Francis Ford Coppola, Új-Hollywood "Keresztapája"
· PT1H1M31SÖsszefoglaló
A „Régen minden jobb volt” műsorban Csunderlik Péter történész és vendégei Francis Ford Coppola filmrendező életművét vitatják meg. Kiemelik az „Apokalipszis most” és a „Keresztapa” trilógia fontosságát, de kitérnek az alkotó későbbi, kevésbé sikeres filmjeire, mint az…
Röviden
- Műsor
- Régen minden jobb volt
- Megjelenés
- 2024. 10. 11.
- Hossz
- 1 óra 2 perc
- Szereplők, említett nevek
- Laska Pál, Francis Ford Coppola
- Témák
- filmrendező, új-hollywood, filmművészet
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
szervusztok jó estét ez a régen minden jobb volt hátfenyzó törtem műsor magam csundelé péter vagyok szafámszint történész itt ülök don balázsi istvánnal jó estét kívánunk műsorunk ideolugzsával valamint laska pállal forgatókönyűiróval aki koniliér félszavakból is megértjük egymást ma este pedig fris for koppala éilletművéről fogunk beszélgetni nyilván a szárnyosotát helyén a keresztapa trilógiával de persze igyekszünk egy átfogó képet adni erről a igen értekes igen izgalmas és igen változatos pályáról egyszere beszélünk hollywood emblematikus rendezőjéről aki kinőtte magát producerré önálló intézménnyé akinek viszont mondjuk így a rendezői munkássága a 90-es évek eleje óta azért hát meglehetősen halvány és mondjuk az apropó a fresisf coppola adástra azon túl hogy idén 85 éves ez az alkotó és ez az adásunkkal mint egy besorolunk oda hogy már műsort készítettünk brian de palálmáról steven spielbergről martin scorzről meg george lucasról úgyhogy itt az ide fressf coppola előtt is tisztelegjünk végül jön majd a john millius adásunk is az utolsó szakállas annyi annyi kiegészítésel élnék vagy annyi módosítással hogy igazából ez a felemás korszak koplánál már a 80-as évek elején 70 tehát 79 után 81 körül amikor először csődbe ment az american z trope az onnantól datálható tehát már a 80-as évek is elég vékony volt neki és mi a helyzett az új filmjével ugye megapolisszal legutóbb olvastam woodellen egy interjút és azt mondta hogy a legfontosabb szabály az hogy te magad alkotóként pénzt s ne tegyél a produkcióba igen úgy néz k hogy 2022 az az év volt amikor a nagy öregek a nagy visszatérni kívánó öregek uge koppola mellett kevin kosnerra is gondolok akiről nemrég volt egy saját kis adásunk megszegték ezt a szabályt megszegték ezt a szabályt gyakorlatilag a saját birtokaikat ingatlanaikat és ingóságaikat pénzé téve beletették a nagy vanity projektjükbe ebbe a nagy hiúság projektükbe az utolsó nagy művükbe a gyakorlatilag a a hát a nagy rész a a fölhalmozott értékeinknek és egyik sem sikerült ö kevin kosner filmje még csakcsak nézhető mondjuk a megalapoliszhoz képest mert ami a megalopolisból kisűrt az valami egészen szörnyű katyvasz érteni vélem megnézve én a filmet érteni vélem meg sokan értjük azt hogy mit szeretett volna ő ebbe kihozni hát azért van egy bizonyatag koherens történet ami követhető de a figurák megíratlanok a szituációk teljesen légből kapottak és annyi mindent akar elmondani a kppol az emberiségről olyan sok hivatkozást és olyan sok referenciával olyan sok történelmi referenciával él hogy nem tud egy ilyen egybefüggő koherens ilyen szőnyeget fonni az egészből hanem egy ilyen dirip darabokból összeragazgatott y ókori mozaik szeri mozaikzer hát de a mozaik szerű ugye a mozaikhoz a mondjuk a robert alman értett tehát azt azt úgy kell csinálni ő tehát ez a több szálon fut és meg van terhelve az egész ez ez eg kppolának egyébként majd rá fogunk térni az egész pályafutására jellemző hogy annyira túlterheli a történeteit hogy beszakad alatta a padló ez tipikusan a megalopolis megalopoliszra leginkább jellemző tehát nagyjából a történet az hogy a hugy a még a római birodalom ugy még a köztársasági idejében volt egy katilíai összeesküés és ennek a a kulisszáian van egy ilyen új new york fölépítve és itt van egy ilyen tervező egy ilyen egy ilyen épít é eg építész tehát egy ilyen utopisztikus figura tehát ami így a 100 évvel ezelőtti amerikai irodalom tehát a fit geral az einrand a maga ugye a howard huges évei magasba emelték ezt a ezt a fajta amerikai éost hogy jön az az individum a a zsenit építő és fölépít nekünk egy csodálatos jövőt ez ez 100 évvel ezelőtt egy nagyon fontos nyon jelentős hullám volt ez a fajta hstípus és ezt akarta megidézni koppola de sajnos nem tudta jól megírni tehát leginkább sehogy nem írta meg és ez leginkább a filmben a színészek játékán látszik hogy egyszerűen küszködnek hiába van ott a dustin hoffman a john white a az adam driver látszik rajtuk hogy nem tudják hogy mit kell játszani ilyen és ilyen adhok módon van egymás mellé zgetve a az egyik jelenet a másikhoz de hát nem csodálom ugye amikor az american zrop elő csőt bementent ugye utána kezdte el írni ezt ilyen a 80-as évek elején h ugy az ötlet már ugye a apokalipszis most forgatásal akkor már kezd akkor már elkezd sutyyorogni arrra hogy akar valami ilyesmit na most ez 40 évig íródott ez a forgatókönyv de hát ugye a a forgatás ugye a nyilvánosság szerkezete már olyan hogy azért tudjuk már a forgatás idején a a lapokból meg különböző híradásokból hogy hogy hogy áll a projekt és hallani lehetett hogy még 40 év után is ugye már beállt a a szetbe a a a a crew és ott vár mindenki és koppol elmegy bezárkózik eltűnik három órára és visszajönt vadonat újötetekkel egy kicsit be befüvezve és átírja az egészet hát nem csoda hogy ez lett belőle sajnos nagyon rossz film kár érte diohéban ennyi hogy ogy leírtad hogy hogy dédelget egy hatalmas viíziót el tuduk befőzni visszatér és ha már a ronszőnyeg szoba kerül szinte mint egy ilyen vörösándori figuraként jelenik meg itt frenis forort kppala noha azért őt egy időben hollywood kereszt a pályának vagy új halallvot kereszt a pályának is tekintették hát ugye tartottak tőle tehát amikor a fölfel fölszálló ákban volt a zötróp ugye azért napi szinten ott a paramountnál és a warnerernél kérdezgették hogy na mi van az őrülttel azért az igazi keresztapák a paramountnál és a warnernél ültek és ülnek ma is kappola ilyen kis tudod ez a kis c ez a harle kis cézár ha ha most akkor ott ilyen városi bűnszervezetet akarunk hozni analógiának akkor ó hrlemi kis cézár aki tudod a benny blanco bronxból csak hogy akkor még egy kis depalmát is tehát ez a földtörekvő fiatal új hullámos új ötletekkel dolgozó és figura akiből nem tudjuk hogy mi lesz honnan indul fresford kopala karrierje mert ha kicsit előreugrunk ugye az első film ugye a demencia 13 címmel egy horror szerintem erős jalló hatásokat mutat és frw koppal a pályán később mind végig látjuk a horror iránti vonzódást kicsit én ebből a szempontból brinde pálma mellé helyezném tehát az a 63-as filmje az kifzetten úgy készült hogy egy pszió sikere után egy piro b-t egy másolatot szerettek volna én az olasz jallo hatását érzem egyébként ebben a filmben és valahogy hát ugye olaszok már megint az olaszok tehát az az olasz az olasz hatás nagyon erőteljesen jelentkezik de koppola az bride palma mellett ebből az egész új hollywoodi körből akiben végigérzem ezeket a művészi ambíciókat az hogy hódol az európai filmnek az hogy nem nem engedi el mint mondjuk spielberg aki hát azért mégis csak a a a cápától kezdve azért a a hollywoodi commercnek és a hollywoodi blockbustterknek lett a nagy alakja na időről idő azért próbál visszatérni a saját maga elhagyott művészi törekvéseihez hát ugye spielbergnél ugye ő ha úgy nézem akkor tősgyökeres amerikai a maga olvasztó tégejével nyilván ugye igen hát azért és és azért a kopolánál is scorzzénél is depálmánál is az olasz gyökerek azok nagyon erőteljesek mindenki tisztában van hogy éppen olaszországban milyen filmművészet van éppen ott mit néznek ott mi sikeres és hogyha kell akkor áthozatják a kópiát tehát hogy igen tehát ugye ne feledjük k hogy spielberg is harmadik generációs bevándorló tehát ugye ukrán zsidók leszármazott akik átköltöztek ugye ukrainnából és de ő majd a később majd a sindelistinál fedezi fel saját kultúrális gyökereit addig az ez a ez a ez a tipikus amerikai kisvárosi suburban identitást vallja magáénak igen és hát ugye kopola is ugye ő 1939-ben születik meg ugye detroitban de hamar átköltöznek ugye new yorknak egy ilyen külvárosi részére és és ő ott nő fel abszolút ugye ez a new york vonzás körzete és hát elején még m ugye írást tanul ugye a new yorki ugye hofstra egyetemen és utána kerül át ugye a ucl-re ugye a másik partra los angelesbe ahol épfiomtársa jim morrison így van és ugye filmkészítés ugye a filmmaking ugye a szakneve ugye bocsánat ahol csak csak még annyit hogy hogy ez gyakorlatilag az ilyen tévés epizódrendezőknek reklámfilm rendezőknek a a helye tehát hogy nem a hogy mondjam magas kultúra bástyája és hát azért itt ismerkednek meg egy csomó olyan az éppen akkor betörő európai újhullámmal francia filmekkel olasz filmekkel brit filmekkel ugye a éppen a tony richardson és és a többiek tehát hogy hogy akkor egyflyta kinyílik a világ hogy akkor ez így máshogy is lehet filmet csinálni nem csak a klasszikus hollywoodi rendszeren belül igen ugye azt tudni kell hogy dél kaliforniának két konkurensegyeteme volt akkoran ucla és a usc az egyiken az uclén koppola volt a király vagy a herceg úgymond a usn pedig george lucas tehát törvényszerű volt hogy ők egyszer a egyébként a meen aranya forgatásán kirendelték a lucas ilyen kis gyakornoknak és ott már a kppola már akkor ott egy picit már őt már ismerték ott tehát ő már egy kicsit t beverkedte magát és ott azót a warnernek ott a stúdió árnyékában ottan ők összebarátkoztak és h tehát ez a két iskolának a két legfontosabb végzett tanulója találkozott és ugye ketten alapították aztán majd az american zö tropot és ugye ugye mind a kettő los angelesben működik university of los angeles university of california íg és viszont mégis a cég székhelye északkaliforniában van ugye san franciscóban és mertogy tulajdonképpen az a fajta hogy mondjam szilícium völgyesedés tehát hogy ott a friss energiák oda koncentrálódnak a 70-es évek elején 60-as évek vé vgtől kezdve folyamatosan ebből ők is kivették a részüket és és valóban az elején még főként forgatókönyvíróként foglalkoztatják de hát egyre komolyabb költségvetéseket kap hát ugye a demencia 13 az ugye 50000 dollárból készült mert a roger corman szem 200000 dollárró tervezett ugye egy ilyen versenyzős autóversenyzős film filmbe de 150-ből kihozta ezért maradt 50000 dollár amit azt mondta hogy inkább odaadja neki és akkor csináljon belőle egy másik filmet na most ugye ez a film részben egy valóban egy ilyen pszichohatások kutató de erősen jalló színvilágában helyesebben nem hogy fekete fehérben készült én utólag láttam a kiszénezett verziót úgyhogy az az az mindig egy picit csalt ott ez hatázatsa de részben a záló hatásra ugye erős színekkel dolgoztak az alkotók úgyhogy a színvilágnak a méltatását engedjük ezuttoná figyelj végül végül is kétféle biztos hogy van illetve ha jól megnézem akkor három hiszen a szürke is szín na ez egy egyébként tipikusan egy ilyen jáó történet tehát hogy a család misztikum valaki egyébként meg van kattanva a múltban van egy bűneset e tipikusan az a megnézed a a nagy 70es80-as években föltört rendezőknek a legelső film az általában egy horror tehát ez így volt az oliver stone a the hand című film michael kanenel tehát ez egy olyan ugye ez nem utolsósorban roger cormann érdeme sőt az ő legfontosabb érdeme tehát ez azért ez egy mintázat követés de igazából ezek ezek a film ezek a filmek amiket legelőször elkészítenek ezek a figurák ezekhez túl sok személyes kapcsolódás nincs el kellett meg kellett csinálni egy filmet amiel a hóna alatt aztán be tud menni egy stúdióhoz mert a horror orcsón gyártható és hogyha sikerül akkor nagyot lehet vele nyerni gyakorlatilag a pszichó óta ez a sender de viszont a horror a feszültségteremtés az hogy az emberek féljenek és végig fenntartsák a feszültséget azért igen komoly rendező képességeket igényel ez így van hát persze ha is seretett persze az hogy az hogy lehessen tudni vagy a rendező tudja hogy a közönség éppen hol tart neki milyen információi vannak ő mikre gondol miközben nézi a filmet és erre és ennél nagyon jól kell tudni a mind a dramaturgiát is mind pedig a optikai eszközök használatát hogy majd a vágóasztalon hogyan fog nagyjából összeállni azért azt tudni kell hogy már a demenciánál is a koppola forgatások sose terv szerint mentek hát ez ez ezt a ezt meg is űrizte aztá igen tehát hogy az ilyen legendás hogy egy koppola forgatás az sose annyiba kerül sose annyi nap mindig csúszások vannak mindig utóforgatás van mindig ott kell még maradni és de ez a rendező perfekcionizmusan köszönhető és nem a légségének nem feltétlenül ez a ez annak köszönhető bocsánat hogy amit a megalopolisban is hangsúlyoztam hogy egyszerűen ott a helyszínen kezdi el pakolgatni még rá az öteteket tehát a a szív és agy hararmónia helyett a 100% szív az ami nála dominál a az alkotáskor és mindenféle realitás kereteit figyelmen kívül hagyva pakolgatja ezeket a gombócokat ezeket a sztori gombócokat is utaláshalmazokat tehát a majd ha odaérünk az apokalipszis mostnál é ez világosan látszik hogy úgy meg van terhelve hogy az hihetetlen a ugye lehet hogy bérmunkaként alkalmaznak sok fiatal rendezőt horror film rendezésére ami nagyjából el is dönti az adott rendező alkalmasa ugye egyáltalában a feszültségteremtésére megnézhető film készítésére mert kihívásként gondolok a horrorfmekre de azért kopola pályán azt látjuk hogy vagy azért meg olasz és a jallo iránti vonzódás miatt de azért mind végig ott van a horror film mint mint műfaj láthatjuk majd ugye a draculánál vagy a produceri munkásságában hiszen ugye a a kenet brana rendezte frankensteinnek is jó a producere meg az álmosogy legendájnak k9-es években ez azért részben meg sőt nagy részben annak is köszönhető hogy koppolának a tematikája az állandó tematikája az hogy ő különböző birodalmak különböző egymástól távoleső nem azonos anyagból formált birodalmak találkozásákor milyen milyen energiák szabadulnak föl vagy vagy csapódnak ki tehát az hogy a tehát a az a régi ősi világoknak a a természetrajza az nagyon erősen áthatja koppola filmeket a keresztapát is igen illetve az a fajta igény hogy ő ugye a astrüy kameratöltőtól elmélete hogy a film szerzője a a művész aki írja rendezi producereli felügyeli az egészet és az egész film az ő munkája és az alapján lesz egy film jó vagy rossz hogy éppen a művész éppen hol tart hogyan van felkészülve és ami nyilván a francia új hullámtól kezdve nagyon sok tekintetben a filmművészet megújítását tűzte ki célul itt is koppola is ugye a keresztapa után már nem beszélhetünk ugyanarról a filmről mint kereszt apaa előtt…
Említett entitások
Témák
- filmrendező
- új-hollywood
- filmművészet
Személyek
- Csunderlik Péter
- Laska Pál
- Francis Ford Coppola
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Francis Ford Coppola, Új-Hollywood "Keresztapája"”
Miről szól ez az epizód: „Francis Ford Coppola, Új-Hollywood "Keresztapája"”?
A „Régen minden jobb volt” műsorban Csunderlik Péter történész és vendégei Francis Ford Coppola filmrendező életművét vitatják meg. Kiemelik az „Apokalipszis most” és a „Keresztapa” trilógia fontosságát, de kitérnek az alkotó későbbi, kevésbé sikeres filmjeire, mint az… Az epizód a Régen minden jobb volt című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 10. 11..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Francis Ford Coppola, Új-Hollywood "Keresztapája"”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Laska Pál, Francis Ford Coppola.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Francis Ford Coppola, Új-Hollywood "Keresztapája"”?
Fő témái: filmrendező, új-hollywood, filmművészet.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Francis Ford Coppola, Új-Hollywood "Keresztapája"”?
Megjelenés: 2024. 10. 11.. Hossz: 1 óra 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/regen-minden-jobb-volt/francis-ford-coppola-uj-hollywood-keresztapaja
Több epizód a Régen minden jobb volt-ből
- Az értelmiségi gettófenegyerek - Mathieu Kassovitz filmjei
A Régen minden jobb volt című műsorban a résztvevők Mathieu Kassovitz francia filmrendező, író és színész életművét és pályafutását elemzik. A beszélgetés kitér a 1995-ös A gyűlöl…
- A hidegháborús héja - Zbigniew Brzezinski és külpolitikája
Ez az epizód Zbigniew Brzezinski lengyel-amerikai külpolitikai stratégiáját mutatja be, aki Jimmy Carter elnöksége alatt nemzetbiztonsági tanácsadóként szolgált. Kissingerrel elle…
- A visszafogott intenzitás mestere - Keanu Reeves legjobb filmjei
A Régen minden jobb volt című műsorban Balázsy István, Bezsenyi Tamás, Csunderlik Péter, Dékány László és Laska Pál Keanu Reeves színészi pályáját és filmjeit vitatják meg. Kiemel…
- A televíziózás múltja, jelene és jövője
A Tilos Rádió "Régen minden jobb volt" című műsorának adásában Balázsy István, Kovács Gellért és Laska Pál a televíziózás elmúlt évtizedeit idézik fel. A beszélgetés során szó esi…
- Top 5: Az "Odüsszeia" és más hollywoodi antik eposzok
A "Régen minden jobb volt" című műsorban a filmes antik eposzokat vették górcső alá, különös tekintettel az "Odüsszeia" hollywoodi feldolgozásaira. A beszélgetés során elemezték C…
- Bud Spencer legjobb filmjei
A Régen minden jobb volt műsorban Balázsy István, Bezsenyi Tamás és Csunderlik Péter beszélgettek a 10 éve elhunyt Bud Spencer életéről, sportolói és színészi karrierjéről, valami…
- Tévhitek a Rolling Stonesról - Beszélgetés Vitáris Ivánnal
A Tilos Rádió "Régen minden jobb volt" című műsorának ezen epizódja a Rolling Stones együttes pályaképét mutatja be, Vitáris Iván (Ivan and the Parazol) közreműködésével. Az adás…
- Tévhitek a Beatlesről - Beszélgetés László Róberttel
A Beatlesről és az együttes körüli tévhitekről beszélgetett László Róbert, a "Beatles 50" blog szerzője a Régen minden jobb volt című műsorban. Az adásban szó esett az együttes ko…
- Robert Zemeckis legjobb filmjei
Robert Zemeckis amerikai filmrendező pályafutását mutatja be a műsor. Zemeckis, aki olyan filmeket rendezett, mint a "Vissza a jövőbe"-trilógia és a "Forrest Gump", folyamatosan k…
- Top 5: Az amerikai baloldal hollywoodi filmekben
A Régen minden jobb volt műsorában ezúttal az amerikai munkásmozgalom és a szocialista értelmiség történetét vizsgálták hollywoodi filmek segítségével. Paár Ádám USA-szakértő közr…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A Megalopolisz Coppola önvallomása / Pápai Zsolt & Kovács Gellért / Mozinet Nagylátószög (Megalopolisz) — Mozinet Nagylátószög
Pápai Zsolt filmesztéta és Kovács Gellért beszélgetnek Francis Ford Coppola új filmjéről, a Megalopoliszról. Az elemzés kitér arra, miért tekinthető a film önvallomásnak és búcsúf…
- Coppola Tragédiája - MEGALOPOLISZ — Mozigrund Podcast
A Mozigrund Podcast adásában Oswald és Márk Francis Ford Coppola új filmjét, a Megalopoliszt elemzik. Szó esik a rendező megítéléséről és a progresszív-realista harcáról a film ka…
- A hét mesterlövésze #102 - Woody, Coppola, Scorsese — A Hét Mesterlövésze
Puzsér Róbert a Hét Mesterlövésze 102. epizódjában Woody Allen, Francis Ford Coppola és Martin Scorsese rendezők munkásságát tárgyalja.
- #188 A Keresztapa — Filmnéző
A Filmnéző podcast e heti adásában a Corleone-család ikonikus történetét, A Keresztapa című filmeposz első részét veszik górcső alá. A srácok, Norbi, Gergő és Lehel részletesen ki…
- "Csak ez a rohadt porhüvely rakoncátlankodik" - Tarr Béla emlékére — Filmklub podcast
Ez egy rendkívüli adás a Filmklub podcastból, amelyet Tarr Béla tiszteletére készítettek újra. Az eredeti, 2015-ös interjúban Tarr Béla legendás filmrendező volt a vendég, akinek…
- Francia kapcsolat (The French Connection, 1971, William Friedkin) - vendégünk Wostry Ferenc — Vakfolt podcast
Ebben a Vakfolt podcast adásban William Friedkin 1971-es filmklasszisát, a Francia kapcsolatot mutatják be. Vendégük Wostry Ferenc filmkritikus, aki a film kiemelkedő alkotói érté…
- Francia kapcsolat, Lidérces órák, Mesterdetektív — Filmvilág Podcast
Az epizódban Scorsese Lidérces órák című filmje, Michael Caine Mesterdetektív filmjei, valamint William Friedkin és A francia kapcsolat című alkotása kerülnek megvitatásra.
- 2. A Keresztapa — A 100 Legjobb Film
Puzsér Róbert elemzi A Keresztapát a 100 Legjobb Film podcast második epizódjában. Az adásban a filmről és annak jelentőségéről esik szó.