A producer, aki musicaltörténelmet írt | Vona Tibor és S. Miller András a Sláger KULT-ban
· PT33M23SÖsszefoglaló
Vona Tibor producer, színházcsináló a Nikola Tesla – Végtelen energia című musicallel elnyerte az Év Legjobb Musicalje díjat a dél-koreai DIMF fesztiválon. Ez az elismerés bizonyítja, hogy a magyar alkotók képesek világszínvonalat teremteni. A beszélgetés során Vona Tibor S.…
Röviden
- Műsor
- Sláger FM
- Megjelenés
- 2025. 08. 18.
- Hossz
- 33 perc
- Szereplők, említett nevek
- Vona Tibor, S. Miller András
Ebben az epizódban
Vona Tibor producer, színházcsináló neve ma már egyet jelent azzal a produkcióval, amely gyakorlatilag a musicalek Oscar-díját hozta el Magyarországnak.
A kontinens legjelentősebb fesztiválján, a dél-koreai DIMF-en (Daegu International Musical Festival) a Nikola Tesla – Végtelen energia című előadás kapta meg az Év Legjobb Musicalje díjat.
A harminc versenyző produkció közül 9.8 pontos közönségértékeléssel végzett az első helyen – ez minden idők egyik legmagasabb pontszáma a fesztivál történetében.
Az elismerés egyúttal annak bizonyossága is, hogy a magyar alkotók képesek világszínvonalat teremteni, ha mernek nagyot álmodni – és meg is valósítani azt.
A dél-koreai turné alatt tíz alkalommal játszották a darabot, magyar nyelven, angol és koreai felirattal – és a helyi operaház hatalmas aulájában minden este több száz rajongó állt sorba, hogy találkozhasson a magyar színészekkel.
A fogadtatás bizonyítja: a Tesla valódi kulturális híd a kontinensek között.
Beszélgetésünkben szó lesz arról, hogyan lehet egy turnétársulatból nemzetközi szinten is jegyzett műhelyt építeni, miért nélkülözhetetlen a rugalmasság a művészeti vezetésben („nem a legerősebb, hanem a legrugalmasabb él túl” – vallja Tibor), és milyen kihívásokkal jár az, hogy miközben a világ felfedezi és ünnepli a társulatot, idehaza alig jutnak színpadhoz.
Holott a budapesti és magyarországi közönséget sem szeretnék elhanyagolni.
Tibor őszintén mesél arról is, hogyan működik együtt családja a háttérben – fiaival, feleségével közösen építve a produkciókat –, és hogy milyen erőt ad neki a magyar közönség vastapsa Nyíregyházán éppúgy, mint a telt házak Dél-Koreában.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S.
Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
Említett entitások
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A producer, aki musicaltörténelmet írt | Vona Tibor és S. Miller András a Sláger KULT-ban”
Miről szól ez az epizód: „A producer, aki musicaltörténelmet írt | Vona Tibor és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?
Vona Tibor producer, színházcsináló a Nikola Tesla – Végtelen energia című musicallel elnyerte az Év Legjobb Musicalje díjat a dél-koreai DIMF fesztiválon. Ez az elismerés bizonyítja, hogy a magyar alkotók képesek világszínvonalat teremteni. A beszélgetés során Vona Tibor S.… Az epizód a Sláger FM című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 08. 18..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A producer, aki musicaltörténelmet írt | Vona Tibor és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vona Tibor, S. Miller András.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A producer, aki musicaltörténelmet írt | Vona Tibor és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?
Megjelenés: 2025. 08. 18.. Hossz: 33 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/slager-fm/a-producer-aki-musicaltortenelmet-irt-vona-tibor-es-s-miller-andras-a-slager-kul
Több epizód a Sláger FM-ből
- "Nem leszel már ADHS-s, mert az vagy" - Így jártam a nővéremmel
- Sláger Kult | Dr. Farkas Gábor | A Zeneakadémia rektori székéből este még odaül a zongorához gyakorolni | Aki kérdez: S. Miller András
- Sláger Kult | Turcsán Emese | Száz év egészségben – Megszületett a hosszú élet magyar modellje | Aki kérdez: S. Miller András
- Sláger Kult | Kiss Mona | Országtorták mentesen, rizslapból sütemények és egy nagyon személyes kötet | Aki kérdez: S. Miller András
- Sláger Kult | Marót Viki | 23 éve tart a rock and roll, október 30-án Halloween-különkiadás jön az Orfeumban | Aki kérdez: S. Miller András
- Sláger Kult | Büky Anna | Miért válik sokaknál kudarccá az öregség? | Aki kérdez: S. Miller András
- CYLA PÉNTEK a Sláger Reggelben!
- Sláger Kult | Nagy Krisztián | Százkilós fényszobrok érkeznek a Kiscelli Múzeumba - NagyMolnár új kiállítása a föld alá költözik | Aki kérdez: S. Miller András
- Sláger Kult | Dr. Panni | 42,195 kilométer Rékáért, minden egyes lépés Józsikáért | Aki kérdez: S. Miller András
- Sláger Kult | Csincsi Lejla | Harminc év érintés, ötven év élet – most könyv készül a tapasztalatokból | Aki kérdez: S. Miller András
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Erkel László "Kentaur": Brian May-nek terveztem jelmezt — Szembe Sorel podcast
Erkel László "Kentaur", Erkel Ferenc leszármazottja, díszlet- és jelmeztervező, festő, zenész és érdemes művész. Ebben az epizódban a világsztárokkal való együttműködéseiről beszé…
- Mi az életünkkel játszunk - Vági Bence — Felforgatók
Vági Bence, a Recirquel újcirkuszi társulat alapítója a Felforgatók vendége, ahol a cirkusz iránti érdeklődéséről, a közös alkotásról, a Sziget Fesztiválról és a Müpáról beszél.