Parallaxis Univerzum

Az élet nem fehér vagy fekete | Horváth Ádám Tamás | Parallaxis EXTRA #6

· PT57M15S

Összefoglaló

Horváth Ádám Tamás, a Parallaxis Univerzum kreatív producere személyes vallomásban idézi fel gyerekkora meghatározó pillanatait, pályája izgalmas állomásait, többek között televíziós újságírói munkáját, a ValóVilág10 és a Bors bulvárlapnál szerzett tapasztalatait.

Röviden

Műsor
Parallaxis Univerzum
Megjelenés
2025. 12. 25.
Hossz
57 perc
Szereplők, említett nevek
Horváth Ádám Tamás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[zene] [zene] Üdvözlünk a Paralaxis Univerzumban. [zene] >> Figyelem, a műsorban spoilerek bukkanhatnak fel. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. >> Az MD média bemutatja.

Tudományos és fantasztikus élmények itt a Parallaxis Univerzum háttérműsorában. [zene] Ez itt a Parallaxis Extra az MD média tudományos és fantasztikus podcastjének különleges kiadása. >> Szeretettel köszöntök mindenkit.

Ez itt a Parallaxis Extra különleges kiadása.

Ezúttal a Parallaxis univerzum főszerkesztőjét és kreatív producereit fogom kérdezni szakmai, valamint magánéleti sikereiről és mélypontokról egyaránt.

Hölgyeim és uraim, Horvát Ádám Tamás.

Ádám, köszönöm, hogy itt vagy és megadtad a lehetőséget, hogy egy kicsit jobban megismerjünk. >> Sziasztok.

Szia. >> Előjáróban engedd meg, hogy eláruljam a hallgatóknak.

Mégis miközben készültem az interjúra, rájöttem, hogy bár többnyire tartalmas beszélgetéseket folytatunk, felszínesén ismerem az eddigi életutodat, szóval ez izgalmasnak így érkezik.

Na de vágjunk is bele benne, vagy? >> Abszolút. >> Szuper.

Hogy nyissak az egyik kedvenc kérdésemmel?

Milyen gyerek voltál? >> Rossz.

Nagyon neveletlen, nagyon szemtelen.

Sok probléma volt velem a gyerekkoromban.

Ezt kifejtenéd egy kicsit, hogyha mondjuk van egy olyan vicces vagy megdöbbentő sztori, ami ezt így érzékelteti, akkor meséld el kérlek. >> Hát figyelj, nekem gyerekkoromban a szomszédkutya szétharapta a számat.

A szomszéd sráccal azon szórakoztunk, hogy kövekkel dobáltuk egymást.

Tehát többször volt betörve a fejem, minden tekintetben, rossz voltam, visszafeleseltem, szóval voltak velem komoly problémák.

Sok idő kellett, hogy kinőljem ezt. >> És szerinted ennek mi lehetett a mögöttes tartalma, hogy a személyiségedből fakadt, vagy szeretted volna felhívni magadra a figyelmet, vagy valamit kifejezni ezzel? >> Hát ugye nekem van egy öcsém, de ő 17 évvel fiatalabb nálam, szóval gyakorlatilag én egy kegyelekként nőttem föl.

Szerintem ebben volt egyfajta figyelemfelhívás is.

Bár az az igazság, hogy ez egy olyan dolog, amit a pszichológusommal most már sok hónapja próbálunk megfejteni.

Nem tudom igazából, hogy mi volt az oka.

Én szerencsés csillagzat alatt nőttem föl olyan értelemben, hogy akkoriban apámanyám együtt élt.

Családi házban laktunk a 18. kerületben, miközben Kőbányán mindkét nagymamám, illetve apai nagypapám is élt és egy házban laktak tulajdonképpen egy lépcsőház választotta el őket.

És hát simán csináltam olyanokat gyerekkoromban például, hogy Kőbányán aludtam, mert én Kőbányára jártam óvodába is, meg általános iskolába is, és ugye 18. kerületből azért eléggé körülményes volt bejárni, hosszú időbe telt, és simán csináltam olyat, hogy az egyik nagyanyámnál lefeküdtem, hogy akkor ott alszom, de elkezdtem hisztizni, hogy mégis a másik nagyanyámnál alszom, akkor levittek, akkor fölhoztak, akkor levittek, és akkor ezt így simán játszottam.

Hát nyilván ezt most már így felnőttként látom, hogy ez a lehető legrosszabb, amit talán egy gyerekkel tehetsz.

Tehát, hogy emlékszem egyszer keresztanyámnál is hepajkodtam éjszaka, hogy nem tudom félek a sötétben, vagy valami ilyesmi meg egész kisgyerekként, akit másnap simán hazavitt, és hát akkor ennyi volt a a nyaralásnak nála.

Szóval, hogy a következmény nélküliség az sajnos eléggé jellemző volt a a gyerekkoromra.

Hát akkor így már értem, hogy miért mondtad azt, hogy rossz gyerek voltál, mert megtehetted, mert nem nagyon volt így következménye, ami így visszarettentett volna, legalábbis olyan következménnyel nem járt. >> Figyelj, nem nagyon emlékszem nagyon komoly büntetésekre. gyerekkoromból biztos, hogy voltak, de én nagyon könnyen kijátszottam ezt, mert ha nem tudom, volt a anyai nagymamámnál egy szabály, hogy délután 6: után nem lehetett enni, és akkor én átmentem az apai nagymamámhoz, aki meg nem tartotta ezt a szabályt.

Szóval én nagyon szisztematikusan játszottam ki egymás ellen a családtagjaimat ilyen értelemben.

Továbbra is az a szumoradt meg a fejembő, amit használtál, vagy kifejezés, hogy rossz gyerek voltam.

De ez nem nem azt jelenti, hogy rossz gyerek voltál, hanem életre való.

És szerintem ez az életben, amit akkor megtapasztaltál, hogy lehet kiügyeskedni úgymond a kiskapukat, nyilván legális keretek között már felnőttként, szerintem ez azért sokat segíthetett neked, nem?

Hogy így a játékteredat ezt megtapasztaltad, hogy hol vannak a határaid. >> A Mikló szokta erre azt mondani, hogy nincsen rossz gyerek, mert hogy a gyerekek nem romlanak el.

De én azért úgy gondolom, hogy nekem nem ártott volna nagyobb fegyelem.

Apám nem volt valami nagy, nem tudom, férfi mint számomra.

Anyu volt a a szigorúbb ilyen értelemben, vagy a következetesebb.

Szóval én azt gondolom, hogy egy gyereknek azért szüksége van szabályokra.

Habár vannak nyilván olyan pozitív hozadékai ennek így a felnőtt koromban amit nagyon sokszor a saját magam kárára újra és újra kellett felnőttként megtanulnom, hogy a világ az nem úgy működik, hogy a lábaim előtt hever.

Így már visszanézve felnőttként, és ha elvonatkoztatok attól, hogy nekem ez nyilván gyerekként jó volt, akkor azért ez egy olyan dolog, amit így tehát mondjuk a saját gyerekeimnek biztos, hogy nem engedtem volna meg. >> Igen, hát kellenek a korlátok meg a körpek, mert ez biztonságot ad egy gyereknek.

Viszont egy kicsit haladjunk is tovább, hogyha megenged így az életed folyamán vagy sodrásában, hogy az életedben melyik volt ez a meghatározó momentum, amikor megszületett benned a vágy, hogy a média irányába induljon.

Emlékszel erre, hogy volt egy ilyen meghatározó pillanat? >> Hát szerintem ilyen 10 éves eleje, 102 13 ilyesmi.

Akkor ugye azért még nagyon más világ volt.

Ugye én 1985-ben születtem, szóval a 90-es években voltam gyerek, Tini.

Visszaemlékszünk az TV2 RTL indulása és 1997, akkor én már hetedikes voltam általános iskolában.

Szóval a gyerekkoromban még ez nem annyira körvonalazódott, mint mondjuk manapság egy most felnövő generáció számára, ahol a social média, az influencerség, a nem tudom a hát a tévéss tévézés ma már szinte már oldschoolnak számít és elavultnak, de hogy fiatalkoromra tehetően nagyon érdekelt például mindig a szinkron, kívülről fújtam, felismertem a az akkor hát nagy legendákat, akik közül Már sokan nincsenek köztünk és szinkronizáltak magyar színészek, szóval szerettem bemondani fel, mint a a felolvasó, mint Bozai József. >> Bocsánat, hogy közbevágok, magadat szórakoztattad, vagy közönséged is volt ehhez? >> Hát magamat mindenképpen szórakoztattam.

A környezetem az annyira nem szívlelte ez, de nekem ez valahogy így nagyon nagyon bejött.

Nagyon tetszett az a stílus, amikor a TV3 télen nyáron elindult, ugye Hádó János aktívan station voice volt, vagy voiceover, ami nekem így nagyon bejött, és és nyilván nem azt gondoltam, hogy majd felnőttként én egy televíziós csatorna csatorna hangja leszek, de ez ez a világ amúgy így nagyon nagyon nagyon vonzott.

Ezért kérdeztem, hogy mi volt ez a pillanat, akár amikor már belelettel, hogy hogy működik ez a világ, és még inkább berántott magával, hogy mi volt ez a momentum, amikor azt mondtad, hogy oké, ezen a pályán szeretnék elindulni, hogy fú, >> figyelj, alapvetően engem a a szórakoztatás az, hogy másokat valamilyen módon szórakoztassak, még akkor is, ha mondjuk a mások nem szórakoznak, csak én magam, az tényleg általános iskolai korban, amikor nem tudom, sulid disiszkókat szerveztünk, meg ilyen mindenféle dolgot, így azért ezt szeret tehát hogy van egyfajta jó szervezőkészségem.

Szerintem nem nagyon volt még akkor arra lehetőség, tehát mondjuk nem volt videókamerám otthon, vagy bármi ilyesmém, de ha lett volna, akkor biztos tele lennék ilyen gyerekkori felvételekkel.

De például emlékszem arra, hogy a hát ez is ilyen 1213, sőt lehet, hogy még egy kicsit előbbi korban még még nem mutált a hangom, az biztos. amikor egy nyarat töltöttem a telken úgy, hogy ott volt a szomszédfiú is, és vele ilyen volt egy kétkazettás magnóm, és akkor emlékszem bomba jó híradó címmel ilyen, hát gyakorlatilag rádióműsort vagy podcast műsort csináltunk innen nézve azért egy kicsit megmosolyogtató, de hát szóval, hogy valahogy ez így mindig mindig bennem volt, de sajnos a a családomban nem volt korábban, aki a média iránt érdeklődött volna, vagy legalábbis vagy vagy akörül dolgozott volna.

És ezt úgy érzem már felnőttként, hogy nem igazán ismerte föl a családom, hogy nekem mondjuk ezt a pályát kéne választanom, és a pályaválasztás során is teljesen más irányba mentem el első körben, ami hát elég nagy bukta volt. >> Na, mesélj erről egy picit röviden. >> Ez azért hozzátartozik, amit így mindig ezzel kapcsolatban el szoktam mondani, hogy nekem az általános iskola az nagyon-nagyon egy biztonságos és nagyon jó közeg volt.

Nagyon jó iskolaközösség, nagyon jó osztályközösség.

Bányautcai Általános Iiskolába jártam Kőbányán.

Ott az egy nagyon jó közeg volt.

És amikor nyolcadikosok lettünk, és ugye el kellett menni egy másik iskolába, akkor én ezt ilyen nagyon nehezen dolgoztam föl.

Nagyon sok problémám volt ezzel.

És én a Kolos Richárd Fővárosi Gyakorló Műszaki és Szakközépiskolába kezdtem járni, ami mára már megszűnt.

Nekünk egy nagyon szigorú igazgatónk volt, aki például bevarratta a gyerekeknek a zsebeit, hogy nehogy is zsebre tett kézzel legyünk a a folyosón meg ilyesmi.

Szóval, hogy nem tudom, szocializmusból itt maradt ilyen, nem tudom, katonatisz, vagy nem tudom, ki lehetett ő, de nem tudtam igazából beilleszkedni.

Annyira nem tudtam beilleszkedni, hogy egy bizonyos ponton elkezdtem nem bejárni az iskolába.

Nem tudom, moziba voltam, itt ott voltam, szóval, hogy ellógtam az iskolát, de hát azt egy bizonyos ponton túl azt jelezték a szüleimnek, hogy nem járok be.

Úgyhogy akkor változtatni kellett rajtam, és akkor egy rövid ideig magántanuló lettem, és csak vizsgázni jártam be, illetve utána iskolát váltottam, és utána már egy médiaiskolába jártam. >> Egyébként ez az iskolaválasztás, ez ilyen logikus döntésen alapult.

Igazából nem is volt nagyon ötlet, és már látva öcsém öcsém beiratkozását, és mikor ugyanez keresztül ment, akkor azért így felnőttként rádöbbentem arra, hogy anyámnak nem túl nagy érzéke van ezekhez a dolgokhoz és öcsém is egy olyan iskolába kezdett járni, középiskolába, ami nagyon nem feküdt neki, teljes butaság volt odairatni.

Tehát, hogy azon a véleményen vagyok, hogy az egyáltalán nem ördögtől való, amit így mondjuk amerikai filmekben vagy sorozatokban látunk, amikor mondjuk ilyen tesztet kitöltenek, ilyen pályaválasztási szakértő van ott az iskolában, és akkor annak alapján hát ha nem is besorolják, de azt mondják, hogy nem tudom, neked szerintem autószerelőnek kéne lenned, nekem szerintem nem tudom bolti eladónak vagy fizikusnak, vagy matematikusnak, vagy tök teljesen mindegy.

Szóval, hogy valahogy így úgy érzem, hogy az én családomban ez így nem nagyon működött, hogy lássuk azt, hogy a az új generáció az merrefele tud és akar valójában menni, mégha ezt nem is tudja annyira megfogalmazni.

Úgyhogy nem nagyon volt így oka azon kívül, hogy volt egy tanár, aki ilyen, nem tudom, családi barát volt, és ő tanított ebbe az iskolába.

Tehát így ismertük hírből az iskolát, hogy a szüleim ismerték, de engem például soha nem tanított, és azt hiszem, hogy mire 10edikes lettem, amúgy el is ment az iskolából.

Szóval, hogy nem volt így nagyon valódi oka.

Ez egy ilyen teljes vakvágány volt. >> Igen.

Hogyan találtál rá végül a a médiára? >> Hát egyrészt ugye médiaiskolába kezdtem el járni, ahol már így körvonalazódtak a a dolgok számomra.

És akkor én >> még egy előzményt, hogy hogy született meg ez a döntés, hogy hogy ezt az utat válaszd. >> Hát akkor már ez elég egyértelmű volt.

Túl voltunk a a 2000-es évek vagy az fordulón és javába ment az RTL, a TV2, diákmunkás melóim.

Hát ez jó indulattal nevezném munkának.

Szóval, hogy ilyenek voltak a a Pepsi Music Chart című RTL-es műsor kapcsán, meg aztán a az első Big Brother kapcsán a Viasot 3nál a bár kapcsán.

Szóval, hogy ahol tudtam, ott azért így megpróbáltam így már tűzközelbe kerülni.

És akkor egyrészt én is idősebb voltam már, másrészt meg a magyar médiavilág is kezdett ott tartani, hogy egyfajta ilyen, hát nem tudom, nem az, hogy jövőképet, de hogy egyfajta ilyen percepciót láttál, hogy hogy igen, a média az itt, hogy mit jelent igazából a média, >> hogy van benne lehetőség.

Hát a lehetőség az más kérdés, bocsáss meg, mert a lehetőség az más kérdés.

Azt most már 40 évesen nagyon máshogy látom ezt, de erre majd később térjünk vissza. >> Oké.

Most egy kicsit a magánéletbe belemennék, mert ugye volt a gyerekkor, fiatalkor, iskola és pályaválasztás.

Ö, hogyha fogalmazhatok így, egy kicsit messziről indultál az önmagadhozvezati úton, ami mi a a saját szexuális orientációdat vagy identitásodat illeti.

Eléggé olyan gyerek voltam, aki úgy érezte valamiért, hogy neki egyáltalán soha nem lesz párkapcsolata, amire rá is játszott az, hogy a köl az én baráti társaságom, vagy az a baráti társaság, amiben én benne voltam, ott nálam hát nem sokkal jóval idősebb fiúk és lányok voltak, de akkor nyilván néhány év is sokat számít, amikor még csak 10 éves vagy, akik már mind stabil párkapcsolattal rendelkeztek, és ezért Nálam úgy hozta a sors, hogy én 17 évesen megismerkedtem egy lánnyal, akit nem sokkal később el is vettem feleségül, és meg is született a nagyobbik lányom, aki hát most már bőven túl van a 20 éves koron, egyetemre jár és már nagy lány és már saját élete van.

De emellett gyakorlatilag rájöttem, hogy hát én szívesen játszanék több pályán, és erre a későbbi volt feleségem az bátorított is, hogy ne ne skatulyázzam be magam mondjuk heteroszexuálissá. >> Ez nagyon ritka egyébként, amikor egy nő ráadásul, mert hogy a családban éltetek enged úgymond utadra, hogy hogy oké, próbáld ki. egyébként ez első kapcsolat volt 17 évesen, ahogy kivettem a szab szavaidból, mintha egy kicsit késő nyírű típus lettél volna, és aztán gyorsan lehoztad a lemaradást, és…

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Az élet nem fehér vagy fekete | Horváth Ádám Tamás | Parallaxis EXTRA #6”

Miről szól ez az epizód: „Az élet nem fehér vagy fekete | Horváth Ádám Tamás | Parallaxis EXTRA #6”?

Horváth Ádám Tamás, a Parallaxis Univerzum kreatív producere személyes vallomásban idézi fel gyerekkora meghatározó pillanatait, pályája izgalmas állomásait, többek között televíziós újságírói munkáját, a ValóVilág10 és a Bors bulvárlapnál szerzett tapasztalatait. Az epizód a Parallaxis Univerzum című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 25..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Az élet nem fehér vagy fekete | Horváth Ádám Tamás | Parallaxis EXTRA #6”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Horváth Ádám Tamás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Az élet nem fehér vagy fekete | Horváth Ádám Tamás | Parallaxis EXTRA #6”?

Megjelenés: 2025. 12. 25.. Hossz: 57 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/parallaxis-univerzum-1/az-elet-nem-feher-vagy-fekete-horvath-adam-tamas-parallaxis-extra-6-67799433

Több epizód a Parallaxis Univerzum-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból