Nyugtával dicsérd a NAV-ot

5-ből 4 magyar cég adja le beszámolóját határidőig

· PT52M6S

Összefoglaló

Két hét múlva esedékes a május 31-i határidő a cégek éves pénzügyi beszámolójának és társasági adó bevallásának leadására. Az OPTEN adatai szerint a vállalkozások nagy többsége, öt cégből négy, már májusban leadja a kötelezőt, január-június között ez az arány tízből kilencre nő.…

Röviden

Műsor
Nyugtával dicsérd a NAV-ot
Megjelenés
2024. 05. 30.
Hossz
52 perc
Témák
beszámoló leadás, adóbevallás határidő, vállalkozások
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

nyugtával dicsérd a navot egy podcast azoknak akiket érdekelnek az adózással összefüggő hírek adószakmai és közéleti kérdésekről közérthetően néha viccesen de leginkább lényegre törően boár györgy és radnai károly valamint állandó beszélgetőtársuk horvát dániel két hetente összefoglalja amit nem akarunk hallani de mégis mindenkit foglalkoztat sziasztok kedves hallgatók üdvözlünk titeket állandó szakértőnk radnai károly sziasztok és másik állandó szakértőnk barta bence sziasztok én pedig horvát dániel vagyok üdvözlünk titeket még egyszer kedves hallgatok elnézést a szóbotlásért itt rögtön az elején ma most már a bence második alkalom most már állandó lettél tehát ennyi teh igen igen igen nem az volt a szóbotlásom a bence állandó szakértő csak én az egyik szónál hadartam egy kicsit de ez az élőadás sajátja úgy már úgyhogy várjuk a hallgatói telefonokat is ha már élőadás vágjunk is bele május 31 közeledik amikor felvesszük ezt az adást akkor még egy-két na nap van hátra a megjelenésnél már nagyon éles lesz azt gondolom a téma illetve most is az az opten ugye ez az egyik legnagyobb szolgáltató a piacon adott ki egy felmérést arról hogy az éves beszámoló letétbehelyezési kötelezettségüket hogyan teljesítik az adózók ezek alapján rendre közel negyed millió vállalkozás nyújtja be a beszámolóját májusban az év elejétől május végéig terjedő időszakban pedig ötből négy cég leadja a beszámolóját ugye ugye ez azért nem annyira meglepő mert május 31 ennek is a határideje de hát messze nem csak ennek ez tényleg egy ilyen kardinális időpont az adózásban hát ugye a május 31 az beszámoló és a társasági adó bevallás határideje hogyha valaki május 31-én adja be a társasági adó bevallását akkor azért feltételezhető hogy hát leadhatja egyébként a beszámolóját is és van olyan eset hogy valaki elkészíti a beszámolóját és még nem adta le a társasági adó bevallását de azért nekem ez fordítottan szokott lenni a tapas alatom hogy a bevallás készül el először az adótnál kalkuláció és aztán az utána a beszámoló tehát engem meglepett az hogy ilyen nagy mértékben már májusban le is adják a beszámolókat mert nekem inkább az a tapasztalatom hogy ez júniusra átcsúszik érdekes egyébként van júniusban is abszolút tehát hogy a felmérés arra is kiterjed hogy ha már egy január- június terminuson nézzük akkor már nem 5/4 hanem 10/9 a beadott beszámolóknak az aránya nyilván így figyelembe kell venni hogy van akinek eltérő az üzletéve vagy konszolidá át beszámolóba kell készíteni akkor ugye arra vonatkozhatnak más határidők de egyébként mit gondoltok hogy a kialakított szankciórendszer az lehet hogy az az annyira elrettentő hogy hogy az okozza hogy mindenki határidőben beadja igen tehát itt az adószámtörlés az egy elég komoly és és közeli szankció hogyha jól emlékszem először bírságolni lehet 200000 f-tig igen van most ez egy ép és utána utána lehet utána lehet az adószámot törölnie az adóhatóságnak tehát hogy azér azért az egy elég komoly visszatartó erő hogy hogy ne adjuk le nekem inkább tehát szerintem a szankciórendszer az az eléggé ül sokkal inkább azzal van bajom hogy hogy ugye ez a valós és megbízható összképet kellene tudnia kiolvasni mindenkinek ezekből a beszámolókból de hogy hogy van egy csomó korlátja ennek bizalmi vagyonkezelők alapítványok nem adnak közzéen ügyvédirodák ügyvédirodák mikor külföldi vállalkozásoknak ugye működnek magyarországon fiók telepei ott ott általában a külföldi vállalkozásnak a beszámolója szerepel nem nincs feltüntetve hogy a magyar fióktelep ebből mit képvisel hát meg egy egyszerűsíet beszámolóból most semmit nem olvasol ki pontosan ez meg a másik hogy a kötelező adattartalom csak pont nem is tudom egy-két adással ezelőtt beszélgettünk arról hogy hogyan változnak ebben is a nemzetközi trendek és hogy lehet hogy szélesebb információtartalmat kell majd nem tudom meddig lehet ezt egyébként tágítani azért ez így is a beszámolókészítés egy egy elég nagy feladatot szokott jelen a cégeknek nagyon sok esetben külső szakértő vagy tanácsadó segítségére szorulnak ebbe a tekintetbe meg ugye meg ugye jó lenne ez a ez az eszköz hogy tudjuk nézni a nem tudom a vevőink fizetőképességének a az alakulását de hogy egy másfél év múlva teszik ki a a beszámolóikat általában ugye a a vállalkozások tehát hogy hogy akkor már a mai felgyorsult világban az már az már nagyon késő tehát hogy ha valaki fizetésképtelenné vált akkor akkor már rendre késő hogy én ezt másfél év múlva megtudom a a beszámolójából ez szerintem egy egy egy probléma hogy ez még mindig még mindig beakadt így 20 év tök jó amit mondasz bence mert szerintem erről már egyszer beszéltünk hogy talán pont a transferárnál hogy pontosan hogy ez tök jó hogy adatot szolgáltatunk az adóhatóságnak és az adóhatóság mindenről tud és mondjuk majd az efáról is fogunk beszélni hogy hogy van egy sor olyan dolog hogy hát nyilván az adóhatóság a saját érdekei miatt olyan adattartalmat elvár amiben ő jóval részletesebb adatokhoz jut mondjuk itppen akár egy társasági adó bevallás miatt hogy annak olyan részletező sorai vannak ami sokkal részletesebb annál mint ami a mi az éves beszámolóból kiderül hogy ezeket miért nem tudhatja meg egyébként mindenki más ha már egyszer az adatot ki kell munkálni miért kell titkolózni és miért lehet leegyszerűsíteni mert hogy hogy a beszámolókat miért kell nyilvánosságra hozni azért hogy a a cégnek a partnerei hitelezői megismerhessék valós képet alkothassanak a pénzüg helyzetéről és itt tehát itt most nem is csak arról van szó hogy időben ez másfél év hanem az adatoknak a a részletezettsége a nem elég részletes akkor akkor nem nagyon lehet abból következtetéseket levonni és akkor be is dobnám ezt a kérdést hogy itt azért ülnek a az asztalnál olyanok akik cégvezetéssel foglalkoznak vagy kell hogy foglalkozzanak hogy ti amikor partnerekkel kontaktáltok és mondjuk most nem ügyfélről van szó hanem olyan akitől mondjuk szolgáltatást szeretnétek igénybe venni ti fölcsapjátok a beszámolót igen hát így próbálunk mindenféle módon tehát a egyébként az internet a legjobb megoldás erre hogy keressel referenciákat meg kommenteket de hogy hogy hogy abszolút tehát hogy a meg megnézzük azt hogy főleg akkor hogyha ha olyan mondjuk illyan iroda beszállítókról van szó akik karbantartás fenntartás felújítás takarítás ilyen szolgáltatásokat nyújtanak ahol azért eléggé hát hogy is mondjam ellentmondásos hírek is napvilágot látnak cégekről tehát ott nagyon fontos az hogy utána menjell éen külföldi cégeknél meg ugye nyilván nem nem alkalmas a magyar rendszer hogy hogy hogy tudjuk trkelni a pénzügyi helyzetüket úgyhogy ott meg általában ilyen külföldi előfizetéseket kell kötnünk amik folyamatosan szállítják az információkat a külföldi partnerekről szóval ez ez általában így működik és ezzel élni is szoktunk úgyhogy ezzel akár szerintem azt is mondhatjuk hogy az hogy egy beszámoló tényleg hatékony eszköz legyen és ne csak egy jogszab f kötelezettség teljesítése ahhoz tényleg igényesen kell azt elkészíteni hogy egy pontos képet minél pontosabb képet mutasson már persze ha van mire büszkének lenni múltkor hallottam egy statisztikát és remélem nem idézem rosszul mint a múltkor a tesla gyártási számait nyilván mondjuk a rendszerváltás óta eltelt 35 év tehát hogy mondjuk a legidősebb szégek 35 év körüliek lehetnek de hogy a 20 év körüli cégek azok már már nagyon idősnek számítanak és az átlag ez ilyen 5öt és 10 között van tehát hogy és akkor azt még nem is vettük figyelembe hogy hogy hogy vannak alvó cégek akik papíron léteznek de tevékenységet már nem nem végeznek tehát hogy nem tudom hogy ez mennyire van kapcsolatban a gyorsulóvilággal meg a meg a nem teljesen fehér gazdasággal hogy hogy cégeket így eltemetünk de hogy hogy ezér egy érdekes dolog hogy tát annak szerintem tök nagy jelentősége van egy szállító szempontjából hogyha már legalább egy öt éves trekje van akkor ez valószínűleg sokkal megbízhatóbb szállító mint amit mondjuk frissen alapították amit nagyon szeretek egyébként ilyenkor azok a az olyan cikkek amik a sportszervezetek beszámolóit elemzik főleg itt a magyar foci egyes csapatainál hogy honnan származik a bevétel szurkolók a különböző támogatók és hogy ennek milyen összetétele van egyébként ennél ennél egy fokkal szofisztikáltabbak a külföldi focicsapatoknak a beszámolóik ahol ha jól emlékszem az olasz olyan és egy egy kollégánk folyamatosan nézzi mer a nagy nagy ácsin milán szurkoló hogy a régen tavaly vagy tavaly előtt taglalta nekem nagyon részletesen hogy a c milán a donnarumát meg a kessiét hogy hogy mutatta ki a a könyveiben hogy nem tudom öt évre kötötték a szerződést akkor úgy úgy állapította meg az értéket és ahogy csökkent a hátralévő idő a szerződésekből úgy folyamatosan értékcsökkentette a a játékosokat szóval szerintem vanak csak egy lába volt igen igen igen várhatóan lesérül egyszer biztos korosodik sérülékenyebb igen igen igen igen terenfelüli jséfelüli hát igen muk a viccesen hangzik de hát náluk meg ezek a legfontosabb termelőeszközök tehát hogy nyilván leszerződtetik akkor azt föl kell venni a könyvekben mert annak tényleg kifizetnek egy valak pénzt és akkor utána absol ha lesérül akkor le kell írni igen igen tehát csak nagyon gyorsan kedves hallgatók ugye a beszámoló tao melletted iparűzési adó is ezen a héten úgyhogy mindenki mindenki legyen résen mert most aztán tényleg fontos határidők vannak de ha már ellentmondásos hírek kerültek szóba hát nagyon kívánc vagyok hogy a következőhöz mit fogtok szólni mennyire tartjátok esetleg ellentmondásosnak varga mihály kijelentette hogy a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett ezt egy olyan rendezvényen mondta a pénzügyminiszter ahol magyarország 10 legnagyobb adózóját ismerték el ennek okán tartottak egy ünnepséget ahol ahol ahol őket megnevezték és és gyakorlatilag azt mondta a pénzügyminiszter hogy tavaly 13 milliárd euró közvetlen külföldi tőke érkezett magyarország ágra amiben elévülhetetlen szerepe volt annak hogy a magyar adórendszer stabil kiszámítható irányai világosak ehhez mit szóltok h nem vagy objektív tehát hogyha most ezt ilyen hangsúlyozással mondod el akkor ez most máár máár érezzük azt hogy a te véleményed az hogy hogy akkor ez nem stabil egyébként ezt én is aláhúztam magamnak tehát hogy hát szegény varga mihály nekem valószínűleg ezt most ezt kellett mondania vagy hát nem tudom mennyire szegény de hogy hogy a helyzetéből adódóan fura lett volna azt mondja hogy hogy nem stabil a magyar adórendszer meg nem kiszámítható de hát hát ezt most már sokszor átbeszéltük hogy azért homlokegyenest ellenkező a véleményünk és főleg a trenddel kapcsolatban látunk mást tehát hogy hogy mondjuk öt évvel ezelőtt lehet mindig lehet javítani egy rendszeren de azért akkor azt mondtuk hogy látszik egy perspektíva kiszámítható valóban de hát aztán most azért itt régé fölkavarták az állóvizet az elmúlt években kezdjük a jó dologgal szerintem nagyon jó az hogyha az állam ér értékeli és helyén kezeli a nagy adózókat mertogy belőlük élünk tehát hogy hogy nagyon fontos az ő szerepük és szerintem az egy nagyon fontos dolog hogy hogy nem csak elveszik tőlük a pénzt hanem meg is köszönjük nekik mert hogy hogy valószínű hogy sok hozzáadott értékük volt amin én nagyon meglepődtem viszont hogy ki az a 10 cék tehát hogy ez nem a 10 legnagyobb magyarországi cék hanem ebben a 10 cékben ott az audi ugye ezt tudjuk hogy ők nagy meg ott az otp meg a mol de hogy engem nagyon meglepett hogy igazából a a 10b az bank igen a bankszektor az erősen adóztatott az látszik hát meg hogy van miből tehát azért a kettő összefügg engem ez ez nagyon meglepett hogy tehát hogy egyrészt abszolút igazad vanani hogy van hogy hogy hogy erősen adóztatot de azért nyilván nagy létszámmal működnek nagyon nagy személy jellegű ráfordítás van sok ingatlanjuk is van biztos hogy sok illetéket is fizethetnek nem tudnak áfát visszaigényelni de az mondjuk nem az ő adóteljesítményükön látszódik mer mert ők viszont áfát nem fizetnek úgyhogy ez valószínűleg a a a társasági adó meg a különböző különadóknak az eredménye hogy ilyen sok de engem nagyon meglepett hogy a hogy a 10 10 legnagyobb adófizetőből öt bank nekem nagyon tetszett ez a hír és nagyon jót derültem is rajta olyan szempontból hogy hogy igen a pénzügyi szektorból van több az energetikából meg a gyógyszeriparról ugye mind a három olyan szektor amelyik extra profit különadót vetett ki a kormány és akkor ott talán a szerencsejáték a magyar telekom és az audi az ahol ahol nincsen extra profitadó szóval ez egy ilyen érdekes hát igen de mondjuk telekom külön adó van ja bocsánat tényleg tényleg az van ja igaz akkor az is az is k szerensejátéknél meg hát a játékadó azért az meg az hogy a magyar bank holdolding az a az a 10 legnagyobb adózó között van ugye miután összevonják a pénzügyi szektor felét szerintem az nem annyira meglepő tehát em a ren ren unicredit kn&h azért az az az az az jobban meglepett hogy és az erste nincsen benne például én azt hittem hogy az rste az egy nagyobb bank de hát ettől még lehet hogy nagyobb bank és lehet hogy neki egy más non speciális adózási helyzete van nem tudjuk mindegy ez volt egy ilyen hát nem tudok mást mondani rá mint egy egy hát a csúsztatás az egy finom kifejezzés tehát hogy azt írta vagy azt volt a kommuniké hát hogy ezt most a kommuniké tette hozzá vagy varga mihály mondta így de hogy 2010-es kormányváltást követően úgy alakították át az adórendszert hogy ez a termelést ösztönözze és az sia kulcsa 36%-ról 15%-ra csökkent s szóval hogy y szeretnék szólni hogy az s kulcsa már 2009-ben 17% volt a szup brutó után de hogy a 36%-ról már vajni kormány lejött és hogy ez nem a kormányváltás követően történt tehát hogy azért ez egy ez egy elég erős csúsztatás vagy úgy is mondhatnám hogy nem igaz és akkor ugye még ki van emelve egyébként hogy a 30 éves koruk bet előtt gyermeket vállalók námentesek 25 évé eszá kedvezmény tehát hogy a a munkát ösztönözzék ez ugye megint egy ellentmondás hogy a 30 év alattiaknak eszé mentességet adunk hogyha elmennek szülni ugye erről is beszéltünk hogy miután…

Említett entitások

Témák

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „5-ből 4 magyar cég adja le beszámolóját határidőig”

Miről szól ez az epizód: „5-ből 4 magyar cég adja le beszámolóját határidőig”?

Két hét múlva esedékes a május 31-i határidő a cégek éves pénzügyi beszámolójának és társasági adó bevallásának leadására. Az OPTEN adatai szerint a vállalkozások nagy többsége, öt cégből négy, már májusban leadja a kötelezőt, január-június között ez az arány tízből kilencre nő.… Az epizód a Nyugtával dicsérd a NAV-ot című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 05. 30..

Milyen témákat érint ez az epizód: „5-ből 4 magyar cég adja le beszámolóját határidőig”?

Fő témái: beszámoló leadás, adóbevallás határidő, vállalkozások.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „5-ből 4 magyar cég adja le beszámolóját határidőig”?

Megjelenés: 2024. 05. 30.. Hossz: 52 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/nyugtaval-dicserd-a-nav-ot/ep73-5-bol-4-magyar-ceg-adja-le-beszamolojat-hataridoig

Több epizód a Nyugtával dicsérd a NAV-ot-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból