Parallaxis Univerzum

"Önazonos vagyok, ettől vagyok szabad" (2018) | Parallaxis Anno #5

· PT1H3M17S

Összefoglaló

Ebben a 2018-as epizódban Balázzsal készült interjú, aki beszélt szinkronszerepeiről, például Zoknipócról és Tyrionról, valamint arról, hogy hogyan vált a Minimax első hangjává.

Röviden

Műsor
Parallaxis Univerzum
Megjelenés
2022. 12. 19.
Hossz
1 óra 3 perc
Témák
szinkronszerepek, hang

Ebben az epizódban

Ha jól emlékszem, 2006-ban találkoztam először Balázzsal az Ivánka Pál utcai szinkronstúdióban.

Éppen Ted és Emmett bőrébe bújva a tavaly elhunyt Vári Attilával dolgoztak a Queer as Folk magyar változatán.

Emlékeztem rá a Szomszédokból, a korai részekben Bakonyi elvtárs fiát játszotta akkor 16 évesen.

De ő szólaltatta meg Zoknipócot a Firka Villában, Tyriont a Trónok harcában, és Gollamot a Gyűrűk ura filmekben, valamint Cézárt az új Majmok bolygója filmekben.

Szerepelt a Barátok közt és a Jóban Rosszban című sorozatokban, a Minimax első hangjaként pedig részt vett a gyerekcsatorna hazai arculatának kialakításában.

Indulásunk óta a Parallaxis Univerzum állandó hangja, aki legutóbbi adásunkban a Harvard Egyetem professzorának kölcsönözte hangját. 2018-ban leültünk egy kávé mellé, hogy kifaggassam mindenről. https://parallaxis.blog.hu/2022/12/19/anno_ep5 https://youtu.be/VKGDsxOfD0o A Parallaxis Patreon oldalán támogatóink számára még a premier előtt elérhetővé tesszük podcastjeink legújabb epizódját! https://www.patreon.com/parallaxis Podcastjeink epizódjai elérhetőek Facebookon, Soundcloud- és YouTube-csatornánkon, valamint Google Podcasts-en, iTunes-on és Spotify-on is!

Kattints és válassz platformot! https://parallaxis.blog.hu/2021/07/16/podcast_platformok

Említett entitások

Témák

  • szinkronszerepek
  • hang

Szervezetek, cégek

  • Minimax

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „"Önazonos vagyok, ettől vagyok szabad" (2018) | Parallaxis Anno #5”

Miről szól ez az epizód: „"Önazonos vagyok, ettől vagyok szabad" (2018) | Parallaxis Anno #5”?

Ebben a 2018-as epizódban Balázzsal készült interjú, aki beszélt szinkronszerepeiről, például Zoknipócról és Tyrionról, valamint arról, hogy hogyan vált a Minimax első hangjává. Az epizód a Parallaxis Univerzum című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 12. 19..

Milyen témákat érint ez az epizód: „"Önazonos vagyok, ettől vagyok szabad" (2018) | Parallaxis Anno #5”?

Fő témái: szinkronszerepek, hang.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „"Önazonos vagyok, ettől vagyok szabad" (2018) | Parallaxis Anno #5”?

Megjelenés: 2022. 12. 19.. Hossz: 1 óra 3 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/parallaxis-univerzum-1/onazonos-vagyok-ettol-vagyok-szabad-2018-parallaxis-anno-5-05847170

Több epizód a Parallaxis Univerzum-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból