A tehetségtelenség, mint művészet | Gencsi Attila és S. Miller András a Sláger KULT-ban
· PT20M14SÖsszefoglaló
Gencsi Attila az Antitalent Rhapsody című önálló estjéről, a stand-up színház műfajáról és a polgári élet mellett végzett alkotómunka kihívásairól beszélget S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban.
Röviden
- Műsor
- Sláger FM
- Megjelenés
- 2025. 12. 14.
- Hossz
- 20 perc
- Szereplők, említett nevek
- Gencsi Attila, S. Miller András
- Témák
- stand-up színház, alkotómunka, polgári élet
Ebben az epizódban
Gencsi Attila, az ország első popkulturális stand-up színházának alapítója és előadója, aki az Antitalent Rhapsody című önálló estjével egyedülálló módon kapcsolja össze a humort, a zenét és a színházi történetmesélést.
Attila műfajt teremtett: az általa megálmodott stand-up színház egyszerre önreflexív, kulturális és nosztalgikus utazás, amely a 20. századi popkultúra nagy alakjait és jelenségeit idézi meg – Woody Allentől és a Monty Python csapatától egészen Révész Sándorig, Szikora Róbertig vagy Puskás Ferencig.
A produkció szellemes, mégis mély: a tehetség, a zsenialitás és az önismeret határvidékén mozog, miközben finoman szembesít azzal, mit jelent ma alkotni, hinni és embernek maradni.
Az Antitalent Rhapsody sajátos humorral mutatja meg, hogy a tehetségtelenség is lehet szórakoztató, sőt, önreflexióra késztető élmény.
Attila gitárral, énekkel és monológokkal építi fel az előadást, amely egyszerre színház és stand-up, de egyik sem a szó klasszikus értelmében.
Az est során múlt és jelen, humor és keserédes felismerések fonódnak össze.
A produkció december 13-án lesz látható a belváros szívében, a Váci utca 40. szám alatt, a FAME Arts and Café színpadán, ahol az előadás után közönségtalálkozó is várja a nézőket, jazz-zenével és baráti beszélgetésekkel.
Attila arról is mesél ma, hogy a civil élet és a művészi hivatás között egyensúlyozva hogyan talál menedéket a színpadon.
Kétgyermekes édesapaként, teljes munkaidős civil karrier mellett alkot, és minden fellépés számára egy új premier.
Ahogy fogalmazott: „Amikor színpadra lépek, elszabadul bennem minden, amit a hétköznapokban visszafogok.
Ez a szabadság, a humor és az önazonosság pillanata.” A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S.
Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
Említett entitások
Témák
- stand-up színház
- alkotómunka
- polgári élet
Személyek
Szervezetek, cégek
- Sláger KULT
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A tehetségtelenség, mint művészet | Gencsi Attila és S. Miller András a Sláger KULT-ban”
Miről szól ez az epizód: „A tehetségtelenség, mint művészet | Gencsi Attila és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?
Gencsi Attila az Antitalent Rhapsody című önálló estjéről, a stand-up színház műfajáról és a polgári élet mellett végzett alkotómunka kihívásairól beszélget S. Miller Andrással a Sláger KULT-ban. Az epizód a Sláger FM című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 14..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A tehetségtelenség, mint művészet | Gencsi Attila és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Gencsi Attila, S. Miller András.
Milyen témákat érint ez az epizód: „A tehetségtelenség, mint művészet | Gencsi Attila és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?
Fő témái: stand-up színház, alkotómunka, polgári élet.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A tehetségtelenség, mint művészet | Gencsi Attila és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?
Megjelenés: 2025. 12. 14.. Hossz: 20 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/slager-fm/a-tehetsegtelenseg-mint-muveszet-gencsi-attila-es-s-miller-andras-a-slager-kult
Több epizód a Sláger FM-ből
- "Nem leszel már ADHS-s, mert az vagy" - Így jártam a nővéremmel
- Sláger Kult | Dr. Farkas Gábor | A Zeneakadémia rektori székéből este még odaül a zongorához gyakorolni | Aki kérdez: S. Miller András
- Sláger Kult | Turcsán Emese | Száz év egészségben – Megszületett a hosszú élet magyar modellje | Aki kérdez: S. Miller András
- Sláger Kult | Kiss Mona | Országtorták mentesen, rizslapból sütemények és egy nagyon személyes kötet | Aki kérdez: S. Miller András
- Sláger Kult | Marót Viki | 23 éve tart a rock and roll, október 30-án Halloween-különkiadás jön az Orfeumban | Aki kérdez: S. Miller András
- Sláger Kult | Büky Anna | Miért válik sokaknál kudarccá az öregség? | Aki kérdez: S. Miller András
- CYLA PÉNTEK a Sláger Reggelben!
- Sláger Kult | Nagy Krisztián | Százkilós fényszobrok érkeznek a Kiscelli Múzeumba - NagyMolnár új kiállítása a föld alá költözik | Aki kérdez: S. Miller András
- Sláger Kult | Dr. Panni | 42,195 kilométer Rékáért, minden egyes lépés Józsikáért | Aki kérdez: S. Miller András
- Sláger Kult | Csincsi Lejla | Harminc év érintés, ötven év élet – most könyv készül a tapasztalatokból | Aki kérdez: S. Miller András