Privát Vetítő

Mérő Vera: "A személyes véleményemet nem vállalom minden esetben."

· PT59M37S

Összefoglaló

Mérő Vera a Privát Vetítő vendégeként Makk Károly "Szerelem" című filmjét hozta el, melyben az elhunyt Törőcsik Mari is szerepel. Emellett Vera beszél korábbi modell, színésznői és újságírói karrierjéről, valamint a "Pornográfia" című könyvéről, és a film kapcsán feltárja a…

Röviden

Műsor
Privát Vetítő
Megjelenés
2021. 06. 01.
Hossz
1 óra 0 perc
Szereplők, említett nevek
Zsótér Indi Dániel

Ebben az epizódban

Mérő Vera, a Nem Tehetsz Róla Tehetsz Ellene alapítvány alapítója Makk Károly Szerelem című filmjét hozta a Privát Vetítőbe, melynek egyik főszereplője az áprilisban elhunyt Törőcsik Mari.    A műsor első felében Vera korábbi munkáiról, karrierútjairól mesél, pl. hogyan került be a modell szakmába, miért hagyta ott a színészetet vagy, hogyan lett szabadúszó újságíróvá, mígnem eljutunk Pornográcia című könyvéhez, és azt is elmondja, hogyan vélekedik róla most, nyolc évvel a megjelenés után.    A műsor második felében arra keressük a választ, hogy a Szerelemben, Törőcsik Mari által megformált Lucának és anyósának milyen viszonya is lehet a felszín alatt, milyen érzések kötik össze őt férjével, illetve, hogy a politika beleszól-e ma egy átlag ember életébe.

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Makk Károly
  • Törőcsik Mari

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Mérő Vera: "A személyes véleményemet nem vállalom minden esetben."”

Miről szól ez az epizód: „Mérő Vera: "A személyes véleményemet nem vállalom minden esetben."”?

Mérő Vera a Privát Vetítő vendégeként Makk Károly "Szerelem" című filmjét hozta el, melyben az elhunyt Törőcsik Mari is szerepel. Emellett Vera beszél korábbi modell, színésznői és újságírói karrierjéről, valamint a "Pornográfia" című könyvéről, és a film kapcsán feltárja a… Az epizód a Privát Vetítő című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 06. 01..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Mérő Vera: "A személyes véleményemet nem vállalom minden esetben."”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Zsótér Indi Dániel.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Mérő Vera: "A személyes véleményemet nem vállalom minden esetben."”?

Megjelenés: 2021. 06. 01.. Hossz: 1 óra 0 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/privat-vetito/mero-vera-a-szemelyes-velemenyemet-nem-vallalom-minden-esetben-privat-vetito

Több epizód a Privát Vetítő-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból