Pertu

Amíg élünk, addig nem késő semmi - Keresztes Ildikó / PERTU 162. rész

· PT1H38M25S

Összefoglaló

Keresztes Ildikó erdélyi származású magyar rockénekesnő a Pertu podcast vendége. Elmondja, hogy bár hétköznapokon rejtőzködő, színpadon szókimondó. Kiemeli az önfejűségét és makacsságát, valamint azokat a nehéz időket, amelyeket Erdélyben élt át. Szakmai tapasztalatairól és a…

Röviden

Műsor
Pertu
Megjelenés
2026. 07. 23.
Hossz
1 óra 38 perc
Szereplők, említett nevek
Keresztes Ildikó
Témák
rockénekesnő, életút, színpadi élet, erdélyi gyökerek
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Eléggé szabadszájú vagyok ahhoz, hogy amit kimondok, azt azt nem véletlenül mondom ki.

De a hétköznapi életben nem vagyok ilyen harsány, tehát [zene] ilyen rejtőzködő vagyok.

Engem nem érdekel a 15 perc hírnév.

Én teljesen más életre vágytam.

Eléggé önfejű, makacs, fafejű, félig székely, féligmény kislány voltam.

Szerintem az anyámnak egy egy csapás voltam.

Mindkét helyre tartozom, és nem tartozom sehova se.

Nem érthetek mindenhez. [zene] Ez volt a legjobb iskola, amikor a gyakorlatban tanulod meg a szakmát.

Előbb-utóbb le kellett üljelek elbeszélgetni magammal, >> és azt az ember nem tudja, csak akkor, hogyha egyedül [zene] van.

Én voltam az ország bőgő masinája, és mondták, hő: "Jaj, de szépen betanultam ezt a szerepet.

Bízzál Istenben és higj magadban.

Ha szerencséd van az időmúlásával megbölcsülsz. >> Bárhányszor lenne helyzete bármelyik erdélyi magyar színházban, hogy egy zenés darabot profi, énekes színésznővel összehozni?

Te erre kapható vagy? >> Abszolút. >> Én vagyok a kulturális kerítőnő.

K >> király. >> Ez itt a Perto Erdély legközvetlenebb portray podcastje.

Különleges karakterek, érdekes életutak, motiváló példaértékű tevékenységek és persze jó sztorik.

Ha néhány héttel korábban azt mondtam, hogy folyamatosan sportolókkal beszélgetek, akkor jelentem alásan.

Most vagyok annyira szerencsés, hogy folyamatosan zenészekkel, énekesekkel.

Ez itt a Pertu Erdély legközvetlenebb portré podcastje, és egyáltalán nem kell szaporítsam a szót, hiszen tulajdonképpen Erdély egyik legnagyobb énekesnője van itt velem a stúdióban, Keresztes Ildikó.

Illetve szervusztok! [nevetés] >> Sziasztok!

Liz, de én ezt a nevet nem szeretem, de már így fogadtam örökbe három évesen, úgyhogy vagy kis manyizom, vagy giz elcsívtem az előbb, hogy igen de akkor ő szokva van ahhoz, hogy hogy folyamatosan esetleg más néven emleget. >> Absolút, abszolút.

De hát most már 15 éves lesz októberben, úgyhogy igazán se nem hal, se nem lát, >> tehát teljesen mindegy. >> El kell mondjam, mert rendhagyó felállásban beszélgetünk, mert így még nem interjúztattam senkit.

Úgyhogy köszönöm is, hogy hogy bejött be.

Elnézést kérek mindenkitől, hogy kicsit ilyen göthátás vagyok, mert énekesnőemre persze mikor fázon meg az ember, ha nem 40 fokba nyáron.

Úgyhogy pénteken játszottam egy a vásárhelyi napokon, és utána valami nyári vírus be benyeltem.

Úgyhogy most ilyen nagyon lórgás antibiotikumot kapok.

Úgyhogy ha leesek az asztaltól, akkor [nevetés] tudjátok, hogy azaz.

Tehát ne másra gondolj el, hanem ez most fú, nagyon kemény. >> De mindenesetre azt nagyon szépen köszönöm, illetve köszönjük, hogy ennek ellenére itt vagy velünk, mert bevallom, hogy picit féltem, hogy a betegség akár a beszélgetésünk rovására is mehet, de >> én is gondoltam, hogy lemondom, de aztán rájöttem, hogy nincsen lelki, nincsen lelkem hozzá, mert ráadásul it Sebsi Szentgyörgyön lakik az unokatesóm is, és mondom, ha egy fél órára is, de be kell ugorjak hozzá, amit nagyon sajnáltak, mert hogy állítólag azt ígértem, hogy több napig maradok.

Hát mondom igen. >> Hány hónappal ezelőtt mertél ilyet? >> Igen, igen, [nevetés] igen. >> De ezt egyébként vettem észre Ildikó, hogy rendszeresen a Ferdinand Panzióból posztolsz, illetve arra is nagyon büszke vagy és mindig felemlegted.

Igen, hogy itt van a család, sok rokon.

Milyen érzés ide Sebsi Szendyőre is mondhatni akkor hazajárni, nem csak Marosvásárhelyre? >> Hát, hogy mondjam, ezt szavak nehéz leírni.

Ugye mindig a barátaim Marosvásárén szokták mondani, hogy ö hogy én egy kicsit így túl nem tudom, megszépítem ezt az egész itut, és mondtam, hogy nem baj, de hagyjatok engem ebben a hitben, mert mondom, aki innen elment, vagy rá volt kényszerítve valamilyen szinten, hogy elmenjen, az nyilván sose fogja tudni megérteni, hogy milyen volt azoknak, akik itt maradtak iszonyú nehéz időkben, és azt túlélték, és és aztán hogyan alakult az életük, de viszont ők se tudják soha megérteni azt, hogy milyen volt nekem eljönni innen, milyen volt ezt ott megélni az anyaországban, és aztán mi ez az érzés, ami ilyen, nem tudom, óriási nosztalgia, vagy nem is nosztalgia tehát igazán mindkét helyre tartozom, és nem tartozom sehova se.

Hadd kérdezzek erre a úgymond kétlakiságra még egy picit rá, mert jövök rögtön a bátor kérdésem, mert kicsit az van, tudod, hogy mindig aki kimegy, egyrészt én kimondom, leszek annyira bátor, az itt maradottak a háta mögött kibeszélik, mindig van egyfajta véleményezés, hogy jaj, bezzeg ő a bárki, a mindenkori tudod, aki külföldre költözik, illetve aki külföldön, és nem muszáj Magyarország legyen feltétlen, de bárhol próbál beilleszkedni, sose tud, mert mindig egy outsider, egy egy máshonnan érkező lesz.

Te ezt évek, évtizedek alatt hogyan próbáltad feldolgozni?

És sikerült-e feldolgozni magadban?

Hogy pont pontosan, ahogy korábban fogalmazta, hogy kicsit itt is, vagy kicsit ott is, és kicsit talán sehol? >> Nem tudom, tudat alatt.

Ez biztos, hogy egy örök dolog, hogy ez a törés annó megtörtént.

Persze, hát én is rengeteg bántást kaptam innen is, onnan is, mindenhonnan is, hogy hogy jobb élet reményében mentem el.

De egy senki nem mondhat egy szót sem, illetve már rég nem érdekel, hogy ki mit mond.

Tulajdonképpen innen indulnék ki, [nevetés] mert mindenki a saját életéért felelős.

Én 17 éves koromban mentem el édesanyám egyedüli gyerekeként.

Tehát én 17 évesreen nem döntettem a sorsomról, hiszen tulajdonképpen pontosan.

Tehát tehát én nem voltam még felnőtt, úgyhogy nekem kutyakötelességem volt az anyámat követni.

Azt viszont olvastam, hogy hogy nagyon vágytál vissza, főleg a kezdeti években.

Hát az első név az az katasztálisan nehéz volt mindenféle szempontból, már csak azért is, mert ugye rögtön egy pár hónapra rá betöltöttem a 18-at és onnantól [horkantás] kezdve én már papíron felnőtt voltam, de egy lelkiekben még egy pisis gyerek, aki ott állt, hogy meg kell küzdjön egy új élettel, egy új országban, új városban, új apával ő el kell kezdenem lassan kitalálni azt, hogy mi leszek, ha nagy leszek, hiszen már a sulit befej fejeztem itt leérrejtségiztem és és hogy hogyan tovább onnantól kezdve tehát ez annyira megterhelő volt nekem akkor ott frissen 18 évesen hogy azt se tudtam hogy merre van az arra >> főleg hogy kiszakadtál a a közegből kiszakadtam egy nagyon jó közegből egyrészt a a sportolói közegem is nagyon jó volt Marosvásárhelyen hiszen egy hiszen egy országosan ismert tornász voltam hogy így mondjam nem tartott sokáig egy évig assassiszem talán román válogatott keret is keretta is voltam papíron és elismert tornász a városomban.

És azon kívül meg hát a barátaim, a családom, a minden.

Ott laktam egy főutcában, Marosvásárhely közepén.

Tehát [horkantás] onnan onnan kikerülni Érdre Magyarországra, érdre nekem az egy az egy falu volt, és nagyon nehéz volt, hogy hogy én egy ilyen kultúrvárosból jövök, mint Marosvásárhely, és egyszer csak ott találtam magam értkellős közepén.

Ráadásul olyan alapvető dolgokat nem tudtak fiatalok a saját országukról Magyarországon, hogy én ezen annyira meglepődtem.

Aztán persze jöttek a különböző bántások.

Jaj, Román, menj vissza, osszad ott az észt, satöbbi, satöbbi. [horkantás] >> Gondolom anyu is mennyit nyelt, és mennyit mennyit hallgatott és mennyit mennyit >> plusz gyanom szerint ő kellet egy kicsit is tartsa magát pont azért, hogy téged is akár tudni.

Na hát én nem én nem vagyok ennyire be most már most már mondjuk bevettem a lekakilom tablettá címűt már évekkel ezelőtt, úgyhogy te >> persze már remekül vagyok, sőt minél többet bántanak én, annál erősebb leszek. >> Tehát tulajdonképpen még az én malmomra hajtják a vizet ezzel. >> De de akkor nagyon akkor rettentően nehéz volt.

Sőt, aztán az is nehéz volt, hogy amikor már Magyarországon viszonylag elkezdtem ismert énekesnő lenni, akkor engem itthon nem fogadtak el.

És aztán hosszú évek teltek el, mire mire ugye mondták, hogy nem lesz próféta a saját hazádban.

Hát nehéz volt feldolgozni, mert nekem mindig is annyira fontos volt az, ahonnan jöttem, és mai napig is embertelenül fontos, és nem azért mondom, mert ezt illik mondani, hanem mert eléggé szabadszájú vagyok ahhoz, hogy amit amit kimondok, azt azt nem véletlenül mondom ki.

Persze nem mondok ki mindent nyilván.

Na ez az, de az ember erre is >> oda de amit azt gondolom, hogy meg kell osztani a a a közönséggel, azt azt azt ki kimondom, és ma már nagyon jól esik, hogy nagyon elismernek, sőt nagyon büszkék rám, nagyon jó érzés.

Hát most is itt Sebsis Szent Györgyönn bementem véletlenül egy patikába.

Éppen kerestem egy krémet, mert éppen a kezemet is műtét előtt állok, ha igaz vele.

És olyan olyan szeretetben, meg olyan tiszteletben, meg olyan olyan pedig én a hétköznapi életben én eléggé rejtőzködő vagyok, mint látod.

Tehát ezzel a nyári semmilyen frizurával, szemüveggel, de a megszólalók nyilván megismernek, és annyira annyira annyira cukik voltak, hogy hogy erre szoktam azt mondani, hogy mi minden minden megérte, >> ugye? >> Minden megérte, [torokköszörülés] >> na de hogy milyen utat jártál be, kedves Ildikó addig, hogy minden is megérje, azt szerintem járjuk végig közösen.

Azt tudom, hogy hogy neked már van kevéske tapasztalatod Pertu ügyben, hiszen ha minden igaz, akkor egykori mentoráltad mostani jó barátod, Baric Gergő epizódjába, ha minden igaz, már belekukkantottál, és köszönöm ezúton is a a visszajelzésedet.

Úgyhogy téged nagyon nem lep meg ez a pertoboz, de akkor az >> lehet, hogy meglep, mert annyira nem tudom felidézni, de de az biztos, hogy megnéztem az interjút és és nem bírtam lejönni rólatok, hogy így mondjam, mert egyrészt a Gergőt is imádom, meg annyira jó beszélgetésnek tartottam, és az ember ma már szívesebben beszél, beszél értelmes normális dolgokról, mint az, hogy mondjuk behívják a tévébe és akkor van öt perced és mondjál valami értelmesed, persze az is kell, mert nyilván vannak olyan előadások, olyan koncertek, amiket promotálni kell, és és el kell, hogy jusson a közönséghez maga az információ, de az mégis csak az a jó, hogyha az ember leül, és akkor van ideje, és akkor beszélget talán értelmes dolgokról is. >> It most itt most, ha minden jól megy, akkor lesz időnk.

Bár az az igazság, hogy tekintettel a te egészen egészen komoly életutadra bőven sok mindent végig kell járjunk.

Úgyhogy arra hívlak, hogy gyere, nyissuk ki a pertu dobozt.

Az újaknak mondom, akik esetleg még nem láttak, hallottak pertut, hogy ugye van egy dobozunk, ezekből tárgyak kerülnek elő, és hát Keresztes Ildikó élete kapcsán megpróbáltam nagyon izgalmas tárgyakban gondolkodni. >> Te készültél?

És rögtön kettővel meg is lepnélek.

Csak Liz is, meg téged is arra kérlek, hogy egy picit forduljatok félre, amíg itt matatok a dobozban >> és vissza is nézhettek bátran.

Hadd mondjam el, mi került elő a dobozból.

Egyrészt hát itt Lézinek tetszik.

Egyrészt időrendben egy 69-es mondhatni házszám, kapuszám van és egy traktor a kezemben.

Én Marosvás a Kossut Lajos utca 69-ben laktam, és mai napig nem tudom feldolgozni, hogy ez a ház ma már >> kvázi mi nem hát eladtuk nyilván évtizedekre rá a házat, mert amikor mi elmentünk, akkor a nagymamám még itt lakott és a nagynéném is.

Aztán elkótyavyéltük, hogy így mondjam, mert igazán nem tudtam feldolgozni azt, hogy ez valaha ne legyen a miénk.

És ma már egy vállalat van a házunk helyett, és ezért én nem tudok elmenni a Kossut Lajos utcában.

Egyszer-kétszer elmentem, sőt volt olyan év, amikor bekéreckedtem és bementem az egyik hátsó lakrészbe, ami ami nem lett lebontva.

Tehát kvázi nyilván nem az a berendezés van, megy iroda van ott, meg nem tudom mit, de hát állnak a falak, és én tudom, hogy mik történtek ott, és látom magam előtt az egészet, és azt mondtam, kész, többet nem tudok bemenni.

Nem is akarok az utcában elmenni, mert ez nekem nagyon-nagyon nagyon [horkantás] beszélek róla. >> Anny fájdalmas.

Annyira fájdalmas, hogy szó szerint akkor tényleg messze elkerülöd Marosvásárhelyen. >> Így van.

Hát azt az utcát, vagy legalábbis azt a részt az utcából. >> Abszolút. >> Igen. >> Mégis arra hívlak, egy picit idézzük fel, ha nem fáj túlságosan, mert elmondom, nálunk faluh, az utca az egy külön jelenség volt.

Labdáztunk, mindenféle mókacagás, főleg nyaranta, az ott esett meg.

Most nagyvárosban ezt nem tudom elképzelni.

Meg úgy be tudom tájolni, tudod Maros Vásárhelyen hol van a 69-es szám.

De hogy milyen volt az ottani létezés a közösség, akár szomszédság? >> Hát na nagyjából pont az a az utca közepén volt nagyjából 69 szám.

Én akkor például azokat a gyerekeket irigyeltem, akik blokkokba laktak, lakótelepeken. >> Igen. >> Igen.

Mertogy ott ugye hazamentek a suliból.

Hát nem csak a suliból, lementek a blokk elé, és ott kialakult egy ilyen közösség, és akkor ott együtt történtek a dolgok.

Na most egy ilyen >> hosszú utcában, egy főutcában, hát Max a szembe lévő barátnőm, Enikőnek hívták, ha jól emlékszem, ő vele tudtam játszani, tehát hogy más gyereket nagyon az utcából így nem vergődtek, mert nyilván nem mehettünk ki az utcára ott flangálni, hanem mindenki a saját udvarán volt. >> Ja, értem.

Akor az egy teljesen más most más koncepció.

Most már azt mondom, hogy milyen luxusban volt részem, ugye, hogy én egy kertes házban lakhattam, mekkora dolog volt.

Pedig hát nem voltunk tehetősek, de az biztos, hogy azt a házat a nagyapám, a nagyanyám építette fel az utolsó kis mindenből, ami csak létezett.

Még emlékszem a nagyapámra, hogy a kovácsolt vas kerítést úgy így így tekergette a vasat meg nem tudom mit.

Szóval >> Ja, hogy még azt is ő maga készítette ezek szerint. >> Igen.

Hát ez egy konkrétan egy élet egy életmunkája volt. >> Hát hogy nem. ami aztán nézd meg, mivé lehetett semmi.

Az egyébként mi múlott, hogy hogy mondjuk igen, most már egy cég, egy vállalkozás van ott? >> Hát mi úgy jöttünk el abban a abban a ugye 82 1982-ről beszélünk, akkor már nagyon már…

Említett entitások

Témák

  • rockénekesnő
  • életút
  • színpadi élet
  • erdélyi gyökerek

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Amíg élünk, addig nem késő semmi - Keresztes Ildikó / PERTU 162. rész”

Miről szól ez az epizód: „Amíg élünk, addig nem késő semmi - Keresztes Ildikó / PERTU 162. rész”?

Keresztes Ildikó erdélyi származású magyar rockénekesnő a Pertu podcast vendége. Elmondja, hogy bár hétköznapokon rejtőzködő, színpadon szókimondó. Kiemeli az önfejűségét és makacsságát, valamint azokat a nehéz időket, amelyeket Erdélyben élt át. Szakmai tapasztalatairól és a… Az epizód a Pertu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 23..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Amíg élünk, addig nem késő semmi - Keresztes Ildikó / PERTU 162. rész”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Keresztes Ildikó.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Amíg élünk, addig nem késő semmi - Keresztes Ildikó / PERTU 162. rész”?

Fő témái: rockénekesnő, életút, színpadi élet, erdélyi gyökerek.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Amíg élünk, addig nem késő semmi - Keresztes Ildikó / PERTU 162. rész”?

Megjelenés: 2026. 07. 23.. Hossz: 1 óra 38 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/pertu/amig-elunk-addig-nem-keso-semmi-keresztes-ildiko-pertu-162-resz-b1dac24d

Több epizód a Pertu-ből