Puzsér Róbert

Orbán vezette Fidesz-megújulás: névváltoztatás, polgári szalonok, ragaszkodás a nemzetkisajátításhoz

· PT17M39S

Összefoglaló

A Fidesz a választási vereség után új stratégiát fontolgat, informális közösségek építésével és polgári szalonok létrehozásával próbál megújulni. Felmerült a párt nevének megváltoztatásának lehetősége is, ám ennek hatékonysága megkérdőjelezett. A leírtak szerint a korábbi…

Röviden

Műsor
Puzsér Róbert
Megjelenés
2026. 05. 29.
Hossz
18 perc
Szereplők, említett nevek
Német Szilárd, Péter Magyar (merged), Orbán Viktor, Puzsér Róbert
Témák
fidesz, polgári szalon, politikai stratégia, megújulás, választások utáni elemzés, névváltoztatás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

A magyar hang értesülései szerint a választási vereség után informális közösségek építésével és akár teljes népváltással is megpróbálhatja újraértelmezni magát a Fidesz.

A Magyar több forrásra hivatkozva arról ír, hogy nem hagyományos pártszerkezeti keretek között, hanem első lépésként úgynevezett polgári szalonok létrehozásával indítanák el a Fidesz megújítását a vesztes választás után. >> Igen, mindjárt ajánlom Jabert és Körtiszta polgári szalonba.

Lehetnének ők a szalonnak a a hopmesterei.

Tehát ez ezek baszd meg, akik azon dolgoztak 16 éven keresztül, hogy teljesen szétrombolják azt, amit értelmiségnek hívunk, amit kultúrának hívunk.

És >> most így kiejtik ezt a szót, hogy szalon a szájukon, tudod, de csak a szalonnát látom, mert csak Német Szilárd tűrik fel, amikor polgári szalonna, érted?

Tehát gyerekek és akkor a másik, hogy már már legalább tényleg eltelt egy hónap, most már lassan eljutottak oda, hogy lehet, hogy a Fidesz nevet is meg kell változtatni.

Tehát hogy hogy >> mintha ezen múlna bármi, mindenki tudni fogja, hogy mire változtattátok és hogy azok is ti vagytok. >> Nem, ha gyorsan, ha gyorsan téped le, nem fáj annyira, hogyha az aranyfejed homokzsákra gyorsan cseréled ki, nem fog jönni az a >> Igen, de az az igazság, hogy ez annak a beismerése, hogy ez a brend ez ez megszűnt, ez nincs tovább.

És lehetne a neve >> MSM >> Teszapárt. >> Tesza. >> Aha.

Mondjuk Teszapárt. >> De Duna.

Duna az lehet. >> És Péter >> és agyar Péter lehetne a jelöltjük. >> Na most az én én úgy tudom, én ezt évek óta hallom ezt a polgári szalonok kifejezést, hogy ez már egy ilyen létező vendéglátós Mutyi, hogy ők ilyen klubokat szervezgetnek maguknak, meg a egyre csökkenő értük. ezt a fogalmat, hogy polgári már egyszer kifecsegték, hogy ez egy ez a polgári, ez egy politikai termék volt.

Most ezt a polgári ezt a politikai terméket leváltották.

Akkor most mi mit házalnak ezzel? >> Ez volt az utolsó sikeres évük.

Tudod, ez az, amikor még nagyok voltunk.

Menjünk vissza az ahhoz az albumhoz, ami aranylemez lett.

Mun >> meg ez győzte le őket, baszki. azért kapar, azért akar visszamászni a polgári szalon nevű hajónak a fedélzetére, csak ez az, amit teljesen üresítá ránk gyújtotta. >> De tudod mi a nevetségesebben, hogy egyrészt a a az állandó Óellenzék azért nem tudott nyerni, mert állandóan az értelmiséget szólította meg, és nem jutott el a falvakba, és nem jutotta el az egyszerű nyelvezet.

Ö ezt a Fidesz valahogy jobban megértette, ha mást nem, akkor kristályos zacskókkal és krumplival vásárolt szavazatok formájában, de megértette, hogy mi az, amiből létrejön a Fidesz szavazat és a megnyert választás.

És most elfelejtik, hogy ez volt a módszertan, és elkezdenek visszamászni a 98-as identitásuknak a segglyukán, hátha utána be tudnak állni izé, tudod dinóbábozni, mint a Disneylandben, hogy igazából benne van egy színész abban a polgári bábuban.

Ö viszont az, hogy baszd meg előadja, hogy ez a polgári szalonozás, hogy gyakorlatilag bejelentkezik, hogy ő most akkor kialakítja az Új, újot várost, érted, amit eddig kurva anyáztak, zsidóztak szánalmasoztak szemüveges kígyós, szarancsi, piésti értelmiségi, nevetséges twitzzakos kyékfolatos kurva anyádtmiség.

És akkor most így hirtelen ugyanakkor megalapítanánk a polgári szalonokat.

De az igazság, hogy látták, hogy az a mutatvány, ami Jaberre épült, az nem jött be, hogy az sajnos nem jött be.

Tényleg nagyon nagyon úgy tű nagyon úgy tűnt, hogy jó lesz.

Meg kis grófó nekik adni az NK-ból minden pénz. >> Nem bejött, hanem kiment. >> Igen, >> de az a jaber az baszd meg az már mennyi esély volt, hogy ez egy ez egy pozaber.

Az a jaber az volt a benzin, amivel leöntötte magát a Fidesz és meggyújtotta.

De hogy itt valójában valójában azt érezték, hogy nyitni kell a társadalom peremei felé és politikailag aktivizálni kell őket.

De ezt a műveletet nem tudta úgy meglépni Orbán Viktor, hogy közben maga mellett tartsa az értelmiséget, mert olyan szinten lebutította, annyira egy bites leváltotta az értelmiséget roncstársadalomra.

És 70-es IQra optimalizált üzenetekkel elidegenítette magától a a polgári középosztályt, aki egyébként ez a középosztály aztán sikerrel finanszírozta a független sajtót, meg a független civil szervezeteket, mert van bevétele, mert olyan életet él, ahova belefér az, hogy havi 5000et, 100zret fizet ennek, annak vannak.

És Orbán Viktor meg ott találja magát most a tényleg a kazincbarcika külsőn a herbálos zacskóval nem fogják tudni visszafinanszírozni, és nem fogja tudni ebből fölépíteni.

Ez a brend megbukott, ez az irányvonal megbukott, és onnan nincs visszaút.

Belegyalogoltál a zsákfalu zsákutcájának a végén a pöcegödörbe, ott állsz benne derékig, és onnan nem lehet a szalonba visszatérni.

Nincs ilyen >> a pletyka szinten beszéltek valamelyik ilyen politikai kibeszélő műsorban, olyasmiben, mint a miénk, és én meg épp néztem, csak nem emlékszem melyikben, hogy amikor Orbán Viktor elmondta ezt a csodálatos beszédét, hogy elvesztették a választásokat, utána ugye lement egy lépcsőn, elől láthatunk egy videót is, amikor Sobert Norbit megölelte.

De ugyanerre a pillanatra hivatkozik valaki, hogy állítólag ezen a kis rövid útján odahajolt a Rogához vagy a vezetéséhez, és azt mondta nekik, hogy elárultatok. >> Tényleg. és megy a találgatás, hogy ez vajon mire vonatkozik arra, amit a beígértek, hogy ukrán mesterlövészek akosút téren meg a tudod a a valós, hamis zászlós műveleteknek a rendes kivitelezése, hogy ez maradt el, vagy mi az, amit ilyenkor hiányol? >> Mit jelent az, hogy elárult?

Mi az, amit nem tettek meg, amiről egyébként a háta mögött csináltak, vagy a háta mögött nem csináltak valam? >> Spekuláció, hogy ő egy ilyet mondott, nem?

Ühüm. >> Tehát mi ezt nem tudjuk.

Mindenesetre, hogyha én azt el tudom képzelni, hogy azt, hogy hazudtak neki azt illetően, hogy mi a helyes irány, mivel lehet nyerni, és ő meg beszopta.

Na de hát ez nem ezért nem ők a felelősek. 2018-2019 táján készítettem a proli himnuszt, ami hát a a proletár önmegvallása és a maga igazságának a mámora, ami kifejeződik benne.

És ennek készült egy remix meghajtva a sajtóklubnak a vagy hívják ők magukat?

Igen. >> Valahogy így a mezőnyével.

Most ebbe >> Gajdic Bayer. >> Gajdic Bayer.

Akkor ez a >> Gergő van a kétó. >> Igen.

Meg a magyar nemzetfőszerkesztő. >> Aha. >> És az a döbbenetes, hogy ők azok, akik most majd megújulnak, ők azok, akik >> a a megújulásról beszélnek, megújítják a nemzeti oldalt, de továbbra is következetesen nemzeti oldalnak hívják. a megújulás nulladik lépése lenne, hogy ezt a >> a megosztó >> nemzet nemzetkisajátítást, >> hogy ezt a ezt a ezt a nemzetgyalázatot ez befejezárokást, megosztást, tehát addig nem tudtok megújulni, amíg ugyanaz csináljá. >> Hogy fognak hogy fognak ebből megújulni?

Gyakorlatilag beszorították magukat a sarokba és innen, ahogy már eddig is már két éve látszott, hogy ez egy rossz irány, de a helyzet az, hogy innen nem nagyon tudnak hova kitörni.

Bajer Zsolt azt mondta, hogy aki tőlem jobbra van, az leesik. >> Na most innen kéne kimozogni.

De hát innen már nagyon nehéz.

Az a helyzet, hogy >> de hát balra még lehet menni. >> Ö szélső balra.

Szóval az van, hogy hogy hallgassuk meg, én azt javaslom ezt a prolihimnus remixetushoz nem adtad be, gondolom nem fog letiltani a Puzsén Róbert csatorna a szélső középcsatornán, azért mert lejátszottam a zenéjét. >> Nem, nem, szerintem nem. >> Az kurva jó né, hogy olyan, mintha kizárnád magad a lakásból, ugye?

Jó, oké. >> Szóval az van, hogy ők a ők azok, akik most készülnek megújulni, és ebben a szellemben számíthatunk a megújulásukra.

Na, Gyerikém, itt a nagy pillanat, tehát akkor fussunk egy kört.

Miben volt igazunk és mibe nem?

Sajnos a Magyarországnak igazán fontos ügyekben mind igazunk lesz.

Ebben egész biztos vagyok, és tudjuk is, hogy így van.

Szerintem az elmúlt 16 évben a fő kérdésekben mindenben igazunk volt. >> Éjjel, nappal. >> Van egy szekrénye, tele igazunk volt kártyával, és hát semmi más dolgunk nincsen, mint ezeket előhúzogatni.

Éjel nappal igazam. >> Például ebben is igazunk volt.

Minden mindenben igazunk volt.

Iga igazam van. >> Igazunk volt abban is, hogy igazunk volt. >> Rögtön mutatja, hogy abban is igazunk volt hogy >> már megint igazam van.

Abban is igazunk volt, hogy egy csomó mindenben nekünk igazunk volt.

Ezt is elmondtuk egyébként sokszor.

Éjjel nappal igaz igazam. >> Hát most persze, hogy igazam van. >> Szóval ebben is igazunk volt, hogy mert Ottónak is teljesen igaza van abban, hogy nekünk volt és nekünk van igazunk. >> Szóval az a helyzet, hogy ebben a kérdésben sem mi hazudtunk, >> mert igazad van.

Abból is igazunk volt, hogy >> éjel nappal.

Szerintem sok mindenben igazunk volt. >> Itt itt emlékszek itt egyszer nagyon igazam volt.

Itt megint igazam lesz. >> Ebben is igazunk volt, hogy nekünk volt és nekünk van igazunk. >> Éjjel nappal. >> Pontosan csak, hogy tudják. >> Na na.

Így kell szembenézni ezzel a történelmi vereséggel.

Így kell mélyreható és m nagyon lelki ismeretes szembenézést gyakorolni.

Ez ez így így. >> És akkor még tegyük hozzá ehhez a megújuláshoz, ami tényleg tehát vár vár egy megújulás erre a nemzeti magát nemzeti oldalnak nevező klikre.

Ezt a nemzet ezt a megújulást a nemzeti oldalnak nevező az egyetlen nemzeti oldalosan.

Ezt a megújulást természetesen Orbán Viktor fogja levezényelni, tehát ki más is, mint az az ember, akit a újkori történelmünk során legnagy Gyerekek, kurva idegesítő itt pofáztok.

Legalább figyeljétek arra, hogy próbál műsort csinálni.

Szóval én >> az Orbán Viktor fogja levezényelni ezt a ezt a megújulást, akit rekordszámban utasítottak el a szavazók.

Tehát az az ember, aki képes volt a saját szavazótáborát mostanra megfelezni, már a választás után is még a medián mérése szerint tovább csökkent a népszerűsége, és mostanra már a Fidesz szavazóknak a magukat még mindig Fidesz szavazónak tartó embereknek is az 18ada őt bíróság előtt szeretnél látni.

Képzeld ezt el. >> És >> ma mi minden négy felnőttből három már Tisza szimpatizáns és egy fideszes.

Tehát egészen elképesztő módon.

Na most Orbán Viktor, mert ezt ők is mondták, ezt mondták a kampányban, és mi is mondtuk, és mindenki tudta, hogy itt nem valamire szavazunk Magyar Péterre, hogy ő mennyire alkalmas, hanem Orbán Viktor ellen.

És Orbán Viktor ellen szavazott az ország akkora tömegben, amik korábban még soha.

Ezért ki az, aki levezényli a Fidesz megújulását?

Ez már megvan a sikerreceptje.

Nem, >> de az van, hogy ami minket távol tart a Fidesztől, az szervezi meg még ezt az egy neyedet.

Igen. >> Tehát az van, hogyha Orbán Viktor kivonul ebből, akkor ez az egy ne4 is ketté szakad két darab 18adra. >> Igen, igen.

De tudjuk, ez olyan, mint a DK, tehát hogy a DK az Gyurcsány Ferencet jelentette és az első orvad önmagában az a brend nem tud működni, ami a a társadalom ekkora része előtt szerepel végérvényesen, az nem tud működni.

Ezekből a szavazóból nem tudsz nyerni. >> Kétharmad rohadt narancsot kérek.

Igen, >> ez a ez a ez ez a történet zajlott le áprilisban. >> Igen.

És ez még kevesebb lesz azóta. >> A Medián a következőképpen tette fel a kérdést a Orbán Börtön bevonulásával kapcsolatban.

Érdekes, mert picit hiányos, de nem manipulatív, hanem fura.

A kérdés így hangzik: Orbán Viktor olyan súlyos törvénytelenségeket követett el, hogy bíróság elé kellene állítani.

Ezzel 65% egyetért, és ezzel nincs is probléma, ahogy ez meg volt fogalmazva.

Viszont akkor ugye mi a másik válaszlehetőség? 7% mondta azt, hogy nem tudja, nem válaszol. és 28% gondolkodás nélkül, aki szerint nem kell börtönbe mennie Orbán Viktornak, az egy ilyen megfogalmazású kérdésre mondta azt, hogy akkor ő a 28% lenne.

Egy miniszterelnököt mindenkor politikai felelősség terhel a tetteiért vessző, de nem helyes jogi eljárást indítani ellene.

Ez baszd meg olyan etikátlan megfogalmazás, nem a medián részéről, hanem ezzel egyetérteni, hogy bármilyen miniszterelnököt mindig csak politikai felelősség kéne, hogy terheljen.

Hát és akik mondjuk kivégeznek két millió magyart, tudod, de hát ő ezt politikusként csinálta, az nem számít.

Ráadásul milyen politikai felelősséget Orbán Viktor nem vállalt.

Az első politikai felelősség vagy következmény az, hogy most elvesztette a választásokat, de soha senki nem bukott le, soha egy szavazatról nem mondtak le azzal, hogy bocsánatot kérnek vagy elismerik.

Mindig megtalálták azt, aki kiáll a a nemzet elé, és elmondja, hogy az én problémám, vagy én hibám.

A másik meg, hogy a egy korábbi talán itt az önkényesben is feltűnt, nem tudom barátunknak eszébe jutott ugyanaz a mondat, amit én itt elmondtam egyszer a műsorban.

Ugye a ponyvavar regegényben amikor Jules ő üvöltözik, mielőtt szitává lőné azt a a bikahuna burger tevő csávót, és kicsit hiányérzetem van.

Kurva életbe te neked a haverod aradist szóljál már neki, mert csinált egy ponyvaregény szinkront, és úgy, hogy pont eddig a jelenetig van.

Hát én már azt azt hittem, hogy megiklette ez a dolog, és majd pont a végén benne lesz, hogy mondd még egyszer faszopó, hogy nem tudom, vagy hogy nemzeti oldal és esküszöm megöllek és baszd meg, pont az nincs ott.

És így gondolkodtam, hogy akkor most én csináljam meg, de én nem csinálok ilyen videókat, baszd meg, ott a Radics ebből izé, ezért népszerű.

Szóljál rá, hogy csinálja meg rendesen a szájba baszott munkáját. ugyanakkor és ezt ki fogjuk posztolni valamelyikünk Instagramjára valaki fölfújta ezt a mondatot két letakart Balási Gyula plakátnak a tudod Fehérrel választások után leterített rá.

Mond még egyszer, >> hogy nemzeti oldal.

Mondd még egyszer, ha mer te faszopó baszd meg.

És Z az aláírás, aki valószínűleg Dani.

Említett entitások

Témák

  • fidesz
  • polgári szalon
  • politikai stratégia
  • megújulás
  • választások utáni elemzés
  • névváltoztatás

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Orbán vezette Fidesz-megújulás: névváltoztatás, polgári szalonok, ragaszkodás a nemzetkisajátításhoz”

Miről szól ez az epizód: „Orbán vezette Fidesz-megújulás: névváltoztatás, polgári szalonok, ragaszkodás a nemzetkisajátításhoz”?

A Fidesz a választási vereség után új stratégiát fontolgat, informális közösségek építésével és polgári szalonok létrehozásával próbál megújulni. Felmerült a párt nevének megváltoztatásának lehetősége is, ám ennek hatékonysága megkérdőjelezett. A leírtak szerint a korábbi… Az epizód a Puzsér Róbert című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 29..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Orbán vezette Fidesz-megújulás: névváltoztatás, polgári szalonok, ragaszkodás a nemzetkisajátításhoz”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Német Szilárd, Péter Magyar (merged), Orbán Viktor, Puzsér Róbert.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Orbán vezette Fidesz-megújulás: névváltoztatás, polgári szalonok, ragaszkodás a nemzetkisajátításhoz”?

Fő témái: fidesz, polgári szalon, politikai stratégia, megújulás, választások utáni elemzés, névváltoztatás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Orbán vezette Fidesz-megújulás: névváltoztatás, polgári szalonok, ragaszkodás a nemzetkisajátításhoz”?

Megjelenés: 2026. 05. 29.. Hossz: 18 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/puzser-robert/orban-vezette-fidesz-megujulas-nevvaltoztatas-polgari-szalonok-ragaszkodas-a-nem-1shozmp3

Több epizód a Puzsér Róbert-ből