S03E02_Szárnyal a Milan és az Elche, pofonok Liverpoolban
· PT48M55SÖsszefoglaló
A podcast e heti adásában a bajnokságok aktualitásait veszik górcső alá. Kiemelten foglalkoznak az olasz Seria A-val, azon belül is a Cremonese csapatával, amely meglepően erős szezonkezdetet produkált. Megemlítik André Silva jó formáját és Harry Kane teljesítményét is. Kitérnek…
Röviden
- Műsor
- Monday League
- Megjelenés
- 2025. 10. 18.
- Hossz
- 49 perc
- Témák
- olasz seria a, bajnokságok aktualitásai
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Ez itt a One Day League podcast harmadik évadának októberi adása.
Én Kares vagyok, >> én pedig Doma.
Ahogy említettük az előző adásban, egy kicsit máshogy fogjuk strukturúrálni a részeket innentől.
Úgyhogy ez az októberi adásunk első része, ahol a négy top ligának az aktualitásait foglaljuk össze.
És akkor kezdjünk Olaszországgal.
És most egy picit rendhagyó módon nem a tabella feltétlen elejéről szeretnék kezdeni, hanem hanem azt gondoltam, hogy kezdjünk a Kremonézével, merthogy itt egy olyan szezonkezdetet láthattunk, ami ami ritkán valósul meg toplikákban.
Ugye itt most a legutóbbi Interelleni komolyabb vereségtől eltekintve a Cremon egy egészen komoly sorozattal indította meg a széri pályafutását.
Öt meccsen nem találtak leyőzőre.
Ugye a talán beszéltünk a az első meccsről a Seroban arról a szolid félózos meccsel döntő győzelemmel, amivel bemutatkoztak a az első osztályban a Milán ellen, de hát azóta is egyébként nagyon jól szerepelnek.
Jelenleg 10edikek a tabellán kilenc ponttal.
Nem hiszem egyébként, hogy gondoltak erre, amikor amikor újra elkezdték.
És arra gondoltam, hogy egy picit picit nézzük meg ezt a klubot, mert mert egyébként is szerintem marha izgalmas egy szürke piros színöszállítás, de de önmagában egyébként egy jó kis csapatról beszélünk.
Ugye ő szoktunk beszélni Baszkiottóról idén, mert több több meccsen is főszereplővé nagyon izmos >> rendkívül izmosan tud feszíteni és nagyon jól tud fejelni.
Egyébként egy tök frankó játékos, tehát ő korábban már legcsében, is tehát egy komolyabb szériálás múlt van mögötte, de szerintem tökéletesen beillesztte. ődött a beilleszthető volt a a Kremonizőben.
Egyébként ez a csapat Milánótól nem messze található Kremona városában alapult 120 évvel ezelőtt.
Kremonálól egyébként azt érdemes tudni, hogy itt élt és dolgozott Antonio Stradivari, így a hegedű városának is becézik.
És egyébként a a Bres elleni rangadójuk volt a derbi violin, ami sajnos nem lesz egy ideig, mert megszűnt a a Bressa.
Egyébként nekem volt szerencsém egy ilyen részt venni és és óriási élmény volt.
Egyébként jellemzően egy liftező kiscsapatról beszélünk, akinek egy egy kupát húztak eddig be.
Ez az angloit anglóitalen kupa volt.
Angol és olasz jellemzően kis csapatokkal.
De de mindenképpen említsük meg Zsanca Viellit, aki a város szülőttje és és támadója is volt, és így nem ment a Szanddoriába, onnan pedig már ismerjük a pályafutását, de futballozott itt Enrico Kiéza is, és hát talán így leszük be ebbe a sorban Jamie Bardit, akihez egyébként bingó vállalásom is tartozik, még egyelőre nem villantotta meg magát teljes egészében.
De egyébként a klub a 90-es évek közepe óta nem nagyon játszott fent. ö sokáig sokáig alacsonyabb osztályokban szerepelt.
Majd aztán egy egy Joan Jvédy nevű krevonai üzletember vette át a klubot elnökként és tulajdonosként.
Ő egyébként egy acélipari üzletember, aki a harmadik osztályból aztán a másodosztály másodosztályú csapatot csináltak Kremonézéből, majd majd 22-ben ugye feljutottak, tehát ő pár éven már voltak fönn, aztán egyből mentek is ki.
Most nyilván abban abban reménykednek, hogy hogy ez egy picit máshogy fog alakulni.
A talán a régebb óta fiatalak emlékeznek még egyébként a 2000-es évek elejéről a Kevo Verona indított így újoncként.
Ők is kegyetlen jól kapták el a rajtot.
Szerintem nagyon hasonló egyébként a Kremonizének a szezon kezdete.
Egyébként megnyomták a transzferszezont.
Ugye Sanabria érkezett a Torinóból, aki egy egy komolyabb széria múltú játékos.
Tercánutt hozták el a Milanból.
Wordól már beszéltünk, illetve mindenképpen fontos játékos még Franco Vasquez, aki aki bár már idősödik, de de ő azért komolyabb klubokban is megfordult.
Bent marad a Kremonézel? >> Hát én nagyon remélem, nekem nagyon szimpatikus kis csapat és igazából megvan a játékosállományuk valószínűleg ahhoz, meg megvan a lendület ahhoz, hogy fenn maradjanak, és szerintem van tőlük három rosszabb klub jelenleg. >> Aha.
Ö igen, egyébként ez nem feltétlenül nagy vállalás a a szériában, mert azért itt itt itt most már így látszik kirajzolódni látszik, hogy azért lesznek lesznek olyan klubok, akik akik nem biztos, hogy hogy fogják tudni tartani itt az első osztálynak a szintjét.
Látszik egyébként már a a pizza, hogy hogy eléggé leszakadni látszik.
És azért én én megmondom őszintén, bár most ez nem feltétlenül mutatja a pozíció, de azért én a a Veronát és a Pármát is, ha már így visszaugrunk így a tabella hátsó felére, én azért eléggé hát neccesnek érzem számukra ezt a szezont.
Meglátjuk akkor konzervatív módon picit a tabella elejére, hogyha ha odanézünk meg a a formára igazából, akkor én azt gondolom, hogy a Milánról érdemes beszélni, és egy picit talán így nagyvállalásnak tűnt ez az őszi bajnoki cím, és nem fogok többet megérem visszautalni magamra is a a vállalásaimra, de de kegyetlen jól összeállt ez a Milán.
És azért az, hogy hogy látszik az, hogy hogy Allegrnél tényleg a Modric újra szárra kap.
Rábió tökéletes, mint egy ilyen utolsó fogaskerékig bekattant erre a középpályára.
Hát a Nápa és a juvelleni meccsek egyébként szerintem abszolút bizakodásra adnak okot.
Nagyon komoly győzelmet aradtak a Nápa ellen, hogy ott a Milán nem nem kap piros lapot egyébként a második félidőben.
Én azt gondolom, hogy hogy hát mondjuk ismerjük Allegrit, szóval nagy hengert nem hiszem, hogy inkább így a rezervál a következő fordulókra, de egy komolyabb vöröség is kinézett volna a Nápolynak.
Úgyhogy a Kremonizéza elleni kisiklás, a már előbb megénekelt kremonai csodagyőzem, az az kisiklásnak tűnik, de azért látjuk azt, hogy hogy ez óriási előny, hogy nekik nincs Európa.
Szóval itt most jönnek a komolyabb meccsek a a a vetésaknál.
Lehetne egyébként csatárkérdés a Milánban tekintettel arra, hogy hogy a bár nem kilences messzámmal játszód, de abban a pozícióban tündöklő Himen ez egyelőre nem találja a gólövőcipőjét. egyébként sokat melózik és kerül helyzetbe, ami már egy fontos dolog, de de egyelőre a gólok elmaradnak, de úgy valahogy így betölti a a ezt az űrt a többi játékosnak a a gólérzékenysége, úgyhogy izgalmas a Milán szerintem egyébként Frankón bajnokesélyes. >> Hát simán ami a tavaly a Nápoli volt ugyanebb a helyzetben, hogy európai kupák nélkül játszotta végig a szezont, az az mindenképpen nagy előnyából.
Akkor most elgondolkoztam ezen, hogy mondjuk ki azt, hogy vagy BL, vagy semmi. >> Nem lehet feltétlenül kimondani, de azért nagy segítség a többiekhez képest nyilván. >> Igen.
Ró Róma még az a csapat második okab ellen egyébként, akiről nagyon pozitívan lehet beszélni az elmúlt időszak figyelembevételével.
Itt itt azért Sunynyiban a Gászpedini főzőcskézik.
Itt is egyébként úgy kérdéses ez a csatár csatárhelyzet ugye, hogy most Dofbik kell-e, nem kell.
Ugye ő sokáig így billeget, hogy most megtartják-e.
Dobbik vagy Ferkason lesz a kilences.
Ugye ez ez egy ez egy állandó kérdés, de amikor be kell szállni, akkor az ukrán csatár jól száll be.
És egyébként ezek az 1-0, 2-0k, ezek nagyon kellettek a Rómának.
Szóval itt azért az elmúlt években parádés mérkőzések voltak.
Tényleg ilyen ilyen el lehet rakni ilyen ilyen ilyen öt éves távlatba, és visszanézni az összefoglalókat, mert olyan meccseket nyomtak csak hát a a konszolidált 1020-ákkal lehet előrehaladni, és és igazából a Rómának a legfontosabb, hogy lezárja az elmúlt pár évet, elmúlt sok évet ezt a teljes ilyen partalan koncepciótlanságot.
Szóval igazából az szerintem kimondható a szeptember alapján, hogy a két leginkább össze-visszának tűnő csapat az elkezdett stabil formában játszani, és ez szerintem jót tesz a szériának és jó jót tesz a bajnokságnak.
Úgyhogy úgyhogy kíváncsian várom a következő hónapokat.
Ugye ebben az időszakban volt egy Uvinter 4-3, most az elmúlt hetek alatt egy egy komolyabb rangadó, örök rangadó volt.
Igazából a a ami kapura ment, az gól volt.
Ez egy picit olyan mérkőzés volt.
Nem is tehát ilyen ilyen 20-25-ökről menő átlövések azok így beakadtak rövidbe, hosszúba.
Úgyhogy szerintem egyébként ez az a ilyen olyan típusú mérkőzés, ami az egyszerűket leszámítva mindenki élvezi.
De de de tényleg egyébként juvel nem állt még annyira össze, és azért náluk egy picit kérdéses az, hogy ugye ezt éreztük a szezon elején is, nem mondunk ezzel most újat, nem rossz a Juventus, de nem is annyira jó, meglátjuk.
Ugye azt beszéltük, hogy ez itt már alapvetően van egy működő rendszer.
Meglátjuk, hogy hogy Kivu ezt mennyire tudja működtetni. egyébként most azért a legutóbbi mérkőzésen egy komolyabb erődemonstrációt tartottak a Kremona elleni 4-1 alkalmával, úgyhogy szerintem izgalmas lesz ez a bajnokság.
Még akkor is, hogyha most a Nápoly egy picit így megtorpanni látszik.
Kőkemény vereségbe futottak bele a Milán ellen.
Tehát hogy egy elképesztő zacskó is kinézhetett volna nekik.
Tényleg a nem lett volna a piros és azért a kétfontos küzdelem sem egyszerű, és ez látszik a Nápolyon.
Most a legutóbbi mérkőzésüket bár behúzták a Genova ellen, de azért ott is ott is mentek az eredmény után.
Hát ugye ott a csatár csatárp kérdéses, mert Lukaku ugye nincsen, Höylund van, jól szállt be, de az ő cseréje Luka, azért ez egy picit vékonynak tűnik, és egyébként De Brun se játsza végig a a a mérkőzéseket.
Ugye erre kell megoldást találni itt a nagy match döpingbe Kténak.
És azért most ez biztos, hogy érzékenyen fogja őket érinteni, hogy habár úgy néz ki, hogy csak pár hétre, de se Politáno, se Lobotka nem fog rendelkezésre.
Ugye Lobotka abszolút kulcsjátékos a középpályán itt a az előre és a hátrajáték összekötése kapcsán.
Beszéljünk egy picit szerintem még a Kumoról.
Ott állnak a nyolcadik helyen kilenc ponttal.
Ö elég jó csapat benyomását keltik egyébként, és mennek előre az olasz kupában is.
Ö szerintem egy nagyon okos és nagyon tudatos építkezés van.
Mindig egy picivel előbbre egy picivel nagyobb fogas kereket raknak be.
Pedig azt tudjuk, hogy van pénz.
Tehát lehetne ettől sokkal fégtelenebb és sokkal eszetlenebb költekezés meg játékos beszerzés is.
Nem lehet a nyúkaszel összehasonlítani, csak ott is hasonlóan ilyen. >> De amúgy amúgy miért nem szemb jutott eszembe.
Amúgy tehát össze lehet hasonlítni, csak hogy ugyen, mármint hogy a pénzek, tehát az összegekkel kapcsolatra gondolom, de amúgy pont ugyanaz, hogy ott is álmodhattak volna ugye a hollandoktól kezdve mindenkire, de ott is inkább ilyen olyan játékosokat választottak, aki jól illik be a csapatba, annak a játékosnak is mondjuk egy eggyel nagyobb lépcső az, hogy a nyukaszülben játszhat, vagy ugye amit a nyukaszülbők ki akarnak hozni.
Úgyhogy azzal kapcsolatban nekem is ez jut eszembe, hogy egy ilyen észerű észerű csapatépítés zajlik.
És ugye Nikopázt érdemes kiemelni, ugye ő három gól, három asszisztal rúgta, rugdosta végig a szeptembert.
Hát Európa abszolút elérhető közelsőben.
Most nyilván most pontokba ne menjünk bele, mert egy pontra van a a hatodik hely.
Most most itt formákról tudunk beszélni még itt szeptemberben.
Én szerintem a Kómót lehet a legjobb had csapat között.
Meglátjuk, mert tényleg hosszú a szezon.
Nekik szintén nincsen Európa, úgyhogy úgyhogy ez egy ez egy érdekes kérdés lesz.
Ugye Nikop esetében Real Madrid visszavásárlási opciója van, ha igazak a hírek.
Úgyhogy azért erre van esély, hogy hogy az utolsó szezonját teljesíti ki góval.
Szerintem ez egy nagyon jó szerep neki.
Nekem egy picit párhuzam Brahim Diazzal, aki aki a Milánban egy nagyon jó szezon után több éves kölcsönnyit, több éves kölcsön szerződést kapott ugyanúgy a Milántól, de a Madrid alkalmazásában állt.
És szerintem abszolút az előnyére vált.
Nikopáznál is ugyanezt érzem, hogy h 20 20-as éveik 20-as éveinek az elején a szériában úgy szerez tapasztalatot, hogy ő most már ebben az évben abszolút a vezére egy szériál nyolcadik csapatnak, ami szerintem egy nagyon jó gródeszka.
Beszéltünk egy gondolaterejéig a gyengébb csapatokról.
Hát a Pizza talán a a legkevésbé mutatja azt az arcát, hogy ő érdemes lehet az első osztályra, de tényleg azért ne legyünk igazságtalanok.
Aki viszont mindenképpen csalódás, az a Fiorentina.
Ugye Stefano Pioli érkezett a vezetőedzői pozícióra nyáron.
Eddig három döntetlen és három vereség, amit föl tudtak mutatni.
Azért ez nem a Fiorentinának a a megszokott formája.
Hát mozog a mozog piói alatt azért a a kispad elég erőteljesen, de azért ne felejtsük el, hogy ő hogyan indult a Milánnál.
Szóval szerintem amellett is szólnak érvek, hogy ezt azért még egy pár hétig érdemes lenne megnézni.
Bár lehet, hogy a főentrerek nem feltétlenül gondolják ki így, hogy érdemes nézni ezeket a meccseket, >> de de tényleg a a az Olmut elleni európai győzelem az mint egy falat kenyér, úgy kellett nekik.
Meglátjuk, hogy hogy októberben össze tudja-e magát szedni a firzei csapat.
És akkor menjünk át a másik Mediterrán országba Spanyolországba.
Real Madrid továbbra is az első helyen.
Nagyon meggyőzően teljesítenek.
Ugye nyilván itt volt egy atletika elleni vereség, ugye erre majd kitérek, de ugye nyolc mérkőzésen hét győzelem, egy vereség, 19 lőtt gól, kilenc kapott gól, és a nehezebb meccseken is kifejezetten jól ment a játék, amit mondjuk szerintem a tavalyi szezonban nem volt feltétlenül igaz, de kifejezetten itt mondjuk a V Real elleni győzelmet emelném ki, ahol igazából minden nagy csapat megszokott szenvedni, mert a VR egy ilyen nagyon-nagyon kellemetlen ellenfél tud lenni az erősebb csapatoknak.
Hát nyilván a gyengébbeknek is, csak ugye ott egy másik arcát mutatja, úgyhogy a vi ez, illetve a Sociedad elleni győzelem is mutatja azt, hogy a tavaly tavalitól eltérően sokkal jobban dominálnak a a labdatartásban, és az egész meccsen is sokkal jobban a kezükben tartják a meccset.
Meg tavaly azért kicsit egy ilyen jobban spontánabb volt a játék, amit nem feltétlenül jó jó oldaláról gondolok, hanem egy ilyen nagyon jól szervezett, lendületes,…
Említett entitások
Témák
- olasz seria a
- bajnokságok aktualitásai
Szervezetek, cégek
- Cremonese
- Milan
- Elche
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „S03E02_Szárnyal a Milan és az Elche, pofonok Liverpoolban”
Miről szól ez az epizód: „S03E02_Szárnyal a Milan és az Elche, pofonok Liverpoolban”?
A podcast e heti adásában a bajnokságok aktualitásait veszik górcső alá. Kiemelten foglalkoznak az olasz Seria A-val, azon belül is a Cremonese csapatával, amely meglepően erős szezonkezdetet produkált. Megemlítik André Silva jó formáját és Harry Kane teljesítményét is. Kitérnek… Az epizód a Monday League című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 10. 18..
Milyen témákat érint ez az epizód: „S03E02_Szárnyal a Milan és az Elche, pofonok Liverpoolban”?
Fő témái: olasz seria a, bajnokságok aktualitásai.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „S03E02_Szárnyal a Milan és az Elche, pofonok Liverpoolban”?
Megjelenés: 2025. 10. 18.. Hossz: 49 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/monday-league/s03e02-szarnyal-a-milan-es-az-elche-pofonok-liverpoolban-80268e72
Több epizód a Monday League-ből
- S04E01_Szezonnyitó adás
Az évadnyitó adásban a Monday League stábja szezonfelvezetőt tart. Kitérnek a Barcelona és a José Mourinho körüli friss hírekre, az Inter Milan erősségére, az angol labdarúgás (Ma…
- S03E16_Szezonzáró adás
A Monday League podcast évadzáró adásában Karesz és Doma összefoglalják a négy topligát. Kiemelik a bajnokokat, mint a Barcelona, és az Arsenalt, amely évtizedes várakozás után le…
- S03E15_Futball és a politika
Az "Monday League" podcast "Futball és a politika" című epizódja a labdarúgás és a politika kapcsolatát vizsgálja, különös tekintettel a modern kori olasz történelemre. Az adás az…
- S03E14_Az arany már nem kérdés, viszont izgalmakból nem lesz hiány a végjátékban
A Monday League S03E14 elemzi a topligák jelenlegi helyzetét, különös tekintettel a Barcelona bajnoki címének megérdemeltségére, Cristian Chivu nyomáskezelésére, a londoni döntése…
- S03E13_Serie A, Bundesliga, La liga eldőlt? Megremeg a végén az Arsenal?
A Monday League podcast áprilisi adásában a spanyol, német és olasz labdarúgó bajnokságok küzdelmeit vették górcső alá. Az adásban kiemelték, hogy a Barcelona hét pontos előnnyel…
- S03E12_Szabályváltozások, amelyek megváltoztatták a futballt
Az adás visszatekint a futball szabályainak kialakulására és fontosabb módosításaira. Kezdve a brit klánok kőkori "fejjel játszadozásától", a rögbihez hasonló korai focin át az 18…
- S03E11_Célegyenesben a Bayern, lépéselőnyben a Barca és az Inter, Milner a rekorder
A Mandéli podcast márciusi adásában Karesz és Doma a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) küzdelmeit vitatják meg. Kiemelik Lamine Yamal kiemelkedő teljesítményét, aki mesterhárm…
- S03E10_A futball árnyoldalai, küzdelem a depresszióval
A Manday League podcast e heti adásában a futball árnyoldalait járják körül Karesz és Doma. Kiemelik, hogy a futballisták körében a depresszió előfordulási aránya jóval magasabb a…
- S03E09_Szárklubok sztáredzők nélkül, felzárkózik a Dortmund, szökik az Inter
A Mandéli podcast 3. évadának februári adásában Karesz és Doma a futball topligáinak aktualitásait vitatják meg. Spanyolországban a Barcelona vezeti a bajnokságot, miközben a Real…
- S03E08_Szélsőséges meccskörülmények és meccsek, amiket nem kellett volna lejátszani
A podcast e heti adásában a szélsőséges időjárási körülmények között megrendezett vagy elhalasztandó mérkőzések kerülnek terítékre. Két esetet vizsgálnak meg: az 1970-es mexikói v…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Picsogás Rómától Milánóig | (Új) Nem futball, calcio! #15 — NEM FUTBALL, CALCIO!
Ebben az epizódban a két edzőmenesztés, a válogatott szünet előtti fontos témák, a római káosz, a Milan madridi hőstette, szardíniai botlása és Moise Kean kerül terítékre. A műsor…
- A futball MacGyvere | Marosi Gergely — TT Extra
Marosi Gergely és a TT Extra csapata az európai kupasorozatokról, az Everton eladásáról, Haalandról, az észak-londoni derbiről, az Inter esélyeiről és a magyar válogatottról beszé…
- Arsenal eddig a csúcson – de kik tudják tartani velük a lépést? I Középkezdés 120. adás I — Középkezdés | magyar válogatott Podcast
A Bajnokok Ligája csoportkörének félidejében az Arsenal kiemelkedő teljesítményt nyújt, míg a Barcelona és a Liverpool elmarad a várakozásoktól. Az adás áttekinti a topcsapatok fo…
- Kihívó nélkül maradt a Pontrúgás FC? l Premier Leak S06E11 — LEAK.
Az Arsenal továbbra is kiemelkedik a Premier League-ben pontrúgásaival, míg riválisai, a Liverpool és a Manchester City, pontrúgásokból kapott gólokkal küzdenek. A Manchester Unit…
- Ketten Lesen 3. évad 3. - Fel is OUT, le is OUT — Ketten Lesen
A Ketten Lesen podcast első helyzetjelentése a bajnokságok állásáról közel jár a szezon negyedéhez. Az adásban szó esik az eddigi alul- és felülteljesítőkről, a távozás előtt álló…
- 929. rész: Konfdöntők Overreaction, NBA-díjak — Keleten-Nyugaton Podcast
A Keleten-Nyugaton Podcast 929. részében Gáborral átbeszélték a konferenciadöntők állását és érdekességeit, majd kiosztották a díjakat.
- Sebzett vadak ellen kezd a Fradi – mit várunk az Európa-Ligától?│HajráZöldek 38 — HajráZöldek
A HajráZöldek 38. epizódja a Ferencváros Európa-Liga főtáblájára való bejutását tárgyalja, beleértve az Anderlecht és a Tottenham elleni mérkőzéseket. Az adásban Bogdán Ádám, Béke…
- Megfejtettük, mi a Barca legnagyobb problémája — Ziccer - 24.hu
A podcast elemzi a gól nélküli El Clásico okait a Barca és a Real Madrid között, valamint kitér a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek párosításaira.