Portfolio

Megfordult a széljárás, lépéselőnyben Kijev - Teljesen kicsúszik az irányítás Putyin kezei közül?

· PT48M43S

Összefoglaló

Oroszország már elvesztette a háborút, mivel nem tudta egész Ukrajnát uralma alá hajtani, és nem tudta kelet-európai ugródeszkaként használni. Bár Oroszország megszállta Ukrajna 18-19,3%-át, ez nem számít, mivel a célokat nem érték el. Svédország NATO-tag lett, Ukrajna pedig…

Röviden

Műsor
Portfolio
Megjelenés
2026. 06. 09.
Hossz
49 perc
Szereplők, említett nevek
Levente Hörömpöli, Iván Sepeda, Abelardo de la Espriella, Matte Frederiksen, Nagy Viktor
Témák
orosz-ukrán háború, geopolitika, nato
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Én azt gondolom, Oroszország már elvesztette ezt a háborút.

Az orosz cél az volt, hogy egész Ukrajnát uralma alá hajtsa.

És akkor ezt kvázi ilyen ugródeszkának használja a kelet-Európa felé.

Ezt nem sikerült elérni, hogy aztán ezen belül most a az ukrán területnek a 18 vagy 19,3%-át foglalják el.

Ez ebből a szempontból mindegy.

Az orosz vereséghez még hozzá kell számolni azt is, hogy hogy több száz mondhatjuk már a katona meghalt.

Ez ugyan az orosz vezetőket nem szokta érdekelni.

Hát azért minket talán mégis érdekel.

Svédország és Svénország NATO tag lett.

Ukrajna ugyan nem lett NATO tag.

Majd az lesz még én is megérem.

Nem csak ön, hogy NATO tag legyen.

Jó, nem három év múlva, hanem nyolc év múlva.

Ez itt a portfólió két hetente jelentkező külpolitikai videós podcastje, a Global Insight.

Én hörömpritót Levente vagyok.

Az utóbbi hetekben Oroszország és Ukrajna vezetői is elejtettek néhány mondatot a háború belátható időn belüli végéről, miközben a nyugati sajtóban úton útfélen felbukkan az a narratíva, hogy Ukrajnának sikerült megfordítania a harctéri széljárást.

Nemrég megjelent egy jelentés, miszerint májusban Kiev több területet szerzett vissza, mint amennyit Moszkva elfoglalt, amire egészen 2023 óta nem volt példa.

Ennek fényében arról suttognak Berlinben, Párizsban és Londonban, hogy a háború öödik évében Európának ideje lenne tárgyalóasztalhoz ülni Vladyimir Putyinnal.

És tényleg nyugatos fordulat jöhet-e egy másik posztszovjet országban is.

Mielőtt szakértő vendégünkkel mindezt megbeszélnénk, nézzük, mi történt még a világban az elmúlt két hétben.

Az ideológiai spektrum két ellentétes vége közül választhat Kolumbia.

Két kemény vonalas jutott ugyanis tovább az elnökválasztás második fordulójába a baloldali Iván Sepeda és a jobboldali Abelardo de la Esprielja.

Sepeda filozófusból lett szenátor és a latinamerikai ország első baloldali elnökének a hivatalban lévő Gustáo Petrónak az örökségét vinné tovább.

A tigrisnek becézett volt ügyvéd és üzletember, Abelardo de la Esprielja ezzel szemben piacpárti reformokkal és a közbiztonság erősítésével kampányol.

Ezért 10 megabörtön felhúzására tett ígéretet.

Retorikája és megjelenése miatt többen párhuzamot vontak közte, és naiv Bukele salvadori elnök között, aki korábban a világ legmenőbb diktátora címet osztotta ki saját magának.

La Espriáját Donald Trump is támogatásáról biztosította, amit Petroelnök külföldi beavatkozásként értelmezett.

Harmadszor is beiktatták Matte Fredriksent, DN miniszterelnöknek, aki 2019 óta vezeti a skandináv országot.

Dániában márciusban tartottak parlamenti választást.

Azóta a szociáldemokrata Frederiksen és a Jobbközépi liberális párt egymásnak passzolgatta a labdát, hogy kinek jön össze a kormányalakítás.

Frederi végül a szociálliberális párttal, a zöld baloldallal és a centrista mérsékeltekkel jutott egyességre.

Többségük azonban így sem lesz a kopenhagai törvényhozásban.

A bal középkabinet leszögezte, ellen fognak állni annak, hogy Donald Trump bekebelezze Grönlandot.

Szlovéniában közben a jobb oldal alakított több párti kormányt egy másik régi motoros, Janez Jansa vezetésével.

A negyedik Jansa kabinett az első kizárólag jobb középártokból álló kormány Jubjanában.

Közép-Afrikában mindeközben drámai versenyt futnak az ebola terjedésével.

Az afrikai járványügyi központ korábban arra figyelmeztetett, hogy a halálos korterjedése gyorsabb, mint amennyire hatékony a nemzetközi védekezés.

Az egészségügyi világszervezet közben tűzszünetre szólított fel a kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol a fegyveres harcok gátolják leginkább az ebola megfékezését.

A WHO szerint noha a napokban csökkent a lemaradás és bővült a tesztelési kapacitás.

Rövid távon legalább 115 millió dollárra lenne szükség a védekezéshez, de ennek eddig csak a harmada gyűlt össze.

A rendkívül fertőző, vérzéses lázzal járó bundugyó vírus felbokkanását hivatalosan május közepén jelentették be, de akár már januárban felüdhette a fejét.

Eddig legalább 60-an haltak bele a járványba, de néhányan sikeresen felépültek.

Ha részletesen is érdekelnek előbbi híreink, a leírásban megtaláljátok a portfólió vonatkozó cikkeit és elemzéseit.

Most pedig az ukrajnai helyzettel folytatjuk.

A stúdióban itt van velünk Gyarmati István, biztonságpolitikai szakértő.

Sok szeretettel üdvözlöm a műsorban. >> Jó napot kívánok. >> Bár a felek folyamatosan lebegtetik egy lehetséges tűzszünet lehetőségét, nem sok minden utal arra, hogy valójában egy tapotat is közelebb kerültünk a konfliktus lezárásához. az orosz-ukrán háborúban ráadásul egyre intenzívebbek a az ipari és lakossági központok elleni úgynevezett mélységi csapások, ezek a deep strikeok, ahogy a szakértők szokták emlégetni, és ennek talán az oroszok számára a legsokkolóbb fejezete a Szentpétervári célpontok elleni dróntámadás sorozat volt.

És mindez történt ráadásul a a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum ideje alatt, ahol a rangos, magas rangú vendégek és szakértők gyakorlatilag premier plánban követhették végig, ahogy a az ukrán drónok szétbombázzák Vladyimir Putyin szülővárosának kikötőjét.

Úgyhogy talán kapaszkodjunk bele ebbe a a a az incidensbe, illetve eseménysorozatba.

Ez a Szent Pétervári támadás hozhat-e új fordulópontot?

Milyen hadászati és diplomáciai jelentősége van a háborúban? >> Több hónapja, egy éve talán látjuk, hogy a ukrán háborúban, ukránorz háborúban alapvetően megváltozott a a harcmodora mindkét félnek.

És ez elsősorban a drónok megjelenésével függ össze.

Ugye először azt láttuk, hogy fokozatosan eltűntek a a páncélozott szállítóművek a harctérről.

És ugye most már alig hallunk olyat, hogy hogy valamilyen harckocsit találat ért volna.

Ugye régen ott tele volt vele a televízió, hogy itt ég egy T72-es, ott ég egy leopárd, és ma már nem égnek, mert nem alkalmazzák őket.

Utána pedig az következett, hogy a harctérről tulajdonképpen áttevődik a háború a a hátországra, a kritikus civil infrastruktúra rombolásán.

Ezt az oroszok kez kezdték egy időben, ők fölényben is voltak ebben, de ha ukránok valamdöbbentő eredményeket, fejlődést értek el a dróntechnika területén, ugye, hogy most már vannak ilyen történetek, hogy elmennek Nagy-Britanniába képzésre, és aztán a második héttől ők képzik a briteket. ö meg közelkeletre ugye ajánlkoznak, hogy hogy elmennek tanítani.

Ö és ugye ennek a a következménye az, hogy látjuk ezeket a képeket, hogy a hátországot milyen hatékonysággal támadják.

Csak egy példát, hogy mondjak az ukránokra.

Ugye egy évvel ezelőtt a sajtó tele volt, hogy az amerikaiak adnak-e tohauk rakétákat, cirkáló rakétákat, vagy nem adnak a a az ukránoknak? óriási huzavonna volt.

Adjanak, ne hagyjanak, van elég, nincs elég.

Ugye ma már nem is látjuk azt a szót leírva, hogy Tomahak, ha csak nem kárm olvasunk.

Ennek az az egyszerű oka, hogy az ukránok legyártották a tomahoknak egy modernebb változatát, ami hatékonyabb és vele annyiba kerül.

És hát ezeket látjuk látjuk a televízión, hogy ilyen mélységi csapásokat ismérnek.

Ugye a orosz hadviselésnek az a célja, hogy megtörjék az ukrán népnek, az ukrán hadseregnél, főleg az ukrán népnek az ellenállását, hogy aztán majd fölkelnek Zselenski ellen, és megválasztanak valami, hogy odakerül valaki, aki aki hajlandóbb velük békét kötni.

Hát itt pont ez ellenkezőjét élik el az ukrán nép egyre elhatározottabb, egyre eltökélettebb abban, hogy folytassa ezt a harcot.

És hasonló az orosz célpontok támadásával is a az ukránoknak a célja, hogy alássák Putyinnak a a hatalmát, a vele szemben fönnálló bizalmat, de úgy tűnik, hogy őken ők jobban elérik ezt a célt, merthogy ugye a a politika csináló elit Oroszországban Szentpétervár és Moszkva körül, amelyik nagyon jól él nem csak orosz viszonyokhoz képest, nem tudja elviselni ezt a fenyegetettséget.

Ugye eddig amíg a a prifériát támadták, addig ez olyan orság olyan nagy problémákat nem okozott.

Jó, a gőolajfinomítóknak a rombolása az problémát okozott, a feketeengeri flottnak kiiktatása az problémákat okozott, de nem ment el, akkor nemlig ez a ennek a problémának a a hatása.

És most pedig úgy látjuk hogy hogy kezd valami valami mozogni a a Kremlben.

Azt gondolom, hogy hogy hogy kialakult nagyjából most már a két csoport a a Kremlben Putyin körül. még nem vonják kétségbe a hatalmát, csak befolyásolni próbálják.

Mind a kettő be akarja fejezni a háborút, mert érzik, hogy hogy Oroszország kimerül.

És sajátos módon minden ellenkező híreszteléssel és és gondolkodással várakozással racionális megfontolással szemben rosszok úgy tűnik, hogy hogy előbb kimerülnek, mint a mint az ukránok.

Az egyik csoport azt mondja, hogy akkor na akkor most be kéne fejezni a háborút.

Győzelmet ki kell hirdetni, a győzelmet és abbahagyni a a háborút feltételesen, időlegesen, majd aztán később megoldjuk a problémákat, de gyakorlatilag ott zárjuk le, ahol most vagyunk.

A másik csoport azt mondja, hogy be kell fejezni a háborút.

Ezt úgy lehet befejezni, hogyha most összeszedünk mindent, ami van, és akkora csapást mérünk az ukránokra, hogy aztán kénytelenek lesznek az egész Ukrajnát föladni.

Ez a két csoport úgy látszik, hogy most harcol egymással.

Putyin még nem döntötte el, hogy melyik mellé áll most.

Hol az egyiket, hol a másikat preferálja.

Ugye látjuk, hogy hol támadja kijev 100 vagy akár 1000 robbanó fejjel is.

Aztán egy idő múlva elkezd beszélni arról, hogy hogy ő hajlandó lenne békét kötni, vagy fegyverszünetet kötni.

Szóval úgy látszik, hogy ő őhez itt áll.

Nem tudja, hogy hogy a a döntés, amíg amíg a két csoport nagyjából egyforma erős, addig ő a mérleg nyelve.

Ha odaáll az egyik mellé, akkor lehet, hogy az az erősebb lesz, de de egyáltalán nem biztos, és lehet, hogy akkor még esetleg az ő hatalma is megkérdőjeleződik.

Tehát jól felfogott saját érdekből legalábbis azt gondolja, nem állod egyik félvelé sem. >> Most Putyin ezzel együtt mindalan azt hangoztatja, hogy nyerésre áll.

Ez ezt inkább csak így hivatalból mondja most már, vagy vagy mi most a valós helyzet a a fronton? >> Igen, Donald Trump is mindig azt mondja, hogy nyerésre áll.

Hát Putyin nagyjából ugyanerésre.

Én azt gondolom, Oroszország már elvesztette ezt a háborút.

Hogy egy háborúnak mi a célja?

A háborúnak nem az a célja, hogy legyőzze az ellenség hadseregét, hanem azt ugye van a háború politika folytatása más eszközökkel.

Tehát pohábornak politikai célja van.

És a háborúnak az a célja, hogy elérjen egy célt, illetve a másik félrészéről, hogy megakadályozza ennek a célnak az elérését. az orosz politikai cél és ehhez eszköz a hadsereg legyőzése vagy nem legyőzése nem mindig győznek mi azt gondoljuk hogy a második világháború jellemző tessék visszagondolni napóleont Oroszország soha nem győzte el még a borgyiniai csatában sem azt még a szovjet hadtörténelem is döntetlenre adta soha nem győzték le a a naponalő hadseregeket csak meghijúsították a a azt hogy elérje a célját ugye ugyanez a a helyzet itt is a öö az orosz cél az volt, hogy egész Ukrajnát uralma alá hajtsa és akkor ezt kvázi ilyen ugródeszkának használja kelet-Európa felé.

Ezt nem sikerült elérni, hogy aztán ezen belül most a az ukrán területnek a 18 vagy 19,3%-át foglalják el.

Ez ebből a szempontból mindegy.

Az orosz vereséghez még hozzá kell számolni azt is, hogy hogy több száz mondhatjuk már a katona meghalt.

Ez ugyan az orosz vezetőket nem szokta érdekelni.

Hát azért minket talán mégis érdekel.

Svédország és Svénország NATO tag lett.

Ukrajna ugyan nem lett NATO tag.

Majd az lesz még én is megérem.

Nem csak ön, hogy NATO tag legyen.

Jó, nem három év múlva, hanem nyolc év múlva.

Ö, szóval gyakorlatilag úgy járt úgy járt Oroszország, mint mint Baradlai úr a végrendeletével, hogy semmi nem történt, semmi nem hajtódott végre abból, amit ő gondolt.

Ugye sokan utalnak arra, hogy gyakorlatilag megváltozott az egész dinamikája a háborúnak, hiszen azzal, hogy a az ukránok ezt a nagyon-nagyon fejlett dróntechnológiát használják, ami gyakran ugye mesterség és intelligencia alapú is, kialakultak ezek az úgynevezett kill zone-ok a a frontvonalon, ahol igazából már nem is számít annyira, hogy hány katonája van az embernek, hanem gyakorlatilag a technológiai erőfölény az ami ami sokkal fontosabb, és ezzel az ukránok gyakorlatilag ellensúlyozni tudják azt, hogy hogy nincs annyi emberanyaguk. >> Ugye hadárulja kertitkot a a tudományból.

Sose az számított, hogy hány katonája van valakinek.

Mindig a képességek számítottak.

Csak, hogy egy nagyon egyszerű példát mondjak, hogyha van nekem 500 darab szakácsom katonai ruhában, az azért nem egy óriási nagy katonai erő.

Ha van 500 darab speciális rendeltetése eről, mondjuk Ranger katonám, az egy óriási nagy katonai erő, tehát sosem ezt számít.

Tehát politikusok imádják belőról beszélni, hogyha egy hány katona van.

Ö természetesen ez egy fontos dolog, de egyáltalán a képességek számítanak, és ezek a képességek, ahogy mondja helyesen egyébként nem feltétlenül létszámhoz kötöttek ma már, tehát ma már nem látjuk.

Hát az, hogy harckocsik nem operálnak meg, óriási nagy harckocsi egységek nem mozognak, ez már világos.

De ma katonák sem mozognak nagy tömegekben.

Két-három öt katonát látunk, ahogy egyébként a speciális erők mindig is mozognak.

Ugye Tom Clenyől tudjuk, hogy itt maximum öt ember szokott egybe mozogni, vagy még kevesebb.

Ugye Roki például egyedül és mégis milyen sok mindent el tud érni.

Tehát a képesség számít, hogy egy adott katona, egy adott mennyiségű katona mi mire képes.

És ma ez már a nem függ igazán a a létszámtól, pontosabban a tólig nagyon nagyon nagy ebben a az összefüggésben.

Ö, és ezért van az, hogy hiába vannak az oroszok sokan, egyébként nincsenek olyan, nincsenek az oroszok annyian, mint az oroszok, mertogy ugye a a az utánpótlás náluk nagyon akadozik, mert ők nem nem szabad nekik mozgósítani, mert akkor Pétervár és Moszkva is belekerülne, és akkor Putyin nagyon nagy bajban lenne, mert az ő politika csináló elitje tulajdonképpen ellene…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Megfordult a széljárás, lépéselőnyben Kijev - Teljesen kicsúszik az irányítás Putyin kezei közül?”

Miről szól ez az epizód: „Megfordult a széljárás, lépéselőnyben Kijev - Teljesen kicsúszik az irányítás Putyin kezei közül?”?

Oroszország már elvesztette a háborút, mivel nem tudta egész Ukrajnát uralma alá hajtani, és nem tudta kelet-európai ugródeszkaként használni. Bár Oroszország megszállta Ukrajna 18-19,3%-át, ez nem számít, mivel a célokat nem érték el. Svédország NATO-tag lett, Ukrajna pedig… Az epizód a Portfolio című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 09..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Megfordult a széljárás, lépéselőnyben Kijev - Teljesen kicsúszik az irányítás Putyin kezei közül?”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Levente Hörömpöli, Iván Sepeda, Abelardo de la Espriella, Matte Frederiksen, Nagy Viktor.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Megfordult a széljárás, lépéselőnyben Kijev - Teljesen kicsúszik az irányítás Putyin kezei közül?”?

Fő témái: orosz-ukrán háború, geopolitika, nato.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Megfordult a széljárás, lépéselőnyben Kijev - Teljesen kicsúszik az irányítás Putyin kezei közül?”?

Megjelenés: 2026. 06. 09.. Hossz: 49 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/portfolio/megfordult-a-szeljaras-lepeselonyben-kijev-teljesen-kicsuszik-az-iranyitas-putyi-00d4f534

Több epizód a Portfolio-ből