Sapientia Podcast - Csíkszeredai Kar
Mit (nem) olvasunk?
· PT41M2SÖsszefoglaló
A Sapientia Podcast epizódjában dr. Pap Levente és dr. Tomonicska Ingrid az olvasási szokásokat, a könyvolvasás és a technológia kapcsolatát, valamint a műfordítás jelentőségét tárgyalják, kitérve a romániai adatokra és a fiataloknak szóló olvasmányokra.
Röviden
- Műsor
- Sapientia Podcast - Csíkszeredai Kar
- Megjelenés
- 2023. 04. 05.
- Hossz
- 41 perc
- Szereplők, említett nevek
- Pap Levente, Tomonicska Ingrid
- Témák
- olvasási szokások, könyvolvasás, technológia, műfordítás
Ebben az epizódban
Az Eurostat 2020-as adatai szerint a románok 94% nem olvas könyvet és a technológia fejlődése „átirányította” a figyelmünket közösségi médiára.
Romániában mindössze 8458 nemzeti, egyetemi, egyetemi, szakkönyvtár, iskolai, nyilvános vagy magánkönyvtár működik, míg 1990-ben 16 665 könyvtár volt.
Románia 19 milliós lakosságára 250 könyvesbolt jut, míg például Bulgária 6 milliós lakosságára 350.
A Sapientia Podcast legújabb részében a Bölcsész sarok házigazdája dr.
Pap Levente arra volt kíváncsi, hogy mit is olvasunk vagy éppen mit nem olvasunk, ezért dr.
Tomonicska Ingrid egyetemi adjunktussal beszélgettek olvasási szokásainkról, a műfordításról és arról, hogy igen is van mit olvasson a fiatal a kötelező háziolvasmányokon túl is.
Megtudjuk, hogy kik a legfordítottabb román írók és kik a legfordítottabb magyar írók román nyelvre.
Na és te veszel még könyveket vagy inkább e-bookot használsz?
Említett entitások
Témák
- olvasási szokások
- könyvolvasás
- technológia
- műfordítás
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Mit (nem) olvasunk?”
Miről szól ez az epizód: „Mit (nem) olvasunk?”?
A Sapientia Podcast epizódjában dr. Pap Levente és dr. Tomonicska Ingrid az olvasási szokásokat, a könyvolvasás és a technológia kapcsolatát, valamint a műfordítás jelentőségét tárgyalják, kitérve a romániai adatokra és a fiataloknak szóló olvasmányokra. Az epizód a Sapientia Podcast - Csíkszeredai Kar című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 04. 05..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Mit (nem) olvasunk?”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pap Levente, Tomonicska Ingrid.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Mit (nem) olvasunk?”?
Fő témái: olvasási szokások, könyvolvasás, technológia, műfordítás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Mit (nem) olvasunk?”?
Megjelenés: 2023. 04. 05.. Hossz: 41 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/sapientia-podcast-csikszeredai-kar/mit-nem-olvasunk
Több epizód a Sapientia Podcast - Csíkszeredai Kar-ből
- Három éve és ma - Megérte itt lenni?
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának négy végzős hallgatója osztja meg tapasztalatait egyetemi éveiről. A házigazda, dr. Nistor Laura kérdezte őket az e…
- Kihívás és kaland: Erasmus-sztorik őszintén
Az Erasmus+ mobilitásban részt vevő hallgatók, Geréd Boglárka, Benedek Szabolcs és Benke Kriszta tanulmányi és szakmai tapasztalatokról, személyes élményekről, a jelentkezéshez sz…
- Mi jön a diploma után? Pályakezdő reality check
Ebben az epizódban Grüman Éva, a DreamJobs Romania operatív vezetője, dr. Nistor Laura vendégeként beszél a pályakezdők munkaerőpiacáról. Szó esik a diploma értékéről, a fizetési…
- Mit árulnak el a fogaid az életmódodról?
A Sapientia Podcast adásában Dr. András Ágota fogorvos a szájegészség világnapja alkalmából a száj egészségének fontosságáról beszél, kitérve a modern életmód fogakra gyakorolt ha…
- Körforgásban a jövő: életciklus, érték, felelősség
Ebben az epizódban a körforgásos gazdaság valódi jelentéséről esik szó, túl az újrahasznosításon. Dr. Bíró Bíborka Eszter házigazda dr. György Ottiliával beszélget a lineáris és k…
- Edzés: fogadalomtól a fenntartható célokig
Ebben az epizódban Dr. Nistor Laura és Koncsag Tamás a mozgás elkezdéséről és fenntartásáról beszélgetnek. Témák: miért adjuk fel az edzést, hogyan kezdjünk újra, motiváció, testk…
- Magány és visszaút egymáshoz
Ebben az epizódban dr. Nistor Laura házigazdánk Xantus Adrienn pszichológussal beszélget a magány valódi arcairól, az egyedüllét és a magány közti különbségről, a fiatalok elszige…
- Rebranding: új arculat közel húsz év után
Ez az epizód a rebrandingről szól, különös tekintettel a vállalkozások arculatváltására. Varga Csaba, a Pikura by Delikates designműhely vezetője, gazdasági szemszögből mutatja be…
- Nobel-díj – Krasznahorkai világa közelről
A Sapientia Podcast ebben az epizódban Krasznahorkai László munkásságáról beszélget, különös tekintettel a prózájára és annak relevanciájára a mai fiatalok számára. Dr. Tamás Déne…
- Tanulni a valóságból: Esettanulmányok a gazdasági oktatásban
Ez a Sapientia Podcast epizód az esettanulmány alapú képzésről szól, az évente megrendezett Sapientiás Esettanulmány Verseny kapcsán. Dr. Bíró Boróka Júlia egyetemi adjunktus vála…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Az én könyvem, az én történetem — Európa Pont
Az epizód az olvasás népszerűségének megújulásáról, az olvasási szokások változásairól és a fiatalok körében népszerű műfajokról szól. Beszélgetés Grecsó Krisztiánnal, Lakatos Lev…
- Édes Néném: Így állunk könyvolvasásban — Bartók Rádió Podcast
Az epizód a könyvolvasási szokásokról szól Magyarországon, különös tekintettel az európai ranglistán elfoglalt helyre.
- A fiatalok és az olvasás kapcsolata - Fem-Fiction Podcast — A Tanári
Ebben az epizódban a Fem-Fiction Podcast tagjaival közösen beszélgetnek arról, hogyan látják a fiatalok és az olvasás kapcsolatát manapság, boncolgatva a tinédzserek olvasási szok…