Elsők és utolsók, itt a decemberi jegyvásár
Összefoglaló
A Radnóti Színház bejelentette decemberi műsorrendjét és a jegyértékesítés kezdetét. Az év utolsó hónapjában olyan darabok kerülnek színpadra, mint a Patkányok, az Emberek, a Növényevő, valamint a Patrick Melrose című színházi ősbemutató Nagy Péter István rendezésében. A…
Röviden
- Műsor
- Radnóti Színház
- Megjelenés
- 2026. 10. 07.
- Szereplők, említett nevek
- Rozs Tamás, Schneider Zoltán, Pál András, Valló Péter
- Témák
- színház, jegyvásárlás, előadás
Ebben az epizódban
Decemberi műsorunk már elérhető a honlapunkon, a jegyértékesítés október 15-én, csütörtökön 10 órától indul online és személyesen. A hónap tartogat a közönség számára első és utolsó előadásokat is. Friss bemutatóink, a Patkányok Emberek és a Növényevő többször műsorra kerülnek az év utolsó hónapjában, ahogyan a Patrick Melrose is, ami december 20 -án, vasárnap debütál.
Egy önpusztító fiatalember húsbavágó felnövéstörténetét követhetjük nyomon, amelyet az Edward St Aubyn nagysikerű művéből készült minisorozat tett világhírűvé Benedict Cumberbatch főszereplésével. A többszörösen díjazott Nagy Péter István rendezésében mutatkozik be ez a monumentális mű: színpadon a világon először.
Ezzel a színházi ősbemutatóval búcsúztatjuk az óévet, és reméljük Patrick Melrose -zal együtt mi is minden nehézségtől megszabadulunk legalább szilveszter estéjén. Ugyancsak Nagy Péter István rendezése Tony Kushner kultikus darabja, az Angyalok Amerikában első és második része, melyet egymás utáni estéken játszunk a két ünnep között.
Hatalmas vállalkozás sorozatot műsorra tűzni, érdemes színházban megélni, hogy mire képes ez a műfaj és a csodálatos színészgárda valójában. Végre visszatér a Petri György -estünk, a Kezdhetek folytatódni , amely a költő születésnapján, december 22-én, kedden látható a Keres Emil Próbateremben Pál András és Rozs Tamás előadásában.
December 3-án búcsúzunk a Valló Péter rendezésében készült Én, Daniel Blake című előadásunktól. A világhírű film történetét Schneider Zoltán megrázó alakításában láthatják. Mivel utolsó, így kihagyhatatlan, érdemes időben lefoglalni a jegyeket.
Mészáros Blanka babavárása miatt az évadban utoljára játsszuk a Hűtlenek et: Ingmar Bergman ritkán látott művét Bagossy Júlia rendezte, és az E10 -ben látható. Válogassanak a teljes repertoárból és bérletkínálatunkból, ajándékutalványainkból, akár karácsonyi ajándékba is! Fotó: Horváth Judit The post Elsők és utolsók, itt a decemberi jegyvásár appeared first on Radnóti Színház .
Említett entitások
Témák
- színház
- jegyvásárlás
- előadás
Személyek
Szervezetek, cégek
- Radnóti Színház
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Elsők és utolsók, itt a decemberi jegyvásár”
Miről szól ez az epizód: „Elsők és utolsók, itt a decemberi jegyvásár”?
A Radnóti Színház bejelentette decemberi műsorrendjét és a jegyértékesítés kezdetét. Az év utolsó hónapjában olyan darabok kerülnek színpadra, mint a Patkányok, az Emberek, a Növényevő, valamint a Patrick Melrose című színházi ősbemutató Nagy Péter István rendezésében. A… Az epizód a Radnóti Színház című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 10. 07..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Elsők és utolsók, itt a decemberi jegyvásár”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Rozs Tamás, Schneider Zoltán, Pál András, Valló Péter.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Elsők és utolsók, itt a decemberi jegyvásár”?
Fő témái: színház, jegyvásárlás, előadás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Elsők és utolsók, itt a decemberi jegyvásár”?
Megjelenés: 2026. 10. 07.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/radnoti-szinhaz/elsok-es-utolsok-itt-a-decemberi-jegyvasar-hup25183
Több epizód a Radnóti Színház-ből
- Novemberben itt A vége
Újra megtekinthető online a Bartis Attila regénye alapján készült A vége című előadás a Radnóti Színház kínálatában. A Nagy Péter István által rendezett produkció a 2025-ös eSzính…
- Elindult a közönségszavazás a Prima Primissima díjra
A Radnóti Színház tájékoztatása szerint igazgatójukat, Kováts Adélt jelölték a Prima Primissima díjra. A közlemény felhívja a figyelmet a közönségszavazás menetére, amelynek keret…
- Bemutatjuk a Növényevőt
A Radnóti Színház bemutatja a Növényevő című darabját, amelynek premierjét korábban betegség miatt elhalasztották, így az új időpont november 16-ára esik. Az előadás új szereposzt…
- FONTOS DOLGOK ESTJE
A Radnóti Színházban megrendezett Fontos dolgok estjén az Open Books Kiadó új kötet-sorozatának szerzői beszélgettek meghatározó életfogalmakról, mint a figyelem, játék, ellenség,…
- Műsorváltozás vasárnap délután!
A Radnóti Színház október 11-i, vasárnapi műsorrendje betegség miatt változik. Az eredetileg tervezett Angyalok Amerikában 2. előadás helyett a 10 című darabot tűzik műsorra, amel…
- Nyílt próbázunk október 6-án!
A Radnóti Színház október 6-án nyílt próbát tart Alföldi Róbert rendezésében, a Patkányok Emberek című készülő előadás kapcsán. Az esemény betekintést nyújt a Gerhart Hauptmann dr…
- Pályázati felhívás büfé üzemeltetésére
A Radnóti Színház Nonprofit Kft. nyilvános pályázatot ír ki a színházban található büfék üzemeltetésére. A pályázati lehetőséget határozott időre, albérletbe adás, üzemeltetés és…
- Legfontosabb ügyeink Sopronban
Idén nyáron Sopronban másodszor rendezték meg a 14+2 ügy című kiállítást, amelyen a Radnóti Színház színészei az internetfüggőség, a tanárok megbecsülése, a lakhatás, a gyűlöletke…
- RIMprovizáljon velünk!
A Radnóti Színház RIMpro néven új foglalkozássorozatot indít, amely az improvizációs játékokra épül. A Radnóti Ifjúsági Műhely (RIM) által tartott 120 perces workshopokon a résztv…
- Schneider Zoltán másodszorra Hollósi Frigyes-díjas
2024-ben Schneider Zoltán másodszor kapta meg a Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház közönségétől. Az elismerést Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában nyújtott Scottie…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- PodCasting Live: Szabad egy kávéra? – Gubik Petra vendégségben — PodCasting – a Játékszín színészeivel
A PodCasting Live ezen epizódjában Várnai Péter Gubik Petrával beszélget művészetről, szerepekről és a mindennapokról. Az esemény élőben, közönség előtt zajlik a Játékszínben.
- Film7 #212. Avatar: Tűz és hamu box office — Film7
Ebben a Film7 epizódban az 51. heti amerikai és magyar hétvégi box office eredményekről, valamint az 52. heti magyar mozis premierekről esik szó. Az adásban bemutatják az aktuális…