Hoffmann Edit / PERTU 60. rész
· PT1H36M12SÖsszefoglaló
Hoffmann Edit fényképész, művelődésszervező és nyugalmazott történész-muzeológus a Pertu vendége. Az epizódban Hoffmann Edit pályafutásáról, közéleti tevékenységéről és nyugdíjas éveiről mesél.
Röviden
- Műsor
- Pertu
- Megjelenés
- 2024. 06. 13.
- Hossz
- 1 óra 36 perc
- Szereplők, említett nevek
- Hoffmann Edit
- Témák
- fényképész, művelődésszervező, történész-muzeológus, nyugdíj, közéleti tevékenység
Ebben az epizódban
Hoffmann Edit fényképész, művelődésszervező és nyugalmazott történész-muzeológus 1962-ben született Baróton.
A középiskola elvégzése után Bukarestben fényképésznek tanult, majd visszatérve szülővárosába, 12 esztendőn keresztül gyakorolta ezt a hivatást.
Bár idővel a fotózást, mint szakmát a közösség szolgálatára cserélte, mindmáig nagyon szeret fényképezni, az első helyi gólyapárról készült fotósorozata például lassan két évtizedes múltra tekint vissza. 1992-ben a baróti Városi Művelődési Ház munkatársa lett, ahol számtalan program megtervezésében és lebonyolításában, kiállítások és előadások megnyitásában, illetve gyerekeknek és fiataloknak szóló foglalkozások szervezésében vállalt szerepet.
Énekelt és zenélt a Kájoni Consort régizene-együttesben, illetve a gyermekdalokat játszó Kelekótyában is, nem utolsó sorban, alapító tagként ő is fontos szerepet vállalt az országban elsők közt létrejövő Gaál Mózes Közművelődési Egyesületben, valamint Erdővidék Múzeumának létrehozásában is.
A múzeum munkatársaként hosszú éveken keresztül kutatta a baróti kórház, illetve a teljes térség egészségügyi ellátásának történetét, amelyből egyébként hamarosan hiánypótló kötet is megjelenik. 2021-ben vonult nyugállományba, és mint mondja azóta is tanulja, hogy „mit jelent ráérni” és mi is a valódi szabadidő.
Számára meditációt jelent a fazekaskodás, és nagyon szeret utazni, de természetesen a közügyek iránti érdeklődése azóta sem apadt.
Említett entitások
Témák
- fényképész
- művelődésszervező
- történész-muzeológus
- nyugdíj
- közéleti tevékenység
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Hoffmann Edit / PERTU 60. rész”
Miről szól ez az epizód: „Hoffmann Edit / PERTU 60. rész”?
Hoffmann Edit fényképész, művelődésszervező és nyugalmazott történész-muzeológus a Pertu vendége. Az epizódban Hoffmann Edit pályafutásáról, közéleti tevékenységéről és nyugdíjas éveiről mesél. Az epizód a Pertu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 13..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Hoffmann Edit / PERTU 60. rész”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Hoffmann Edit.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Hoffmann Edit / PERTU 60. rész”?
Fő témái: fényképész, művelődésszervező, történész-muzeológus, nyugdíj, közéleti tevékenység.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Hoffmann Edit / PERTU 60. rész”?
Megjelenés: 2024. 06. 13.. Hossz: 1 óra 36 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/pertu/hoffmann-edit-pertu-60-resz
Több epizód a Pertu-ből
- Én az alkotó közösségben hiszek - Pálffy Tibor / PERTU 168. rész
Pálffy Tibor színművész, akit Hobóként is ismernek, a Pertu podcast 168. epizódjának vendége. Beszél a közösségi színházcsinálásról, amelyben máig hisz, és amelynek alapvető célja…
- Az élet alkonyán/ Pertu Health 19. epizód
Az epizód Tóth Anna, a Diakónia Keresztény Alapítvány Idősgondozó Ágazatának vezetőjének vendégszereplésével az időskori feledékenység és a demencia közötti különbségekre hívja fe…
- Hétköznapinak kell maradni - Falusi Mariann / PERTU 167. rész
Falusi Mariannal, a Pa-Dö-Dő együttes tagjával beszélget Kincső a Pertu podcast 167. részében. Az életútja során volt zsűritag, műsorvezető, versenyző és rengeteg koncerten szerep…
- Az egész életem a komfortzónán kívül zajlott - gróf Kálnoky Tibor / PERTU 166. rész
Gróf Kálnoky Tibor az erdélyi arisztokrata családok modern kori életéről és örökségük megőrzéséről mesél a Pertu podcast 166. részében. Gróf Kálnoky Tibor a nemesi családok 2026-o…
- Édes teher / Pertu Health 18. epizód
Az Édes teher / Pertu Health 18. epizódjában Dr. Kicsi-Mátyus Ildikó diabetológus főorvos a táplálkozás és mozgás fontosságát, valamint az életmódváltás személyre szabásának szüks…
- Nagyon hiszem, hogy jó hely a világ - Nagy Bogi / PERTU 165. rész
Nagy Bogi énekesnő a Pertu podcast 165. részének vendége, ahol korán kezdődött zenei karrierjéről és az ifjú női előadókat érintő népszerűséggel járó kihívásokról beszél. Az epizó…
- Jobb vezetők, jobb világ - Komócsin Laura / PERTU 164. rész
Komócsin Laura mestercoach a Pertu podcast 164. részében arról beszél, hogyan segíthetünk másoknak kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket. A több mint 20 éves tapasztalattal rende…
- Nőből anyává/ Pertu Health 17. epizód
Bíró Eszter dúla szerint a várandósság alatt nem az információ hiányzik, hanem a biztos támasz. Az ellentmondó tanácsok és vélemények tengerében nehéz eligazodni. A Pertu Health p…
- Ne feledjük, óriások vállain állunk - Nagy István / PERTU 163. rész
Nagy István meteorológus, a szentegyházi meteorológiai állomás működtetője a Pertu podcast vendége. Gyerekkora óta lenyűgözik a légköri jelenségek, később saját műszerekkel és ter…
- Másképp működünk/ Pertu Health 16. epizód
Kulpinszky Eleonóra, a Civilis Egyesület elnöke a Pertu Health podcast vendége volt, ahol a neurodiverzitásról és a gyermekek támogatásáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a neurodive…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- "FRIDERIKUSZ": Beszélgetés Losonczi Ágnes iskolateremtő szociológussal, 2015. /// F.A. 313. — Friderikusz Podcast
Friderikusz Sándor beszélget Losonczi Ágnes Széchenyi-díjas szociológussal, társadalomkutatóval. Szó esik kutatásairól, az életmód, az egészségi állapot társadalmi összefüggéseirő…
- A szekér, az út és a sok állomás – Interjú S. Varga Ilona fotóssal — Nem jár rosszul, ha ilyen bölcseket követ
Az interjúban S. Varga Ilona fotós, irodalmi szerkesztő, könyvkiadó, reklámpszichológus és pszichoterapeuta mesél szakmai útjáról, a fotózásról, a tibeti kultúra iránti elköteleze…