Országos Széchényi Könyvtár

„Inkább író, mint nő” – Kádár Erzsébet és a Nyugat. Baranyai Laura #csevej 54

· PT1H3M59S

Összefoglaló

A Csevej 54. vendége Baranyai Laura, az Országos Széchényi Könyvtár kutatója, aki Kádár Erzsébet, a két világháború közötti magyar irodalom alkotójának életművét kutatja. A beszélgetés Kádár Erzsébet rendkívüli életútját mutatja be, amely során íróként, festőként és kritikusként…

Röviden

Műsor
Országos Széchényi Könyvtár
Megjelenés
2026. 08. 10.
Hossz
1 óra 4 perc
Témák
irodalomtörténet, életrajz, festészet, kritika
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Köszöntöm kedves hallgatóinkat.

A Nemzeti Könyvtár beszélgetés műsora immáron 54. [torokköszörülés] alkalommal indította el Solmosi Ákos kiváló hangmérnökünk a technológiát, és most egy olyan témába fogunk belemenni, ami nem nagyon ismert Kádár Erzsébet neve.

És azt is gondolkodtam, amikor jöttem ide fölfelé, hiszen fönt vagyunk a magán itt a zeneműtár fölött van egy ilyen kis klassz stúdiónk, hogy itt ketten leszünk Ákossal egy hölggyel szemben, de nem, mert kettő lesz, mert Kádár Erzsébet is egy hölgy, aki aki hát egy ilyen festő meg író, novellista volt, kritikus volt.

És ebből a témakörből Baranyai Laura a mai vendégünk, aki a doktoriát írja. olyanokról fogunk beszélgetni, hogy létezik-e férfi és nőírásmód, vagy csak jó irodalom van, hogyan lehet egy női szerző hangja időtlen.

És hát onnan kezdenénk el, hogy ez a könyvtáros szakma az magyar könyvtáros szakon végeztél eléggé, amikor én jártam, én bölcsész voltam a Debreceni Egyetemen, Kossuton még akkor mindig a könyvtárosai legyítettek.

Te miért választottad ezt a könyvtáros magyar párast?

Valóban ugye 2024 elején végeztem Magyar Könyvtár szakon osztatlan tanárképzésen.

Őszintén megmondom, ebből a kettőből igazából a magyar szak volt az, ami egy ilyen fixa idea volt, hogy én ezzel szeretnék tovább menni érettségi után.

A könyvtáros, mint mint szak igazából a a gimnáziumi könyvtáros tanárunknak az indíttatására került így így kiválasztásra. egy elképesztően motiváló személy volt, vagyis hát, hogy egy személy nő üüm >> nő. >> És nagyon-nagyon sokat köszönhetünk neki.

Most ezt így nagyon sok másik ember helyett is mondom, mert ezzel szerintem nagyon sokan így vagyunk és hát így keverett hol járunk? >> Tatabányán. >> Tatabányán. >> Tatabányán.

Még 2018-ban érettségizéztem, és akkor kezdtem az egyetemet, és akkor így végeztem 24 elején. [horkantás] >> És akkor mi történt a végezéskor?

Hogyan egyből nemzeti könyvtár lett az út? [horkantás] >> Egyből gyakorlatilag talán nem túlzok semmilyen irányban.

Szerintem a záróvizsga után nagyjából kettő héttel én már itt dolgoztam, úgyhogy nem volt sok átfutási idő.

Nyilván voltak itt a diákmunkáim egyetem alatt, de de az első ilyen fix felnőtt munkám az az ide vezetett.

És amikor már itt elkezdtél dolgozgatni, akkor már ugye a kutatók, az eltudományos kutató is vagy, eldönti, hogy márpedig egy doktori iskolát el kell végeznem és és mennem kell tovább a ranglétrán, vagy ez nem annyira egyértelmű ilyenkor, mikor elkezdesz egy munkahelyet a egyetem után.

Hát ez a doktori kérdés nálam elég érdekesen alakult.

Nyilván a munkakörhöz is nagyon jól passzol, és így a az osztály is, meg az osztályvezetőnk is ezt nagyon-nagyon támogatja.

De azért is volt jó az, hogy én ide tudtam jönni dolgozni, mert volt egy előzetes ilyen ilyen indíttatás meg ötlet, hogy akkor én doktori képzésen folytatnám a tanulmányaimat.

Ez nem volt egyébként mindig teljesen egyértelmű, mert az egyetem tanulmányi időszaka alatt egyébként semmilyen ilyen indíttatásom nem volt.

Igazából a szakdolgozatírás. >> Bulltál és fiatal voltál. >> Hát [torokköszörülés] fiatal voltam, remélem azért, hogy még vagyok is, de egyébként igazából a szakdolgozati írás kezdetén fogalmazódott meg ez, hogy hogy akkor ilyen irányba szeretnék kicsit így tovább menni.

Azt is olvastam valamelyik anyagban, hogy eredetileg Szabó Magdával próbálkoztál volna, de aztán nyílt egy másik ajtó, Kádár Erzsébet. >> Ez szép volt. [nevetés] >> Miért?

Hogy hogy találtad meg a Kádz Erső?

Mindig azt mondja a Studárna Mária kollégánk Sudi, hogy itt ez olyan mint egy mézes bödön ez az egész nemzeti könyvtár.

Így így bejöttél és akkor leemelted a Kált Erzsébet egyik kézratát vagy kritikáját, vagy bármit, és azt mondtad, hogy ez az.

Sudinak egyébként ebben teljesen igaza van.

Ebben teljes mértékben egyetértek vele.

Valóban Szabó Magdával kezdtem, az ő című regényéről írtam a szakdolgozatomat egy ilyen feminista kritikai és egy ilyen társadalomtörténeti megközelítésből próbáltam áttekinteni ezt a regényt.

És egyébként az eredeti terv a doktori képzésre is az volt, hogy egy ilyen kibővített horizontal ugyan, de szintén Szabó Magdával megyek tovább.

De ugye ez is egy szövegelemző, nagyon szövegközpontú szakdolgozat volt.

És hát ugye elkezdtem itt dolgozni, és végül a tervekkel szemben nem kezdtem el, nem is adtam le a jelentkezésemet még 2024-ben doktorira, hanem kihagytam egy tanévet és ebben az egy évben fogalmazódott meg a témavezetőmben is, meg bennem is, hogy hát, hogyha már itt dolgozom a kézirattárban. >> Ki a témavezető? >> Rehert Gábor.

Öenleg az LT-n oktat. >> Ühüm. >> Nagyon-nagyon régóta ismerjük egymást.

Rengeteg kurzust végeztem nála, és nagyon-nagyon sok mindenben hálás lehetek neki.

Ő volt a szakdolgozati témavezetőm, és vele folytatom így a doktori képzésen is a a kutatást, illetve én Szegeden vagyok most doktorandusz és még Szilágyi Zsófia lett így a témavezetőm, akinek egyébként van egy másik doktorandusza is, aki szintén Kádzsébettel foglalkozik. >> Hoppá!

Semmilyen rivalizálás nincsen egyébként. >> Megosztjáuk egymással az infókat. >> Igen.

Egyrészt az infókat is megosztjuk egymással, hogyha van olyan, ami így érdekelheti a másikat.

És egyébként teljesen véletlenül alakult így. >> Ühüm. [torokköszörülés] >> De teljesen más nézőpontból foglalkozunk Kádálral, úgyhogy igazából a kettőnknek a kutatása az tökéletesen kiegészíti egymást, úgyhogy semmilyen probléma nincsen szerencsére.

Kicsit menjünk vissza 1901-ben Aradra, hiszen akkor még Csernovics néven Kádár Erzsébet megszületett.

Hogyan néz ki az egész történet?

Kádárnak így a családi háttere az némileg bonyolult, illetve történetileg is nagyon érdekes.

Egy nagyon régi szerb, elmagyarosodott szerb családból szerik >> egyébként.

Így a történetileg, történelmileg egyik legismertebb képviselőjük az Csernovics Arzén volt, aki a 17. század végén telepített be viszonylag sok szerb családot, illetve pátriárka is volt, így mint valási tisztviselő.

Egyébként Kádár édesapja az Csernovics Tiodor volt, miniszteri tanácsos, helyettes ellemtitkárként is működött.

Az anyja pedig Kádári Duka Olga, egy bárónő.

És hát így le is lőttem kicsit így a a poént.

Kádár Erzsébet ugye Csernovicént született, de az kell megkérdeznem [horkantás] >> hogy miért hívják Kádárnak, miért választotta ezt a >> Ezért lett a Kádár, mint írói név.

Kádári Dukaolga volt ugye a az édesanyja és a a Kádárt, mint Kádárit, mint nem előnevet ő ő átvette egy ilyen írói névnek.

Ö hárman voltak egyébként testvérek.

És ami még esetleg itt érdekesség lehet, hogy Erzsébetnek a a huga az Judit volt, és Juditon keresztül az irodalmár viszonylag ismert Vajda Miklós.

Így Kádárnak egyébként az unokaötcse, illetve még >> később nagy szerepe lesz neki a >> Így van.

A arecepcióban kiemelten nagy nagy szerepet kap Vajda Miklós, és Csernovics Emílián keresztül került így a Csernovic családba.

Ő azért már egy viszonylag ismert név.

Így a >> Márp is el lehetne menni, de még ez odé van a Kádár volon ez a 30-as évek és még még nagyon az elején vagyunk.

A 10-es években jött ugye Trianon akkor történt a családdal egy tragikus dolog, hiszen el kellett hagyni, érted?

Nem biztos, hogy el kellett hagyni, de úgy döntöttek, hogy elhagyják a radot. >> Hát nem igazán volt más lehetőségük.

Tehát így a Trianoni békátummal szinte minden vagyonát elvesztette a család, és így települtek át Budapestre vitt ugye az útjuk, és itt telepedtek le, és próbáltak építkezni, illetve ugye ha jól emlékszem, akkor 24-ben halt meg a az édesapja, és igazából az az volt a családnak így a a végső törése, tehát az apjuk halálával.

Igazából tényleg mindenük odaveszett, és nagyon-nagyon nehéz volt taprálniuk. >> Már itt is azért megtapasztalta elég durván az élet nehezebb oldalát a Káder Erzsébet.

Utána nem akarunk sokat Káder Erzsébetről beszélni, de csak erről szól az egész podcast, hogy elég fiatalon találkozott a párjával.

Ez egy ilyen menekülés lehetett vajon annak idején, hogy máris így bekötik a fejét? >> Ez egy nagyon messzire vivő kérdés, hogy most mennyire volt ez menekülés, vagy mennyire nem.

A jelenlegi források alapján egyébként abban az értelemben nem volt menekülés, hogy egy ilyen erőszimpátia, vagy nevezzük akár szerelemnek is.

Tehát egy ilyen volt Kádár és a a férje Dadányi Györgynek hívták. között, akit hát a korban így kicsit így író írónak is tartottak, de hát fogalmazzunk úgy, hogy egy elég komoly életművész volt a az úri ember, aki egyébként a Groo királyi család vagy uralkodói családnak a magyar ágából származott. 1920-ban házasodtak össze.

Tehát Kádár akkor nagyon fiatal volt, de nyilván itt hozzá kell venni, hogy a korban ez egyáltalán nem volt szokatlan, hogy ennyire fiatalon házasodnak. 21-ben megszületett a kislányuk, Éva, és hát igazából nem sokkal később, Danányi György >> emigrált Dél-Amerikába otthba ugye a feleségét és a a kislányát.

Találtam egy levelét is, de azt írja, hogy a nem a emigrált Paraguay, ugye Paragu vár, tehát többek köztát ott azért voltak viszonylag nagy utazgatások.

Paragban is járt és végül Argentíában halt meg, ha ha jól tudom. >> Szóval azt írta ebbe a levélbe, hogy a nők mind elég türhetők és kivétel nélkül finom seemharhisnyát oldanak még akkor is, ha máskülönben papucsban vannak.

Tehát így [nevetés] kicsit szemétláda volt, nem?

Ö hát most kérdés, hogy mit és kit nevezünk szemétládának.

Én is azért olvastam leveleit és bizonyos pontokon magam is így hát ráncoltam a homlokomat bizonyos mennyévánulásaiban.

Egyébként nagyon jó, hogy pont olyan levelet hoztál, amiben szerepel az édes öregem.

Ez egy nagyon-nagyon gyakori. >> Igen, igen.

Tehát ez az öregem egyébként ez egy ilyen nagyon gyakori megszólítása volt a a Dodányi Győrnek a az Erzsébet felé.

Elég érdekes volt azért így a kapcsolatok, főleg a válásuk, szakításuk, tehát így a a különválásuk után többször próbálta azért magát így visszakönyörögni, vagy hogyha nem is visszakönyörögni, azért egy jó kapcsolatot fenntartani és mentegetni magát.

De Kádára az erőszemélyiség volt, és nem igazán hagyta, >> de még mindig Csernovisnál vagyunk, hiszen még mindig nem vagyunk 30-as években, hiszen ilyen kétféle életműve volt a a Erzsébetnek, hiszen festőként kezdett el, és ilyen illusztrátorként.

Ilyenkor a lehet arra gondolni, hogy támogatták annak idején még, amikor Trianon előtt a szülők, hogy honnan indult ez az egész, azért nem olyan egyszerű. elkezden festegetni, azért az nem egy ilyen nyugdíjas állás. >> Hát nem valóban festőként indul, tehát Kádnak ugye egy ilyen 20 éves pályafutása volt, és ebből az első 10-et töltötte festőként.

Kifejezetten jól képzett volt, és a hát a a képzőművészethez nálam jobban értők szerint is nagyon tehetségesnek bizonyult.

Valóban támogatták is egyébként otthon. viszonylag sok festészeti tanulmányt is tudott folytatni, járhatott a képzőművészeti főiskolára is, de azt sajnos nem tudta befejezni.

Ugye éppen az édesapja halála miatt már nem tudta finanszírozni a család tanulmányait, de előtte alkotott a szentendrei művésztelepen kapott olaszországi ösztöndíjat.

Tehát tényleg egyébként elképzelhető, hogy nem nem lett volna egy rossz festői karrierútja, hogyha ezt tudja folytatni.

Ugye 24-ben halt meg az édesapja, akkor már ott volt a néhány éves kislánya, és mint rajztanár, próbálta magát fenntartani több-kevesebb sikerrel.

És igazából a 30-as évek elején kezdett el a budapesti hírlapnál dolgozni, mint illusztrátor. >> És akkor ment bele ugye ebbe, hogy engedték, hogy írjon pár kis cikket, akkori mondjuk ilyen kis kegyedszerű [nevetés] rövidebb írások, ilyen praktikus tanácsok ezek ezek jól mentek, tehát hogy megdicsérték ott a szerettőségbe.

Tudunk-e erről valamit, hogy kapott-e megerősítést >> ezekre a megerősítésekre?

Szintén mondom, most így írásos konkrét nyomot nem találtam. egyébként hasonlóan indult, ahogy mondod, ugye illusztrátorként kezdte, majd elkezdett kis címeket adni ezeknek a a kis grafikáknak majd egyre hosszabb képírások társultak, ilyen kis kis színesek lettek ezekből a kis illusztrációkból, és akkor ebből bontakozott ki az, hogy divatcikkeket, divatleveleket, tehát tipikusan ilyen női témákban kezdhetett el írni a a budapesti hírlapnál, és ezután kezdett még még tercanovellákkal is foglalkozni, és annak ellenére, hogy ezeket a ilyen megerősítő gesztusokat én még nem találtam vagy olvastam, azért feltételezhető szerintem, hogy hogy jól mentek, vagy hogy [torokköszörülés] tetszett a szerkesztőségnek, hogyha hagyták ilyen irányban érvényesülni és adtak neki teret.

És akkor csak az lehetett az oka, hogy itt a pénz, hogy nem tudott tovább ebbe a festészetébe elmenni.

Azt olvastam, hogy hus valahány képe van szinte, amit így ismernek.

A PM is megvásárolt pár éve képet, és itt kifordítom a mi illusztrációnkat, és akkor majd a podcast alá is betesszük ezeket a képeket, amiket így megvásároltak.

Itt itt nekem ezek a színek, amik nagyon bejönnek, ilyen női alakok vannak, akt is van. ö többféle képek, hogy ugyan elég bátran.

És ugye a Szőnyi Istvánnak is volt ő tanítványa, és hát én kicsit sajnálom, én nagy festmény őrült vagyok, hogy hogy így vége szakadt, de csak a pénz lehetett az, hogy elkezdett írni és akkor ebből tudott megélni, ugye a >> Így van, így van.

Szőnyi volt rá nagyon nagy hatással abbanovák festészette még még szintén.

Nyilván ezekről egy egy művészettörténés sokkal bővebben tudna beszélni, és valóban nem ismerünk sajnos túl sok kész nagy festményt tőle a PM néhány évvel ezelőtt.

Hát hogy vásárolták vagy kapták ezt nem tudom pontosan.

Mindenesetre az Angliában még élő unokájától kerültek vissza még még ilyen alkotások, de az biztos, hogy elsődlegesen a pénz volt ott a a motiváló erő, hiszen sokkal biztosabb bevételi forrást biztosított a a budapesti hírlap, mint a a rajzoktatás sajnos.

Vagy hát nagyon örülünk neki, mert így elkezdhetett írni és kiteljesedhetett íróként már amennyire ebben a 10 évben tudott, de valóban ez akasztotta meg a a festészeté >> bár grafikáját mut a…

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Baranyai Lau

Szervezetek, cégek

  • Országos Széchényi Könyvtár

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „„Inkább író, mint nő” – Kádár Erzsébet és a Nyugat. Baranyai Laura #csevej 54”

Miről szól ez az epizód: „„Inkább író, mint nő” – Kádár Erzsébet és a Nyugat. Baranyai Laura #csevej 54”?

A Csevej 54. vendége Baranyai Laura, az Országos Széchényi Könyvtár kutatója, aki Kádár Erzsébet, a két világháború közötti magyar irodalom alkotójának életművét kutatja. A beszélgetés Kádár Erzsébet rendkívüli életútját mutatja be, amely során íróként, festőként és kritikusként… Az epizód a Országos Széchényi Könyvtár című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 08. 10..

Milyen témákat érint ez az epizód: „„Inkább író, mint nő” – Kádár Erzsébet és a Nyugat. Baranyai Laura #csevej 54”?

Fő témái: irodalomtörténet, életrajz, festészet, kritika.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „„Inkább író, mint nő” – Kádár Erzsébet és a Nyugat. Baranyai Laura #csevej 54”?

Megjelenés: 2026. 08. 10.. Hossz: 1 óra 4 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/orszagos-szechenyi-konyvtar/inkabb-iro-mint-no-kadar-erzsebet-es-a-nyugat-baranyai-laura-csevej-54-26d55473

Több epizód a Országos Széchényi Könyvtár-ből