Régen minden jobb volt

Tévhitek a Rolling Stonesról - Beszélgetés Vitáris Ivánnal

· PT1H3M50S

Összefoglaló

A Tilos Rádió "Régen minden jobb volt" című műsorának ezen epizódja a Rolling Stones együttes pályaképét mutatja be, Vitáris Iván (Ivan and the Parazol) közreműködésével. Az adás cáfolja azokat a tévhiteket, miszerint a Stones nem újult meg, ellentétben a Beatles-szel, vagy hogy…

Röviden

Műsor
Régen minden jobb volt
Megjelenés
2026. 07. 08.
Hossz
1 óra 4 perc
Szereplők, említett nevek
Laska Pál
Témák
rolling stones, zene történelem, beatles, zenei tévhitek

Ebben az epizódban

A Beatlesről szóló adásunk után ezúttal a Rolling Stones pályáképét rajzoltuk fel, felidézve a legendás együttes karrierjének gördülőpontjait.

Ezúttal is igyekeztünk tévhiteket cáfolni, mint például, hogy a permanens fordulatot diktáló Beatlesszel szemben a Rolling Stones nem csak hogy nem tudott, de soha nem is akart megújulni, vagy hogy Lennonékkal ellentétben Jaggeréket nem érdekelték a társadalmi kérdések és csak egy apolitikus rocka and roll-zenekar voltak, pedig nem véletlen filmezte le őket éppen 1968-ban Jean-Luc Godard.

Beszélgetőtársunk és szakértőnk ezúttal Vitáris Iván, az "Ivan and the Parazol" frontembere volt.

A beszélgetés résztvevői: Balázsy István Csunderlik Péter Laska Pál Vitáris Iván A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió történelmi-popkulturális műsora: https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

Említett entitások

Témák

  • rolling stones
  • zene történelem
  • beatles
  • zenei tévhitek

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Tévhitek a Rolling Stonesról - Beszélgetés Vitáris Ivánnal”

Miről szól ez az epizód: „Tévhitek a Rolling Stonesról - Beszélgetés Vitáris Ivánnal”?

A Tilos Rádió "Régen minden jobb volt" című műsorának ezen epizódja a Rolling Stones együttes pályaképét mutatja be, Vitáris Iván (Ivan and the Parazol) közreműködésével. Az adás cáfolja azokat a tévhiteket, miszerint a Stones nem újult meg, ellentétben a Beatles-szel, vagy hogy… Az epizód a Régen minden jobb volt című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 08..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Tévhitek a Rolling Stonesról - Beszélgetés Vitáris Ivánnal”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Laska Pál.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Tévhitek a Rolling Stonesról - Beszélgetés Vitáris Ivánnal”?

Fő témái: rolling stones, zene történelem, beatles, zenei tévhitek.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Tévhitek a Rolling Stonesról - Beszélgetés Vitáris Ivánnal”?

Megjelenés: 2026. 07. 08.. Hossz: 1 óra 4 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/regen-minden-jobb-volt/tevhitek-a-rolling-stonesrol-beszelgetes-vitaris-ivannal-ff185e90

Több epizód a Régen minden jobb volt-ből

  • Az értelmiségi gettófenegyerek - Mathieu Kassovitz filmjei

    A Régen minden jobb volt című műsorban a résztvevők Mathieu Kassovitz francia filmrendező, író és színész életművét és pályafutását elemzik. A beszélgetés kitér a 1995-ös A gyűlöl…

  • A hidegháborús héja - Zbigniew Brzezinski és külpolitikája

    Ez az epizód Zbigniew Brzezinski lengyel-amerikai külpolitikai stratégiáját mutatja be, aki Jimmy Carter elnöksége alatt nemzetbiztonsági tanácsadóként szolgált. Kissingerrel elle…

  • A visszafogott intenzitás mestere - Keanu Reeves legjobb filmjei

    A Régen minden jobb volt című műsorban Balázsy István, Bezsenyi Tamás, Csunderlik Péter, Dékány László és Laska Pál Keanu Reeves színészi pályáját és filmjeit vitatják meg. Kiemel…

  • A televíziózás múltja, jelene és jövője

    A Tilos Rádió "Régen minden jobb volt" című műsorának adásában Balázsy István, Kovács Gellért és Laska Pál a televíziózás elmúlt évtizedeit idézik fel. A beszélgetés során szó esi…

  • Top 5: Az "Odüsszeia" és más hollywoodi antik eposzok

    A "Régen minden jobb volt" című műsorban a filmes antik eposzokat vették górcső alá, különös tekintettel az "Odüsszeia" hollywoodi feldolgozásaira. A beszélgetés során elemezték C…

  • Bud Spencer legjobb filmjei

    A Régen minden jobb volt műsorban Balázsy István, Bezsenyi Tamás és Csunderlik Péter beszélgettek a 10 éve elhunyt Bud Spencer életéről, sportolói és színészi karrierjéről, valami…

  • Tévhitek a Beatlesről - Beszélgetés László Róberttel

    A Beatlesről és az együttes körüli tévhitekről beszélgetett László Róbert, a "Beatles 50" blog szerzője a Régen minden jobb volt című műsorban. Az adásban szó esett az együttes ko…

  • Robert Zemeckis legjobb filmjei

    Robert Zemeckis amerikai filmrendező pályafutását mutatja be a műsor. Zemeckis, aki olyan filmeket rendezett, mint a "Vissza a jövőbe"-trilógia és a "Forrest Gump", folyamatosan k…

  • Top 5: Az amerikai baloldal hollywoodi filmekben

    A Régen minden jobb volt műsorában ezúttal az amerikai munkásmozgalom és a szocialista értelmiség történetét vizsgálták hollywoodi filmek segítségével. Paár Ádám USA-szakértő közr…

  • Az ír fenegyerek - Colin Farrell legjobb filmjei

    A Tilos Rádió "Régen minden jobb volt" című műsorában Balázsy István, Bezsenyi Tamás, Csunderlik Péter, Dékány László és Laska Pál beszélgetnek Colin Farrell karrierjéről, kiemelv…