Eliane Radigue
· PT2H7SRöviden
- Műsor
- No Wave [Tilos Rádió podcast]
- Megjelenés
- 2023. 02. 05.
- Hossz
- 2 óra 0 perc
- Szereplők, említett nevek
- Sőrés Zsolt, Charles Curtis, Kasper T. Toeplitz, Pierre Schaeffer, Éliane Radigue, Morton Subotnick
- Témák
- zene, elektronikus zene, konkrét zene, szintetizátor, zeneszerzés
Ebben az epizódban
január 24-év volt 91 éves eliane radigue francia zeneszerző. az 1950-es években kezdett el dolgozni. első kompozícióit az 1960-as évek végén mutatták be. radigue rádióban hallotta pierre schaeffer zenéjét, majd egy közös barát révén személyesen találkozott vele. 1955-ben kezdte meg tanulmányait pierre schaeffer és pierre henrynél a párizsi studio d'essai de la radiodiffusion nationaleban, ahol konkrét zenei képzés részeként szalagos zenei technikákat tanult. a groupe de recherche de musique concrèteben szerzett tapasztalatai felnyitották a szemét, mami rávezette arra a gondolatra, hogy bármilyen hangot zenének lehet tekinteni. ugyanakkor eltért az akkori, két oktatója által is vallott nézettől, akik a konkrét zenével szemben nem szerették az elektronikus zenét. eliane radigue radigue ott hagyta a studio d'essait, hogy gyermekei nevelésével törődjön. emiatt nem tudott a stúdiókhoz és a felszerelésekhez hozzáférni, ezért elkezdte klasszikus zeneszerzési, hárfa és zongora tanulmányait. 1967-ben radigue újra kapcsolatba került pierre henryvel, és asszisztensként dolgozott nála, a studio apsomeban. ez idő alatt különös érdeklődött a szalagos visszacsatolási technika iránt, mivel ez illeszkedett a hosszabb időn át tartó, minimális változású hangzásbeli elképzeléséhez. egy év múlva radigue felmondott, és megkezdte hivatásos zenei karrierjét, elsősorban a szalagos szerkesztés területén. 1970 körül a new yorki egyetemen elkészítette első szintetizátor-alapú zenéjét egy, morton subotnick által telepített buchla szintetizátoron. 2000-ig gyakorlatilag csak elektronikus műveket készített, amiket szinte kizárólag arp2500 moduláris szintetizátorral és magnószalagokkal készített. 2000-ben párizsban készítette el utolsó, "l'ile re-sonante" című művét, amelyért 2006-ban megkapta az ars electronica fesztivál arany nica díját. 2001-ben kasper t. toeplitz elektromos basszusgitáros és zeneszerző felkérésére elkészítette első hangszeres művét, az "elemental II"-t. 2004 óta akusztikus hangszerekre ír műveket. először charles curtis amerikai csellistának írta a "naldjorlak" (első részét, amit 2005 decemberében mutattak be new yorkban. ezután írta meg második és a harmadik részét. a teljes művet 2009. január 24-én bordeaux-ban mutatták be. 2011-ben kezdte el komponálni az "occam ocean" akusztikus hangszerekre írt zenei ciklusát, amelyben saját szavai szerint teljes mértékben megvalósította azt, amire mindig is törekedett az elektronikus műveiben. a zenei ciklus darabjait kizárólag az előadókkal együttműködve, a zenészek személyes technikájával és hangszereikhez fűződő viszonyával dolgozva készíti el. a komponáláshoz nem használ írott partitúrát, a zenészeknek kizárólag szóbeli komponálási folyamaton keresztül adja át, ami elektronikus hangszerekkel kapcsolatos tapasztalatai miatt a legtermészetesebb módja volt a kommunikációnak. "hullámokkal teli univerzumban élünk. nemcsak a föld és a nap között, hanem le, egészen a legapróbb mikrohullámokig. 60 Hz és 12 000-15 000 Hz között található az a parányi frekvenciasáv, amit a fülünk hanggá alakít. az óceánban is számtalan hullámhossz van, amelyekkel fizikailag, mentálisan és spirituálisan mi is érintkezünk. ez magyarázza az occam ocean ciklus címét. ennek a munkának a fő célja, hogy a részhangokra történő viszonyulásunkra összpontosítson, legyenek azok mikroütések, pulzációk, felharmonikusok, szubharmonikusok (amelyek rendkívül ritkák, de természetfeletti szépséggel bírnak), basszus pulzálások (a hang rendkívül megfoghatatlan aspektusa). ez teszi olyan széppé. a zene írott formában, vagy bárhogyan is adják tovább, végső soron absztrakt marad. az előadó, a zenét megszólaltató személy az, aki életre kelti. tehát a hangszeren játszó személy a legfontosabb. mindig is úgy gondoltam az előadóművészekre és hangszereikre, mintha egyek lennének. kettős személyiséget alkotnak. nincs két előadóművész, aki ugyanazon a hangszeren játszik, aki ugyanolyan kapcsolatban áll a hangszerrel - ugyanolyan bensőséges kapcsolatban. itt kezdődik a mű személyessé tételének folyamata. az a tisztán személyes feladat, hogy eldöntsük, milyen téma vagy kép alapján fogunk dolgozni. kizárólag személyes feladat, hogy eldöntsük, milyen témából vagy képből fogunk dolgozni. nyilvánvaló, mint ahogy az occam ocean cím is sugallja, a téma mindig a vízhez kapcsolódik. ez lehet egy kis patak, egy szökőkút, a távoli óceán, folyók. a mintegy ötven zenész között, akikkel eddig dolgoztam, nincs két ugyanolyan. minden zenész egyénisége teljesen egyedi és teljesen személyes. a zene önmagáért beszél. ez egyike azoknak a művészeti ágaknak, amelyeknek sikerül kifejezniük sok mindent, amit a szavak nem tudnak. még a korai szakaszában össze kell hozni ezeket az ötleteket." eliane radigue 1:59:58 no wave hírek 0:03:04 no wave szignál + műsorismertető Éliane Radigue – Occam Ocean 4 (2021, CD, Shiiin – shiiin eer 4) CD a cédén 3 kompozíció van. a 2019-es altszaxofonra, énekhangra, viola da gambára és zurnára komponált „occam delta xix”, a 2018-as bariton hangra írt occam xxii, és a szintén 2018-as altszaxofonra és basszusklarinétra írt occam river xxii. a felvételeket 2021 március 24 és 26 között karlsruhéban rögzítették. 0:07:25 1.
Occam River XXII Éliane Radigue & Frédéric Blondy – Occam XXV (2022, CD, Organ Reframed – OR1CD) 1:15:05 szöveg az "occam XXV" radigue 2011-ben elkezdett occam ocean ciklusának egyik újabb fejezete. (azóta már megjelent néhány újabb darabja). 2018-ban az organ reframed kísérleti fesztivál felkérte éliane radiguet, hogy írja meg első orgonaművét. ez lett az "occam ocean XXV". radigue frédéric blondy zongoristával, orgonistával, zeneszerzővel, improvizátorral, az orchestra of new musical creation, experimentation and improvisation (onceim) művészeti vezetőjével együttműködve, a párizsi _église saint merry_ben, komponálta a darabot. ez a második együttműködésük az occam ocean sorozatban2018. a darabot október 13-án az organ reframed szervezésében az union chapelben mutattak be. a cédén hallható, frederic blondy által előadott felvétel 2020 január 8-án, egy zártkörű rendezvényen készült a union chapel orgonáján az "occam XXV" egy olyan különleges lemezsorozatot első darabja, amelyek mindegyike kizárólag az organ reframed kísérleti zenei fesztivál megrendelésére készülő orgona mű. a sorozatot kurátora clair m singer a londoni union chapel orgonazenei igazgatója. 1:15:34 1.
Occam XXV 1:59:57 elköszönés 2:00:22 vége
Említett entitások
Témák
- zene
- elektronikus zene
- konkrét zene
- szintetizátor
- zeneszerzés
Személyek
Szervezetek, cégek
- Ars Electronica
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Eliane Radigue”
Miről szól ez az epizód: „Eliane Radigue”?
január 24-év volt 91 éves eliane radigue francia zeneszerző. az 1950-es években kezdett el dolgozni. első kompozícióit az 1960-as évek végén mutatták be. radigue rádióban hallotta pierre schaeffer zenéjét, majd egy közös barát révén személyesen találkozott vele. 1955-ben kezdte meg tanulmányait pierre schaeffer és pierre henrynél a párizsi studio d'essai de la radiodiffusion nationaleban, ahol konkrét zenei képzés részeként szalagos zenei technikákat tanult. a groupe de recherche de musique concrèteben szerzett tapasztalatai felnyitották a szemét, mami rávezette arra a gondolatra, hogy bármil… Az epizód a No Wave [Tilos Rádió podcast] című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 02. 05..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Eliane Radigue”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Sőrés Zsolt, Charles Curtis, Kasper T. Toeplitz, Pierre Schaeffer, Éliane Radigue, Morton Subotnick.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Eliane Radigue”?
Fő témái: zene, elektronikus zene, konkrét zene, szintetizátor, zeneszerzés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Eliane Radigue”?
Megjelenés: 2023. 02. 05.. Hossz: 2 óra 0 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/no-wave-tilos-radio-podcast/eliane-radigue-20230206
Több epizód a No Wave [Tilos Rádió podcast]-ből
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 3T: Gryllus Vilmos — Kontroll - Eljött az ideje
Gryllus Vilmos, a Kossuth-díjas zenész és a Kaláka együttes alapítója. Az interjúban szó esik a zenekar 55 éves történetéről és az édesanyjáról.
- KÜRTHY HANNA, zene és Festészet - Somogyi Ágnes 2018-12 — Hatvanon túl...
A festőművész Kürthy Hanna a Cziffra-ösztöndíj kapcsán személyesen ismerhette meg Cziffra György zongoraművészt, akit egész életében példaképének tart. A művésznő pályája indulásá…
- Noémo szívverése — Dalok-Galopp
Noémi zenei útját követi nyomon az epizódtól, a néptánctól az Emil Rulez-en át a saját dalai megjelentetéséig. Az epizódban az új album háttérinformációi mellett szó esik az idő f…
- Húzós podcast / Malek Miklós – Egész popzenei életművek születtek a kezem alatt! — Húzós
A Húzós podcast vendége Malek Miklós zeneszerző, hangszerelő, aki pályafutásáról, Hofi Gézáról, Korda Györgyről, Kovács Katiról, Ihász Gáborról, valamint a komolyzene és a digitál…
- Harcsa Veronika - emberi válasz a mesterséges intelligencia kihívásaira — Jaj, a világ!
Harcsa Veronika énekesnő 20 éves pályafutásáról beszél, kitérve a japán sikereire, zenei kísérleteire, és az IA – InterAction című, mesterséges intelligenciáról szóló projektjére.…
- Thália Bakelit Papjai 5 - Tolnay Klári - Ajándék volt minden perc és óra — BeatCast
A BeatCast "Thália Bakelit Papjai 5 - Tolnay Klári - Ajándék volt minden perc és óra" című epizódja Tolnay Klári színésznő 1984-ben megjelent "Ajándék volt minden perc és óra" cím…
- Else Marie Pade - Zeneszerzőnők 4. rész — Bartók Rádió Podcast
Else Marie Pade volt az első dán zeneszerzőnő, aki elektronikus zenével foglalkozott. Az elektronikus zene műfaját érezte leginkább sajátjának, az 1959-ben bemutatott „Hét Kör” cí…
- Bebop Podcast – Binder Károly — Müpa Podcast
Binder Károly Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, zeneszerző és tanár. Munkássága során több mint 398 zeneművet komponált, 79 hanglemeze jelent meg, és 1425 koncerten lépett fel. Je…