Top 10: A 2010-es évek emblematikus külföldi slágerei
· PT1H20SÖsszefoglaló
Ebben az epizódban a Régen minden jobb volt podcast a 2010-es évek emblematikus külföldi slágereit vizsgálja. Szakértők elemzik az évtized zenei felhozatalát, kitérve a hiphopra és a popzenei trendekre.
Röviden
- Műsor
- Régen minden jobb volt
- Megjelenés
- 2021. 12. 19.
- Hossz
- 1 óra 0 perc
- Szereplők, említett nevek
- Pető Péter, Laska Pál
- Témák
- 2010s foreign hits, hiphop, pop music
Ebben az epizódban
Ez volt az a dekád, aminek vizsgálata során sokat látott szakértőink is elszigetelt Észak-Koreaként érezték magukat a popzene térképén, és úgy értetlenkedtek a legsikeresebb produkciókat látván, mint Betlen János 2007-ben, miután megvizsgálta a Sziget fellépőinek listáját, amin Gyilkosokat (The Killers) és Őrületet (Madness) talált.
Lukács Györgynek nem tört volna úgy bele a bicskája a Marvel-filmek elemzésébe, mint ahogy a mi svájci késünk megadta most magát, miközben megpróbáltuk feltárni az évtized zenei felhozatalát.
Elarctalanodás, elsvédesedés, DJ-diktatúra és mindent elöntő hiphop hatások, valamint méretes rezgő fenekek jellemzik a 2010-es éveket, és ha Nietzsche most élt volna, tuti, hogy Isten után a rockzenére is kiállítja a halotti bizonyítványt.
A beszélgetés résztvevői: Bezsenyi Tamás Csunderlik Péter Dékány László Laska Pál Pető Péter A Régen minden jobb volt a Tilos Rádó hátrafelé nyilazó történelmi műsora: https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt/ A top ten a "Régen minden jobb volt - Korunk filmjei, zenéi, tévéműsorai" című könyvünkben olvasható: https://napvilagkiado.eu/termek/regen-minden-jobb-volt/
Említett entitások
Témák
Személyek
Szervezetek, cégek
- Régen minden jobb volt
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Top 10: A 2010-es évek emblematikus külföldi slágerei”
Miről szól ez az epizód: „Top 10: A 2010-es évek emblematikus külföldi slágerei”?
Ebben az epizódban a Régen minden jobb volt podcast a 2010-es évek emblematikus külföldi slágereit vizsgálja. Szakértők elemzik az évtized zenei felhozatalát, kitérve a hiphopra és a popzenei trendekre. Az epizód a Régen minden jobb volt című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 12. 19..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Top 10: A 2010-es évek emblematikus külföldi slágerei”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pető Péter, Laska Pál.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Top 10: A 2010-es évek emblematikus külföldi slágerei”?
Fő témái: 2010s foreign hits, hiphop, pop music.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Top 10: A 2010-es évek emblematikus külföldi slágerei”?
Megjelenés: 2021. 12. 19.. Hossz: 1 óra 0 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/regen-minden-jobb-volt/top-10-a-2010-es-evek-emblematikus-kulfoldi-slagerei
Több epizód a Régen minden jobb volt-ből
- Az értelmiségi gettófenegyerek - Mathieu Kassovitz filmjei
A Régen minden jobb volt című műsorban a résztvevők Mathieu Kassovitz francia filmrendező, író és színész életművét és pályafutását elemzik. A beszélgetés kitér a 1995-ös A gyűlöl…
- A hidegháborús héja - Zbigniew Brzezinski és külpolitikája
Ez az epizód Zbigniew Brzezinski lengyel-amerikai külpolitikai stratégiáját mutatja be, aki Jimmy Carter elnöksége alatt nemzetbiztonsági tanácsadóként szolgált. Kissingerrel elle…
- A visszafogott intenzitás mestere - Keanu Reeves legjobb filmjei
A Régen minden jobb volt című műsorban Balázsy István, Bezsenyi Tamás, Csunderlik Péter, Dékány László és Laska Pál Keanu Reeves színészi pályáját és filmjeit vitatják meg. Kiemel…
- A televíziózás múltja, jelene és jövője
A Tilos Rádió "Régen minden jobb volt" című műsorának adásában Balázsy István, Kovács Gellért és Laska Pál a televíziózás elmúlt évtizedeit idézik fel. A beszélgetés során szó esi…
- Top 5: Az "Odüsszeia" és más hollywoodi antik eposzok
A "Régen minden jobb volt" című műsorban a filmes antik eposzokat vették górcső alá, különös tekintettel az "Odüsszeia" hollywoodi feldolgozásaira. A beszélgetés során elemezték C…
- Bud Spencer legjobb filmjei
A Régen minden jobb volt műsorban Balázsy István, Bezsenyi Tamás és Csunderlik Péter beszélgettek a 10 éve elhunyt Bud Spencer életéről, sportolói és színészi karrierjéről, valami…
- Tévhitek a Rolling Stonesról - Beszélgetés Vitáris Ivánnal
A Tilos Rádió "Régen minden jobb volt" című műsorának ezen epizódja a Rolling Stones együttes pályaképét mutatja be, Vitáris Iván (Ivan and the Parazol) közreműködésével. Az adás…
- Tévhitek a Beatlesről - Beszélgetés László Róberttel
A Beatlesről és az együttes körüli tévhitekről beszélgetett László Róbert, a "Beatles 50" blog szerzője a Régen minden jobb volt című műsorban. Az adásban szó esett az együttes ko…
- Robert Zemeckis legjobb filmjei
Robert Zemeckis amerikai filmrendező pályafutását mutatja be a műsor. Zemeckis, aki olyan filmeket rendezett, mint a "Vissza a jövőbe"-trilógia és a "Forrest Gump", folyamatosan k…
- Top 5: Az amerikai baloldal hollywoodi filmekben
A Régen minden jobb volt műsorában ezúttal az amerikai munkásmozgalom és a szocialista értelmiség történetét vizsgálták hollywoodi filmek segítségével. Paár Ádám USA-szakértő közr…