Parallaxis Univerzum

Szájon át bemászó traumadémonok | Mosolyogj (2022, 2024) | Screamcast #16

· PT37M17S

Összefoglaló

A Screamcast 16. epizódjában a Mosolyogj (2022) és a Mosolyogj 2 (2024) című pszichológiai horrorfilmeket elemzik. A beszélgetés során kitérnek a filmek központi témájára, az öngyilkosságokon keresztül terjedő természetfeletti átokra, valamint a trauma és a mentális egészség…

Röviden

Műsor
Parallaxis Univerzum
Megjelenés
2026. 02. 06.
Hossz
37 perc
Témák
horrorfilm, mosolyogj, pszichológiai trauma, természetfeletti átok
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Tudományos és fantasztikus élményekre vágysz? >> Akkor csapold be az öveket és lépj be hozzák a parallaxisba. >> Üdvözlünk a Parallaxis univerzumban. [zene] >> Figyelem, a műsorban spoilerek bukkanhatnak fel. 16 éven a luliak számára nem ajánlott. [zene] >> Az MD média bemutatja.

Ez itt a Screamcast, a Parallaxis univerzum horrorfilmes podcastje. >> Sok szeretettel köszöntük mindenkit.

Ez itt a Screamcast 16. része.

Mai hideglelős történetünk középpontjában egy természet feletti átok áll, amely rejtélyes öngyilkosságok láncolatán keresztül terjed. áldozatai torz mosollyal az arcukon végeznek magukkal és traumatizálják áldozataikat egész életükre, ami viszont ezután már nem is tart olyan sokáig.

Hogy egy a traumájukon élősködő lény rémtetteiről, vagy a szihénk mélyén lakozó sötétségről szól valójában a film, ezt igyekszünk ma kideríteni a 2022-es mosolyog című film és 2024-es folytatása kapcsán a Paralaxis univerzum ügyeletes lélektani démonológus szakértőjével, Farkas Katalin Milával.

Sziasztok! >> És Horvát Ádám Tamással.

Szia Ádám! >> Sziasztok! >> Bár egy horrorfilmeket kibeszélő podcastben nem ritka, hogy felkavaró dolgokról esik szó, de ennek az adásnak az elejére különösen ide kívánkozik egy figyelmeztetés. ugyanis a filmen olyan súlyos témákról esik szó, mint a mentális betegségek, a feldolgozatlan traumák és a nyilkosság, amiket a beszélgetés során nem tudunk nem érinteni.

Az első film egy kórház pszichiátriai és sürgősségi osztályán kezdődik, ahol Rose, a fiatal pszichiáter, egy traumától szenvedő páciens öngyilkosságának lesz a szemtanúja, amit csak hamar kísérteni kezdi.

A folytatásban pedig egy sikeres popster, Sky Riley áll a középpontban, akinek élete látszólag tökéletes, de a csillogás mögött ő is a traumáival küzd.

Mindkét film a látszat és a belső összeomlás ellentétére épít más-más élethelyzeteken keresztül bemutatva.

Hozzátok mennyire állnak közel az ilyen pszichológiai horrorfilmek?

Mennyire szeretitek a műfajon belül? >> Én kifejezetten szeretem a pszichológiai horrort.

Hozzám közelebb is állnak, mint mondjuk az ilyen hentelős, üldözős dolgak, amikor így így futnak végig a félvároson, és akkor közben gyakra ászik valaki.

És amikor néztem a filmet, és ezt mindenképp el akartam mondani, mikor néztem a filmet, akkor volt egy olyan hang, egy hangffekt meg zene igazából összemosva, ami nagyon-nagyon emlékezetett a kedvenc horrorfilmemre.

Úgyhogy ez nekem külön parafaktor volt ilyen szempontból.

És ezt most azért hoztam föl, mert amíg nézelődtem a film után, akkor rájöttem, hogy van egy olyan, hogy Science of Scare Project.

Na, annak az a lényege, hogy 2020 óta próbálják fizikailag is mérni, hogy melyek a legijesztőbb horror filmek.

Angol nyelvű filmeket szoktak mérni. 250 fő szokott lenni körülbelül, akik így a testurry igazából, és ilyen moziba hívják őket, és ott rájuk kapcsolnak ilyen pulzusmérőket, és kétféle értéket mérnek.

A BPM elemelkedését, meg a HRV csökkenését.

Tehát a BPM az a szívverés szám, tehát ilyen pulzus szám.

A HRV az meg így a szívfrekvenciának a variabilitása a lényeg.

A szívverések közti időintervallumok mennyire változnak.

És ebből a két értékből próbálják megállapítani, hogy melyek a legijesztőbb horrorok.

Hangsúlyozom, ezek angol nyelvű, tehát nincs benne mondjuk ázsiai film kategória, meg európai film, tehát angol nyelvű horrorokat válogatnak.

És amúgy a Smilnak az első része az a nyolcadik helyen végzett, a második rész pedig a hetedik helyen végzett.

Tehát az első 10-ben benne van ez a két film, ami nagyon durva.

Tök érdekes, hogy hogy tényleg ez egy nagyon-nagyon jól sikerült filmnek számít.

Nem csak a kritika számít, hanem az is, hogy valóban így reagál a szervezet is.

Mil >> mi a kedvenc horrorfilmed? >> A Sininiszter.

Az lett az első a listám. >> Tényleg?

Én azt moziban láttam, és nekem az egy óriási csalódás volt. >> Nem tudom, hogy mitől függ egyébként, de nyilván a történetében is vannak hasonlóságok a két filmnek, tehát hogy a lény, ami üldöz, az igazából hasonló módon teszi.

Nekem ezért is nagyon tetszett amúgy ez a pszichológiai horror, de ezeket jobban is szeretem, mert én jobb szerettem az ilyet, olyant, amibe belebítték a társadalomkritikát, meg az ilyen szociális problémákat, és ebben rengeteg ilyen elem volt mind a két filmben, a Smile ezt én nagyon-nagyon élveztem, és most láttam először, tehát hogy én nem néztem volna amúgy meg a trailer alapján, mert azt gondoltam, hogy ez valajú így nem jött át a trailerből az, hogy ez nekem tetszeni fog. egyébként hozzám is jobban közel állnak ezek a filmek, már csak azért is, mert természet fölötti van benne.

Nyilván ilyen filmeket beszélünk itt a Screamcastben, ami nem meglepő, merthogy én állítom össze a filmeknek a listáját, merthogy én sem túlságosan vagyok elragadtatva azoktól a filmektől, amik arról szólnak, hogy van egy ember, aki egy álmokfutásba kezd, és legyilkol mindenkit.

Persze nagyon szívesen megnézem mondjuk a sikolfilmeket, mert van egyfajta nosztalgia bennem, főleg az első rész iránt.

Szóval abban nem nagyon van olyan, ami engem mint horrorfilm valójában megmozgatna és izgalommal töltene el.

Szerintem sokkal izgalmasabb az, amikor valamiféle földön túli erhővel küzd a főhősünk, vagy a későbbi áldozat sok esetben, ha ilyen filmről beszélünk.

És egyébként így a smile kapcsán nagyon érdekes, mert én az első részt is láttam korábban, a második részt is láttam korábban.

Valahogy az első rész az nekem valamiért felejthető volt.

Bár most, hogy újra, kicsit jobban tetszett.

A második rész az abszolút megragadott. egyben egy társadalomkritika is, egyben egy kicsit ilyen a hétköznapi influencer és ilyen sztárvilágnak a a problémáit is egy kicsit átvitt értelemben megmutatja nekünk, miközben érdekesebb a felütése, mint az első résznek, de az első rész is így most már így másodszor sokkal jobban tetszett, de az egy kicsit számomra mégiscsak felejtőbb. még a mentális dolgokat illeti, hát én ebben élek most már elég régóta.

Nem mondom, hogy tudok azonosulni ezekkel a dolgokkal, mert ez egy nagyon másfajta mentális traumákat bemutató film mind a két esetben a mai világban.

Így 2026-ban nincs olyan, aki ne küzdene valamiféle problémával a mentális egészségét illetően. >> Igen.

Csak hogy érdekessélképpen Ádám, hogy tud első 50-ben nagyon sok olyan film van, [nevetés] amit válogattál egyébként a műsorból, tehát elég szép helyezéseket értek el.

Például a negyedik az Insidius, az ötödik a Conyuring, kilences az Emily Rose üdvért, a Paranormal Activity a 16-os, de aztán többit már nem írogattam föl, de hogy elég sokszor szerepelnek ugye a ezek a filmek és a további részeik az első 50-ben. >> Ez egyébként nagyon érdekes, mert szerintem az Inius és a démonok között az két olyan franchise, ami szerintem inkább az ilyen mainstream horror filmekhez van közelebb, nem annyira ijesztő.

És az, hogy a paranormal activity, ami egy hangatással képes kiváltani a zsigeri félelmet az emberből, >> lentebb csúszik a listán.

Igen. >> Kicsit nagyon furcsa nekem, de hát ilyenek ezek a tudományos dolgok, hogy hát nem mindig az tükrözik, amit mi gondolunk. >> Meg azért azt ne felejtsük el, hogy az nem mérhető például, hogy egyénileg kire mihat jobban, mert hát nyilván, hogy a történetkezelés, vagy a karakterek meg a szituációkkal való azonosulás az egyénként változhat.

Tehát, hogy ezt tényleg kizárólag a a szív reakcióiból nézték le azt, hogy lehet, hogy a te még nem ez a kedvenced, vagy, mert valami magasabban van a listán, vagy nem annyira kedveled, és pont egy olyat szeretsz jobban, ami a lista alján van.

Lehet attól is egy kedvenc valami, hogy szívedhez közelebb álló témát daggasz fel, és jobban meg tudod érteni a történetet, ami benne van, meg a karaktert. >> Korábban, amíg párkapcsolatban éltem, addig nem volt probléma, hogy ezeket a filmeket éjjel megnézzem.

Most csak és kizárólag úgy tudom visszanézni, vagy újra nézni ezeket a filmeket, hogy hát nappal, amikor amikor virágos van odakint.

Szóval ez is egyfajta mérce. >> Igen, ezt teljesen megértem egyébként, hogy hogy utána egyedül maradni egy lakásban azért sokkal rosszabb, és valamit csinálni kell, hogy kicsit így kioldjon a feskó. >> Én zsinorba néztem végig a két filmet az éjszaka kelős közepén.

Én is >> el kell mondjam, hogy én elég edzett vagyok horrorfilm területén, de de ez nagyon erős két film volt.

Azért is érdekes, amit mondasz, Milla, ez a tudományos kutatás.

Bizonyos dolgokat lehet mérni.

Szerintem a félelemskálával az a probléma, hogy különbséget kellene tennünk retteges és rémület között, mert ezek a szívfrekvenciás pulzusos dolgok, ezek nagyon jól meg tudják mutatni a rémületet, amit ugye mondjuk a jumpscareekkel tudnak a filmek így előhozni, de mondjuk azt a feszültséget, amit hosszútávon felépít egy film, és nő benned a rettegés és a a szorongás, az azt másfajta mérőszámokkal kellene feldolgozni.

És vannak ilyen filmek, amik így dolgoznak.

Ebbe ugye volt mind a kettő >> a HRV-t azért építették bele, mint elem, hogy annak a csökkenése, minél kisebb a különbség a a szíverések közti idebalumban, annál jobban látszik, hogy így kezdesz így belerémülni a helyzetbe és így tudod, így megfeszülve figyel, szerintem azért lassú lesz időintervallumba, vagy vagy változik ennyire kicsire, mert annyira megfeszültem, figyeled, hogy mikor kell majd.

És ez szerintem a hosszútávú ilyen esetekre hat. pont azt próbálja mérni, hogy amikor egy olyan képet látsz, amiben a háttérben van csak egy ijesztő elem, arra, hogy reagál a szervezeted meg a meg a szíved. >> És ebben a filmben sokszor láttunk ilyeneket.

A jumpskerek soha nem akkor jöttek, amikor számítottál rá, hanem mindig eggyel utána.

Igen. >> És amikor számított el, mindig csak valami csöndben volt a háttérben. >> Igen. >> Viszont ebben a filmbe a horrort nem csak a rémület keltésére használja, hanem egy másik szinten mindenféle társadalmi kérdések bemutatására, szimbólumként metaforaként allegóriaként, mindenféle módon.

Egyébként rendkívül érdekes módon használja fel a traumák a bűntudat bemutatására, az ezekkel való megküzdés ábrázolására.

Ez számotokra mennyire volt befogadható?

Ez ez a szimbolikus része a filmnek. >> Szerintem jól kezelte a film. >> Beleillett egy horrorfilmbe.

Mit gondoltok? kell egy ilyen történet is.

Én azt gondolom, >> szerintem a második rész ezeket jobban kezeli, és ott az altatást is jobban kezeli, hogy ugye Sky-nak a hétköznapjaiban, mikor bepillantást nyerünk, akkor hát az gyakorlatilag bármilyen film lehetne, a Stepup 2 is, aztán hirtelen fordul a kocka, és ott találjuk magunkat a rémálomban.

Az első részt azt inkább egy ilyen folytonos rémálomnak éreztem már gyakorlatilag az első perctől kezdve is.

Tehát ez szerintem nyilván inkább abból adódik, hogy a második rész az úgy mondanám, hogy sokkal összetettebb, más is az alapattitűje amiatt, hogy míg az első részben ugye egy pszichiáternőnek a találkozását látjuk ezzel a ördögi entitással, a második részben sok a már csak a témája miatt is az olyan betét, az olyan játékidő, amikor nem olvadunk bele, nem válunk eggyé ezzel a borzasztó nyomasztó légkörrel.

Tehát egy kicsit úgy is mondhatnám, hogy az első rész az inkább a kör című film hangulatát adja vissza, ahol egész végig ilyen nagyon mélyen tart minket a film, míg a második rész az így hullámzóbb, >> az játszik velünk. >> És szerintem egyébként ilyen értelemben a második rész az ilyen értelemben rémületfaktor értelében úgy gondolom, hogy nagyobb hatást gyakorol rám. jobban úgy érzem, hogy nincs kiút ebből, mint az első részben. >> Mindkét filmnek a központi motívuma az, hogy ez az átok fertőz.

Rósze egyre inkább arra kezd gyanakodni, hogy amit lát, az nem csupán hallucináció, hanem valamiféle természetfeletti jelenség.

Az okozott traumán keresztül terjed az öngyilkosságot elkövető áldozatokról, a szemtanúra.

A folytatás azonban már nem csak a terjedésre, hanem a feldolgozásra is fókuszel.

Míg rossz története a teljes mentális összeomlásról szól, Skype próbálja tudatosan kezelni a traumáját és szembeszállni az átokkal.

Szerintetek meg lehet egyáltalán szakítani egy ilyen láncolatot?

A traumákat mindig átadjuk, és itt most nem a természet feletti lény értelmében kérdezem, hanem a filmnek a realitás szintjére.

Hát lényegében igen, valamilyen úton, módon a kommunikációnk, a kisugárzásunk, a rezgéseink által.

Én is, ha nyugtalanabb vagyok itthon, akkor még a macskám is nyugtalanabb.

Szerintem minden gazdi tudja, hogy a a házi állatára biztosan hatást gyakorol, de szerintem ugyanígy hatást gyakorolunk a közvetlen környezetünkre is.

Második rész az abból a szempontból szerintem egyébként nagyon jó, hogy hat nappal később játszódik, tehát gyakorlatilag egy folytonos történetet látunk, de mi, mint nézők is többet tudunk az egészről, és így nyilván az első részben még jobban kétségek között vagyunk olyan értelemben, hogy ez mi lehet.

És az azzal kapcsolatban, hogy egyébként megszakítható egy ilyen átok, vagy hívjuk bárminek is, hát ezzel azért több horrorfilm foglalkozik.

Például a végső állomássorozat több részében, hát gyakorlatilag mindig megpróbálják a későbbi áldozatok valahogy ezt az átkot megszakítani, de nem járnak nagy sikerrel.

És ugye itt az a kérdés a második rész kapcsán, hogy ugye a rendőrsrác, aki az első részben az orvosnő halála miatt megfertőződött, és végül sikerrel tovább adta a második rész elején ezt a dolgot.

Ugye nem tudhatjuk meg, hogy ő végül hogy jársz, hiszen balesetben, de gyakorlatilag utána rögtön meg is hal.

Valahogy ez is egy ilyen sorsszerűség, mint a végső állomásra megint visszautalva, hogy hát gyakorlatilag addigra már annyira leépülsz, hogy hát neked kábé mindegy.

És ezekben a történetekben mindig az a legrosszabb, és sokkal rosszabb, mintha egy kézzelf fogható gyilkos üldöz téged, hogy nem tudod senkinek elmondani.

Tehát gondoljatok bele abba a szituációba, hogy én elkezdeném azt ezt mondani nektek, fölvázolnám, hogy mi történik velem.

Hát biztos nem arra gyanakodnátok, hogy talán ez igaz, hanem inkább az, hogy komoly mentális problémáim vannak.

Említett entitások

Témák

  • horrorfilm
  • mosolyogj
  • pszichológiai trauma
  • természetfeletti átok

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szájon át bemászó traumadémonok | Mosolyogj (2022, 2024) | Screamcast #16”

Miről szól ez az epizód: „Szájon át bemászó traumadémonok | Mosolyogj (2022, 2024) | Screamcast #16”?

A Screamcast 16. epizódjában a Mosolyogj (2022) és a Mosolyogj 2 (2024) című pszichológiai horrorfilmeket elemzik. A beszélgetés során kitérnek a filmek központi témájára, az öngyilkosságokon keresztül terjedő természetfeletti átokra, valamint a trauma és a mentális egészség… Az epizód a Parallaxis Univerzum című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 06..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Szájon át bemászó traumadémonok | Mosolyogj (2022, 2024) | Screamcast #16”?

Fő témái: horrorfilm, mosolyogj, pszichológiai trauma, természetfeletti átok.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szájon át bemászó traumadémonok | Mosolyogj (2022, 2024) | Screamcast #16”?

Megjelenés: 2026. 02. 06.. Hossz: 37 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/parallaxis-univerzum-1/szajon-at-bemaszo-traumademonok-mosolyogj-2022-2024-screamcast-16-05732403

Több epizód a Parallaxis Univerzum-ből