Tévhitek a Beatlesről - Beszélgetés László Róberttel
· PT1H1M49SÖsszefoglaló
A Beatlesről és az együttes körüli tévhitekről beszélgetett László Róbert, a "Beatles 50" blog szerzője a Régen minden jobb volt című műsorban. Az adásban szó esett az együttes korai sikereiről, zenei fejlődéséről, az 1966-os "Revolver" album jelentőségéről, valamint olyan…
Röviden
- Műsor
- Régen minden jobb volt
- Megjelenés
- 2026. 06. 20.
- Hossz
- 1 óra 2 perc
- Szereplők, említett nevek
- László Róbert, Laska Pál, George Harrison
- Témák
- beatles, zene történelem, revolver album
Ebben az epizódban
A Beatlesről beszélgettünk - és a legendás együttessel kapcsolatos tévhiteket cáfoltunk - vendégünkkel, László Róberttel, korábban a "Beatles 50" blog szerzőjével.
Minden idők legnagyobb hatású - és bár ízlésről nem érdemes vitatkozni, de alighanem legjobb - együttese volt a Beatles, amely az 1962-es "Love Me Do" című kislemezével robbant be, hogy aztán nem sokkal később már a slágerlista első öt helyén Beatles-dal szerepeljen.
A csajozós számaikkal villámgyorsan meghódították és letarolták a világot San Franciscótól Tokióig és Leningrádtól Fokvárosig.
Együttes azóta se váltott ki ekkora őrületet, nem csoda, hogy már 1966-ban abbahagyták a koncertezést (és már csak egy meglepetésbulit adtak 1969-ben), miután Lennonéknak elegük lett, hogy a koncerteken már a saját hangjukat sem hallják a sikítozásoktól.
Mivel ekkor már fontmilliomosok voltak, megtehették volna, hogy innentől kezdve életük végéig csak medenceparton isznak vagy függőágyon szívnak, ám ehelyett volt bennük annyi ambíció, hogy a fellépések megszűnésével felszabaduló időben újabb és újabb hangszereken tanuljanak meg játszani.
Indiába utaztak, ahol a helyi gurukkal teleszívták magukat spirituáliával és magától Ravi Shankartól vettek szitárleckéket, majd hazatérve minden addiginál több időt szenteltek a stúdiómunkának (az 1963-as "Please Please Me"-t még 13 óra alatt vették föl, az 1967-es "Bors őrmestert" már 130 nap alatt) és így teljesen kiteljesedhettek alkotóilag.
A teljes megújulás, amely egybeesett az öltönyökből kilépéssel, a gombafrizura végleges elhagyásával, a legszínesebb viccöltözékek felvételével és a hajnövesztéssel, az 1966-os "Revolver" albummal köszöntött be.
Bár addig is albumról albumra fejlődtek, a "Revolver" paradigmaváltást hozott, amelyet bátran nevezhetünk az együttes legjobb lemezének, hiszen ezen hallható a "Tomorrow Never Knows" című futurisztikus dal is, amely 60 éves, de még mindig olyan, mintha a jövőből szólna.
Tényleg a "Beatles" tagjai voltak a nyálas "jófiúk" (míg a Rolling Stones tagjai a vadócok)?
Igaz-e, hogy Ringo Starr még a Beatlesben se volt a legjobb dobos?
Hogy a két zseni, Lennon és McCartney mellett George Harrison csak egy helyét kereső álmodozó volt?
Hogy a "Bors őrmester" a Beatles legjobb lemeze?
És hogy Yoko Ono miatt oszlott fel a Beatles?
Nyilván mindegyik kérdésre nemmel feleltünk, de hogy miért, hallgassatok meg minket.
A beszélgetés résztvevői: Balázsy István Csunderlik Péter Laska Pál László Róbert A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió történelmi-popkulturális műsora: https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt
Említett entitások
Témák
- beatles
- zene történelem
- revolver album
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Tévhitek a Beatlesről - Beszélgetés László Róberttel”
Miről szól ez az epizód: „Tévhitek a Beatlesről - Beszélgetés László Róberttel”?
A Beatlesről és az együttes körüli tévhitekről beszélgetett László Róbert, a "Beatles 50" blog szerzője a Régen minden jobb volt című műsorban. Az adásban szó esett az együttes korai sikereiről, zenei fejlődéséről, az 1966-os "Revolver" album jelentőségéről, valamint olyan… Az epizód a Régen minden jobb volt című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 20..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Tévhitek a Beatlesről - Beszélgetés László Róberttel”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: László Róbert, Laska Pál, George Harrison.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Tévhitek a Beatlesről - Beszélgetés László Róberttel”?
Fő témái: beatles, zene történelem, revolver album.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Tévhitek a Beatlesről - Beszélgetés László Róberttel”?
Megjelenés: 2026. 06. 20.. Hossz: 1 óra 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/regen-minden-jobb-volt/tevhitek-a-beatlesrol-beszelgetes-laszlo-roberttel-609945a4
Több epizód a Régen minden jobb volt-ből
- Az értelmiségi gettófenegyerek - Mathieu Kassovitz filmjei
A Régen minden jobb volt című műsorban a résztvevők Mathieu Kassovitz francia filmrendező, író és színész életművét és pályafutását elemzik. A beszélgetés kitér a 1995-ös A gyűlöl…
- A hidegháborús héja - Zbigniew Brzezinski és külpolitikája
Ez az epizód Zbigniew Brzezinski lengyel-amerikai külpolitikai stratégiáját mutatja be, aki Jimmy Carter elnöksége alatt nemzetbiztonsági tanácsadóként szolgált. Kissingerrel elle…
- A visszafogott intenzitás mestere - Keanu Reeves legjobb filmjei
A Régen minden jobb volt című műsorban Balázsy István, Bezsenyi Tamás, Csunderlik Péter, Dékány László és Laska Pál Keanu Reeves színészi pályáját és filmjeit vitatják meg. Kiemel…
- A televíziózás múltja, jelene és jövője
A Tilos Rádió "Régen minden jobb volt" című műsorának adásában Balázsy István, Kovács Gellért és Laska Pál a televíziózás elmúlt évtizedeit idézik fel. A beszélgetés során szó esi…
- Top 5: Az "Odüsszeia" és más hollywoodi antik eposzok
A "Régen minden jobb volt" című műsorban a filmes antik eposzokat vették górcső alá, különös tekintettel az "Odüsszeia" hollywoodi feldolgozásaira. A beszélgetés során elemezték C…
- Bud Spencer legjobb filmjei
A Régen minden jobb volt műsorban Balázsy István, Bezsenyi Tamás és Csunderlik Péter beszélgettek a 10 éve elhunyt Bud Spencer életéről, sportolói és színészi karrierjéről, valami…
- Tévhitek a Rolling Stonesról - Beszélgetés Vitáris Ivánnal
A Tilos Rádió "Régen minden jobb volt" című műsorának ezen epizódja a Rolling Stones együttes pályaképét mutatja be, Vitáris Iván (Ivan and the Parazol) közreműködésével. Az adás…
- Robert Zemeckis legjobb filmjei
Robert Zemeckis amerikai filmrendező pályafutását mutatja be a műsor. Zemeckis, aki olyan filmeket rendezett, mint a "Vissza a jövőbe"-trilógia és a "Forrest Gump", folyamatosan k…
- Top 5: Az amerikai baloldal hollywoodi filmekben
A Régen minden jobb volt műsorában ezúttal az amerikai munkásmozgalom és a szocialista értelmiség történetét vizsgálták hollywoodi filmek segítségével. Paár Ádám USA-szakértő közr…
- Az ír fenegyerek - Colin Farrell legjobb filmjei
A Tilos Rádió "Régen minden jobb volt" című műsorában Balázsy István, Bezsenyi Tamás, Csunderlik Péter, Dékány László és Laska Pál beszélgetnek Colin Farrell karrierjéről, kiemelv…