanem te konferenciákra jársz, rendezvényeken kiállításokat csinálsz, [torokköszörülés] annyi embert ismerhetsz, véleményezem ebből ebből a szakmából meg ebből a tudástérből, ami ami nyilvánvalóan egy egy tök különleges világot tár eléd.

Ezt erősítsd meg, kérlek, hogy hogy az egy ritkaság, hogy ezt egy lány csinálja, nem? >> Öen, hát annyira ritkaság, hogy az egyik barátom azt mondta, hogy kutakodott az interneten, és én vagyok a világon az egyetlen egy nő, akinek hajózási múzeuma van.

Úgyhogy valóban különleges lehet.

Hát ugye amikor bejön egy látogató, én mindenkit körbekísérek.

Tehát ez nálunk nagyon-nagyon fontos szempont.

Ugyanis a mai világban azt tapasztaltam, hogy egyre jobban szükség van a személyes kapcsolatra. >> Ugye kicsit áttestünk a ló túloldalára ebben a digitális, virtuális világban.

Egyszerűen már sokan nem akarnak felnézni a telefonjukból, és itt eleve ki kell kapcsolják, tehát repülőüzmódba kell tenni, és csak arra tudnak figyelni, amit itt látnak >> és hallanak.

És ugye a tárgyak magáért beszélnek, de amit mi tárlatvezetésként hozzáteszünk, hát az egy különleges kiegészítő nekik, >> és nagyon nagy élményt okoz gyerekeknek. felnőtteknek egyaránt.

És ugye én valóban járok konferenciákra meg különböző rendezvényekre, mert úgy érzem, hogy még 42 év után is van mit tanulnom.

Rengeteget folyamatosan képeztem magam, mert arra gondoltam, hogy egy ilyen múzeumot, ami ilyen értéket képvisel, hitelesen kell tudni vezetni, és csak akkor lehet, ha van mögötte tudás. bevallom, a most már nagyon ö tehát nem tudnak belekérdezni úgy, hogy ne tudjak valamire válaszolni.

Korábban évekkel ezelőtt ez előfordult, és nekem az kihívás volt, mert azt mondtam, ha van olyan kérdés, amire nem tudok válaszolni, akkor nekem még többet kell tanulnom.

És még most is úgy érzem, hogy egy emberélet kevés ahhoz, hogy mindent tudjunk. >> Igazad van, és nagyon bölcs dolog, hogy ezt így gondolod.

Szerintem ez a ez a bölcsesség és alázat, hogy mondjam, jobb hely lenne a világ.

Ez többünkben [torokköszörülés] benne lenne.

Szerintem ma márt vajmi kevesen tudják, hogy Magyarországnak micsoda hajózásörténeti kultúrája van. [horkantás] És én úgy látom, meg úgy érzem, hogy a a hajózási múzeum itt Zebegényben ez ennek a tudásnak, ennek a kultúrának egy ilyen mencsvára, egy ilyen konzerválója.

De azért légy kedves nekem egy kicsikét megvilágítani meg a hallgatóknak, hogy hogy nekünk valóban egy egy tetemes és tiszteletre méltó egy vaskos hajózási kultúránk van, mint [torokköszörülés] nemzet. >> Ezt egy picit kijavítanám, hogy volt >> volt. >> Tehát sajnos ma már nincs.

Nagyon komoly hajózási kultúránk volt.

Történelmi múltunk. olyannyira, hogy ugye fiúe valamikor magyar tulajdon volt.

Még Mária Thézia 1776-ban csatolta vissza Magyarországhoz fiút.

És akkor Magyarország azonnal rállt erre a dologra, kiépítették a vasútvonalakat, akkor sorba alakultak meg a gőzhajó társaságok, tehát nagyon komoly szinten hajoztunk mi.

A fiúi tengerészeti akadémiába kiváló képzést kaptak olyannyira, hogy szinte mindenki ott akar tanulni tengerésznek. ennyire híres volt.

Aztán sajnos 1918-ban az olaszokhoz csatolták.

Aztán ugye tudjuk, hogy 1920-ban a trianoni béke diktátum, hogy meg nyírválta Magyarország területét, és akkor nemcsak a területünket, hanem több 100 hajóból álló flottánkat vettek el egy tolvonással.

Tehát [torokköszörülés] nagyon komoly károk érték, nem csak a magyar hajózást, az egész magyarságot.

És ezt helyrehozni hát szinte a mai napig lehetetlen.

Ugye akkor a kis meggyált Magyarországban a 30-as években pont a trianoni veszteség miatt elkezdték építeni a Dunatengerjáró hajókat.

Ez ki kizárólag magyar tervezés volt.

Ezzel akarták pótolni. azt a veszteséget, hogy tönkrement a hajózás is, meg a gazdaság is, az volt a feladata ezeknek a Dunatengerjáró hajóknak, hogy a budapesti csepeli szabadkikötőből szállította az árot a tengeri kikötőkig, átrakták, és aztán némelyik hajó visszajött az áruért, föntről hozták a külföldi hajók, tehát nagyon hamar emiatt kezdett helyreállni a gazdaság is, meg a hajózásunk, a tenger hajózás.

És az volt a Pekhünk, hogy nagyon hamar jött a második világháború.

Különben szerintem itt virágzóhajózás lett volna újra, meg a gazdaság is fejlődött volna, de hát a második világháború azért újra betette nekünk a kaput.

Aztán jött a nagy felszabadításunk.

Hát, kérem szépen, amikor újjáépítették a magyar hajózást, akkor nem volt a Szovjetuniónál akkora szakmai tudás, hogy ezt gazdaságosan tudják vezetni.

Úgyhogy átadták a kiváló magyar szakembereknek, akik fel tudták fejleszteni a magyar tenger és folyamhajózást olyan szintre, hogy a 70-es években virágzott. szinte a világ tengere hajóztunk mi és kiváló szaktudással.

Tehát olyannyira, hogy amikor teljesen végleg felszámolták a magyar hajózásunkat, akkor akik nem akartak kényszer nyugdíjba menni, külföldi hajóra el tudtak helyezkedni, mert tudták, hogy a magyarok nagyon jó szakemberek.

Nagyon régóta dolgozom azon, hogy legyen egy új múzeum, mert ugye itt kinőttük a helyet, és pontosan emiatt, a múltunk miatt akarom megörökíteni, mert nagyon kevesen tudják azt.…

Említett entitások

Témák

  • hajózás
  • múzeum
  • hajózástörténet
  • zebegény

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Hajózási Múzeum

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Magyarország elfeledett hajózási kultúrája - Farkas Judit és a zebegényi Hajózási Múzeum”

Miről szól ez az epizód: „Magyarország elfeledett hajózási kultúrája - Farkas Judit és a zebegényi Hajózási Múzeum”?

A Mindenségit! podcast stábja ellátogatott Farkas Judit, a zebegényi Hajózási Múzeum tulajdonosának otthonába. Judit, Farkas Vincze tengerész-hajóskapitány lánya, a világon az egyetlen nő, aki ilyen múzeumot tulajdonol és vezet. A múzeumot édesapja alapította 42 évvel ezelőtt… Az epizód a Mindenségit! című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 24..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Magyarország elfeledett hajózási kultúrája - Farkas Judit és a zebegényi Hajózási Múzeum”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Farkas Judit, Pázmándi Gergely.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Magyarország elfeledett hajózási kultúrája - Farkas Judit és a zebegényi Hajózási Múzeum”?

Fő témái: hajózás, múzeum, hajózástörténet, zebegény.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Magyarország elfeledett hajózási kultúrája - Farkas Judit és a zebegényi Hajózási Múzeum”?

Megjelenés: 2026. 06. 24.. Hossz: 49 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/mindensegit-2/magyarorszag-elfeledett-hajozasi-kulturaja-farkas-judit-es-a-zebegenyi-hajozasi-8ee95a5b

Több epizód a Mindenségit!-ből