Top 10: Woody Allen legjobb filmjei - I. rész
· PT1H1M20SÖsszefoglaló
Ebben a kétrészes beszélgetés első részében Woody Allen filmrendezői karrierjét és életművét elemzik. Kitérnek korai munkásságára és olyan meghatározó alkotásokra, mint az Oscar-díjas „Annie Hall”.
Röviden
- Műsor
- Régen minden jobb volt
- Megjelenés
- 2025. 11. 12.
- Hossz
- 1 óra 1 perc
- Szereplők, említett nevek
- Woody Allen, Laska Pál
- Témák
- filmrendezői karrier, életmű, alkotások
Ebben az epizódban
Woody Allen jellegzetes vastagkeretes szemüvegével, torzonborz hajával és Kern András szinkronizálta egysorosaival a magyar közönség állandó kedvence – mi is részben az ő filmjein nőttünk fel, így kétrészes beszélgetésben elemezzük a „magvas” életművét az idén 90 éves írónak-filmesnek. („Sok benne a magv.”) Az 1935-ben született, Brooklynban felnőtt – mint tudjuk, ezért nincsenek szexuális problémái –, sztáréletet elutasító hobbiklarinétos évekig poéníróként és stand-up komikusként dolgozott, majd a filmkészítés felé fordult.
Forgatókönyvíróként kezdte, színészként a James Bond-paródia "Casino Royale"-ban (1967) is szerepelt.
Első rendezői munkája az újravágott és -szinkronizált japán kémvígjáték, a "Mi újság, Tiger Lily?" (1966) volt.
Az általunk ismert Woody Allen – születési neve Allen Stewart Konigsberg – 1969-ben lépett színre egy áldokumentum-bohózattal, a "Fogd a pénzt és fuss!"-sal, amelyet 34 éves korában készített.
A film sikere számos, kritikusok által elismert abszurd vígjátékhoz vezetett, köztük ott a latin-amerikai forradalmakat és a CIA-akciókat egyszerre viccesen kritizáló „Banánköztársaság” (1971) és a 2173-ban játszó disztópiaparódia, a „Hétalvó” (1973).
Jelentős filmesként az „Annie Hall” (1977) romantikus vígjátékkal vált ismertté, amely Oscar-díjat nyert a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb eredeti forgatókönyv (megosztva Marshall Brickmannel) és a legjobb női főszereplő (Diane Keaton) kategóriákban.
A film érett és vicces képet fest egy óriási szerelemnek induló, de kudarcba fulladt kapcsolatról.
Megmutatta tehetségét az emberi létről szóló, mélyreható történetek elmesélésében és frappáns viccekkel történő elbagatellizálásában.
Alkalmanként elmerül a műfajkeverésben (munkái közt akad sci-fi, egy majdnem horrorfilm, számos történelmi dráma és fantasy – bár általában csak egy mágikus realista elemmel), de általában új szemszögből közelíti meg saját kortárs középosztálybeli életét, egy kísérleti filmes nézőpontját keveri kedvenc olvasmány- és filmes élményeivel: az orosz irodalom (Dosztojevszkij, Tolsztoj, Csehov), Bergman, Fellini állandó hivatkozási pontok nála.
Köpönyegéből bújt elő a ZAZ-trió, a „Seinfeld”, a „Hivatal” és még annyi mindennapi esendőséget humorral bemutató film és sorozat.
Allen egy olyan auteur (véletlenül éppen itt van velünk Marshall McLuhan), aki érzelmeit és kalandjait a vásznon is megmutatja.
Éppen ezért hat annyira személyesnek sok filmje.
Kifejezetten azonosulni tudunk Woody Allen karakterével, akár maga Allen alakítja, akár a karakterét helyettesítő színész (ritkább esetekben színésznő).
Tipikus hőse mindig Woody Allen marad, egy pszichológiailag kihívásokkal küszködő new york-i zsidó férfi, aki rendszeresen emberi kapcsolataiban és filozófiai kérdésekben veszik el – ha korunk Manhattanjében, ha Napóleon korának Moszkvájában, mint a „Szerelem és halál” című 1975-ös „Háború és béke”-kifigurázásban.
Sosem volt kifejezetten kereskedelmi vénája, de rendkívül termékeny szerző: 1982 és 2017 között minden évben bemutattak egy általa írt és rendezett filmet.
Négyszer nyert Oscar-díját („Annie Hall”-ért mint forgatókönyvíró és rendező, a „Hannah és nővérei”, valamint az „Éjfél Párizsban” forgatókönyvéért), és még hússzor jelölték.
Masszív életművét értelmezni, Allen munkásságának bonyolultabb összefüggéseinek mélyére hatolni nehezebbnek tűnik, mint valaha a szexuális zaklatással kapcsolatos vádak fényében.
Joggal foghat el minket depresszió és neurózis, mikor Woody Allen karrierjét tekintjük át, a legjobb filmjeiről beszélgetve - az első részben az 1980-as évek végéig jutunk el.
A beszélgetés résztvevői: Balázsy István Bezsenyi Tamás Csunderlik Péter Laska Pál A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora: https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt
Említett entitások
Témák
- filmrendezői karrier
- életmű
- alkotások
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Top 10: Woody Allen legjobb filmjei - I. rész”
Miről szól ez az epizód: „Top 10: Woody Allen legjobb filmjei - I. rész”?
Ebben a kétrészes beszélgetés első részében Woody Allen filmrendezői karrierjét és életművét elemzik. Kitérnek korai munkásságára és olyan meghatározó alkotásokra, mint az Oscar-díjas „Annie Hall”. Az epizód a Régen minden jobb volt című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 12..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Top 10: Woody Allen legjobb filmjei - I. rész”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Woody Allen, Laska Pál.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Top 10: Woody Allen legjobb filmjei - I. rész”?
Fő témái: filmrendezői karrier, életmű, alkotások.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Top 10: Woody Allen legjobb filmjei - I. rész”?
Megjelenés: 2025. 11. 12.. Hossz: 1 óra 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/regen-minden-jobb-volt/top-10-woody-allen-legjobb-filmjei-i-resz
Több epizód a Régen minden jobb volt-ből
- Az értelmiségi gettófenegyerek - Mathieu Kassovitz filmjei
A Régen minden jobb volt című műsorban a résztvevők Mathieu Kassovitz francia filmrendező, író és színész életművét és pályafutását elemzik. A beszélgetés kitér a 1995-ös A gyűlöl…
- A hidegháborús héja - Zbigniew Brzezinski és külpolitikája
Ez az epizód Zbigniew Brzezinski lengyel-amerikai külpolitikai stratégiáját mutatja be, aki Jimmy Carter elnöksége alatt nemzetbiztonsági tanácsadóként szolgált. Kissingerrel elle…
- A visszafogott intenzitás mestere - Keanu Reeves legjobb filmjei
A Régen minden jobb volt című műsorban Balázsy István, Bezsenyi Tamás, Csunderlik Péter, Dékány László és Laska Pál Keanu Reeves színészi pályáját és filmjeit vitatják meg. Kiemel…
- A televíziózás múltja, jelene és jövője
A Tilos Rádió "Régen minden jobb volt" című műsorának adásában Balázsy István, Kovács Gellért és Laska Pál a televíziózás elmúlt évtizedeit idézik fel. A beszélgetés során szó esi…
- Top 5: Az "Odüsszeia" és más hollywoodi antik eposzok
A "Régen minden jobb volt" című műsorban a filmes antik eposzokat vették górcső alá, különös tekintettel az "Odüsszeia" hollywoodi feldolgozásaira. A beszélgetés során elemezték C…
- Bud Spencer legjobb filmjei
A Régen minden jobb volt műsorban Balázsy István, Bezsenyi Tamás és Csunderlik Péter beszélgettek a 10 éve elhunyt Bud Spencer életéről, sportolói és színészi karrierjéről, valami…
- Tévhitek a Rolling Stonesról - Beszélgetés Vitáris Ivánnal
A Tilos Rádió "Régen minden jobb volt" című műsorának ezen epizódja a Rolling Stones együttes pályaképét mutatja be, Vitáris Iván (Ivan and the Parazol) közreműködésével. Az adás…
- Tévhitek a Beatlesről - Beszélgetés László Róberttel
A Beatlesről és az együttes körüli tévhitekről beszélgetett László Róbert, a "Beatles 50" blog szerzője a Régen minden jobb volt című műsorban. Az adásban szó esett az együttes ko…
- Robert Zemeckis legjobb filmjei
Robert Zemeckis amerikai filmrendező pályafutását mutatja be a műsor. Zemeckis, aki olyan filmeket rendezett, mint a "Vissza a jövőbe"-trilógia és a "Forrest Gump", folyamatosan k…
- Top 5: Az amerikai baloldal hollywoodi filmekben
A Régen minden jobb volt műsorában ezúttal az amerikai munkásmozgalom és a szocialista értelmiség történetét vizsgálták hollywoodi filmek segítségével. Paár Ádám USA-szakértő közr…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- #65 Jakab Juli és Sipos Gábor — Filmklub podcast
Jakab Juli színésznő és Sipos Gábor producer a Napszállta című filmről, filmes karrierjükről és a szakmájukról beszélget. Felidézik gyerekkori filmes hatásaikat, a Saul fia sikeré…