Bemutatjuk a Növényevőt
Összefoglaló
A Radnóti Színház bemutatja a Növényevő című darabját, amelynek premierjét korábban betegség miatt elhalasztották, így az új időpont november 16-ára esik. Az előadás új szereposztással tér vissza, amelyben Kucsov Borisz veszi át Vilmányi Benett helyét. A színház közölte, hogy a…
Röviden
- Műsor
- Radnóti Színház
- Megjelenés
- 2026. 10. 19.
- Témák
- színház, bemutató, előadás
Ebben az epizódban
Végre láthatják a várva várt Növényevő című előadásunkat, új szereposztásban. Évadunk első bemutatóját egy váratlan betegség miatt elhalasztottuk. Az előre leegyeztetett műsorfolyam miatt így rendhagyó módon a bemutató az október 24-25-i első előadásainkat követően, november 16-án lesz. Ebben az évadban Vilmányi Benett szerepét Kucsov Borisz veszi át. A Szabadkáról származó fiatal művész az Újvidéki Művészeti Akadémia elvégzése után a Zentai Magyar Kamaraszínház, majd a Kosztolányi Dezső Színház társulatát erősítette. A szeptemberben elmaradt előadásokat decemberben pótoljuk, de a nagy érdeklődésre való tekintettel januárra több előadás időpontot is kitűzünk. The post Bemutatjuk a Növényevőt appeared first on Radnóti Színház .
Említett entitások
Témák
- színház
- bemutató
- előadás
Szervezetek, cégek
- Újvidéki Művészeti Akadémia
- Zentai Magyar Kamaraszínház
- Kosztolányi Dezső Színház
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Bemutatjuk a Növényevőt”
Miről szól ez az epizód: „Bemutatjuk a Növényevőt”?
A Radnóti Színház bemutatja a Növényevő című darabját, amelynek premierjét korábban betegség miatt elhalasztották, így az új időpont november 16-ára esik. Az előadás új szereposztással tér vissza, amelyben Kucsov Borisz veszi át Vilmányi Benett helyét. A színház közölte, hogy a… Az epizód a Radnóti Színház című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 10. 19..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Bemutatjuk a Növényevőt”?
Fő témái: színház, bemutató, előadás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Bemutatjuk a Növényevőt”?
Megjelenés: 2026. 10. 19.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/radnoti-szinhaz/bemutatjuk-a-novenyevot-hup25275
Több epizód a Radnóti Színház-ből
- Novemberben itt A vége
Újra megtekinthető online a Bartis Attila regénye alapján készült A vége című előadás a Radnóti Színház kínálatában. A Nagy Péter István által rendezett produkció a 2025-ös eSzính…
- Elindult a közönségszavazás a Prima Primissima díjra
A Radnóti Színház tájékoztatása szerint igazgatójukat, Kováts Adélt jelölték a Prima Primissima díjra. A közlemény felhívja a figyelmet a közönségszavazás menetére, amelynek keret…
- FONTOS DOLGOK ESTJE
A Radnóti Színházban megrendezett Fontos dolgok estjén az Open Books Kiadó új kötet-sorozatának szerzői beszélgettek meghatározó életfogalmakról, mint a figyelem, játék, ellenség,…
- Műsorváltozás vasárnap délután!
A Radnóti Színház október 11-i, vasárnapi műsorrendje betegség miatt változik. Az eredetileg tervezett Angyalok Amerikában 2. előadás helyett a 10 című darabot tűzik műsorra, amel…
- Elsők és utolsók, itt a decemberi jegyvásár
A Radnóti Színház bejelentette decemberi műsorrendjét és a jegyértékesítés kezdetét. Az év utolsó hónapjában olyan darabok kerülnek színpadra, mint a Patkányok, az Emberek, a Növé…
- Nyílt próbázunk október 6-án!
A Radnóti Színház október 6-án nyílt próbát tart Alföldi Róbert rendezésében, a Patkányok Emberek című készülő előadás kapcsán. Az esemény betekintést nyújt a Gerhart Hauptmann dr…
- Pályázati felhívás büfé üzemeltetésére
A Radnóti Színház Nonprofit Kft. nyilvános pályázatot ír ki a színházban található büfék üzemeltetésére. A pályázati lehetőséget határozott időre, albérletbe adás, üzemeltetés és…
- Legfontosabb ügyeink Sopronban
Idén nyáron Sopronban másodszor rendezték meg a 14+2 ügy című kiállítást, amelyen a Radnóti Színház színészei az internetfüggőség, a tanárok megbecsülése, a lakhatás, a gyűlöletke…
- RIMprovizáljon velünk!
A Radnóti Színház RIMpro néven új foglalkozássorozatot indít, amely az improvizációs játékokra épül. A Radnóti Ifjúsági Műhely (RIM) által tartott 120 perces workshopokon a résztv…
- Schneider Zoltán másodszorra Hollósi Frigyes-díjas
2024-ben Schneider Zoltán másodszor kapta meg a Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház közönségétől. Az elismerést Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában nyújtott Scottie…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- PodCasting – a Játékszín színészeivel #1 — PodCasting – a Játékszín színészeivel
A Játékszín online interjúsorozatot indított, melyben Várnai Péter beszélget a színház színészeivel. Az első részben Kolovratnik Krisztián a vendég.
- Húzós podcast / 2025 Halhatatlanjai - Reviczky Gábor – A színház a gyógyszer — Húzós
Reviczky Gábor Kossuth-díjas színész a "Húzós" podcastben osztja meg gondolatait betegségeiről, a színház gyógyító erejéről és a szeretet fontosságáról. Szó esik arról is, hogy a…
- Vers-estek a Müpában: Csokonai Vitéz Mihály — Müpa Podcast
A Müpa Podcast bemutatja a Csokonai Vitéz Mihály vers-estet, mely a Katona József Színház és Térey János együttműködésével valósult meg. Az epizódban Máté Gábor rendezésében hallh…
- Ez a Hangosító – a Színház folyóirat podcastja. — Hangosító
A Hangosító a Színház folyóirat hivatalos podcastja. Bemutatja a podcast célját és tartalmát.