Parallaxis Univerzum

Kalen árnyai: a Vio-Lence világa | Bakos Réka | Parallaxis EXTRA #7

· PT49M24S

Összefoglaló

Ez az epizód a Vio-Lence című képregény világát mutatja be. A történet Kalenről szól, egy új-zélandi fiúról, aki éjjel bérharcosként zaklatókat és bántalmazókat büntet, és egy nap olyan ügybe keveredik, amely mindent megváltoztat. A vendég a képregény írója és rajzolója, Bakos…

Röviden

Műsor
Parallaxis Univerzum
Megjelenés
2025. 12. 29.
Hossz
49 perc
Szereplők, említett nevek
Bakos Réka
Témák
képregény, bérharcos
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[zene] [zene] Üdvözlünk a Paralaxis univerzumban. [zene] >> Figyelem, a műsorban spoilerek bukkanhatnak fel. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. >> Az MD média bemutatja. >> [zene] >> Tudományos és fantasztikus élmények itt [zene] a Parallaxis Univerzum háttérműsorában. [zene] Ez itt a Parallaxis Extra, az MDIA Tudományos és fantasztikus podcastjének [zene] különleges kiadása. >> Nagy szeretettel köszöntök mindenkit.

A Paralaxis podcast különleges kiadása.

Ebben az adásban egy interjút hallhattok Bokos Rékával, Violence képregény alkotójával.

Violence képregény egy újzélandi fiúról, Kellenről szól, aki még nappal egészen hétköznapi életet él, hétköznapi problémákkal, addig éljelente zaklatókat, bántalmazókat és családi erőszaktevőket kalapál el megrendelésre.

Ám egy nap olyasmibe keveredik, amiben nagyon nem kellett volna.

Tehát vendégem a képregény írója és rajzolója, Bakos Réka.

Sziasztok! >> Nagyon sok mindenről tervezek beszélgetni veled a következő nagyjából egy órában.

Képregényekről, alkotásról, önkifejezésről, sok mindenről.

De mielőtt belevágnánk és bemutatnálak, azt szerintem azért áruljuk el a hallgatóknak, hogy ez egy meglehetősen közvetlen beszélgetés lesz.

Szent >> Igen, >> mivel több mint 20 éve ismerjük egymást. kis túlzása a gyerekkorunk óta.

Remélem nem az lesz a vége, hogy a felét ki kell vágni, meg a 18-as karikát és mindent kisűpolni.

De hát, hogy ismerjük magunkat. >> Igzem nem igyekszem nem elereszteni magamat.

Na >> ha valaki nem ismerne, akkor tényleg nagyon röviden azért bemutatnálak.

Tehát beszélgetőtársam Bakos Réka, a Violence képregény írója, rajzolója, megálmodója, mondhatnám, szívcsakrája.

Igen. >> És a mai beszélgetésünk apropóját az adja, hogy néhány nappal ezelőtt, hogy felvesszük ezt a beszélgetést, tartottál egy online élő rajzolással egybekötött mini közönségtalálkozót egy szűkörnek, ahol nagyon sok minden érdekesről beszéltél, de azt hiszem az a formátum nem a legalkalmasabb arra, hogy mélyebben belemehess egy-egy témába, miközben a rajongók a chatfalon örjöngjenek és bombáznak a kérdéseikkel.

Nem először tartottál ilyen sessiont?

És hát az első az elég, hát a második is nyilván kaotikusan kezdődött.

Az első az meg abszolút nekem eleve problémám van azzal, amikor rajzolok, és ennek közönsége van.

Én alapvetően nem szoktam mások előtt rajzolni.

Én enni és rajzolni csak olyan emberek mellett szoktam, akikkel biztonságban érzem magam, illetve kényelmesen, és emiatt egy kicsit fenntartásaim is voltak a a dologgal.

M de aztán belerázódtam, rájöttünk az első után, hogy mik azok a pontok, amiket át kell gondoljunk, és volt is kérdés, hogy lesz-e ebből folytatás, és úgy voltam vele, hogy persze, miért ne?

Csináljunk akkor most egy második night sessiont.

Ez igazából arra jó, hogy ha eltűnögetek ugye az életvitelem miatt, akkor így tudok updateelni, és így egy kicsit bele tudnak látni az olvasók abba, hogy mi a helyzet, és nem pedig hagyom őket csak úgy úgy lógva mindenféle kérdéssel.

Úgyhogy itt egy az egyben a chatfalon fel lehet tenni bármit nekem.

Ö, és igyekszem is megválaszolni, persze miközben rajzolok, ami így nehéz. >> Nehezebb közönség előtt rajzolni, mint közönség előtt beszélni? >> Igen, nekem igen, ami nagyon fura.

Eleve nehéz számomra beszélni és alkotni, mert ha alkotok, akkor annyira a fejemben vagyok, hogy én inkább egy ilyen befogadófél szoktam lenni.

Tehát én akkor hallgatok podcastokat, ugye, zenéket, tehát amikor én alkotok, akkor valahogy nem én ott fejezem ki magamat abban, amit alkotok, és mellette nem tudom párhuzamosan még egy másik síkon, és emiatt ez ilyen elég nehézséget tud okozni.

Ráadásul ugye eléggé olaszos vagyok ebben, eléggé hadonászos vagyok, én eléggé ki akarom magamat mindig fejezni, és hát ez így a rajzzal ez nem [nevetés] teljesen kompatibilis, de igyekszem ezt mindig meglépni a nice sessionöknél. >> Én úgy sejtem, hogy a legtöbb ember, aki majd meghallgatja ezt az interjút, hamarabb találkozott a képregényeddel, mint a beszélgetésünkkel.

De ha valaki ez mégis esetleg fordítva történne, és most hallana róla először, hogyan mutatnád be pár mondatban a vá? >> Azt hiszem mindenképpen azzal kezdeném, hogyha esetleg nem szereted a képregényeket, akkor mi vagyunk az a képregény, akivel próbálkozz meg. [nevetés] Mi vagyunk a képregény nyolc kereszt.

Ezt nagyon sokszor szoktuk hangoztatni.

Senki sem kedvel minket, de át kell rajtunk menni, [nevetés] úgyhogy >> nagyon jó marketingés lennél.

De mindenképpen, hogyha ha valami olyan olyan fajta szórakozásra vágytok, ami vagy vagy csak kíváncsiak vagytok erre a műfajra, és szeretnétek egy picit, hogy mondjam, a műfajon kívüleső, tehát nem teljesen a műfajba, tehát ez nem nem egy nem kifejezetten egy akcióképregény, nem egy szuperhős képregény, nem egy mindennapi életviteli képregény, mert ebből is nagyon sok van most már meg nem ez a booktok okos 18 pluszos.

Ez is 18 pluszos, de más dolgok miatt.

Úgyhogy, úgyhogy er így mutatnám be.

Ha pedig szeretnétek tudni, hogy miről szól, vagy hogyha picit részletesebben érdekelne titeket dolog.

Ez egy fiúról szól, Kalenről, aki történetesen egy maóri srác, nappal grafikusként dolgozik, viszont éjjelente bérkiegészítés fejében.

Családon belüli erőszakokat és egyéb dolgokat old meg, zaklatásokat és mi egyebeket, olyan dolgokat, amiket a papírforma és a rendőrség vagy a bürokrácia éppenséggel nem tud.

És ennek bonyodalmai és minden egyéb a nyakába zudulva meg pszichés hátulütői jönnek majd a sztoriban.

Amikor engem kérdeznek róla, én úgy szoktam megfogalmazni, hogy egy posztuperhős képregény jelentsen ez bármit is.

Nincsen ugye szuperképesség egy srác, aki aki egy tapra esett gyerek, de nem hallhatatlan és nem sebezhetetlen, és sőt nincs az, hogy történik vele valami és én a legtöbb képregénynél én ezt hiányolom a leginkább, hogy történnek a szereplőkkel dolgok, és így nincsen effektje a lelki világukban.

Ehhez a képregényemnél én erre nagyon nagyon ügyeltem.

Mindegyik résznél folyamatosan látszik, hogy igenis mi ennek a az életvitelnek a hátulütője, amit ez a srác él.

És ez egyre durvább lesz ugye a történetben, ahogy haladunk előre.

Egyre jobban kijönnek rajta ezek a dolgok.

És én mindenképpen szerettem volna ennek is hangot adni, hogy nem ne legyen már ez a jaj istenem, felrobbantottuk a félvárost, és semmilyen hatással nem volt utána az érzelmeimre dolog.

Tehát azért ez én erre én erre megpróbáltam ügyelni ennél a történetnél. >> A képregényről még úgy is eljöttünk bőven szót előtte róla maga saját magadról akartalak kérdezni, hogy amennyire én visszaemlékszem, amióta ismertlek, a rajzolás abszolút központi szerepet töltött be az életedben.

Legalábbis ameddig csak vissza tudok emlékezni, mindig mindenki tudta, hogy sokat rajzolsz, ráadásul jól is.

Hogy emlékszel vissza a gyerekkorodra ilyen szempontból?

Mert gyereként is ennyire fontos volt az alkotás?

Én én óvodás koromtól volt az első olyan emlékem, amikor ténylegesen rajzolok az óvodáskori.

Az óvonk rend szerint elkérték a rajzaimat maguknak. [nevetés] Haz nagyon kevés jutott, és én ezt idig szerettem csinálni és egyfajta kényszerré vált.

Tehát ez ez állam meg kényszer, mint másnál a cigaretta vagy vagy a kávé.

Jó, az is egyébként ben figyel, de grafikus lévény nyílva, de ez nálam ez nálam mindig egyfajta belső kényszer volt.

Nem érzem jól magamat akkor, hogyha nagyon sokáig nem tudok leülni és rajzolni, befeszülök, nem tudok bizonyos dolgokat kezelni egyébként az életemben sem.

Én szeretem kirajzolni magamból a dolgokat, és ez mindig is így volt.

Ezt gyerekként is, gyerekként is abszolút hoztam.

És igazából a Vajot is ezért kezdtem el.

Tehát a a a Viónál is, amikor elkezdtem rajzolni, nem titkolt szándékom volt az, hogy hogy magamból rajzoljam ki a gondolataimat. >> Szerintem a kofeinfüggőségről mit csinálhatnánk egy teljes külön egy órás beszélgetést. >> Arról biztosan tudnék [nevetés] mesélni.

Igen. >> A képregényekkel is gyerekként kerültél kapcsolatban? >> Ez egy nagyon érdekes dolog.

Engem a vizuális, tehát a a képi ábrázolás része volt az, ami engem mindig érdekelt.

Én a mai napig egyébként imádom a rajzfilmeket.

Jobban imádom a a filmeket úgy egyébként, tehát a filmes szféra van egyébként van is egy barátom, aki aki ugye filmiparban dolgozik.

Én neki terveztem régen sketchbookokat és látványterveket és mi egyebet.

Én dolgoztam ebbe a filmes iparszegmensbe egyébként sokféle szinten.

Én nagyon nagyon szeretem a látványvilágot, és nagyon szeretem ennek a kifejező eszközé.

És igen, és a rajzfilm volt a tehát én én én én világegyetemben imádtam az animációt jobban, mint a filmeket, mert számomra az animáció mindig jobban kifejező volt.

Az eltúrzott mozdulatok, amit meg lehet tenni egy egy rajzfilmen belül, olyan szintű sok információt képes átadni, amit szerintem a film nem biztos, hogy át tud.

Vagyis, hogy hát egy élő szereplő, hiába hiába jó színéz, nyilván nagyon sok minden, de nem lehet nem lehet párhuzamos síkokat olyan egyszerűen megjeleníteni, mint egy animációnál, és az érzelmeket is emiatt szerintem nagyon jó pofán és nagyon nagyon nagyon nagyon érthetően át át lehet adni, és nekem ez mindig szimpatikus volt, és én inkább inkább ezen az oldalon akartam elindulni, csak hát ugye van egy hátulütője, nem az én kezemben van a kecskemést túi Jó [nevetés] >> egy egy rajzfilmet ugye megcsinálni, horror munka, rettenetesen sok idő, és hát nyilván én erre egyedül képtelen vagyok, és ott a képregény állt hozzá a leginkább legközelebb ahhoz, hogy én ezt el tudjam érni.

De nem nagyon mondom még le erről az álmomról, de de ez az, amit ki tudok vitelezni jelen pillanat. >> Inkább nyugati rajzfilmek, vagy inkább animék?

Nagyon szeretem, nagyon szeretem a nyugati rajzfilmeket egyébként.

A régi orosz rajzfilmeket is nagyon szeretem.

A még keletebbre lévő igen ázsiai kultúrkörből lévő rajzfilmekkel is nyilván nagyon odav mind teljesen más kommunikációs csatornát használnak.

Ja, és persze ne feledkezzünk el ugye a hazai rajzfilmekről is.

Én imádtam mindig is Szaffit meg a ugye hát egyéb.

Tehát az a Szaffi is olyan, hogy meg ugye a Ludas Matyinál is annyira jó humor van benne.

Annyira annyira jó jó a neki annak is a képi kommunikációja, hogy hogy zseniális.

Vagy ugye Jankovics Marcel nekem nagy kedvencem ugye egyszerűen zseniális volt az öreg és és az ő vizuális kommunikáció.

Tehát nekem például az ember tragédiája a mai nap így Marceltől az a az, ami, mert ezt úgy tudtad tállalni, amiről igazán szól szerintem az a műsogy ilyen minden jellegű.

És van, hogy azért nézek meg csak egy animációt, mert kíváncsi vagyok rá, hogy milyen.

Tehát egyrészt megnézem szakmai szemmel, mert kíváncsi vagyok rá, hogy milyen pontok vannak benne, amitől így esetleg tudok tanulni.

És élvezeti szemmel is ugye, mint mint mint egy laikus néző.

Tehát én egyszerre két párhuzamos síkon nézek egy rajzfilmet meg, és vannak olyan rajzfilmek, amiket mondjuk felnőtt fejjel, ha újra látok, veszek észre benne olyan dolgokat.

Nemrég például a Notredami toronyőr volt az, aminél így felnőtt fejjel igen megnéztem, és olyan vizuális megjelenítések vannak benne, amiket csak komoly filmeknél használnak.

És én nekem ez eddig fel sem tűnt, viszont most, hogy így így néztem meg utól, tehát utólag láttam azt, hogy nem csak tehát nem csak a szórakoztató szemmel néztem, hanem a szakmaival és eszméletlen milyen képi megjelenítések vannak benne egyébként nagyon ötletes dolgok.

Úgyhogy én ezért szoktam egyébként minden kultúrkörből. >> Belelátsz a fejembe, hogy mit akartam kérdezni.

Ugye, ahogy te is mondod, a képregény az teljesen mást jelent, mint illusztrálni egy történetet.

Tehát a képek nem kiegészítője a történetnek, hanem azon keresztül történik a történet elmesélése.

És így talán mondhatjuk, hogy a képregény valahol félúton van, mind a képzőművészet, mind az írás, mind a film között valahol a háromszög középpontjában.

És pont ezt akartam megkérdezni, hogy ezt honnan tanultad meg, hogy hogyan kell ezt egymással egyeztetni, hogyan kell képeken keresztül történetet mesélni, de álló képeken keresztül, ahogy mondod, akkor nyilván részben a az animációs filmekből jön egyrészt, de egyébként ez ez ösztönös, vagy vagy tanultad, vagy tanulmányoztad a képregényeket? tanulmányozni tanulmányoztam, de nem abban a nem abban az értelemben, mint ahogy ezt tehát mint mint ahogy én mint ahogy ezt mondjuk gondolják.

Tehát nem én nem tanultam ezt.

Az igazság az, hogy amikor van egy mesém, vagy van egy történetem, akkor nekem itt van a fejemben.

Én a fejemben úgy látom, minthogyha egy filmet néznék.

Az én fejemben abszolút a mondjuk itt van a violence példának, az én fejemben olyan mintogyha elindítanak egy Play gombot, és az én fejemben a teljes történet megy, megy megy, mintha egy rajzfilmet néznék.

Látom a mozdulatokat, hallom a hangokat benne, minthogyha teljesen egy rajzfilmet néznék.

És én egyszerűen csak azt csinálom, hogy lelassítom a felvételt, és megnyomom a az ágombot minden egyes olyan pontnál, ahol azt gondolom, hogy ez egy ez egy fókuszpont a mozdulatban, a a hangulatban, vagy abban, ami éppen történik. >> Mintogyha storyboardot rajzolnál egy képzeletbeli filmhez.

Nem is véletlenül van a ha megnézitek, a képregénynek a java része olyan arányba van pont beállítva, hogy a storyboardokat csinálják.

Valah, hogy ez ugye megtörik, mert nyilván a képregény adja a lehetőségeket, hogy ezt megtörjem, de alapvetően a képkockáimat azt pont a storyboard arány rendszerében tervezem, és ez nem véletlenül van így.

És nagyon sokszor kaptam például képregényesektől azt a visszajelzést, hogy hogy úgy érzik, mintogyha rajzfilmet néznének.

Nem képregényt néznek, hanem rajzfilmet néznek.

Ez azért van, mert az én fejemben egy rajzfilm megy igazából, amiket így megállítgatok, és ezeket vetítem le.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Vio-Lence

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kalen árnyai: a Vio-Lence világa | Bakos Réka | Parallaxis EXTRA #7”

Miről szól ez az epizód: „Kalen árnyai: a Vio-Lence világa | Bakos Réka | Parallaxis EXTRA #7”?

Ez az epizód a Vio-Lence című képregény világát mutatja be. A történet Kalenről szól, egy új-zélandi fiúról, aki éjjel bérharcosként zaklatókat és bántalmazókat büntet, és egy nap olyan ügybe keveredik, amely mindent megváltoztat. A vendég a képregény írója és rajzolója, Bakos… Az epizód a Parallaxis Univerzum című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 29..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kalen árnyai: a Vio-Lence világa | Bakos Réka | Parallaxis EXTRA #7”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bakos Réka.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Kalen árnyai: a Vio-Lence világa | Bakos Réka | Parallaxis EXTRA #7”?

Fő témái: képregény, bérharcos.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kalen árnyai: a Vio-Lence világa | Bakos Réka | Parallaxis EXTRA #7”?

Megjelenés: 2025. 12. 29.. Hossz: 49 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/parallaxis-univerzum/kalen-arnyai-a-vio-lence-vilaga-bakos-reka-parallaxis-extra-7

Több epizód a Parallaxis Univerzum-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból