Régen minden jobb volt

A populista Jimmy Carter

· PT53M7S

Összefoglaló

Jimmy Carter amerikai elnök elnökségét (1977-1981) tárgyalják a "Régen minden jobb volt" című műsorban. Szó esik Carter populista nézeteiről, emberi jogi alapú külpolitikájáról, a Camp David-i egyezményről és a hidegháború újbóli fellángolásáról is.

Röviden

Műsor
Régen minden jobb volt
Megjelenés
2022. 03. 05.
Hossz
53 perc
Szereplők, említett nevek
Romsics Gergely, Jimmy Carter, Laska Pál
Témák
populista nézetek, emberi jogi alapú külpolitika, camp david-i egyezmény, hidegháború

Ebben az epizódban

Az egyik legalulértékeltebb amerikai elnökről, a populista Jimmy Carterről (1977-1981) beszélgettünk Romsics Gergely történésszel.

Carter mélyen vallásos, mogyoróültetvényesből lett déli politikusként, Georgia korábbi kormányzójaként teljesen elütött a demokrata elittől, amely az "ABC - Anything But Carter" jelmondat jegyében mindent meg is tett, hogy megállítsa a mindenkivel kezet fogó, mosolygó, vidéki fickót az 1976-as előválasztáson - sikertelenül.

Carter a politikai mellett erkölcsi megújulást is hirdetett, a Wall Street-i bankárok helyett pedig rocksztárok álltak mellé.

Emberi jogi alapokra akarta helyezni az amerikai külpolitikát, az 1978-as Camp David-i egyezménnyel nagy lépést tett a közel-keleti béke felé, Magyarországnak pedig visszaadta a Szent Koronát, de aztán mégis a Carter-kormány indította újra a hidegháborút az enyhülés évtizede után.

A szovjetek afganisztáni bevonulására válaszul bojkottálta az 1980-as moszkvai olimpiát, és a békés elnök a Chuck Norris "Delta Force"-filmjeiből ismert elitkommandósokat küldött Teheránba, hogy kiszabadítsák az amerikai túszokat, ám az akció tragikus kudarca az elnökségét is magával rántotta az 1980-as választáson.

A beszélgetés résztvevői: Balázsy István Csunderlik Péter Laska Pál Romsics Gergely A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora: https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

Említett entitások

Témák

  • populista nézetek
  • emberi jogi alapú külpolitika
  • camp david-i egyezmény
  • hidegháború

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Jimmy Carter

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A populista Jimmy Carter”

Miről szól ez az epizód: „A populista Jimmy Carter”?

Jimmy Carter amerikai elnök elnökségét (1977-1981) tárgyalják a "Régen minden jobb volt" című műsorban. Szó esik Carter populista nézeteiről, emberi jogi alapú külpolitikájáról, a Camp David-i egyezményről és a hidegháború újbóli fellángolásáról is. Az epizód a Régen minden jobb volt című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 03. 05..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A populista Jimmy Carter”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Romsics Gergely, Jimmy Carter, Laska Pál.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A populista Jimmy Carter”?

Fő témái: populista nézetek, emberi jogi alapú külpolitika, camp david-i egyezmény, hidegháború.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A populista Jimmy Carter”?

Megjelenés: 2022. 03. 05.. Hossz: 53 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/regen-minden-jobb-volt/a-populista-jimmy-carter

Több epizód a Régen minden jobb volt-ből

  • Az értelmiségi gettófenegyerek - Mathieu Kassovitz filmjei

    A Régen minden jobb volt című műsorban a résztvevők Mathieu Kassovitz francia filmrendező, író és színész életművét és pályafutását elemzik. A beszélgetés kitér a 1995-ös A gyűlöl…

  • A hidegháborús héja - Zbigniew Brzezinski és külpolitikája

    Ez az epizód Zbigniew Brzezinski lengyel-amerikai külpolitikai stratégiáját mutatja be, aki Jimmy Carter elnöksége alatt nemzetbiztonsági tanácsadóként szolgált. Kissingerrel elle…

  • A visszafogott intenzitás mestere - Keanu Reeves legjobb filmjei

    A Régen minden jobb volt című műsorban Balázsy István, Bezsenyi Tamás, Csunderlik Péter, Dékány László és Laska Pál Keanu Reeves színészi pályáját és filmjeit vitatják meg. Kiemel…

  • A televíziózás múltja, jelene és jövője

    A Tilos Rádió "Régen minden jobb volt" című műsorának adásában Balázsy István, Kovács Gellért és Laska Pál a televíziózás elmúlt évtizedeit idézik fel. A beszélgetés során szó esi…

  • Top 5: Az "Odüsszeia" és más hollywoodi antik eposzok

    A "Régen minden jobb volt" című műsorban a filmes antik eposzokat vették górcső alá, különös tekintettel az "Odüsszeia" hollywoodi feldolgozásaira. A beszélgetés során elemezték C…

  • Bud Spencer legjobb filmjei

    A Régen minden jobb volt műsorban Balázsy István, Bezsenyi Tamás és Csunderlik Péter beszélgettek a 10 éve elhunyt Bud Spencer életéről, sportolói és színészi karrierjéről, valami…

  • Tévhitek a Rolling Stonesról - Beszélgetés Vitáris Ivánnal

    A Tilos Rádió "Régen minden jobb volt" című műsorának ezen epizódja a Rolling Stones együttes pályaképét mutatja be, Vitáris Iván (Ivan and the Parazol) közreműködésével. Az adás…

  • Tévhitek a Beatlesről - Beszélgetés László Róberttel

    A Beatlesről és az együttes körüli tévhitekről beszélgetett László Róbert, a "Beatles 50" blog szerzője a Régen minden jobb volt című műsorban. Az adásban szó esett az együttes ko…

  • Robert Zemeckis legjobb filmjei

    Robert Zemeckis amerikai filmrendező pályafutását mutatja be a műsor. Zemeckis, aki olyan filmeket rendezett, mint a "Vissza a jövőbe"-trilógia és a "Forrest Gump", folyamatosan k…

  • Top 5: Az amerikai baloldal hollywoodi filmekben

    A Régen minden jobb volt műsorában ezúttal az amerikai munkásmozgalom és a szocialista értelmiség történetét vizsgálták hollywoodi filmek segítségével. Paár Ádám USA-szakértő közr…