Puzsér Róbert

A magyarok elferdült keresztje és nemzettudata egyenes állásra vár

Összefoglaló

Puzsér Róbert a podcastban a magyar nemzet identitásáról és önképéről elmélkedik, különös tekintettel a keresztény örökségre. Az adásban Puzsér kifejti, hogy a magyarok nemzeti tudata elferdült utat jár, és egyfajta "egyenes állásra" vár, ami a múlt hibáinak felismerését és a…

Röviden

Műsor
Puzsér Róbert
Megjelenés
2026. 08. 20.
Szereplők, említett nevek
Puzsér Róbert
Témák
identitás, nemzettudat, kereszténység, történelem, kultúra, önvizsgálat
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Másfél évtizede hoztam szóba először, és azóta is rendszeresen javaslom a szent korona megrongálódott keresztjének helyreállítását.

Ez [horkantás] első hallásra egy humoros felvetésnek tűnt, de mindössze azért, mert a nemzet közös megromlásának és önáltatásának bizonyos fokán a magyar ember kínnyjában csak röhögni bír.

A keresztény szimbólum és a magyar önazonosság ferdeségének párhuzama azonban csak látszólag groteszk, valójában drámai, hiszen ha valaminek, akkor a szent koronán álló keresztállapotát illető nemzeti dilemmának a felesett réfa.

A mulasztás oka ugyanis nem igénytelenség. hanem léthamisítás.

A szent korona keresztjének kiegyenesítésére vonatkozó aktus kettős jelentőségű.

Egyrészt a történelmi erekje és az azon elhelyezett kereszt önmagával azonos.

Ennek vonatkozásában a kereszt kiegyenesítése restaurációs munka.

A legfontosabb magyar tárgyi emlék eredeti állapotának helyreállítása, ami ellen ésszelű érv aligha felhozható.

Másrészt a Szent Korona a magyarság 1000er éves államiságának jelképe.

Az elferdült s ferdeségében meghagyott kereszt pedig az elferdült s ferdeségében megőrzött és ekként dédelgetett nemzettudatot szimbolizálja.

Ennek vonatkozásában a kereszt kiegyenesítése az évbzajló rendszerváltás allegórikus aktusa.

Szakítás a múlt elszámolatlanságával és ennek az elszámolatlanságnak a nemzeti örökségként kezelésével.

A szent korona csúcsán álló keresztállapota hungarikum.

A világon sehol nem ferde a kereszt, hiszen a rómaiak Krisztust nem 23 fokos szögben feszítették meg.

A kereszt elferdülése 1638 februárjában történt, amikor Mária Anna királyné pozsonyi koronázása előtt a koronázási ékszerek őrzői a koronaládát nem tudták a megfelelő kulccsal kinyitni, ezért azt siégükben erőszakkal feltörték, és ezzel a szent koronát megrongálták.

A kereszt elferdült állása tehát egy balfogás következménye, annak kiemegyen pedig a rendellenesség renddí hamisítása és aként való konzerválása.

A keresztet akár már a láda kinyitását követően azonnal ki lehetett volna egyenesíteni, csak hogy az azóta eltelt 388 év sem volt elég hozzá, hiszen a helyreállítás aktusa annak az elismerésével kezdődne, hogy a keresztde állása mindvégig rendellenes, tehát hibás volt.

A megoldás az lett, ami újra meg újra a magyar történelemben.

A rendellenességből szabály lett.

A magyarok nem egyenesítették ki a szent korona csúcsán álló keresztet, hanem hozzáferdítették a nemzettudatot.

Így a magyarság elszámolatlanságban és azt illető permanens hazugságban ragadt.

Nem lenne ekkora jelentősége a kereszt ferdeségének, ha nem a magyarok legfőbb szakrális kegytárgyáról volna szó.

A szent korona keresztjének ferdesége átöröklődik a magyar címerpajzsra, annak nyomán a bankjegyekre, a közhivatalok pecsétjeire és homlokzataira, az okmánybélyegekre, az állami kitüntetésekre, a válogatott csapatok mezére, a lánchít pillére, a Klár Kádántér alagútja, meg a tantermek palatáblái fölé.

Azt a deformált állapotot, amely helyreállításra szorulna, az önazonosság forrásának kijáró büszkeség övezi.

Alig, ha egyedül a több évszázadon keresztül fenntartott problémával való szembenézés képtelensége akadályozza a szent korona keresztjének kiegyenesítését.

A történelmi bénultságnak legalább ilyen fontos oka a kereszt esetleges letörésétől való babonás félelem.

Ha ugyanis képződne egy olyan pillanat, amikor a kereszt nincs a szent koronán, az olyan érzést keltene, mintha a kereszténység védelme, átvitt értelemben Isten keze, lekerült volna a magyarságról.

Ez a félelem bizarr, de mint a hiedelmekből táplálkozó félelmek általában, ez sem racionális, hiszen a szent koronára az azonálló kereszt nem szervesen nőtt, hanem rá lett hegesztve. letörés esetén újrarögzíthető és eredeti függőleges állapotába visszaállítható.

A magyarok ferde keresztje annak a balsorsnak a jelképe, amiről egyedül a magyarság tehet, de ezzel nem hajlandó szembenézni.

A nemzeti közmeggyőződés a kereszt deformált állására vonatkozóan az lett, hogy az úgy helyes és jó, ahogy van.

Ennek magyarázata azonban sosem hangzik el, ahogy az öldöklő angyal című Bunyuel film szereplői sem nevezik meg, hogy miért nem hagyják el azt a termet, ahová egy rejtélyes átok zárta őket.

Inkább élethazugságokat gyártanak maguknak és egymásnak arról, miért nem akarnak távozni onnan.

A kereszterdeségét illető elszámolatlanságukra a magyarok soha nem terelik rá a szót.

Ha pedig mégis ráterelődik, akkor szinte azonnal elterelik róla, mint olyasmiről, amit nem illik firtatni.

A soha ki nem mondott magyarázat az, hogy a keresztferde állása valamiféle történelmi hagyaték, mely annyira régi, hogy mára hagyománnyá nem esült.

Holott ez 1638-ban még korán sem volt örökség, még kevésbé tradíció.

A kiegyenesítésre vonatkozó restauráció mégsem került napirendre.

Valaki valaha nem vállalta a felelősségetek hibáért, és azóta egy teljes nemzet falaz neki.

A magyarság 15 egymást követő nemzedéket esz úgy, mintha minden rendjén volna legfontosabb kegytárgyával kapcsolatban, holott mindenki számára láthatóan nincs rendjén.

A történet drámaiságát az adja, hogy maga a hiba egyáltalán nem volt végzetes.

A tudomásulvételének megtagadása azonban a nemzet öntudatának pecsétje lett.

Ugyan más a szóban forgó nemzeti örökség, amelyet generációk őriznek és örökítenek át, mint a megrontott létállapot törvényesítése és intézményesítése.

Amikor bárki a nagyvilágból érkezve a magyarok keresztjének ferdeállásával szembesül, annak okára szinte soha nem kérdez rá.

Pedig nyilván akkor is szemet szúr neki, ha szemtengely ferdülése van.

Amikor más népek tagjai Krisztus keresztjének ferdeségét látják a szent koronán, zavarba esnek, és annak eredetét nem merik a helyiektől megkérdezni, mert szégyellik, hogy nem ismerik azt.

A magyarok pedig úgy tesznek, mintha a kereszt deformált állása valamiféle magától értetődő természetesség volna, amilyen a napszakok vagy az évszakok váltakozása, amin elcsodálkozni nagy tudatlanságra vall.

Nem csoda, hogy más országok polgárai fel sem tételezik, hogy egy baklövés következménye vált nemzeti tradícióvá.

Azt képzelik, hogy a keresztet számukra ismeretlen okból bizonyára eleve ferdeállásúra tervezték, mert elképzelni sem tudják azt az otromba trivialitást, hogy a magyarok legbecsesebb tárgyi emléke megrongálódott, és ők a mai napig nem állították helyre.

A magyarság negyedik évszázada nem hajlandó elvégezni a maga legszentebb történelmi relikviáján egy egyszerű restaurációt, mert a felelősség el nem vállalásának csapdájába esett, és abból szabadulni a mai napig képtelen.

Az önigazolás görcsébe szorult magyarok a hiba elismerése és korrigálása helyett inkább vállalják, hogy az önazonosságok forrásául egy ősrégi probléma elismerésének megtagadása szolgáljon.

Csak, hogy továbbra is zajlik a történelem.

Egy régi hibát pedig soha nem lehet késő kijavítani.

De annak jobb pillanata egy új politikai rendszer megalapításánál és egy új történelmi korszak kezdeténél biztosan nem kínálkozhat.

Ahogy ma már senki nem emlékszik a szent korona keresztjének egyenes állására, a Magyarország új vezetői most kiegyenesítik. 388 év múlva senki sem emlékszik majd, hogy valaha ferte volt.

A magyarság a keresztkiegyenesítésével nem pusztán legfőbb kegytárgyát állíthatja helyre, de jelképes üzenetet küldhet a jövő nemzedékeinek. egyszer s mindenkorra szakít azzal, hogy önmaga balsorsát nemzeti hagyományként ápolja, és végre vállalja a felelősséget azért, ami eredetileg csak gondatlanság volt, de amit azzal való következetes elszámolatlanság a magyarság önmagával való számvetésének történelmi defektusává tett.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A magyarok elferdült keresztje és nemzettudata egyenes állásra vár”

Miről szól ez az epizód: „A magyarok elferdült keresztje és nemzettudata egyenes állásra vár”?

Puzsér Róbert a podcastban a magyar nemzet identitásáról és önképéről elmélkedik, különös tekintettel a keresztény örökségre. Az adásban Puzsér kifejti, hogy a magyarok nemzeti tudata elferdült utat jár, és egyfajta "egyenes állásra" vár, ami a múlt hibáinak felismerését és a… Az epizód a Puzsér Róbert című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 08. 20..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A magyarok elferdült keresztje és nemzettudata egyenes állásra vár”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Puzsér Róbert.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A magyarok elferdült keresztje és nemzettudata egyenes állásra vár”?

Fő témái: identitás, nemzettudat, kereszténység, történelem, kultúra, önvizsgálat.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A magyarok elferdült keresztje és nemzettudata egyenes állásra vár”?

Megjelenés: 2026. 08. 20.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/puzser-robert/a-magyarok-elferdult-keresztje-es-nemzettudata-egyenes-allasra-var-c3a1rmp3

Több epizód a Puzsér Róbert-ből