Donald Trump popkulturális előképei: a hatalomra jutott sajtburger mint preventív ellenforradalom
Összefoglaló
Donald Trump amerikai elnök brit látogatása és a brit-amerikai kapcsolatok szerepelnek a podcastben. A beszélgetés kitér Trump személyiségére, hasonlítva őt filmkarakterekhez, mint Frank Drebin vagy Tony Montana. Elemzik a globalizációt, az angolszász világbirodalom kultúrális…
Röviden
- Műsor
- Puzsér Róbert
- Megjelenés
- 2026. 06. 19.
- Szereplők, említett nevek
- Puzsér Róbert
- Témák
- donald trump, globalization, us-uk relations
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Jókor pompával fogadta, és állami látogatáson látta vendégül az amerikai elnöki házaspárt, harmadik Károly király nemrég a Vinzori kastélyban.
A látogatás első napját nagyívű katonai parádé és formális fogadás kísérte.
Trump és felesége díszhintóval érkezett a kastélyba, ahol a királyi család tagjai, köztük a Velszi herceg és hercegné melegfogadtatásban részesítették őket.
A találkozó fénypontja a 160 vendég előtt tartott fényűző bankett és vacsora volt.
A banketten adott beszédében harmadik Károly a többi között hangsúlyozta az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok közötti mély kulturális, gazdasági és katonai kapcsolatokat.
Válasszában Donald Trump pedig méltatta a két ország közötti különleges kapcsolatot, hozzátéve, hogy a különleges szó nem fejezi ki eléggé azt, amit a Nagy-Britanni való szövetség jelent számukra.
Az amerikai elnök elismeréssel beszélt a Velszi hercegi párról is.
Katalin hercegnét ragyogónak, egészségesnek és gyönyörűnek nevezte, de Vilmos herceget is dicsérte, mondván hihetetlenül sikeres lesz a jövőben. >> Ő csak tudja repülővel. >> Milyen jó ezt hallgatni az apjának, nem?
Bolt herceg sikeressége, amikor ő király lesz.
Hát nem tudom, a katonai szövetségük azért ugye maximum 1776-ig nyúlik vissza, mert akkor nem feltétlenül egy hajó még ott még ellenségek voltak, de nagyon az tény, hogy kulturálisan összenőttek, hiszen a nyelvük közös, a az eredetük közös és a >> és az éjszaklati világrend amit ácoltak >> közös.
Nyilván >> az angolzász az angolz 100 világbirodalom, ami elő eleinte Nagy-Britannia birodalma volt, aztán az Egyesült Államoké lett, de így átöröklődött ebben a szövetségben.
Hát amit úgy hívunk, hogy globalizáció, az ennek az angolszász britamerikai szellemnek politikának világgazdaságnak a terméke. tulajdonképpen ez gyarmatosította a földet kulturálisan is. >> Ühüm.
Hát a gazdaság és a kulturális térfoglás az alapvetően ugye összefügg ebben az esetben.
Nagyon szórakoztató mindig, amikor Trump ilyen valami történelem leckét ad, és így oktat minket.
Az egész Pali nagyon szórakoztató, mert engem mindig a a Lesli nézzen filmekre emlékeztet ez a trumpi figura.
Tehát Trump vicces, de nem azért, mert >> csak ne fájna, ha röhögök. hogy nem ugye nem azért, mert nem azért, mert humorérzéke van, mert a Trumpnak nincsen humorérzéke, hanem azért, mert a Trump mindig mindenkor halálosan komolyan veszi magát, ahogy Frank Drebin felügyelő is, ugye mindig minden körülmények amikor a troll táncot járja, akkor a troll táncot járja, akkor nem veszi magát annyira komolyan.
Tudod, hogy a a trollánc, megvan a trollánc, ahogy táncol, az azt az azt fejezi ki, hogy >> sérthetetlen vagyok, rohadékok, lipsik, libernyákok, nem tudtok nem tudtok megsebezni.
Ez tulajdonképpen olyan, mint amikor a Tony Montana a sebhelyes arcó azt kiabálja szétkokainozva, hogy elkapom a golyókat.
Tehát ez ez a tánc, ezt fejezi ki.
Na most ebben van valami szatírikus ironikus valami valami gúnyos, valami.
Az is halálosan komolyan van véve.
Az a az a tánc. >> Szerintem halálosan komolyan van véve, csak a csak a kultúrális horizontja a YMCig terjed. >> Az jutott eszembe.
Ja, mondjad tovább, mert ilyen komolytalan irány tehát halál komolyan veszi magát.
Tehát a a Trump Trump sértegetés és így nagyon tényleg én azért azért nevetek rajta, merthogy látom, hogy a Pali mennyire komolyan veszi saját magát mindig minden körülmények között és egyébként pedig h tényleg a vagy a Frendreb mint látom, vagy a Lesne figurát, vagy a nagy duranásból a Benzon elnököt.
Ezt akartam mondani a Thomas Tuck Bensont, hogy a Lloyd Bridges által megformázott admirális vagy később elnök, de Jeff Bridges apja egyébként, mint színész, >> csak abi Biden is volt ugye Biden a az utolsó időszakában tele van én én nekem meg egy más analógiám lenne >> a Stephen Kingnek a holdsáv című regényéből, Greg Stelson. >> Szerintem ő a Trump.
Ő a Trump és és Stephen King megjósolta.
Az egy prófécia a Trump eljövetelére vonatkozóan és fényesen vagy hát árnyékosan, de teljesült.
Hú, én most frissélményen, mert éppen David Kronember filmekről beszélgettünk a rég minden jobb volt hát az egy az egy látnoki alkotás, az adaptáció.
Tehát eleve meggyósolta ezt a igazi populista figurát, aki ugye a család védelmével tör előre, és hogy a végén hát ugye mivel bukik meg a a merénylő, és a gyereket a gyereket a gyereket maga elé rántja maga elé rántja, és ezzel bukik meg.
Hát a gyerek szerepében végül aztán a Donald Trumpnak a jobb füle lett végül ebbe aztán nem ő bukott bele, hanem a teljes liberális kurzus. >> Nem, de az biztos, hogy nagyon nagyon profitikus az a Holsában Stepen Kingregélyben felbukaló.
Hát ez a jobboldali populista >> troll egyébként egyébként a a amiről beszéltünk is korábban, a Tim Robbinsnak a Bob Roberts című filmszatírájának a főhőse az a buszos kampányolós, de az >> az is előle, az is előlegzi ezt.
Még egyet mondokity befektető, aki előadja lényegében az alesztény meg a keresztény fundamentalizmus és a wall streety tőzsdejegyzés párhuzamossága >> és Bob Dylen stílusában beszél Bob Dy szellem ellen, miképpen az altright is ugye a liberális eszköztárat fordítja a liberalizmus ellen.
A Robert Semekis és a Bob Gale a visszajövőbe kettőben, ahol Biftenenből elnököt csinálnak, a Trump >> Azem a Trumpnak van egyója konkrétan a filmben, de hogy ők megformálják a a prosztó előrefésült kopaszodó szőke bulliból a Biftenemből elnök elnök lesz a második rész alternatív jövőképében. >> Igen.
Szóval, hogy azért a azért az amerikai tömegkultúra meg popkultúra elkezdte az emberiséget meg angolszász világot ennek az eljövetelére. >> Én úgy tudom, hogy konkrétan a forgatókönyv Trumpról, mint ezta, hugye a Trump a 80-as években már feltűnt és róla, mint ezta ugye BF is ugye ott van ugye ugye aán ugye a Bif, tehát az egész ugye az a toronyház, amibe lakik, ahogy ugye Clint Trump >> ugye Clintastistwood a kedvence.
Imádom a palcik jóálló mellény >> Ja ja a káhalappal. >> Igen. >> Na de ez nem nem hasonlít a megfigyelted, hogy ugye az Obama megválasztását szerinted a 24 című sorozat fekete elnöke tette lehetővé?
Nincs-e valami ilyen voodu babás önbeteljesítés köze a annak, hogy a Back to the Future 2-ben biftelen az elnök?
Ajjaj, vigyázzunk, mert a végén Orvell lesz a felelős azért, hogyha egy totális diktatúrában kell élnünk.
Hiszen hiszen ő ő ő az ellenmérget akarta kikeverni, nem a receptet. >> Ühüm. >> Mikor jelentette be Trump az elnök jelöltségét? >> Mikor nem? >> 2015 >> 15 >> ugye mondjuk ez az alternatív 1985-ben játszódik, de ugye ott 2015-ben hogyha jő, tehát hogy ilyen >> a az volt 85+ 30.
Aha. >> Aha. az alternatív 1985-ben uralja BF Amerikát, aki korruptív befolyásos és a bíróság épületéből kaszinót rendez be.
De aztán 2015-ben van a következő a lég légdeszkával beljebb lettünk volna, >> az a rossz, >> mint Donald Trumppal.
A totális diktatúrának az alternatívája az a hát van egy-két ilyen jövődisztópia, ugye ott van a MadMax, ott van az alapítvány, ott van az aldushaxli féle szép új világ, tehát hogy nem feltétlen totális.
Lehet egy ilyen drogos diktatúra is, ahol mindenki boldog, mert tudatlan és érzéketlen.
Tudod ez is eg >> az Orvelnél minden jobb.
A szép új világ az Orwell 1987-éhez képest nem disztópia, hanem az egy az egy optimista szárió. >> Hogy egyszer beszélgessünk arról, hogy hogy akár csak a reality show meg az egész ugye a tév miképpen készítette elő Trumpot és ezt a Trump figurát, akinek >> hát a minden sajtótájékoztatója szórakoztató.
Hát már great >> és erre szavaznak és erre szavaztak az amerikaiak erre erre a mulatságra. ők egy reality élményt választottak meg, nem egy elnököt, és azt várták, hogy az első évad fog folytatódni, és már megint a Lipsiken lesz újabb és újabb elégtételkör véve.
És nem ez lett, mert a a ez ahhoz a műsorhoz tartozott, amelyben Trump még rendszerhiba volt.
Ma már Trump rendszer és Amerika a zsákmánya és Amerikával teszi azt, amit addig a jobboldali kurzussal, a republikánus kurzussal tett.
Most már a birodalmat szállta meg, és a birodalommal kártyázik a kártyaasztalnál.
De milyen jó, hogy Európa különböző vezetői miképpen ismerik fel, hogy miképpen kell bánni ugye a Dadydy hát az valahol sokkoló volt.
Egyszerre voltalmas >> ugye mákrut a nát főtitkár kibaszott kínos >> arra emlékeztek, amikor Daddy hívta pont a nyáron a Trumpot a Deddy apu apuci apuci majd rendet tesz és a NATO főtitkár ugye apucinak szólítja a Trumpot igen apuci Dedy az rendet tesz és a Trumpnak ez tetszik, hogy a NATO főtitkár ugye Daddyek hívja.
Így, hogy ezt egyen ruhában teszi valaki, én kicsit a YMCes videoklipben érzem magam. >> Daddy >> a tát nem volt rutaz, az nem volt nem volt egyen ruhában.
És egyébként ezt a ezt a meghívást, ezt talán februárban, amikor ott járt a Kir Starmer a fehér házban, akkor adta átta a meghívót és ugye egy nagyon díszes fogadja tisztelettel ugye uralkodóknak a meghívását és ugye a Trumpot ezzel lehet lekenyerezni az aranyozott hintó, nagyon díszes izé meghívó, pecsét, uralkodó.
Tessék itt a király >> fogadd engem. meghív. >> Mennyire kell örök prolinak lenni, hogy a 10es külsőségek lekenyerezzenek azután, hogy 40 éve vagy milliomos, hogy hogy >> hát mit tudom én, nem annyira nem gazdag a Trump, mint a azok, akinek a pénzéből kampányol mondjuk. >> Érted?
A az a helyzet, ő ezt utálja a legjobban, ha azt mondják, hogy nem olyan gazdag, de tudod a kanyarban úgy, ahogy mondjuk a a Péterfi Tamás nevű vállalkozó, aki elsőként csinált elektronikus kereskedelmi platformot a tőzsdén a 80-as években, és úgy járt be oda kereskedni, nem kedvelem a csávót, mert a Trump szomszédja meg Trumpista meg mit tudom én, de egy zseni abban a tekintetben, hogy ma már mindenkinek természetes, hogy elektronikusan vásárol a tőzsdén, és a csávó egy ilyen övre csatolható mini számítógépet csinált magának, és azzal jár be, és kiröhögték.
És az a fasza, a 40 valahányadik leggazdagabb ember a földön több pénze van, mint a Sorosnak.
És ezen a listán a Trump nincs rajta, érted?
Tehát az értem, hogy milliárdos, de azért nem annyira. >> Jó, jó.
Az Elon Muskhoz képest a Trump az egysor akár ki.
Na de ennek ellenére lett volna pénze, ideje, csak ez a fals ambíciója, hogy ő mutatkozni akar állandóan.
Ez vette el tőle a lehetőséget, hogy annyi vizuális, verbális, lelki, szellemi kultúrát fogyasztan, hogy megformázza a jó ízlését, hogy láttam a legjobbat, a legszentebbet, és láttam a legszarabbat, a legundorítóbbat, és most már mindennek tudom, hogy a világban hol van a helye, ezért műveletlen.
És akkor hadd emlékezzek meg a talán az ENS épületben, gondolom, tudod, ott a ahol a NBC székházban, ott van vele szemben egy egy ENS épület.
Hát ugye a az NBC az a Rockefeller Centerben van és akkor az N épület az lejjebb van. >> Igen.
Nem a Rockefeller plázán van, ahol a jégpálya szokott lenni. >> Nem ott van az NZ egyébként a Johy Rockefeller Junior adta ajándékba azt a telket az épületnek, de az az lejjebb van.
Az lejjebb van. >> Tök jó ezt teleknek nevezni.
Amikor kimondja valaki azt a szót, hogy telek, akkor szívablakú kinti budi meg zöld márvány PVC meg ilyenek.
Ilyenek >> ó megünk a telekre.
Ja, ja, ja, ja, ja, ja. >> Amú az tehát, hogy ugye menette vagy n >> vizet vinni kell, de áram van. >> Majd egyszer, hogyha a mészáros Lőrincről beszélünk és a nemzeti oligarchákról, akkor í mellé lehet tenni a John Deerofeller Juniornak a különböző. >> Igen, ilyen értelemben 60 puszta is egy telek. >> Ühüm.
Ühüm. >> Ő is néha kimegy a telekre, kiráre.
Csak náluk a zebra mondjuk lehet, hogy egy olyan átjáró, mint a Panama csatorna.
Nem pedig egy nem pedig a Bérkocsis utcán páratlanról a páros oldalati ö közti átjáró.
Északnyugati nagyon >> menjünk vissza a Trumpnak a sikerességéhez és ennek a figurának a népszerűségéhez.
Emlékeztek-e arra, amikor még az első elnöksége idején gyerekeket fogadtak a fehérházban, és lényegem aranytálcán, de minimum ezüstálcán ott voltak becsomagolva a a McDonald'sos sajtburgerek így hegyekben, és ott volt ugye az a fehér ház izé oválisiroda, és akkor a aranytálcán, vagy legalább ezüstálcán a saburgerek becsomagolva és mindenki rörgött rajta, te jó ég, milyen suttyó, hogy lehet ezt a McDonald'sos saburgert felszolgálni, >> hogy lehet aranytálcán felát az a suttyó.
De hogy de hogy azok a gyerekek, akik odamentek, nyilván jobban örültek a Mecky Sajburgernek, mintha kapták volna ugye ezeket a fogadásokon, tudjátok, vannak ezek a a a >> mit tudom én, csukáv alakított uborka, meg az ilyen tejszínes, nem tudom én, ilyen kis bütyök, ezek a szemek szem és minél minél kisebb, annál drágább.
És hogy ugye ez ez mondjuk ez a régi elitnek a szemlélete.
És ehhez képest jön Trump mondjuk ezzel a aranytálcán a saburger.
És azért mennyivel népszerűbb a magyar >> aranyálca hamburger vagy aranytárca sajtburger kombó.
Ez egy ellentmondást fel. tudod, az elit és a tömeg közti nyilvánvaló ellentmondást, de ennek az ellentmondásnak az elkenésére épül a preventív ellenforradalom, amit az elit intéz, hogy a sajtburger ne keljen fel az aranytálca ellen, hanem az aranytálca és a a sajtburger képezzen egy közös kurzust, egy közös állapotot.
És >> az aranytálcán nyugszik a sajtburger.
Mi vagyunk annak a gerince, hogy ti prolik lehettek.
Nem kell szégyenkezned. >> Sajtburger miatt.
Mi is sajtburgert eszünk. >> És az aranytálca jelzi azt, hogy a sajtburger jutott hatalomra Amerikában.
Vége a kis szendvicseknek, amit az elit falatozott. és hogy ugye régebben ugye a liber mondjuk tegyük ugye a liberális értelmiség nevezzük így, vagy a régi értelmiségi elit, akihez képest neked mondjuk szégyelkezned kellett oda kellett figyelned arra, hogy ő és ő ő és ő egyébként mit mond ezzel szemben nem, hogy te is érsz annyit, te is vagy téged is fölemelünk az aranyálcán a sajtburger mer fölemelünk és a populista vezetők sikerességét részben ez magyarázza. >> De az ar az…
Említett entitások
Témák
- donald trump
- globalization
- us-uk relations
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Donald Trump popkulturális előképei: a hatalomra jutott sajtburger mint preventív ellenforradalom”
Miről szól ez az epizód: „Donald Trump popkulturális előképei: a hatalomra jutott sajtburger mint preventív ellenforradalom”?
Donald Trump amerikai elnök brit látogatása és a brit-amerikai kapcsolatok szerepelnek a podcastben. A beszélgetés kitér Trump személyiségére, hasonlítva őt filmkarakterekhez, mint Frank Drebin vagy Tony Montana. Elemzik a globalizációt, az angolszász világbirodalom kultúrális… Az epizód a Puzsér Róbert című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 19..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Donald Trump popkulturális előképei: a hatalomra jutott sajtburger mint preventív ellenforradalom”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Puzsér Róbert.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Donald Trump popkulturális előképei: a hatalomra jutott sajtburger mint preventív ellenforradalom”?
Fő témái: donald trump, globalization, us-uk relations.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Donald Trump popkulturális előképei: a hatalomra jutott sajtburger mint preventív ellenforradalom”?
Megjelenés: 2026. 06. 19.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/puzser-robert/donald-trump-popkulturalis-elokepei-a-hatalomra-jutott-sajtburger-mint-preventiv-dalommp3
Több epizód a Puzsér Róbert-ből
- Új rendszer, új élet? | Puzsér és Tilla politikáról és a médiáról beszélget a Strand Fesztiválon
Puzsér Róbert és Till Attila a Strand Fesztiválon politizáltak és a médiáról beszélgettek. Az új rendszer és az új élet lehetőségeit vitatták meg. A beszélgetés középpontjában a p…
- Nem érhetjük be azzal, hogy „Hidd el, a Péter jót akar!” – Puzsér az NVVH elnökének kiválasztásáról
Puzsér Róbert a műsorban az NVVH elnökének kiválasztásáról és a „Hidd el, a Péter jót akar!” kijelentés kapcsán felmerülő kétségekről fejtette ki a véleményét. Kritikai szemmel vi…
- Takács Péter és a hatalmi pozícióból történő alázás – Van-e kiút a bántalmazás ördögi köréből?
Puzsér Róbert a podcastban Takács Péter ügyét vizsgálja, aki egy hatalmi pozícióból elkövetett bántalmazással vádolható. Az adás tárgyalja, hogy milyen módon lehet kilépni a bánta…
- Orbán befuccsolt rögeszméi_ járványok kora, Trumptól átvett podcast turné, kurucos identitáshazugság
Puzsér Róbert podcastjábanOrbán Viktor járványok korában befuccsolt rögeszméiről, Trumptól átvett podcast turnéjáról, valamint a kurucos identitáshazugságról elmélkedik. Az adás a…
- Milyen jövő vár Orbánnal a Fideszre? – szétesés, sorvadás, Bicskéig meghosszabbított bukás
Puzsér Róbert elemzi a Fidesz lehetséges jövőjét Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt. A politikai elemzés kitér a párt szétesésére, sorvadására és egy esetleges jövőbeli bukás l…
- A VIP-ból kiszorult Trombi dühe, Hont András ÖTszázmilliója, Bogár László háttérhatalmi titkolózása
Puzsér Róbert a VIP-ből kiszorult Trombi dühét, Hont András Ötszázmillióját és Bogár László háttérhatalmi titkolózását elemzi. Az adásban szó esik a politikai és közéleti szereplő…
- Tabuk és tabusértések: nyomorral szórakoztatás, társadalmi konszenzusok felrúgása, a szex ábrázolása
Puzsér Róbert a Tabuk és tabusértések: nyomorral szórakoztatás, társadalmi konszenzusok felrúgása, a szex ábrázolása című epizódban a nyomorral való szórakoztatás, a társadalmi ko…
- Fodor Gábor tagadja az épp zajló rendszerváltást
Puzsér Róbert szerint Fodor Gábor nem ismeri el a folyamatban lévő rendszerváltást. A politikus a jelenlegi politikai helyzetet értelmezi, miközben Puzsér a nézeteit kritizálja. A…
- A csúcsra járatott kapitalizmus ára: vesztenivaló nélküli emberi hulladék, indíték nélküli ámokfutás
Puzsér Róbert podcastjének ebben az epizódjában a túlpörgetett kapitalizmus áldozatairól és az ebből fakadó társadalmi problémákról esik szó. A műsorvezető a fogyasztói társadalom…
- A halál árnyékában értelmet nyerő élet: önpusztítás, halhatatlanság, együttérzés, etikus táplálkozás
Puzsér Róbert a halál árnyékában, az önpusztítás, a halhatatlanság, az együttérzés és az etikus táplálkozás témakörét járja körül. Az élet értelmet nyer a halál tudatában, az embe…