Partizán

Sírt a barátom Sztálin halálakor | Interjú Tompa Andreával

· PT48M40S

Összefoglaló

Tompa Andrea író volt a Partizán vendége. Az új könyve, a "Kiváló testek", a hatalom természetéről, a testiségről és az elnyomásról szól, miközben az írónő a 20. század történelmét dolgozza fel. A beszélgetés érintette az alkotói módszereket, a múltfeldolgozást, az…

Röviden

Műsor
Partizán
Megjelenés
2026. 06. 10.
Hossz
49 perc
Szereplők, említett nevek
Vida Kamilla, Ruff Bálint
Témák
irodalom, hatalom természetrajza, 20. századi történelem, múltfeldolgozás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Fejezetek

  1. — Lovak, csészék, igazság, történelem 8:19 - Test, hatalom, játékosság, kíváncsiság 21:17 - Ügynökakták, dráma, felszabadu
  2. — Összeomlások és újrakezdések Kelet-Európában 36:23 - Miért nem tud egyetlen magyar író sem megélni? 41:55 - Szilágyi Júl

Ebben az epizódban

Sziasztok, én Vida Kamilla vagyok.

A mai vendégem pedig Tompa Andrea, akinek új regénye a kiváló testek kapcsán fogunk beszélgetni a könyvről, alkotásról, a hatalom természetéről.

Nagyon köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást. >> Köszi, hogy meghívtatok.

Amikor arról gondolkodsz, hogy hogy állsz neki egy könyvnek, azt szoktad mondani, hogy nem is szabad elkezdeni az írást, amíg az ember nem találja meg a megfelelő nézőpontot.

És én azt hiszem, hogy ezt valahogy úgy értelmeztem, hogy ez egy kicsit azzal van összefüggésben, ahogy te a történelmet szemléled, hogy hogyan lehet egyszerűen egy ilyen jó jó látószöget találni arra, meg mennyire megérthető a történelem tulajdonképpen, vagy ennek a lehetetlensége.

És és akkor kicsit akár ennek a konkrét könyvnek kapcsán, akár általánosságban ez a ez a nézőpont problematika és a történelem megfejthetősége nagyon érdekelne, hogy erről mit gondolsz.

A nézőpont azt hiszem, hogy ennél egy kicsit butább az első a a szöveg felnyílásakor.

A felnyílás alatt azt értem, hogy az írási folyamatban, hisz azért felnyílás számomra, vagy azért jobb ez a szó, mert nem pusztán írok, hanem valahogy meg kell történnie annak a szövegvilágnak.

És a butáb alatt azt értem, hogy még nem a történelemről alakítok kinézőpontokat, hanem egyszerűen a az elbeszélés folyik jelenidőben, vagy folyik múltiben.

Valaki ott van, azaz ott lévő ember, egy anya, vagy egy fiú, vagy egy tanár, vagy ott van egy narátor, aki mindent lát és tud.

Tehát minket is most ezt a szituációt rengeteg minden tudja elbeszélni.

Például egy Cének is lehet egy saját nézőpontja arról, hogy mi veszi őt körül ebben a világban.

De persze abban igazad van, hogy hogy azon túl, hogy honnan látjuk azt a történetet, és milyen közel van az a az elbeszélő vagy szereplő a történetekhez, mit lát, mit mennyire lát rá a mikrotörténésekre, vagy az emberi testekre, vagy a nagy történelmi eseményekre, amiről én nem szoktam amúgy írni, mert nincsenek olyan lehetőségeim, hogy belépjek magába a tör történelmi eseménybe. >> Tehát ilyen értelemben ezek már magának a múlt eseményeinek és viszonyainak a megértésének a pontjai, ahol az emberek elhelyezkednek.

De az irodalomban nyilván egyrészt emberekről írunk, másrészt nagyon sokszor maga az én narátorom is inkább egy emberi lény, még akkor is, ha nagyon vázlatos, mint talán ebben a könyvben is, de nem egy mindentudó szem. >> Igen. >> Legfeljebb egy ilyen kameraszem, ami így követ, de nem jelenti azt, hogy az az a kamera mindent lát, meg minden a kezében, vagy fejében, vagy a szemében van.

Mert nincs tehát itt a 21. században, úgy képzelem nincs rálátásunk egyrészt a művészetben arra, hogy hogy mindent megértsünk és minden feltárulkozzon, de ez alapvetően nem egy elhatározása a művészetnek, én úgy gondolom, hanem ez egy emberi tapasztalatnak a valamiféle tükre.

Vagyis a világ az se nem érthető, se nem kiszámítható, azt hiszem.

Tehát nyilván amit ti itt csináltok, csináltatok, az a világ értelmezésének a keresése.

És minél elkötelezettebbek vagyunk a keresésben, annál jobbak vagyunk a keresésben, szerintem, de a dolgok nem egyszerűen feltárják magukat, és mi látjuk, hogy mi miben létezünk.

Tehát én nem így képzelem el a létezésünket, és a politikai valóságunkat, a társadalmi valóságunkat, a saját személyemet sem ilyen értelemben.

Tehát, hogy nincsenek nincs egy totális érthetősége a világnak, amit mondjuk a 19. századi irodalom inkább úgy képzelt, hogy azért ha nagyon akarjuk, megértjük és el tudjuk rendezni.

De akkor ebbe egyébként mindig szükség van egy ilyen jótékony önhazugságra is, merthogy ha elhisszük azt, hogy nem megérthető, de azt is hisszük egyszerre, hogy folyamatosan keresni kell az értelmet, akkor ez valahol igazából egy ellentmondás.

Tehát, hogy >> igen, úgy úgy érzed, hogy ez egy ellentmondás?

Hát a keresésben szerintem azért találunk dolgokat, tehát én nem gondolom, hogy nem találunk, de ahhoz erőfeszítést kell tenni. ö gondolatit is el kell határozni, hogy ezt csináljuk.

Meg érzelmileg ki kell magunkat tegyük annak, hogy amit érzelmileg és gondolatilag, hogy amit találunk, az hatni fog ránk, és azt tudomásul vesszük, és nem tesszük fel azt a >> igen >> szemellenzőt, amivel azt nem akarjuk meglátni.

De persze nagyon nehéz ö nagyon nehéz meglátni azt, amit nem ismerünk.

Tehát ugye ez nagyon furcsa emberi tulajdonságunk, hogy amit nem ismerünk, tehát ha nem tudnám, hogy milyen a csésze vagy a tol, akkor nem látnám, mert nem nem ismerem, nem tudom azonosítani.

Akkor ehhez kapcsolódóan az igazságkereséshez kapcsolódóan, vagy az értelemkereséshez kapcsolódóan a az omerta kapcsán mondtad egyszer, hogy szerettél volna bele még egy nézőpontot, és az egy lót volna, de hogy ez nem sikerült, és hogy és hogy ez egy kudarc, és hogy azt gondolod, hogy igazából minden könyv mögött van egy kudarc, ami ami ráadásul így talán jól rá is világít arra, hogy hogy az a könyv milyen, ami hiányzik belőle.

A kiválótást esetében volt ilyen kudarc. >> Most sejtettem, hogy el ahogy elkezded ezt fogalmazni, és rögtön így a processzor kereste a könyvnek a kudarcait, még túl friss ahhoz, hogy lássam a kudarcokat.

Néha egyébként a Fejtős lábtornál volt az első nagy kudarcom, mert azt egy 100 éven átívelő történetként akartam megírni.

Tudom, hogy miért nincs kudac benne.

És igazából ez a felszabadító ebben a könyvben.

És a Zomertánál valóban öt figurát terveztem, és a lóról le kellett mondanom, de nem örökre talán.

Azért, mert terveztem tehát ezeket a könyveket, ugye ez a amit említettem, ez a második és harmadik könyvem, és egy kezdőbb írónak szoktam javasolni azt, hogy tényleg az elején érdemes azért tervezni.

Tehát az ritkán sikerül valakinek, hogy nincs még írás tapasztalata, és megér egy 500 oldalas regényt terv nélkül.

Tehát a kudarc a tervhez képest tud kudarc lenni. ilyen tervem most nem volt.

Tehát egyrészt mondtam azt az imént, hogy valamiféle önbizalmat szereztem írás során, és azt az önbizalmat és szabadságot megszereztem talán pont ebben a könyvben, hogy tudtam, hogy kikről fogok beszélni és milyen történetek és milyen interakciók zajlanak közöttük, de erről nem készítettem egy nagyon részletes tervet, sőt majdnem semmilyen tervet.

Ezt a szerkesztőmnek nem is nagyon mertem elmondani, mert nyilván ez számára iszonyúan fenyegetően hangzik, hogy mi az, hogy könyvet tervezés nélkül ír az ember.

De azt reméltem, hogy már tudok annyit az elbeszélésről, a történetelbeszélésről, hogy az áramlás adja egyik egyik történet a a másikat, szüli, folytatja, kisarjad a pont abból a jelenlétből, amiben az ember írás közben van.

Szóval így nem volt ilyen ilyen nettó kudarc, hogy így mondjam. >> Akkor beszéljünk egy kicsit részletesebben is a könyvről, és annak kapcsán ugranék, hogy eleve neked a test elég fontos.

Sokat beszélsz is arról, például kiemelted egyszer, hogy talán az írás az egyetlen olyan művészeti alkotói forma, ami közvetlenül nem igazán használja a testet, illetve a véleménynyilvánítással kapcsolatban is beszélsz a testek fontosságáról.

Neked miért ilyen fontos a gondolkodásodban a test?

És ez az érdeklődésed egyébként hogyan kanyargott, amikor a kiválótesteket írtad?

Ö >> mielőtt én regény vagy regényeket kezdtem volna írni, én elég hosszú ideig dolgoztam szilikritikusként és még közben is.

És valahogy így a 2000-es évek elejétől a pályán összekötődött a színházzal. 18 évig tanítottam egy színház és filmkaron Kolozsváron.

Szóval, hogy a színház z tapasztalatom és tudásom is egyfajta ilyen akadémiai tudásom, elméletibb tudásom, ami bár irodalomból doktoráltam, de ott azt hiszem, hogy ma már egyáltalán nem vagyok képben így az irodalomelmélettel.

Tehát a színházi tudásom elég napra kész még talán ma is.

És a színházban nem lehet nyaktól felfele létezni, tehát az kevés, ha valaki okos.

Bár nyilván vannak ilyen típusú ö ö színházi nyelvek, amiben csak beszélnek, és a testek nem elég fontosak, de a a az elmúlt 20-30 év színháza újra gondolt nagyon sok mindent a testekkel kapcsolatban, és azzal kapcsolatban is, hogy mit értünk valós testeken.

Úgyhogy egyrészt én én nem tudom elhárítani azt, hogy erről gondolkodom a színházban, erről gondolkodom a >> tulajdonképpen elméletileg is és talán a nem feltétlenül az első könyvem, bár érdekes, hogy hogy ott az első könyvemről, a húér házáról született egy tanulmány.

Lecki Sarolta írta, és utána meg is ismerkedtem vele, mert az a tanulmány nagy hatást tett rám akkor >> ilyen is van az írás során, aki aki az intimitás és a hatalom viszonyáról gondolkodott abban az írásban, abban a tanulmányban.

És megértettem azt, hogy például a legelső könyvemben amikor gyerektestekből raknak ki egy diktátor arcképét ilyen stadionban, hogy valójában engem az érdekelt ott, hogy a a diktatúra hogyan vetül rá a gyerektestre is.

A testre általában, de a gyerektestre is. és azokkal a testekkel már ott sok minden történik abban a könyvben, de azok lehet, hogy még elég öntudatlanok voltak, vagy reflektálatlanok.

Ö és a második könyvemben pedig ugye orvos orvostanhallgatók tanulnak és rengeteget elmélkednek a testről.

Ez 100 évvel korábbi történelmi korszakban zajlik ez az elbeszélés, de orvosilag és bizonyos értelemben női és férfiesteken való elmélkedésen elmélkedésbe ott fogtam először.

És tulajdonképpen az az ütköztetésre, hogy hogy milyen ez a medikalizált test, ez a ez az orvostudomány által vizsgált test, és milyen az, amikor valaki a saját testéről szerez tapasztalatokat, elmegy egy fürdőbe, és ott gyakorlatilag élvezi a testét.

Ö, szóval ott írtam először ilyen kisé narratív módon a testekről, ilyen elmélkedősebben.

És aztán valahogy valahogy azt azt kezdtem gondolni, és ez talán ez a válasz már ide fut ebbe a könyvbe, hogy a valódi emancipáció az mindig a test emancipációja is. >> Tehát felszabadulni nem tudunk, ha nem szabadult föl a testünk.

Tehát nem a gondolataink nem tudnak függetlenek lenni.

És ugye a kortárs filozófia vagy 20. századi filozófia már nem testről és szellemről gondolkodik, hanem testesült szellemről.

Tehát már nem nem ebben a keresztény hagyományú dihotómiában ilyen ilyen szétválasztásban elmélkedünk magunkról hanem egységben.

És ugye van egy ilyen kedvenc színházelméleti teória, amit most nem fogok szaknyelven kifejteni, mert fölösleges, de hogy hogy azt képzeljék, hogy a színházban az hozza létre a boldogság élményét.

Furcsa, hogy boldogságról lehet elmélkedni. színházelméletben, hogy hogyha a színész, mint egy testesült szellem jelenik meg a színpadon, tehát abban az egységben, amiben a gondolkodása, az önmaga, a terének, a nézőinek a tapasztalása és a saját teste ezt az egységet létrehozza, ez bennünk egy ilyen áramlásban ugyanezt a tapasztalatot tudja létrehozni, hogy mi is egy ilyen testesült szellemként tudjuk önmagunkat megélni.

És ez a teljesség, tehát tulajdonképpen akkor vagyunk teljesek, ha ez a test is be van lakva a fájdalmával, a sérüléseivel, a nyaljaival, a húsnak a romlásával és a szellemünk, a gondolkodásunk jelenlétével.

Szóval igazából szeretek ilyen kérdéseken elmélkedni, és sok testelméletet olvasok nyilván az hallgatók az egyetemi órák miatt, de de valójában azért is, mert úgy érzem, hogy az én világértésem hezek a a saját és a mások testén való töprengés >> visz közelebb.

Nagyon izgalmas számomra az a fogalom, hogy ami körül egyébként a a könyv fókuszál, ez a hatalom és a kíváncsiságnak a viszonya.

És erre akarok rákérdezni, hogy hogy az alapján, ahogy te ugye kutató azt hangsúlyoz mindig, hogy kutatómunkát szoktál végezni a a könyveid kapcsán és és részben egyébként arra vonatkozóan, hogy régi elnyomóhatalmak kapcsán mit tapasztaltál, vagy akár a most végetért Orbánrendszer kapcsán, te valóban azt látod a hatalomról, hogy kíváncsi, hogy én én sokszor érzem azt, hogy sokszor tud úgy is viselkedni adott esetben, hogy már megelégedett a saját tudásával, és hogy nem nem akarja igazán megismerni a társadalmat. >> Valószínűleg amit mi mondunk, az az nincs ellentmondásban.

Tehát a abban teljesen igazad van, hogy a megismerésre tehát a kíváncsiság egy talán egy kétő kard.

Most az előző mondatomat abbahagytam.

Abban az értelme kétélő, hogy a kíváncsiság, azt hiszem, az egy pozitív hajtóerő az ember életében, mert a megismeréshez vezet.

Tehát a kíváncsi ember tudni akar, nem azt állítja, hogy mindent tudok.

A a kíváncsi hatalom természetesen ez egy eufémizmus ebben a ennek a könyvnek a a fülén is a ezt az eufejemisztikus kifejezést használtuk.

Tehát a hatalom nem úgy kíváncsi, hogy meg szeretne minket megismerni a gondolatainkat, a vágyainkat, hogy ezzel jobbá tehesse a világot, hanem a ezt a a fürkészést tehát a a pletyka, az intimitásba való behatolás, ami nem tartozik ránk, a magánszféra felnyitását értel ezalattív kíváncsiság alatt, amit mindig föl tud használni ellenünk. >> Igen. >> És persze mi is egymás ellen, tehát mi nem vagyunk kívül valami a rendszeren, hiszen nekünk is >> van hatalmunk itt most is beszélünk egy térben.

Tehát, hogy hogy kérdés, hogy ez a kíváncsiság mit jelent.

Azt hiszem, hogy a a azok a hatalmak, amelyeknek az ölelésében szívesen vagyunk, azok valóban meg akarnak ismerni és tudni akarnak. ö rólunk emberekről dolgokat pont azért, hogy a világ átformálható legyen és jobbá tehető legyen.

Nyilván az a hatalom, ami ebben a könyvben van, az egy romboló a az emberek intimitását fkésző, >> megalázó, stigmatizáló és végsősoron a testeket akár börtönbe is küldő hatalom.

Igen, de közben meg felmerül a kérdés, hogy a hatalom tud-e például játékos lenni, vagy igazából az ember tud-e azzal ellenállni, hogy ő maga adott esetben azt mondja, hogy velem te ne játszál.

És és igazából te fogalmaztál így, hogy hogy tulajdonképpen felmondani ezt a játékot az akármár egy ilyen politikai cselekvés.

Tehát most arra is gondolok, hogy korábban beszéltél arról, hogy hogy olvastad apádnak a doszéját, hogy őt megfigyelték és hogy miket írtak róla, és hogy egy ponton azt érezted, hogy ezt a játékot, amit játszik a hatalom, ezt fel kell mondanod, merthogy valójában itt itt olyasmik be akarnak bevonni vagy beavatni, amit nekik sem szabadnak tudniuk. >> Igen, ez…

Említett entitások

Témák

  • irodalom
  • hatalom természetrajza
  • 20. századi történelem
  • múltfeldolgozás

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Sírt a barátom Sztálin halálakor | Interjú Tompa Andreával”

Miről szól ez az epizód: „Sírt a barátom Sztálin halálakor | Interjú Tompa Andreával”?

Tompa Andrea író volt a Partizán vendége. Az új könyve, a "Kiváló testek", a hatalom természetéről, a testiségről és az elnyomásról szól, miközben az írónő a 20. század történelmét dolgozza fel. A beszélgetés érintette az alkotói módszereket, a múltfeldolgozást, az… Az epizód a Partizán című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 10..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Sírt a barátom Sztálin halálakor | Interjú Tompa Andreával”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vida Kamilla, Ruff Bálint.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Sírt a barátom Sztálin halálakor | Interjú Tompa Andreával”?

Fő témái: irodalom, hatalom természetrajza, 20. századi történelem, múltfeldolgozás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Sírt a barátom Sztálin halálakor | Interjú Tompa Andreával”?

Megjelenés: 2026. 06. 10.. Hossz: 49 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/partizan/sirt-a-baratom-sztalin-halalakor-interju-tompa-andreaval-cd94a0d3

Több epizód a Partizán-ből