Privát Vetítő

Dolák-Saly Róbert: "Nem lesz elég időm arra, hogy a dolgaimat megcsináljam."

· PT1H1M52S

Összefoglaló

Dolák-Saly Róbert a Privát Vetítő vendége, ahol az 1973-as Madárijesztő című filmet, Al Pacino-t és Gene Hackman karakterét tárgyalják. Szó esik Dolák saját életútjáról és a L'art pour l'art társulatról is.

Röviden

Műsor
Privát Vetítő
Megjelenés
2021. 07. 07.
Hossz
1 óra 2 perc
Témák
madárijesztő, al pacino, gene hackman, dolák-saly róbert, l, art pour l'art

Ebben az epizódban

Mikor megkapta tanári képesítését, azonnal abbahagyta a tanítást, mielőtt zenekara lett volna, már az Omega előzenekaraként lépett fel több ezer ember előtt, bár nem a tudományos pályát választotta, mai napig fontos helyet tölt be az életében, és bár a színpadi szugesztivitását egy egéréhez méri, nem csak alapítója, de 35 éve oszlopos tagja a L'art pour l'art társulatnak.

A Privát Vetítőbe az 1973-as Madárijesztő című filmet hozta el, melynek egyik főszereplője Al Pacino, akihez egyébként sokan hasonlították már élete során.    A műsor második felében a filmről, illetve arról a párhuzamról beszélgettünk, amit Dolák saját apja és a Gene Hackam által megformált Max karaktere között fedezett fel.

Említett entitások

Témák

  • madárijesztő
  • al pacino
  • gene hackman
  • dolák-saly róbert
  • l
  • art pour l'art

Személyek

  • Dolák-Saly Róbert

Szervezetek, cégek

  • L'art pour l'art

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Dolák-Saly Róbert: "Nem lesz elég időm arra, hogy a dolgaimat megcsináljam."”

Miről szól ez az epizód: „Dolák-Saly Róbert: "Nem lesz elég időm arra, hogy a dolgaimat megcsináljam."”?

Dolák-Saly Róbert a Privát Vetítő vendége, ahol az 1973-as Madárijesztő című filmet, Al Pacino-t és Gene Hackman karakterét tárgyalják. Szó esik Dolák saját életútjáról és a L'art pour l'art társulatról is. Az epizód a Privát Vetítő című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 07. 07..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Dolák-Saly Róbert: "Nem lesz elég időm arra, hogy a dolgaimat megcsináljam."”?

Fő témái: madárijesztő, al pacino, gene hackman, dolák-saly róbert, l, art pour l'art.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Dolák-Saly Róbert: "Nem lesz elég időm arra, hogy a dolgaimat megcsináljam."”?

Megjelenés: 2021. 07. 07.. Hossz: 1 óra 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/privat-vetito/dolak-saly-robert-nem-lesz-eleg-idom-arra-hogy-a-dolgaimat-megcsinaljam-privat-v

Több epizód a Privát Vetítő-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból