Régen minden jobb volt

A televíziózás múltja, jelene és jövője

· PT59M38S

Összefoglaló

A Tilos Rádió "Régen minden jobb volt" című műsorának adásában Balázsy István, Kovács Gellért és Laska Pál a televíziózás elmúlt évtizedeit idézik fel. A beszélgetés során szó esik a szerkesztett műsorrendről, az ízlésformálásról, a magyar televíziózás múltjáról olyan ikonikus…

Röviden

Műsor
Régen minden jobb volt
Megjelenés
2026. 09. 10.
Hossz
1 óra 0 perc
Szereplők, említett nevek
Kovács Gellért, Balázsy István
Témák
televíziózás, médiamúlt, műsorrend

Ebben az epizódban

Kovács Gellért "filmszerésszel" beszélgettünk a televíziózás múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. Volt idő, amikor a televíziózásnak volt eleje, vége és műsorrendje, a néző pedig nem egy feneketlen tartalmi svédasztal előtt próbált dönteni az élet értelméről.

Nem volt végtelen görgetés, ötezer sorozat és húsz perc tanácstalanság afölött, hogy végül inkább semmit se nézzünk. A tévé műsort adott, a néző pedig nézte, amit kapott, és időnként még jól is járt vele.

Hogyan lett a 20. század családi tűzhelyéből egyre inkább háttérben duruzsoló technológiai pedellus? Beszélgetésünkben előkerül a szerkesztett műsorrend, a véletlen felfedezés öröme és az a különös korszak, amikor másnap ugyanarról a műsorról beszélt az ország.

Megnézzük azt is, hogyan működött a magyar televíziózásban az ízlésformálás, amely egyszerre jelentett kulturális gondoskodást és ideológiai szűrőzést. Szóba kerül a három T, a MOKÉP, a szinkron aranykora és az a világ, ahol egy műsorszerkesztő még komolyan gondolta, hogy esetleg okosabbak is lehetünk estére.

Felidéztük a "Tévémacit", a "Deltát", az "Ablakot" és a "Ki mit tud?"-ot, amikor a közmédia időnként tényleg közmédia volt, nem pusztán egy távirányítóval kezelhető közleménytábla.A beszélgetés résztvevői: Balázsy István Kovács Gellért Laska Pál A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió történelmi-popkulturális műsora: https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A televíziózás múltja, jelene és jövője”

Miről szól ez az epizód: „A televíziózás múltja, jelene és jövője”?

A Tilos Rádió "Régen minden jobb volt" című műsorának adásában Balázsy István, Kovács Gellért és Laska Pál a televíziózás elmúlt évtizedeit idézik fel. A beszélgetés során szó esik a szerkesztett műsorrendről, az ízlésformálásról, a magyar televíziózás múltjáról olyan ikonikus… Az epizód a Régen minden jobb volt című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 09. 10..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A televíziózás múltja, jelene és jövője”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kovács Gellért, Balázsy István.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A televíziózás múltja, jelene és jövője”?

Fő témái: televíziózás, médiamúlt, műsorrend.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A televíziózás múltja, jelene és jövője”?

Megjelenés: 2026. 09. 10.. Hossz: 1 óra 0 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/regen-minden-jobb-volt/a-televiziozas-multja-jelene-es-jovoje-02dfb7ca

Több epizód a Régen minden jobb volt-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból