"Soha nem elég!" - Újra kinyílik Pandora doboza a Barba Negrában | Sáfár József "Öcsi" és S. Miller András I Sláger Kult
· PT20M59SÖsszefoglaló
Sáfár József "Öcsi" a Sláger Kult vendégeként beszél a Pandora's Box újraindulásáról. Szó esik a közelgő Barba Negra-i koncertről, a tervek szerint megjelenő bakelit válogatásalbumról és a zenekar történetéről.
Röviden
- Műsor
- Sláger FM
- Megjelenés
- 2026. 02. 27.
- Hossz
- 21 perc
- Szereplők, említett nevek
- Cserháti István, S. Miller András, Sáfár József, Sáfár József Öcsi
- Témák
- pandora's box, bakelit válogatásalbum
Ebben az epizódban
Sáfár József, azaz Öcsi érkezik a stúdióba, az Ős-P.
Box alapító basszusgitárosa, akivel a zenekar előtt álló különleges koncertsorozat apropóján beszélgetünk.
Március 13-án a Barba Negrában indul a banda turnéja, amely a tavaly elmaradt, ám most pótolt születésnapi koncerttel veszi kezdetét.
Az 1980-ban még Pandora’s Box néven alakult együttes a magyar rockélet legnagyobb nevei közül hívta életre azt a formációt, amely azóta is ikonikus dalaival tartozik a műfaj szűk élvonalába.
Az alapító tagok – Bencsik Sándor, Cserháti István, Sáfár József és más legendák – által letett örökséget 2008-ban új életre hívták, hogy az újabb nemzedékek is hitelesen hallhassák a Vágtass velem, a Soha nem elég vagy A zöld a bíbor és a fekete máig érvényes sorait.
A beszélgetés során szó esik arról is, miért épp most vált ismét aktívvá az együttes, milyen érzés volt a zsúfolásig telt Barba Negrában a Dinoszauruszok éjszakáján színpadra lépni, és hogyan készülnek a mostani koncertre, amelyre egy bakelit válogatáslemez is megjelenik.
Az estét a Jankai Béla nevével fémjelzett B52 nyitja meg, így minden adott egy emlékezetes és dögös rockünnephez.
A jelenlegi felállás: Sáfár Öcsi – basszusgitár; Radovics László Kyru – ének; Varga Miklós – ének; Sasvári Ferenc – gitár; Esztergályos Dávid – billentyű; Fekecs Ákos – dob.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S.
Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel.
Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Említett entitások
Témák
- pandora's box
- bakelit válogatásalbum
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „"Soha nem elég!" - Újra kinyílik Pandora doboza a Barba Negrában | Sáfár József "Öcsi" és S. Miller András I Sláger Kult”
Miről szól ez az epizód: „"Soha nem elég!" - Újra kinyílik Pandora doboza a Barba Negrában | Sáfár József "Öcsi" és S. Miller András I Sláger Kult”?
Sáfár József "Öcsi" a Sláger Kult vendégeként beszél a Pandora's Box újraindulásáról. Szó esik a közelgő Barba Negra-i koncertről, a tervek szerint megjelenő bakelit válogatásalbumról és a zenekar történetéről. Az epizód a Sláger FM című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 27..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „"Soha nem elég!" - Újra kinyílik Pandora doboza a Barba Negrában | Sáfár József "Öcsi" és S. Miller András I Sláger Kult”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Cserháti István, S. Miller András, Sáfár József, Sáfár József Öcsi.
Milyen témákat érint ez az epizód: „"Soha nem elég!" - Újra kinyílik Pandora doboza a Barba Negrában | Sáfár József "Öcsi" és S. Miller András I Sláger Kult”?
Fő témái: pandora's box, bakelit válogatásalbum.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „"Soha nem elég!" - Újra kinyílik Pandora doboza a Barba Negrában | Sáfár József "Öcsi" és S. Miller András I Sláger Kult”?
Megjelenés: 2026. 02. 27.. Hossz: 21 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/slager-fm/soha-nem-eleg-ujra-kinyilik-pandora-doboza-a-barba-negraban-safar-jozsef-ocsi-es
Több epizód a Sláger FM-ből
- Sláger Kult | Dr. Farkas Gábor | A Zeneakadémia rektori székéből este még odaül a zongorához gyakorolni | Aki kérdez: S. Miller András
- Sláger Kult | Turcsán Emese | Száz év egészségben – Megszületett a hosszú élet magyar modellje | Aki kérdez: S. Miller András
- Sláger Kult | Kiss Mona | Országtorták mentesen, rizslapból sütemények és egy nagyon személyes kötet | Aki kérdez: S. Miller András
- Sláger Kult | Marót Viki | 23 éve tart a rock and roll, október 30-án Halloween-különkiadás jön az Orfeumban | Aki kérdez: S. Miller András
- Sláger Kult | Büky Anna | Miért válik sokaknál kudarccá az öregség? | Aki kérdez: S. Miller András
- CYLA PÉNTEK a Sláger Reggelben!
- Sláger Kult | Nagy Krisztián | Százkilós fényszobrok érkeznek a Kiscelli Múzeumba - NagyMolnár új kiállítása a föld alá költözik | Aki kérdez: S. Miller András
- Sláger Kult | Dr. Panni | 42,195 kilométer Rékáért, minden egyes lépés Józsikáért | Aki kérdez: S. Miller András
- Sláger Kult | Csincsi Lejla | Harminc év érintés, ötven év élet – most könyv készül a tapasztalatokból | Aki kérdez: S. Miller András
- Sláger Kult | Rubin Eszter | Három budapesti sors, egy festőecset és egy időutazás | Aki kérdez: S. Miller András
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Szántó Gábor - Üllői Úti Fuck — Dalok-Galopp
Szántó Gábor, az Üllői úti Fuck zenekar alapító frontembere és dalszerzője a Dalok-Galopp vendége. Az első lemez megjelenéséről és a zenekar történetéről esik szó, amely ismét műs…