Rádió9 - a kerület civil hangja

Jótékonysági nap a KONKÁVért 2021.07.09

· PT33M41S

Összefoglaló

A júniusi Fiatalok a Fiatalokért jótékonysági napról beszélgetnek, ahol a Gór Nagy Mária Színitanoda - Tinitanoda előadása és két zenekar koncertje is megrendezésre került. Varga Dániel Balogh Eszterrel, az esemény főszervezőjével, Pintér Szilviával a Tinitanoda vezetőjével, és…

Röviden

Műsor
Rádió9 - a kerület civil hangja
Megjelenés
2021. 07. 09.
Hossz
34 perc

Ebben az epizódban

Mai podcastunkban egy még júniusban megrendezett különleges vasárnap délutánra tekintünk vissza.

A Fiatalok a Fiatalokért Jótékonysági napon a Gór Nagy Mária Színitanoda - Tinitanoda premierjét tekinthették meg az érdeklődők, majd pedig a Csillagfröccs és a Loud1 zenekarok koncertjén szórakozhatott a hőség ellenére szép számban összegyűlt nagyérdemű.

A Dési Huber Művelődési házban megrendezett esemény főszereplői a tinitanodás gyerekek voltak, akik Weöres Sándor: Holdbéli csónakos c. zenés mesejátékának első felvonását adták elő.

A tanodához több szálon kapcsolódó Csillagröccs zenekar adta elő az előadás zenei betétjeit, aztán saját stílusukra váltva, a Loud1 zenekarral együtt estig táncoltatták a közönséget.

Varga Dániel szerkesztő először Balogh Eszterrel, az esemény főszervezőjével beszélgetett, majd Pintér Szilvia mutatta be a GNM Színitanoda – tinitanodát.

Nem maradhatott ki természetesen a zenei szekció se, Botka Nándor mandolinos, gitáros énekest kérdeztük a Csillagfröccs zenekarról, a bluegrassről és country zenéről.

Említett entitások

Szervezetek, cégek

  • Gór Nagy Mária Színitanoda
  • Tinitanoda

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Jótékonysági nap a KONKÁVért 2021.07.09”

Miről szól ez az epizód: „Jótékonysági nap a KONKÁVért 2021.07.09”?

A júniusi Fiatalok a Fiatalokért jótékonysági napról beszélgetnek, ahol a Gór Nagy Mária Színitanoda - Tinitanoda előadása és két zenekar koncertje is megrendezésre került. Varga Dániel Balogh Eszterrel, az esemény főszervezőjével, Pintér Szilviával a Tinitanoda vezetőjével, és… Az epizód a Rádió9 - a kerület civil hangja című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 07. 09..

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Jótékonysági nap a KONKÁVért 2021.07.09”?

Megjelenés: 2021. 07. 09.. Hossz: 34 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/radio9-a-kerulet-civil-hangja/jotekonysagi-nap-a-konkavert-2021-07-09-5d44f062

Több epizód a Rádió9 - a kerület civil hangja-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból