Sláger FM

Ahol a hit, a tudás és az emberi jóság találkozik | Endrédy Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

· PT21M29S

Összefoglaló

Endrédy Gábor, a Slachta Margit Kollégium igazgatója és színművész a Sláger KULT vendége. A beszélgetés a kollégium értékközpontú közösségépítő munkájáról, a fiatalok fejlődésének támogatásáról és az egyetemi hallgatók közösségi kezdeményezéseiről szól.

Röviden

Műsor
Sláger FM
Megjelenés
2025. 12. 14.
Hossz
21 perc
Szereplők, említett nevek
Endrédy Gábor, S. Miller András

Ebben az epizódban

Endrédy Gábor, színművész, a Slachta Margit Kollégium igazgatója.

A színpad után most egy másik területen találta meg a hivatását: fiatal egyetemisták közösségét vezeti, akik a Magyar Vezetőképző Alapítvány égisze alatt működő Mórus Vezetőképző Akadémia programjaiból nőttek ki.

A kezdeményezés célja, hogy a tehetséges, közösségért dolgozó fiatalokat értékalapú közösségbe hívja, és olyan környezetet teremtsen számukra, ahol a tudás mellett a szolgálat és a felelősség is mindennapi értékké válik.

A Slachta Margit Kollégium két éve nyílt meg a XI. kerületben, az Aga utcában.

Az intézmény 55 férőhelyes, könyvtárral, előadóteremmel, kápolnával és konditeremmel felszerelt, ahol a fiatalok nemcsak biztonságos lakhatást, hanem inspiráló közösséget is kapnak.

A túljelentkezés háromszoros, ami egyértelműen mutatja, hogy egyre nagyobb az igény az ilyen értékközpontú közösségi terekre.

Gábor szerint ez a munka másfajta színpad: itt a diákok szemében, a közös programokban és a bizalomban jelenik meg a siker.

Azt mondja, a legnagyobb élménye, amikor a fiatalok nemcsak lakóként, hanem alkotóként vesznek részt a kollégium életében, ötleteikkel, kezdeményezéseikkel, közösségi aktivitásukkal.

A beszélgetés során mesél a Cipősdoboz-akcióról is, amelyet a kollégisták kezdeményeztek egy budai gyermekotthon javára.

A diákok saját ajándékokat gyűjtenek, személyre szabottan, életkor és nem szerint, hogy karácsony előtt valódi örömöt adhassanak.

A közösség így nemcsak a tanulás, hanem az empátia és a szolidaritás tere is lett.

Gábor ma már háromgyermekes édesapaként a családot helyezte előtérbe.

A színházi világot nem hagyta maga mögött, hiszen rendszeresen moderál kulturális eseményeket, díjátadókat, de életének középpontjába most az a szolgálat került, amely mások életét formálja.

Ahogy fogalmazott, „ez is színpad, csak most a közösség a nézőtér, és minden nap új előadás kezdődik.” A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S.

Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.

Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Slachta Margit Kollégium

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ahol a hit, a tudás és az emberi jóság találkozik | Endrédy Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban”

Miről szól ez az epizód: „Ahol a hit, a tudás és az emberi jóság találkozik | Endrédy Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?

Endrédy Gábor, a Slachta Margit Kollégium igazgatója és színművész a Sláger KULT vendége. A beszélgetés a kollégium értékközpontú közösségépítő munkájáról, a fiatalok fejlődésének támogatásáról és az egyetemi hallgatók közösségi kezdeményezéseiről szól. Az epizód a Sláger FM című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 14..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Ahol a hit, a tudás és az emberi jóság találkozik | Endrédy Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Endrédy Gábor, S. Miller András.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ahol a hit, a tudás és az emberi jóság találkozik | Endrédy Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban”?

Megjelenés: 2025. 12. 14.. Hossz: 21 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/slager-fm/ahol-a-hit-a-tudas-es-az-emberi-josag-talalkozik-endredy-gabor-es-s-miller-andra

Több epizód a Sláger FM-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból