Nyugtával dicsérd a NAV-ot

Fenyegetően lengeti az üzemanyagár-sapkát a kormány

· PT55M35S

Összefoglaló

Két hét után új stúdióban jelentkezik a Nyugtavam dicsérd a NAV-ot podcast, ahol Boár György és Radnai Károly (Karesz) mellett Barta Bence adótanácsadó is részt vesz. A műsor az üzemanyagár-sapka önkéntes csökkentésével foglalkozik, amelyet a kormány kezdeményezett a…

Röviden

Műsor
Nyugtával dicsérd a NAV-ot
Megjelenés
2024. 05. 02.
Hossz
56 perc
Szereplők, említett nevek
Barta Bence, boár györgy, radnai károly
Témák
üzemanyagár-sapka, adótanácsadás, kormányzati intézkedések
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

nyugtával dicsérd a navot egy podcast azoknak akiket érdekelnek az adózással összefüggő hírek adószakmai és közéleti kérdésekről közérthetően néha viccesen de leginkább lényegre törően boár györgy és radnai károly valamint állandó beszélgetőtársuk horvát dániel két hetente összefoglalja amit nem akarunk hallani de mégis mindenkit foglalkoztat sziasztok kedves hallgatók üdvözlünk titeket állandó szakértőnkkel boár györgyel sziasztok és a szakértő capat bővül itt van velünk barta bence sziasztok én pedig horvát dániel vagyok nos kedves hallgatók forradalmi naphoz érkeztünk több szempontból is bence téged üdvözlünk a köreinkben a kedves hallgatóknak elmondanám hogy bence szintén a mi kollégánk adótanácsadóként dolgozik ő is legfőbbképpen áfával és közvetett adókkal foglalkozik de természetesen más adónemekben is megfelelő szakértelemmel bír hát bőven megfelelővel ahhoz hogy velünk beszélgessen azt gondolom ez az eg egyik új hírünk a másik az hogy majd látni fogjátok a különböző közösségi médiafelületeken hogy elkészült az új stúdió ahol most is helyet foglalunk hogy érzitek magatokat fiúk kicsit zavarban vagyok nekem nem jelent minőségbeli különbséget ez az első alkalom de egyébként a karesz névre is hallgatok hogyha gondoljátok azt talán túlzás hogy elkészültünk mert ugye még függönyök hiányoznak meg én azt hittem hogy lesz filcfalunk is ehhez képest az elmaradt pedig olyan az olyan jó színe volt kin a a az előtérben na mindegy de majd látni fogját inn innen indítsunk petíciót a filz falért igen a filcfalért mert látni fogjátok meg reméljük hogy a hangfelvétel is olyan minőségű lesz hogy ugyanolyan vagy m akár még inkább élvezhető lesz mint az eddigiek mindenesetre mostantól ez az állandó bázisunk úgyhogy innen készítjük a felvételeket ami nem változott az a tematikánk tehát hogy két hetente a legfrissebb adózási hírekkel foglalkozunk így tesszük ezt ma is adócsökkentés nélkül nagyon fáj a benzin kötelező olcsóbbá tétele szakemberek szerint a kormánynak nem az üzemanyagkereskedőkre kellene áttolnia az üzemanyagárproblémák megoldását mert az ár mintegy fele adó nagy márton nemzetgazdasági miniszter jelentette be a napokban hogy a kormány felszólítja az üzemanyagkereskedőket arra hogy önkéntes alapon igazítsák az áraikat a régiós átlaghoz két hete azt hiszem a kenyéráráról beszélgettünk most a benzin mi lesz legközelebb a krumpli vagy sör készül há én mindig ezekkő a populista témákkal jövökát nyilván a a az üzemanyagára az az populista téma és a mindenkit érintő tényleges téma határán mozog nyilván most is kapott egy kis fűszert ez az egész történet mert nem sok simán az üzemanyag áráról beszélünk hanem arról hogy hát a részben magunk mögött hagyott árstoppos valami gondolatot vagy ízt vissz szeretne hozni a kormány a a az életbe és arra szeretnék kérni ugye a kereskedőket vagy kis kereskedőket igaz hogy az üzemanyag kiskereskedelmi árát jól mondom kiskereskedelmi árát csökkentsék a környező országoknak az átlagának a szintjére ugye majd szerintem erről ki fogunk térni hogy ez mennyivel magasabb vagy alacsonyabb a környező országok árához képest de én inkább ott kezdeném hogy szerintetek itt mi a a tényleges cél nyilván látunk egy egyértelmű korrelációt hogy üzemanyag áfa jövedékkiadó bevétel tehát hogy a büdzsének a támogatását de hogy hogy a támogatás ez csak simán annyi lehet szerintetek hogy alacsonyabb üzemanyagár nagyobb költségvetési bevétel vagy az hogy a a külföldre távozó fogyasztás terelje vissza az árcsökkentés magyarországra szerintem itt nem lehet egy célt meghatározni egyik oldalon sem tehát hogy a most a két oldalnaként tekintem az egyik oldalon az állami oldalt a másik oldalon meg a kereskedelmi oldalt na most hogyha a kereskedelmi oldalt egyébként még tovább bontjuk a legnagyobb piaci szereplőre nyilván meg az összes többi piaci szereplőre nekik sem feltétlenül ugyanazok a céljaik mert mondjuk amíg mondjuk a mol be tud nyelni egy 5 ft-os árcsökkentést három hetes bázison mert akár a többi üzletág kitermeli addig egy kis kereskedőnek az lehet hogy a vége a történetnek amit nem szeretnének az egyik oldalon az az ársapka egyébként nem tudom megfigyeltétek-e milyen érdekes dolog az hogy az ársapka az már egy ilyen fenyegető rém a háttérben mert mert már egyszer már volt és abban mindenki egyetért hogy csak az ne legyen ogy így be lehet dobni ilyen fenyegető fenyegető elemként szóval szerintem ez az egyik oldal akinek szintén eltérő motivációi vannak a másik oldalon meg egyrészt volt egy ígéret arra hogy az üzemanyagok árát valamilyen szinten konszolidálni fogják értelemszerűen nem a saját költségvetési bevételeikből szeretnék nem a saját költségvetési bevételeikből szeretnék ezt fedezni mert a költségvetés az pontosan tudjuk meg sejtjük hogy milyen állapotban van hanem akkor hogy hát az árrésen szerintem azért itt azt is figyelembe kell venni hogy hogy nagyon egymáshoz kapcsol tehát hogy nincs olyan hogy hogy függetlenül a molárhoz és függetlenül a a a benzinkutak mert a általában a moltól veszik ezek a benzinkutak is az üzemanyagot és ezért ők a molnak a nagykererárához igazítják a saját áraikat tehát nincs olyan hogy a mol meg tudja engedni a benzinkutak nem tudják mert a molhoz tehát hogyha a mol csökkent akkor ők is tudnak csökkenteni ha mall nem tud csökkenteni akkor ők sem fognak tudni és már így is ugye a az adótömeg az úgy rátevődik úgy rárakódik erre a szegmensre hogy az árrésből tudnak nagyon tehát hogy minimális árrés el dolgoznak és amikor a benzinár stopp is volt meg meg azóta is azért elő előfordul hogy inkább bezárnak szüneteltetik a tevékenységet készlethiányra hivatkoznak vagy azt mondják hogy kártyás fizetés nem elérhető vagy vagy valamelyik nagy benzinláncnak a az egyik franchise partnerénél hogy csak ilyen speciális kártyával fogadják a a az ügyfeleket tehát ilyenkor jönnek ezek a ilyenkor jönnek ezek a pótmegoldások igen szerintem egy egy gondolat még az árrésre tehát hogy a kiskereskedelmi jár és hogyha itt hihetünk a cikkeknek meg a saját tapasztalatainknak akkor valahol olyan 56-7% körül lehet igaz tehát ez ez a közmegegyezés ez a közmegegyezés ezzel kapcsolatban tehát hogy ha úgy akarunk üzemanyagárat csökkenteni hogy a kis keskedelmi árrés csökkentjük akkor viszonylag korlátozott mozgásterünk van illetve hát hogy mondjam a kiskereskedő oldalán elég költséges a történet mert hát ugye e ebből az árrésből kell egyébként a a kút üzemeltetését kigazdálkodni tehát ugye ebben az ár ében ha jól tudom a számítást akkor maga a az overhead tehát hogy a az infrastruktúrának a fenntartása és a a az alkalmazottaknak a fizetése a nem tudom mértékcsökkenés satöbbi az nincsen benne tehát hogy erre ebből kell kigazdálkodni egyébként a az infrastruktúra fenntartását túl nagy mozgásteret ez nem tart nyilván sokkal összetettebb egy egy üzemanyagkereskedelem annál vagy kiskereskedelem annál hogy csak simán üzemanyagról legyen szó hiszen a kiegészítő termékeken valószínűleg sokkal nagyobb az árrés tehát hogy egy üvegüdítő azért kerül 600 ft-ba mertogy vagy 800-ba mertogy ott ott lehet magasabb árrést elérni és ki lehet egészíteni egyébként a közepesen vagy viszonylag alacsonyan jövedelmező üzemanyagkereskedelmi tevékenységet na szóval zárójelbe téved tehát hogyha akarunk csökkenteni a kiskereskedelmi áron akkor az árrésből lehet harapni ugye ez a hát ez az egyik oldal és szerintem a másik oldalt érdemes is érdemes rés még mert mielőtt átérsz az adókra van a másik ahol lehet ugye a nagy keráraabi lehet csökkenteni ugye ez a molnak a kompetenciája hogyha mire az adás kikerül a az éterbe addigra ha jól tudom már csökkentett is a mol most első körben üzemanyagárat vagy hát nagykerárat jól mondom nagykert vagy kiskert csökkentette szerintem a kiskerárat is csökkentette és akkor marad a másik oldal az adó oldala az adó és ez egy nagyon érdekes kérdés mert ugye mit mondanak a szakmai képviseletek például a független benzinkutak szövetsége ilyen számok hangzanak el hogy a az üzemanyag árának a fele adó ez önmagában egyébként egy hangzatos kijelentés de nem tudjuk hogy más termékeknél hogy van tehát elképzelhető ugye eleve nagyon magas az áfa mondjuk az igaz hogy itt például jövedékiadó is van igen itt azért három három adó rakódik egymásra a kiskeradó jövedékiadó és az áfa és ugye a tudjuk például jövedékiadó az az áfa alapját képezi tehát hogyha van egy jövedéki adóemelés mint ahogy most volt is egy jelentős jövedéki adóemelés akkor az implicit egy áfa teherernövekedést is jelentett a ebben a ebben a szegmensben abszolút és ráadásul ez a jövedékkiadóemelés ugye mi is beszélgettünk róla korábban ez nem a minimum szintre került hanem gyakorlatilag 30-40 fttal magasabb emelés volt mint az elvárt lett volna hogy itt van egy minimum szint amit az eu előír ezt nagyon sokáig magyarország nem teljesítette gyakorlatilag egy kötelezettségszegési eljárást kockáztatva az végül nem következett be mert magyarország megemelte a jövedéki adót ugyanakkor nem a minimum szintre hanem annál magasabb szóval ebben biztos hogy lenne tér amiben már sokkal kevésbé vagyok biztos hogy amit egyébként ugyanúgy követelnek a szakmai szervezetek hogy áfát kéne csökkenteni erre én nem tudom tehát hogy már itt is többször szóba került és ilyen hang hangok jöttek hogy 20%-ra csökkentsük az áfát ennek van egy része amit én nem tudok értelmezni mertogy magyarországon jelenleg van 27%-os áfakulcs van 5%-os van 18%-os meg most már van 0%-os is és akkor itt vége mi ezt kimaxoltuk ennyi tehát több kedvezményes kulcsot nem tudunk bevezetni 20%-os nem lehet az áfa hogyha 27 az átlagos kulcs akkor most gyakorlatilag azt mondják hogy 20%-ra kéne csökkenteni az álfakulcsot de milyen mozgástér vant a a a lehet hogy én vagyok a a naív aztán bence itt javítsd ki majd meg dani te is hogy tehát van a 27-esünk van a 18-as az ötös és a nullás igaz nyilván a 05 az valószínűleg nem jöhet szóba nem csak jogszabályi keretek miatt hanem úgy a költségvetésnek a az érdekei szerint sem de hogy ha van egy 27-esünk meg egy 18-as kulcsunk akkor a következő lépcső a 18 vagy bele lehetne szakorni általánosáf kulcs van a nulla és ak között lehet kettő és nekünk van öt és 18 nem lehet mé tehát ha elvetjük az ötöt mint racionálist akkor elmérletben fölmerülhetne a 18%-os k hán nekem az is nagyon necces mert az mert a uniós szintű szabályozásnak az úgynevezett héa irányelvnek ennek a leképeződése egyébként a magyar áfatörvény is van egy melléklete a hármas számú melléklet ami tartalmazza azokat a termékeket és szolgáltatásokat amiket kedvezményes kulcs alá lehet vonni én ott nem olvastam hogy az üzemanyag ebbe beleesne ugyanakkor majd mindjárt foglalkozunk vele egyébként hogy nem a magyar szervezetek szakmai szervezetek az egyetlenek akik akik üzemanyag áfa csökkentésében gondolkoznak csak én ezt most még nem tudom hova tenni innen saját kútfőből de majd mindjárt rátérünk erre csak még egy gondolat hogy hogy ugye a jövedékkiadóról úgy beszéltünk mint amit egyébként lehetne csökkenteni egy bizonyos mérték szerintem még van olyan amit lehetne és ez a kiskereskedelmi adó mert egyébként az is éog most ugye növelték is a benzinesetében a az adókulcsokat és ez pont a kis kutakat érintette hátrányosan szóval ha azért azt gondolom hogy ha nem is az áfában feltétlenül de azért a többi adóteherben lenne mozgástér hogyha ebben lenne elszántság most az elszántság hiánya az egyébként több okra visszavezethető gondolom de a legfőbb egyértelműen az hogy a költségvetésnek arra nincs forrása hogy lemondjon kiskereskedelmi adó vagy jövedéki adó bevételekről úgyhogy úgyhogy ezért az árésből én én úy gondolom mi a véleményetek itt a kormánynak a stratégiájával kapcsolatban hogy önkéntesen csökkentsük az árakat még az adás előtt mondtam nektek hogy bennem az fogalmazódott meg az a kérdés hogy van-e esetleg számítás arra hogy mondjuk ez a harc amit elindít a a a kormány az önkéntesség elvárásával ugye itt nyilván beszélhetnénk hogy mennyire ez a kötelezően választható tudod mint az egyetemen volt tehát hogy ez a harc amit elindít a a a kormány az az hoz-e vagy becsültek-e olyan bevételnövekedést a a költségvetés oldalán ami megéri azt hogy mindenkivel össze kell veszni vagy sokakkal össze kell veszni illetve az hogy egy csomó kiskereskedőnek a hát az ársapkás tapasztalatok alapján a kiskereskedők egy részének a a létét vagy megélhetését veszélyezteti egy ilyen kormányzati beavatkozás tehát hogy van-e annyi plusz amennyi mínusszal ez együtt járhat és az eredő az még mindig bőven pluszos és emiatt megéri mondjuk ilyen kötelezően választható megoldásokat kínálni a piacnak szerintem a matek az eg egyértelműen kijön még akkor is hogyha most előttem nincsenek itt ezek a nincs ezek a számok de meg ugye van a vannak az összeesküvők akik azt mondják hogy szándékos annak a benzinkutaknak a kivéreztetése hogy itt még soha nem hangzott el különböző benzinkútláncokhoz lehessen csatolni ezeket hát igen meg azért tényleg továbbra is fölhívnám a figyelmet a legnagyobb piaci szereplőve akire szerintem könnyebb megegyezni mint a többiekkel több okból kifolyólag is tehát hogy és ezzel nem akarok tényleg semmi semmi rosszra utalni de azt gondolom én is a matek nem csak hogy kijön hanem itt minden forint ami kiesik az számít de hogy ennyire rugalmas az üzemanyag iránti kereslet hogy tehát ezért megéri tehát hogy ha csökkentjük ugye majd eg szerintem térjünk arra is hogy mire kell csökkenteni itt az árakat hát mi az elvárás ugye ha csökkentjük a a régiós átlagoz a az üzem magyar kiskereskedelmi üzemanyag árakat az valóban annyi pótlólagos költségvetési bevételt fog eredményezni hogy emiatt megéri ez a harc te emlékszel amikor a kitört az ukrán háború akkor ugye tehát már akkor éltek ha jól emlékszem a a benzinsapkák benzinársapkák és régiós szinten folyamatosan csökkent ugye a fogyasztás egyedül magyarország volt az ahol ahol kilőttüm tehát így és akkor máshogy nem is lehetett megmagyarázni csak az hogy azért fogyasztanak ennyivel töb kilövés az a az a magyar piacnak a növekedése volt vagy a vagy vagy szomszédos országoknak a…

Említett entitások

Témák

  • üzemanyagár-sapka
  • adótanácsadás
  • kormányzati intézkedések

Személyek

Szervezetek, cégek

  • NAV
  • kormány

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Fenyegetően lengeti az üzemanyagár-sapkát a kormány”

Miről szól ez az epizód: „Fenyegetően lengeti az üzemanyagár-sapkát a kormány”?

Két hét után új stúdióban jelentkezik a Nyugtavam dicsérd a NAV-ot podcast, ahol Boár György és Radnai Károly (Karesz) mellett Barta Bence adótanácsadó is részt vesz. A műsor az üzemanyagár-sapka önkéntes csökkentésével foglalkozik, amelyet a kormány kezdeményezett a… Az epizód a Nyugtával dicsérd a NAV-ot című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 05. 02..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Fenyegetően lengeti az üzemanyagár-sapkát a kormány”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Barta Bence, boár györgy, radnai károly.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Fenyegetően lengeti az üzemanyagár-sapkát a kormány”?

Fő témái: üzemanyagár-sapka, adótanácsadás, kormányzati intézkedések.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Fenyegetően lengeti az üzemanyagár-sapkát a kormány”?

Megjelenés: 2024. 05. 02.. Hossz: 56 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/nyugtaval-dicserd-a-nav-ot/ep71-fenyegetoen-lengeti-az-uzemanyagar-sapkat-a-kormany

Több epizód a Nyugtával dicsérd a NAV-ot-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból