A költségvetés heroinja
Összefoglaló
A Párásító podcast vendége ezúttal Fifika, aki a közelmúltban magánéleti problémákkal és egészségügyi kihívásokkal küzdött. Elköltözött Attila, ami a futópad használatakor derült ki számára, hogy a bal lábában egy 25 évvel ezelőtti gerincsérülésből adódó probléma jelentkezett.…
Röviden
- Műsor
- Párásító
- Megjelenés
- 2024. 11. 21.
- Témák
- adó, egészségügy, magánélet, gerincsérülés, mri
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
A mai adásban adóte drága, adóte változó, adóte jó.
Minden az adó körül fog forogni.
Ki alvatlanságban gazdag szép napot kívánok.
Szép napot mindenkinek, szervusz Csárli!
Köszönjük szépen mindenkinek, aki kitartott a hosszú hétvégénk alatt ami hosszúnak hosszú, de nem hétvége volt.
Magán életi dolgok miatt kellett egy pici szünetet tartanunk, majd ha eljön az ideje, akkor picit többet is mondunk annál mint sem, amennyit most itt spoilereztem.
Baromi fáradt vagyok is Bocsánat hogyha adás közben sokat ánsítok És veled mi történt?
F-I-F-I-K-A Ne is mondjad, mert egyrészt hát így hogy szokták ezt mondani?
Magánéleti válságba keveredtem Köszönöm Na, kérlek szépen, elköltözött az Attila tőlünk.
Már tudod hogy itt volt egy jó időt Látom magam előtt úgy álltál mint az eszkobára az üres medencében.
Hátra tett kézzel, és így nagyon szomorúan néztél magad elé.
És közben így a zsiráfok és az oroszlának így mentek a hátam mögött.
Szóval elköltözött az Attila-tól, visszatuszkoltam a sétapadot a helyére, elkezdtem sétálni és így azt vettem észre, hogy a bal lábam furcsán dübörög a futópadon.
És akkor így jobban figyelgettem rá hát annyira nem fasz a lefittyet gyakorlatilag.
Tehát ahogy leteszem a sarka mert így csapom le a...
A talpamat, nem tudok gördülékenyen járni a bal lábamra, és hát egy 25 évvel ezelőtti gerincsérnek lehet ez valami folyamodványa, vagy még nem tudom, ma voltam emerín, voltam sebésznél, gerinc, nem gerinc idegsebésznél voltam És így a neurológus barátom az asszisztensnővel így hétfőn este, így ülök itthon, asszony elment a unokákkal valami fáklyás fölvonulás volt az óvodában, hogy nem tudom ülök itthon és fölhív az asszisztensnő, azonnal menjem be az ügyeletre.
Hát mert hogy ez izé, meg lebénul, meg nem tudom és ha agyvérzés, és ha izé, na mondom jó van most fejezzük be.
Ezt a beszélgetést, ha agyvérzés lenne, nagyjából egy hete tart, úgyhogy...
Bekerültél a Gimit Rekord a könyvből, mint a leghosszabb ideig agyvérző ember.
Hát vagy nincs agyad, tudod még ez lehet tehát hogy téged nem érint konkrétan ez a sztori, és akkor mondtam neked, hogy jó, oké akkor nézz az idegsebészhez időpontot, és akkor így Hétfőről szerdára ugrottunk.
Szerdán voltam az idegsebésznél, az mondta hogy hát azért ez nem olyan díl, tudod hogy akkor itt most mentő hordágy.
De hogy azért nézzünk rá arra a gerincsérre, meg se próbáltam a magyar egészségügy bugyraiba alámerülni.
Egyből a komplex labor talán az van itt Szegeden, akinek van MRI-je, meg még gondolom egy páran.
A klinikán is van, képzeld el, tehát ugyanaz az MRI, amire te nem tudom én három hónappal később kapsz időpontot, tehát hogy így addig ellapátólnak.
De Tudod így reggel így fölhívtam őket, háromszor vagy négyszer így, nem tudom én, negyedóránként senki nem vette föl a telefont.
Oké mondom komplex labor, azonnal fölvették, megbeszéltük hétfő, négy óra húsz perc És hogy húsz perccel előtte érjek oda, mert azért ott ki kell tolteni papírokat, meg nem tudom és Charlie délután háromkor visszahívott a fizetős állami labor, vagy nem tudom már most minek hívjam, hogy volt egy nem fogadott hívásuk, és akkor mondtam neki, hogy köszönöm szépen, de már rendeztük, tehát hogy azzal nem...
Nem vagyok kisegítve hogy délután háromkor visszahívnak.
Na mindegy szóval ez így sinem van, nem vagyok megijedve, majd lesz valami ha más nem, akkor kés a vége, de én bízom benne, hogy 25 évvel ezelőtt mondjuk nyilván sokat változik az ember de hogy 25 évvel ezelőtt is a gerincsérvet helyre tud, Nem lehet helyrehozni, de hogy azért 25 évig tünetmentes voltam gyakorlatilag, vagy csak enyhet tünetekkel.
Elvoltam hát ha most is valami hasonló kezeléssel ezt helyre lehet pattintani.
Megjött a távcső, és egy hétig nem bírtam kimenni Tehát hogy olyan szaridő volt...
A köd, minden amit el tudsz képzelni.
Na, tegnap este volt kettő óra, tehát ilyen hattól nyolcig.
Hogy a hold is jó helyen volt, nem szállt le még a köd Tudtunk egy kicsit nézelődni és fúzs zseniális volt.
Azt nem lehet megfotózni telefonnal, mert meg lehet, csak már időnk nem volt arra hogy ott elkezdjünk expókat, meg nem tudom én miket állítgatni.
De a Jupiternek, Csári, látszottak a felhősávjai.
Tehát olyan gyönyörű volt, érted színes felhők Most gondolkoztam mert nekem csak holdat küldtél ugye?
Meg küldtem neked egy Jupiter fotót amin a Jupiter van középen, és így a holdak, csak nem látod, mert annyira fényes, hogy nem lehet látni.
De a galilei holdak ott vannak sorba.
Hát így ezt hívják első fénynek, fú, nagyon tetszett, és a GoTo az mindent megér.
Tehát hogy érted nem mászik ki a keresőmezőből Hát a hold, kipróbáltuk hogy leállított ott kikapcsoltuk a motort, és egy viszonylag nagyítással rámásztunk a holdra, és tudod, így ment át képe, ilyen nem tudom, 20 másodperc volt egy videó, tudod hogy bejön meg kimegy hello.
Úgyhogy legközelebb szóljál tényleg szívesen tehát így fölemelem az iPhone-om és azzal jobbat lövök mindegy zárója be megjött a sos jaj hogy fölemelem az iPhone-om persze persze fölemelem az iPhone-om na igen mindegy, nekem ez is nagy élmény volt, nyilván lesz ez jobb is meg majd nézek rá valami kamerát Vagy asztrót, vagy nem, nem tudom még.
Úgyhogy nagyjából velem ezek...
Ja, és hogy nem akarom elkiobálni, de lehet hogy ismét nagyapa leszek.
Már most akkor több mint háromszoros.
Nagyon korai a hír, de ja, és egyet szeretnék még neked mondani, hogy elkészült az idei pirospaprika ha igény tartotok rá.
Mindig szoktunk egy késhegynyivel rakni a húslevesbe, mert tudod én paprikás vagyok mindenbe kell.
Na most az a húsleves az olyan vörös.
Úgyhogy mondtam azt, hogy ez nem az a paprika Ez nem az a paprikája Ez vad.
Ja, hát velem igazából azon kívül amit nem mondhatok el, semmi más nem történt az utolsó két-három hétben.
És még ez vár rám Hát megjött az iPhone-od.
Ja igen, megjött az iPhone-od.
Na és mesélj mekkora különbség a két iPhone között.
Hát azért nagy mert hogy ez Pro Max.
Tudod nagy ember nagy pottal jár.
A kamerában nekem egyébként az automatikus makrófotó tetszik.
Tehát hogy Fifika, így közelítem közelítem és már így koppan az eszközön és még mindig fókuszban vagyok, mert ő átvált makróba, olyan képeket lőttem vele a kijelzőről.
Ezeken az ecigiken, az egybefüggő kijelzőn a kis pixeleket egyenként meg tudtam számolni soronként.
Tehát hogy belőttem 95%-ra, hogy addig az legyen a csúcstöltés, most van este, 72-n vagyok.
És ugye tehát mindent áthúztam mindent átment, mindent szinkronizálok, Teams-et, Outlook-ot, anyámkínját.
Tehát nem az van hogy most így spórolunk az erőforrással.
Ja, úgyhogy tetszetős tetszetős a dolog, és nagyjából ennyi de mivel Nincsenek most publikus témáim, és te is elmondtad a magadét.
Én azt mondom hogy hopp nézzünk bele a célkeresztbe.
Hát ez a mai adás nagy valószínűséggel az adó oldaláról közelíti meg a dolgokat.
Az angolok sincsennek jó formában, tehát hogy Csárli, ízlelgessük, 378 százalékos adóemelés.
Én még keveslem is, az anyuk úristen.
Vagy tízezer, tehát hogy bármi gyerekek a képzelet szabhatárt ennek.
Szóval az Egyesült Királyságban október 1-től átalányadót kell alkalmazni minden e-cigaretta folyadék palackra.
Tehát aroma, likvid, PGVG, alaplé, minden az ég adta világon.
Ezt 2,2 angol font per 10 milliliter folyadék.
Tehát így tudod így elkezdtem gondolkozni, hogy úristen, hogyha ezt így átszámolod literre, akkor azt ugye 110 milliliter.
Tíz milliliter Tehát akkor ez körülbelül 1100 forint erős dübörgő forintunk jelenállása szerint Csak az adó.
Csak persze Tehát amennyi más likvidet vett idáig.
Tehát aki sokkalja a PGVG, nem is tudom mennyi most, ilyen 3000 forint környékén van a...
A bizonyos helyeken nyilván nem mindenhol, de hogy...
Ezt így százzal megszórzod, az elég durva egy liter folyadékért, úgyhogy nem fognak az angolok kedvezni a nagyfogyasztású, nem is tudom DL készülékek fölhasználóinak.
Úgyhogy ja, tehát itt írnak példát prémium márka fölhasználókra, hogy egy Five Pounds Grandmaster Kiskereskedelmi ára mondjuk 6 font, és abból lesz 8,2 font Aki eddig tíz font érvett, négy palackot az ilyen olcsó likvidekből, az most majdnem tizenkilenc fontot fog fizetni ugyanezért.
A short-fill-júzerek erősen a szopott nemiszervnek a rossz oldalán vannak ahogy nézem.
Tehát a legolcsóbb nicksot, egy font, ez meg fog emelkedni három húszra, És ha azt nézed, hogy short, fill, shot, és a többi és a többi ez így egy ilyen gyenge 72 font környéke lesz úgyhogy ez így ilyen 378 százalékos emelés.
És nincsenek távol egyébként az ötletek a mi...
Dűbörgő gazdaságunk megvalósításától by the way, de mielőtt Magyarországra érnénk ezzel a topikkal, kanyarodjunk Szlovákia felé.
Jött nekem egy üzenet, és ugye az a bolt, ahol ezt az újféle cuccmákot vettem, amikor te nem voltál Miután lehet hogy ezt már nem is mondtam hogy durvdefektet kaptam az M2-esen.
Csak történt veled egy két nap.
És azt mondják hogy Szlovákiában megint új javaslatok kerülnek fókuszba, és ha jóvá hagyják őket januárban, akkor az egyszerhasználatos E-cigi be lesz tiltva, Like Magyarország, tehát F-bar és társai off, és csak olyan készüléket lehet majd árulni, amit likviddel, flakomból lehet tölteni.
Plusz hálózati töltés, tehát nem az eldobható, értsük ezt úgy, és valószínű, hogy a nikotinsós cuccok, ami 10 milli, 10-es 20-as, Lecsók, azok nem lehetnek a nagyon veszélyes, intenzív gyümölcsös ízűek, max mentolosak, tehát lesz majd dohány, mentol, mentolos dohány.
Ez van a javaslatban Szlovákiában.
Most jelen pillanatban, úgyhogy fantasztikus egy korban élünk.
És akkor jönnek rá a magyarok, akik természetesen a...
Mi sokkal nagyobb dimenzióban tudunk gondolkozni.
Nem állunk meg holmi likvideknél, hanem ha már...
Jövedéki adó, akkor dobjuk rá az üzemanyagra, és dobjuk rá a cigarettára, cigaretta means e-cigaretta is, ugye?
Természetesen ezek az emelések, ha belegondolunk abba, hogy Üzemanyag, akkor az ők azt mondják hogy hát nem fogják itt verseny van a piacon nem fogják tovább állítani a vevőkre Nem a lófasz nem?
Tehát hogy az utolsó hat emelést, múltkor olvastam pont a GKI elemzését, hogy az utolsó hat elemzés, amit így stand-uppolt föl a gulyás, hogy azt nem fogják mit tudom is én, a banknak a különadója, az összeset.
Az összeset minden Tehát olyan nincs hogy nem.
És ugye az a veszélyes benne, hogyha te az üzemanyag árat emeled, Akkor drágább lesz a kenyered, a tejed, az alapvető élelmiszer, mert hiszen kamionnal viszik oda a lidibe, meg az aldiba.
Azt nem értem hogyha körülnézünk magunk körül ugye Én képzeld el, arra vetemettem a múlt héten, hogy a pénteki szentbeszédet meghallgattam.
Kossuth, és olyan hogy tudod amikor az összehasonlítod Európát Amerikával is, hogy Európa Amerika legszegényebb állama lenne.
Az oké de hogy mi amúgy Európa gazdaságához mi az a mínusz amit hozzáadunk?
Tehát hogy érted a Az átlag alá sikerült kerülnünk, tehát konkrétan az, hogy Európa szegényebb, legszegényebb állama vagy Amerika legszegényebb állama Európa lenne, abban mi vastagon benne vagyunk.
De magunknak nem tesszük föl azt a kérdést, hogy mitől vagyunk egyébként meg mi Európa egyik állama Legszegényebb állama.
Hú, tehát hogy nagy-nagyú, kurva nagy baj van a toronyba.
Kurva nagy baj van a toronyba, és ez most már így eszméletlen módon látszik.
Ami meg ezt a jövedékiadós emelést illeti...
Márjá, nem jól mondod, nem jól mondod, Fifika.
Ugye 2025-től azt majd mindjárt mondjuk hogy itt mi az érdekesebben az adóban, de azt mondják hogy a parlamentnek begyújtott adótörvényjavaslat igazi innovációt vezet be az adók automatikus emelésére.
Ú, várjál, hol a taps Hol a taps?
Tehát hogy revolutionary innováció, enélkül nem tudom hogy tudtunk idáig élni.
És ez a döbbenet benne ugye hogy az infláció mértékével nő minden évben.
Tudod majd azt lehet mondani, hogy gyerekek, automatikusan nőtt.
Hát szarok Szarok a mutatók És egyébként tudod ez az elefánt hallod hogy dübörgünk, amit mindig elő szoktak adni.
Mikor van ez Pénteken vagy hétfőn?
Ugyanakkor mikor volt valami konferencia most, és ott volt a Márton úr tényleg aki úgy néz ki, mint egy levágás előtti kis gömböc, és mondja hogy milyen jók Magyarországon a számok, majd jön a következő grafikon, Magyarország GDP minusz 0,7.
Tényleg kurva jók a számok öcsém?
Hát képzeld, ha rosszak lennének.
Tehát hogy 0,7-nek még föl kell szállni a villamosra értet hogy nullán legyünk.
Nem vagyunk gazdasági podcast, mi csak érezzük.
És közben megéljék a pofánk, hogy mi vagyunk a szegény lyukas zsebű gyerekek az utca végéből, akik mindenkit kifosztanak.
Majd verjük az asztalt hogy adjatok enni, majd utána pofán köpjük őket, és utána kijelentjük hogy kurva jó a gazdaság.
Szóval azt akartam mondani, hogy nekem az jutott eszembe az alkohol és a dohánytermékek adójával kapcsolatban, hogy megint a legszegényebb réteggel csesznek ki.
Ugye az alkohol és a dohány az a termékkör egyébként, amit én még a szocializmusban szocializálódottként, azt hiszem a hadseregben volt annak idején ez a duma, hogy három dologhoz nem szabad hozzányúlni Az alkoholhoz a dohányhoz és a kenyérhez.
Érted Mert hogyha valamelyike probléma lesz abból lázadás lesz Tehát hogy ehhez háromhoz nem szabad hozzányúlni.
Na most, az alkohol a dohány a kenyér az annyira nem tabú.
Érted A drága jó kormányunknak.
Ugye arról már sokat beszéltünk, hogy az adóemelés az...
Az úgy önmagában a dohánytermékeknél egy idő után köti a kormányt az ott befolyó egyébként…
Említett entitások
Témák
- adó
- egészségügy
- magánélet
- gerincsérülés
- mri
Személyek
- Csárli
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A költségvetés heroinja”
Miről szól ez az epizód: „A költségvetés heroinja”?
A Párásító podcast vendége ezúttal Fifika, aki a közelmúltban magánéleti problémákkal és egészségügyi kihívásokkal küzdött. Elköltözött Attila, ami a futópad használatakor derült ki számára, hogy a bal lábában egy 25 évvel ezelőtti gerincsérülésből adódó probléma jelentkezett.… Az epizód a Párásító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 11. 21..
Milyen témákat érint ez az epizód: „A költségvetés heroinja”?
Fő témái: adó, egészségügy, magánélet, gerincsérülés, mri.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A költségvetés heroinja”?
Megjelenés: 2024. 11. 21.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/parasito/474-a-koltsegvetes-heroinja-68adb174
Több epizód a Párásító-ből
- Vége a hatósági szigornak?
- Ej mi a kő, tyúkanyó!
A Párásító podcast e heti adása három fő témát érint: a Paksi atomerőmű környékén található kőhalmok és az apadó Duna helyzete, a Japánban népszerű IQOS és az elektronikus cigaret…
- Füst, hazugság, Japán
A Párásító e heti adásában szó esik a TikTokon terjedő ostobaságokról, Alan Gore memoárjainak igazságairól, valamint a dohányzásról való leszokás vitathatatlan előnyeiről. Kiemelt…
- Vape-autó és Ausztrál összeomlás
Ebben az epizódban a Párásító podcast szerzői a nikotin lehetséges egészségügyi előnyeit vizsgálják meg a kutatások alapján. Emellett szó esik arról, hogyan lehet eldobható vape-e…
- Új-Zéland és 2,5 év
A levél a döntéshozóknak szól, kiemelve a leszokás előnyeit, melyeket már rákos betegeknél is igazoltak. Az Új-Zélandon történt áttörést is elemzik, valamint a hazai híreket veszi…
- Svéd diadal, francia csőd
A svédországi nikotinpárna-tilalommal kapcsolatos francia idiótaság és az EU elismerése az elsődleges téma. Az adatokkal való visszaélés veszélyeire is kitérnek, valamint egy kuta…
- Heavy metal, fekete vape
A "Párásító" podcast 505. adása a heavy metal zenét és az EU-s híreket tárgyalja. Kiemelt téma a Magyarországról szóló EU-s toplista, amelyről lecsúsztunk a dobogóról. Emellett fo…
- Siker, párna, innováció
Az adás a magyar uniós sikerességről szól, ugyanakkor felhívja a figyelmet a még kitölthető konzultációra. Külön kitér a nikotinpárnák legújabb innovációira is, bemutatva az össze…
- Világnap és ellenállás
Az adás a Vape Világnapjáról (május 30.) szól, melynek célja a döntéshozók tájékoztatása és a vaperekkel szembeni ellenállás kifejezése. Kitérnek az uniós véleménynyilvánítási leh…
- Ízletes mérgek, legális visszaesések
Az epizód a füstmentes termékekkel kapcsolatos ártalmakat és a legális dohánypiac csökkenésének okait tárgyalja, különös tekintettel a feketepiacra. A Voopoo PnP-X eszközt is bemu…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Hogy kezeljük az elvásárainkat? — De ki vagyok én?
Az epizód arról szól, hogyan kezeljük az elvárásainkat, különös tekintettel az amerikai kiköltözésre. Eni elmondja, milyen elvárásokkal vágott neki az útnak, míg Kitti arról beszé…
- Tormával dobált Petőfi — kultúr sufni
Az epizód többek között olyan témákkal foglalkozik, mint az állatorvos és PC, repalack, szeparációs szorongás, hólapátolás, a Last of Us 3. része, füstérzékelő, háttérsugárzás, na…