Sláger FM

A mese, amely összeköt – Az adventi Meseóra varázsa a Nemzeti Színházban | Nagy Dorka, Fellinger Domonkos és S. Miller András a Sláger KULT-ban

· PT20M26S

Összefoglaló

Nagy Dorka népdalénekes és Fellinger Domonkos színművész a december 13-i nemzeti színházbeli adventi Meseóra programról beszéltek a Sláger KULT-ban. A Meseőrzők küldetésének részét képező esemény célja a közös mesemondás és éneklés élményének átadása családoknak.

Röviden

Műsor
Sláger FM
Megjelenés
2025. 12. 14.
Hossz
20 perc
Szereplők, említett nevek
Fellinger Domonkos, Nagy Dorka, S. Miller András
Témák
advent, meseóra, mese

Ebben az epizódban

Nagy Dorka népdalénekes, menedzser és tanár, valamint Fellinger Domonkos színművésza Meseőrzők program részeként a Meseóra című adventi családi esemény vezetői lesznek december 13-án a Nemzeti Színházban.

A Meseőrzők küldetése, hogy visszahozza a szóbeli mesemondás, az éneklés és a közös élmény varázsát a mindennapokba.

Dorka és Domonkos ennek a missziónak a részeként olyan foglalkozásokat tartanak, ahol a gyerekek és a szülők együtt élhetik át a mese és a népdal közösségteremtő erejét. „A mesékben ott van a tudás, az érzelem és az élmény, amiből a gyerekek és a felnőttek is töltekezhetnek” – fogalmazott Domonkos a műsorban.

A december 13-i esemény különleges hangulatot ígér: a Lucanaphoz kapcsolódó programon adventi mesék, bibliai történetek és közös éneklés várja a családokat.

A mesemondás és a népdalok egymásba fonódva vezetik a gyerekeket a karácsony hangulatába, miközben a kicsik aktív résztvevői lesznek a történetnek – a mese a mesében formában ők is alakítják a cselekményt.

Dorka arról is mesélt, hogy a zenei válogatás során külön figyel arra, hogy a népdalok tájegységekhez illően színesítsék a programot. „A dalok is történetek, minden egyes ének egy újabb kapocs a meséhez és a közösséghez” – mondta.

A foglalkozás nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is megérinti, hiszen sokan a saját gyerekkoruk élményeit élik újra.

Domonkos hozzátette, hogy minden meseóra komoly felkészülést igényel, hiszen a meséket fejből meséli, így a gyerekekkel való közvetlen kapcsolat, a szemkontaktus és az improvizáció is a történet részévé válik. „A mese képes arra, hogy még egy nagyobb térben is intimitást teremtsen.

A gyerekek mindig őszinték, és ha megérintjük őket, azonnal reagálnak.” A Sláger KULT-ban a vendégek arról is beszéltek, hogy a mese nem csupán gyerekeknek való.

A mesék, dalok és hagyományok révén mindannyian közelebb kerülhetünk ahhoz a belső gyermeki világhoz, amelyben még képesek voltunk csodálkozni, hinni és nevetni.

A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S.

Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.

Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Sláger KULT

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A mese, amely összeköt – Az adventi Meseóra varázsa a Nemzeti Színházban | Nagy Dorka, Fellinger Domonkos és S. Miller András a Sláger KULT-ban”

Miről szól ez az epizód: „A mese, amely összeköt – Az adventi Meseóra varázsa a Nemzeti Színházban | Nagy Dorka, Fellinger Domonkos és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?

Nagy Dorka népdalénekes és Fellinger Domonkos színművész a december 13-i nemzeti színházbeli adventi Meseóra programról beszéltek a Sláger KULT-ban. A Meseőrzők küldetésének részét képező esemény célja a közös mesemondás és éneklés élményének átadása családoknak. Az epizód a Sláger FM című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 14..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A mese, amely összeköt – Az adventi Meseóra varázsa a Nemzeti Színházban | Nagy Dorka, Fellinger Domonkos és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Fellinger Domonkos, Nagy Dorka, S. Miller András.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A mese, amely összeköt – Az adventi Meseóra varázsa a Nemzeti Színházban | Nagy Dorka, Fellinger Domonkos és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?

Fő témái: advent, meseóra, mese.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A mese, amely összeköt – Az adventi Meseóra varázsa a Nemzeti Színházban | Nagy Dorka, Fellinger Domonkos és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?

Megjelenés: 2025. 12. 14.. Hossz: 20 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/slager-fm/a-mese-amely-osszekot-az-adventi-meseora-varazsa-a-nemzeti-szinhazban-nagy-dorka

Több epizód a Sláger FM-ből